Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Állandó forgalmi dugó!

2017. szeptember 20. - A Polgi

2_es_dugo.jpg

Szuper és még egyszer szuper, hogy az M2-es autóút bővítése elkezdődött. Tényleg nagy erőkkel folyik a munka, mindkét irányban útkorlátozással. Ezzel egyébként még nincs baj. Felkészültünk, tudjuk, ez mivel jár. Amire viszont szerintem a „Zokosok” nem számoltak, az a Budapestre bejárók reggeli közlekedése és a délutáni hazajutása. A szeptemberi iskolakezdéssel sűrűbb lett a forgalom, és miután az M2-es reggel 7 és 9 óra között szinte járhatatlan, ezért az autósok másik fele a 2-es útra kényszerül. Ezzel viszont lebénítják a forgalmat. Szóval, akik helyben szimplán a Dunakanyar községei között munkahelyre, iskolába, óvodába mennek, nekik a korábbi időhöz képest legalább a duplája a menetidő, minimum. És még nem számoltunk az esetleges balesethelyzettel.

Az M2-n napközben is dupla annyi idő alatt lehet közlekedni a 60 km/h-s sebességkorlátozás miatt!

Hetek óta rengeteg ismerősöm arra panaszkodik, hogy majdnem vagy teljesen elkésnek a gyerekekkel a suliból, vagy épp a munkahelyükről. Melyik iskola, munkahely tolerálja ezt vajon 2019-ig? Ha éppen addig tart majd ténylegesen a munka?

Értem én persze, valahogy meg kell oldani az építkezéssel járó kellemetlenségeket. De felmerül egy abszolút logikus és valószínűleg elfelejtett apróság! Az M2 miért is fizetős ebben az időszakban??? Mire kell fizetni most az autópálya díjat?

Javasolnám, hogy tegyék ingyenessé az M2-t a munkálatok végéig!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr1012880704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

profiügyfélszolgálat 2017.09.21. 07:15:06

Ráadásul ezzel párhuzamosan az idióta önkormányzatok most kezdték el felújítani a mellékutakat, így a menekülőutakat szintén lezárták, és visszaterelik a dugós főutakra a forgalmat. A 2/A feletti hidakat szintén felújítják vagy szélesítik, emiatt félpályássá és lámpássá tették őket, miközben tegnap egyetlen ember hajlítgatta a drótokat a hídon, beteljesítve a teljes káoszt.

Kelemen Géza 2017.09.21. 07:29:28

Ezt most egy kicsit jobban is kifejthetnéd, hogy az m2 ingyenessé tétele, hogy oldaná meg a dugó helyzetét? Attól mitől lenne kevesebb autó?
A dugót te meg én tudjuk megoldani egyedül. Nem megyünk arra kocsival, hanem inkább felszállunk a vonatra és Váctól is cirka 45 perc alatt beérünk a nyugatiba. Próbáld ki, hogy feladod önző ego éned, és így még a környezeted sem szennyezed, megmentesz pár bébifókát.

paveway 2017.09.21. 07:36:15

Ha ingyenessé válik a felújítás idejére az M2, akkor csökken a dugó? Nem értem, mit akar a poszter ezzel a pár sorral üzenni.

sellőlány 2017.09.21. 07:37:30

@FayRodisz: Ez azért nem így működik! Az agglomerációban élők nem feltétlenül a Budapestről elvándorolt lakosság, akik mindenféle osztás-szorzást elvégeztek 25+ éves közlekedési és benzinár statisztikával illetve gk amortizációs költségekkel, mielőtt a költözés mellett döntöttek. Lehet, hogy már oda születettek, sőt 3-4 generáció óta ott élnek a családtagjaik is. Pl. vki Sződligeten lakik, de Vác mellett dolgozik vagy Gödön él és a gyerekek Újpesten járnak iskolába és a szülő is ott dolgozik, ezért praktikus autóval bejárniuk. (Aki élt arrafelé, van fogalma a a tömegközlekedésről, főleg, ha az állomás mondjuka 1,5 a buszmegálló 1,7 km-re van a lakóhelyétől). De a Budapestről elvandorolt lakosnak is, miért ne lehetne joga a problémamentes munkába/iskolába járáshoz? Ugyanez igaz a megye bármely területére, amerre fizetős utak vannak, ott általában adott egy járható közút. Az M2 autópályának tekintése (a szervek által) alapvető tévedés. Sosem volt az, és még nem is egy darabig. Nekik kellett volna inkább gondolkodni, mielőtt fizetőssé tették, hogy érdemes-e addig sarcot kivetni, amíg nem adottak a feltételek? Az építkezéssel járó kalamajkán ugyan a díjak be nem szedése ugyan nem segítene, de igazságosabb és szociálisan korrektebb lenne a lakossággal szemben, beleértve a tömegközlekedést promotáló - és csak az építkezés ideje alatt fennálló - helyi lakosoknak járó utazási kedvezményeket.

Atika!!! 2017.09.21. 07:39:53

60-nal sokkal kevesebb a baleset, amikor is tényleg teljesen beállt, akár mindkét irányban. Annyival kevesebb, hogy szerintem amióta van a korlátozás, talán még nem is volt, vagy csak kisebb koccanás. Tényleg nem szerencsés, hogy végig 60 a korlátozás, de egy 90 -> 60 csökkentés BIZTOSAN nehezebben menne (bocs, de nem bízok a sofőrökben), több balesetet okozna, ami miatt nagyobb torlodás lenne, mint most. Felhajtani nyilván nehezebb, Magyarországon a cipzár-elv se nagyon szokott működni, de ez nem a közútkezelő hibája.

ggaborx 2017.09.21. 07:42:20

Én csak azt nem értem, hogy miért kell 10km szakaszon korlátozni miközben 1-2km-en dolgoznak csak? A teljes 60-as korlátozás nagyobb részén egyetlen munkagép/munkás sincs, akiket veszélyeztetne a szédítő 90km/h sebesség. Mondjuk mindig így csinálják, máshol is. 5-10-15 km-eken korlátoznak hosszú hónapokig, ahelyett, hogy mindig csak azon a szakaszon lenne táblázva, ahol valóban dolgoznak.

Kegy 2017.09.21. 07:47:38

van egy trükk: előbb kell elindulni. gondolom, ha meglesz az út végül, akkor öröm-bódottá...

etruszk 2017.09.21. 07:50:13

@tlantos: utána meg a maradék 20-25 km-t a célig lekocogod hamar.

etruszk 2017.09.21. 07:51:34

@Lesbőltámadószárítókötél: végülis csak az állomásig kell eljutni, várni a vonatra, döcögni vele meg a célállomástól a suliba-munkahelyre.

etruszk 2017.09.21. 07:52:49

@zenitó: ha nem akarsz hongkongi népsűrűséget, akkor a városba költözés után is ugyanez lenne a helyzet.

háromperhármas 2017.09.21. 07:54:15

Az M2 feletti hidak felújítása is egy botrány. Naponta járok az Alagi-major felé, általában hetente egy alkalommal látok ott 1-2 munkást. Az aszfalt is olyan rettenetesen rondán van felmarva, hogy alig lehet keresztül bukdácsolni rajta. Nem hiszem, hogy ne lehetne rendesebben felmarni, hogy közlekedni is lehessen.

Kelemen Géza 2017.09.21. 07:55:17

@etruszk: Még minidig gyorsabb, mint a dugóban ülni, és legalább nem pöfögöd tele a levegőt a dízelszaroddal.

etruszk 2017.09.21. 07:56:28

@Atika!!!: Magyarországon a cipzár elv csak elv, míg például Németországban a besorolás szabálya.

metal · http://electric.blog.hu 2017.09.21. 08:10:56

Pontosan mit is szeretne a posztoló? Sír azért, mert a felújítás dugóval jár (ha nem lenne felújítás, akkor azért sírna, hogy szar az út). Majd benyögi, hogy miért nem ingyenes. NOOOOORMÁLIS???? Ha ingyenes lenne, akkor még többen mennének arra, és még nagyobb lenne a dugó. Fel kéne fogni, hogy a felújítások dugóval járnak!

postumus mumus 2017.09.21. 08:23:22

A fideszes faszfejek készülnek a választásra. Emelik a béreket, felújítanak, feltúrnak mindent az önkormányzatoktól a főkúrmányzatig. Pont így van időzítve, hogy elmondhassák hogy dolgoznak a birkáinak. Gyerekek, ez tiszta óvoda. Fideszészkombájnéknál így működik. Jön a választás adunk, megnyerik a választást elvesznek. Mintha nem emlékeznénk mit műveltek, dúltak a múltban. Ezzel a módszerrel max az ovsisokat meg az agynélküli birkáikat lehet megetetni.

postumus mumus 2017.09.21. 08:28:36

@háromperhármas: Az még csak hagyján. De a felújítást valami miniszter vagy fideszes főmufti haverjának a rokona végzi az eu-s péntekre kiírt, és egyedül versenyezve megpályázott pénzekből. És pont a választásokra időzítve.

igazi hős 2017.09.21. 08:37:48

@Lesbőltámadószárítókötél: Vonat van, de P+R nincs, Vácon fizetős a parkolás a vasút mellett. De pl. Felső-Gödön van P+R (és B+R is), ott rendesen ki (sőt túl) van használva.
@metal: Ugye te se járták arra, csak okosan hozzászólsz? Arról van szó, hogy teljesen indokolatlanul van 60-as korlátozás, ugyanis egyetlen munkás vagy munkagép sincs a korlátozott részen, a munka (ahol már elkezdődött) a meglevő úttal párhuzamosan folyik. Ez a legrosszabb megoldás, ugyanis az emberek 2 napig betartják a 60-at, de ha értelmetlennek látják (és nehéz nem annak látni), akkor mindenki a saját vérmérséklete szerint kezdi ignorálni. Így aztán a többség 70 körül megy, az újoncok betartják a 60-at, akinek meg tele a töke ezzel a hülyeséggel, az 90-et menne. De nyugodtan védd meg ezt a kormányzati marhaságot is...

2017.09.21. 08:37:59

@Kelemen Géza: feltéve, ha az állomáson laksz, és a munkahelyed egy másik állomáson van.

murray 2017.09.21. 08:51:11

gondolom aki hinti az igét a vonatról az minden reggel 2 taknyos gyereket cipel a hátán a
3 kmre lévő vasútállomásra és áll 50 percet a tömegben a nyugatiig.
a vidéki iskolák nagy része már sajnos gyenge de ez másik téma

én direkt emiatt mentem a BP tábla elé. de még innen is szinte ingázik az ember. Váctól minden reggel meg is kotlanék.

szvsz 2017.09.21. 08:51:36

a) a 2-es pont annyira van bedugulva mint bármikor máskor, kb. Dunakeszi felétől az Auchan körforgalomig.
b) az M2-n nem az építés, hanem a január óta kb. megduplázódott forgalom miatt van dugó . BTW, mióta megszüntették a felhajtónál a belső sávot, kisebb lett a torlódás, gördülékenyebb a forgalom. Az építkezés előtt is minden nap minden napszakára jutott egy nyomi, aki 50-60-nal akadályozta a forgalmat indokolatlanul, kilométeres torlódást okozva.
c) tessék időben indulni. Baleset (váratlan dugó) ritkán van (akkor viszont rendesen).
d) A szűkítést mondjuk nem értem, mi értelme ott, ahol még elméletben sem dolgoznak? (mondjuk ahol már dolgoztak, ott sem láttam munkást az elmúlt hónapban)
e) a KKEP elhelyezésének koncepcióját végképp nem értem. Az egyiket kirakták oda, ahol rá egy hónapra 110 km/h-t engedélyeztek, de egyik sávban a kanyar, másik sávban a nyomik miatt jó ha 80-at tud menni az ember. A másikat meg a domb tetejére, ahol a kamionok/nyomik miatt szintén örül az ember, ha 70-nel tudja abszolválni a szakaszt (a sebességkorlátozás előtti időre gondolok). Kilométerrel odébb, a kijáratnál meg megy mindenki 1000-rel, záróvonal, forgalomtól elzárt terület csak ajánlás. Besorolni művészet, a balesetek zöme is ott volt, de hát oda minek. Jó az a domb tetején, hadd lássa a nép 2 km-ről és már a völgyben lerúgja a féket 60-ra, nehogy megbüntessék (mert amúgy fogalma sincs a megengedett sebességről).

metal · http://electric.blog.hu 2017.09.21. 08:53:15

@igazi hős: A posztban egy szó nincs erről. Azért sír, mert felújítanak, és dugó van.

etruszk 2017.09.21. 08:57:58

@Kelemen Géza: nem dízelszarom van. És a legszebb, hogy nem gyorsabb :)

szvsz 2017.09.21. 09:00:27

@postumus mumus: "És pont a választásokra időzítve."
Sőt! Soros Kágébéla!
Ne zavarjon, hogy jó, ha 2019 végére meglesz... Az se zavarjon, hogy Gödre odafoscsizott a Samsung egy akkora gyárat, ami már Vácról látszik. Sajnos nem a demokratikus ellenzék fogja elhordani a terméket a hátán, kell a közúti szállítási lehetőség.
Mondjuk olcsóbb lett volna a vasút az MVM-től, ha megoldható...

nagypapesz 2017.09.21. 09:10:13

Az M2-n autózók kb. 99,9%-a nem kizárólag az M2 miatt fizet autópályadíjat (amúgy is döntő többségük éves matricával vagy Pest megyei matricával autózik), hiszen az út az M0-ba torkollik, az meg szintén fizetős. Szóval az M2 ideiglenes ingyenessé tétele nem csökkentené az utazási költségeket.

Pestre járó gyerek vegyen 1500-2000 Ft-ért havi vonatbérletet és 3500-ért BKV bérletet, biztos gyorsabban beér. Apuka/anyuka is kipróbálhatná a kötöttpályás közlekedést, sokkal kényelmesebb, mint a dugóban ülni.

szvsz 2017.09.21. 09:20:12

@nagypapesz: "sokkal kényelmesebb, mint a dugóban ülni."
Te próbáltad? Mondjuk nem 7végén az új stadlerrel zónázva, hanem a reggeli v. du-i csúcsban, nyáron a régi kékkel, ahol már a lépcső előtt sincs hely de szerencsére nem fázol... Biztosan nagyon kényelmes, 1 h + (ha történetesen nem késik) lábon, moccanni sem tudsz. Volt olyan, hogy Dunakeszin nem tudtam leszállni, annyian voltunk és a 4 ajtóból egy működött. Gyors is, lezavarod azt a 2 km-t az állomásig, megvárod a vonatot, ha szerencséd van időben jön és nem késik és már ott is vagy.

postumus mumus 2017.09.21. 09:30:06

@szvsz: Bizony, bizony az a gyár még Makóban is látszik. És mit fog ez a samsungnak nevezett szutyok gyártani? Használhatatlan porszívót? Egy év után Szétmálló gombsorú microsütőt? Első napon Pixeles monitort? Szétrobbanó papírvékony mobilt, ami csak arra jó hogy rántottát süssek rajta?

postumus mumus 2017.09.21. 09:40:18

@szvsz: Noutánanéztem, látom a nemlétező piacú, 10 milliós villanyautókba, meg a 300 ezres szutyok mobiljukba fog felrobbanó akksit gyártani. Pöpec. Hát ha ez a samsugnak nevezett hulladékgyártó belőlem élne meg felkopna az álluk. Jé, most látom füst száll a szomszéd házából, felrobbant egy hároméves 200 ezres samsung no frost hűtő. Megyek oltani.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.21. 09:50:44

@postumus mumus: Helyes! Már látom is az új ellenzéki pontot megfogalmazódni. Takarodjon a samsung a szarjaival kifele. Nem kell ez az orbánbérenc rohadt cég. Népszavazást a samsung ellen!

Faszul táblázták ki, szerintem nagyon hamar visszacsinálják a kettest.
Az évi 5e forint megyei matrica tényleg ne számítson már senkinek...

Duplaxiii 2017.09.21. 09:51:34

Nem érdemes valami mai dolgot belemagyarázni a történetbe! Egyrészt egy építkezés rendre társadalmi vitát vált ki, soha nem jók az időpontok, ugyanakkor soha nem jó, ha nem csinálják. Ez volt, van minden esetben.
Az adott terület pedig mindig kényes volt, nem kell a zizi okásád, hogy miért költöztek ki, meg hasonlók, a 90-es években ugyanez ment, amikor még nem volt az M2!
Akkor is dugó volt a reggeli és délutáni forgalomban a 2-esen és hétvégéken meg 1,5 óra volt a Dunakanyar, sokszor gyorsabb volt Veresegyháza-Vácrátót felá kerülni!
Akkor olyanokkal zsarolták az autósokat, mint Dunakeszi és Vác előtti lámpák, felfogták a kilométeres autósort és rövid zöldekkel gyorsan engedték át a közlekedpket. Az autók nem a településeken belül pöfögtek.
A poszt azért készült, mert a posztolónak ez az út a fontos és zavarja. Ugyanez van minden bejáró vonalon, Szentedre vagy Üröm felöl is, de nincs másképp a déli részeken sem. Egyszerűen egyszerre sokan indulnak el, amit nincs mód korlátozni.

postumus mumus 2017.09.21. 09:55:40

@murray: A gyerek nem attól a mozgástól taknyos, amit egy kihalt pilisi faluban a vasútállomásra megy a friss levegőn. Attól hogy ül a meleg autóban egy órát a kabátjában egy dugóban kucorogva táskával a hátán, majd kiszáll pesten a smogban izzadt halántékkal és arccal, orkánerejű fagyos őszi szélben a fertőzött kormányt remegve szorongató taknyos anyjára csókot lehelve. Ezalatt az egy óra alatt a 14 éves modern autója karbantartatlan, hozzáértő anyja által belsőkeringetésre állított szellőzőrendszeréből beszív egy kis pollent, tokosodott baktériumtenyészetet, atkát is, csak hogy jól érezze magát.

Duplaxiii 2017.09.21. 09:59:28

@nagypapesz:
Ugye most viccelsz?
Jársz rendszeresen mondjuk Verőce irányából a vonatokkal? Reggel és délután ugyanolyan tömeg van rajtuk, pedig félótánként-óránként járnak! És nem mindegy hova jössz, mert az egyik vonatpár Vác után már csak a Nyugatiban áll meg. Tényleg előnyös a gyereknek eljutni a belvárosba, majd visszametrózni oda, ahol egyébként a másik járatról leszálhatna... Vagy induljon el kora reggel korábban? Üldögélej fél órát a restiben?
Jártam fél évig Ürömről a sárgabusszal. Az iskolakezdés idején őrület van a buszokon, mert egyszerre indulnak onnan is el, Budán meg a bkv bérletesek is felszálnak rá (????) és a busz ugyanabban a dugóban araszol, mint a autósok.
Tényleg remek ötleteket adsz, láthatóan fogalmad sincs az egészről és kihagyod a képletből a fontos konstansokat is: nem minden ember utazik A pontból B pontba (ahova az elővárosi vonat hozza...) és az emberek családban szoktak élni, tehát a tagjaik is más és más helyre ésidőben kölekednek.
Kívánom, hogy te vagy a feleséged délután ötkor békávéval szedje össze a különböző helyekről a gyerekeidet, majd menjen vásárolni, aztán irány az állomás majd gyalogoljanak kilométereket az állomástól a lakásotokba!
Sajnos az országunk azért tart itt, mert a hozzád hasonló kommunista szemléletű kirekesztők járnak szavazni. Akik otthonról döntenék el, hogy az emberek hogyan éljenek...

ap · http://premiumlivesets.hu 2017.09.21. 10:02:48

"nagy erőkkel folyik a munka, mindkét irányban útkorlátozással. Ezzel egyébként még nincs baj."

De, van baj, elmondom mi.
- A munka nyár elején kezdődött, földgyalukkal, buldózerekkel, teherautókkal, markológépekkel. Ez ment két és fél hónapig közvetlenül az útpálya mellett. Az autók mehettek 90-nel.
- Ősz elején kitalálták, hogy sebességkorlátozás, és 40cm-es(!!) sáveltolás majd amikor korlátozták a forgalmat, eltűntek munkagépek, ott maradt egy 15 méter széles legyalult földsáv az úttest mellett.
- Ott is sebességkorlátozás van, ahol nemhogy munka nem folyt, de még zajvédő fal is van közvetlenül az úttest mellett, + erdő. Munka nincs, nem is volt, de korlátozás van. (sződ és göd között)
- Azt a 2 km hosszú kétsávos részt, ahol eddig 110-es határ mellett ki lehetett előzni a kamionokat, buszokat, egysávosították és 60-ra korlátozták. Azt a részt, ahol már kész a 2x2 sáv és max majd újra kell aszfaltozni az egész legvégén.

Szóval. Amíg balesetveszélyes munka folyt az úttest mellett, addig lehetett menni 90-nel sáveltolás nélkül. Ha leszaladtál, vagy gödörbe estél, vagy munkagépnek mentél. Most, hogy a munkagépek levonultak, és gyakorlatilag egy 15 méteres egyenes bukótered lenne baleset esetén, korlátozták a forgalmat. Ott is, ahol a 15 éve megszokott állapotok vannak és nincs munka.

Csupán ez a baj az egésszel.
Legyen sáveltolás, legyen 60, de akkor, amikor tényleg veszélyes. Ne akkor, amikor már megszűnt a veszély és gyakorlatilag ha van is munka az egy 3-4km-es szakaszt érint, miközben korlátoznak 20km-en keresztül.

A Polgi 2017.09.21. 10:03:06

@zenitó: Teljesen jogos! Aki pedig a VIII. ker-ben lakik, az ott is keressen óvodát, általánost, gimnáziumot a gyerekének, és természetesen a szomszédos utcákban állást. Oda "neadjisten" gyalog is eljuthat. Így Budapest is mentesül az állandó dugóktól.

HondásHeni 2017.09.21. 10:09:13

Az a röhej, hogy a tömegközlekedés 4 főre szinte drágábban jön ki, mintha kocsival megyünk.
Ráadásul nem mindenki lakik vasútállomás vagy buszmegálló mellett és ugyanígy nem minden agglomerációbeli lakos dolgozik/jár iskolába Budapestre.
Tőlünk 2 km-re van a vasútállomás, a gyerekek iskolájától újabb 2 km. Kiszámoltam, hogy az autóval 20 perces, 15 km-es út vonattal kb. 1,5 óra lenne, pénzben pedig nem akkora spórolás, amit az az 1 óra 10 perc megérne és akkor az általános késéseket még nem számoltam, ami annál a vonatnál teljesen rendszeres. Ráadásul én a sulitólmegyek tovább a melóhelyemre (nem Bp), tehát abszolút útba esik.
Nagyon sok ismerősöm dolgozik Bp-en és nagy részük vonattal jár, ha van értelme.

Amúgy igen, aki az agglomerációban él, az vállalja azt a hátrányt, hogy a közlekedés problémásabb, ő ezt a kompromisszumot hozta az élhetőbb környezetért cserébe.
Itt azokkal van a probléma, akik mindent akarnak egyszerre. Pl. ide sorolom a suli mellett lakókat is, akik 500 métert is kocsival tesznek meg és a gyereküket csak a suli kapujában hajlandóak kitenni, így akár 10 percet is sorban állnak miatta.
Na az ilyenek miatt van dugó mindenhol, Bp-en és környékén egyaránt....

A Polgi 2017.09.21. 10:10:48

@metal: Természetesen nincs tisztában a fogalmakkal. Nem felújítás zajlik, hanem útbővítés. Ez más! Nem ez a baj, hanem a 60km/h-s korlátozás, 20 km-en keresztül záróvonal, és az amúgy is forgalmas M2 ezekkel a plusz körülményekkel nem autópálya, de nem is főútvonal. Magyarországon mindenkinek szíve joga ott élni, és ott dolgozni, ahol szeretné. Ez nem az Ön vagy az én tisztem felülírni.

mennyémá 2017.09.21. 10:13:14

@nagypapesz:
melóhelyre autóval 35-40 perc háztól házig. TÖMEGközlekedve 1,5-2 óra. Ls nálam az idő pénz, nagyon is.

A Polgi 2017.09.21. 10:16:55

@paveway: Talán a nem fizetős az útszakasz, akkor a két úton eloszlik a forgalom. Akinek nincsen dolga a köztes településeken, így nem kell a 2-es úton végig mennie 5-6 településen. Ha erre felé élne, akkor értené a különbséget.

A Polgi 2017.09.21. 10:18:03

@FayRodisz: Ezt pontosan hány családnak üzeni?

szvsz 2017.09.21. 10:20:20

@postumus mumus: " Noutánanéztem, látom a nemlétező piacú, 10 milliós villanyautókba"
Te már csak biztosan jobban tudod mint a Samsung -aki idehozott egy nem kis gyárat + leányvállalatokat ebből a célból-, hogy mekkora a piaca a li-ion akkumulátoroknak... Mert az, hogy egységcsomagba rakják és autóban is használják csak egy része a dolognak, de pl. a lámpámban is ugyanaz a cella van, amit ők is használnak, csak más cimkével.
De amúgy hogy jön ez most ide? Nem mindegy mi a francot gyárt (ok, amúgy nem) az útépítés szempontjából?

postumus mumus 2017.09.21. 10:21:32

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: És a hozzászólásomnak mi köze az ellenzékhez? Az az illiberális állam kritikája, valamint a samsung kritikája. Hamár máshol mindenki kussol, mert fosik a csuti geci haragjától, meg a geci sem reklámozza a rendszere kritikáját a saját fideszmédiájában, mert fosik a kritikáktól, akkor én itt most megteszem.

postumus mumus 2017.09.21. 10:30:13

@szvsz: Te hoztad fel ezt a szutyok gyárat ecsém, én csak válaszoltam, mi a véleményem a keleti- kínai-orosz- koreai illiberális szutyokról. Én inkább a hosszabb ideig használható nyugati- német-usa-japán és magyar termékeket használom. Ez a fideszes nagy nemzeti fejlődés, hogy kiokádjuk szövetségesünket a nyugatot, majd cserébe idebasszuk a távolkeletet?

szvsz 2017.09.21. 10:30:55

@postumus mumus: " És a hozzászólásomnak mi köze az ellenzékhez?"
A posztnak mi köze az illiberális államhoz? Közöd nincs semmihez, sem a poszthoz, sem a közlekedéshez, sem a térséghez de legalább 2 lépésben eljutottál a csutigecizéshez és az illiberálisozáshoz.
Megmondom neked te buta gyökér, hogy miért van dugó. Az illiberáslis csuti király alantas módon tönkre akarja tenni a Samsungot, hogy utána Mészáro$ olcsón megvehesse Eximbankos hitelből és ott mindenféle ocsmány szart gyártson amivel téged a liberalizmusban gátolhat. Ezért aztán Putyin kölcsönvolgájával szándékosan feltartja a közlekedőket 40-nel. Minden nap. Ezért.

Hülye.

nagypapesz 2017.09.21. 10:32:10

@mennyémá: Ha ennyivel gyorsabb az autó, akkor nem értem hol a probléma, menjetek autóval. A posztoló viszont épp a dugók miatt (is) kesereg.
Veresegyházról járok minden nap, háztól házig 80-90 perc, ennyi idő alatt autóval csúcsidőben Újpest városkapuig jutok.

postumus mumus 2017.09.21. 10:35:35

@szvsz: A befektetés rizikóval jár, pláne egy politikailag instabil országban, ahol a parlamentben salátatörvényekkel szabotálják a gazdaságot korrupt, csaló fideszes jogászbűnözők. Ezt még egy samsungnak is tudnia kéne. Nem tájékozódtak eléggé, de ez legyen az ő saruk.

postumus mumus 2017.09.21. 10:40:51

@szvsz: Leírtam mi köze a dugónak az illiberális államhoz. Ha nem tudsz értelmezni magyar mondatokat arról sem én tehetek. A hülye jelzőt ebből kifolyólag magadra értheted. Javaslom tanulj meg koreaiul a fideszes haverjaiddal együtt,azt talán jobban érted, mint az értelmes magyar mondatokat, és végezz el legalább egy 8 általánost.

Anthozoa 2017.09.21. 10:45:31

És akkor még nem is említettük,hogy novembertől elkezdődik az M3 felújítása.A Váci út Nyugatitól fölfelé el fog esni. 1 sáv az autóknak, 1 sáv a buszoknak egy sáv (a belső) meg ki lesz bontva:)
Egyébként én sem értem, hogy mire lenne jó az ingyenessé tétel. Mondom ezt Dunakeszi lakosként. Én kb. fél órával hamarabb indulok két gyerekkel és odaérünk az oviba/suliba. Ennyi.

postumus mumus 2017.09.21. 10:47:14

@szvsz: Noidefigyelj te fideszféreg. Én nem ócsároltalak itt a fórumon, de mivel szeretnéd megteszem. A haverjaiddal beszélhetsz így nem velem, te korcs, akit egy pöcegödörben egy kurva a világra fosott, miután egy ismeretlen rühes- tetves csavargó seggbebaszta.

Anthozoa 2017.09.21. 10:47:29

Még mielőtt félreértenétek: a Váci úton a jelenlegi 6 sávból 2, azaz kettő sáv lesz használható az autóknak. Szép lesz.

postumus mumus 2017.09.21. 10:49:39

@Anthozoa: Mondom én. Kezdődik a választási kampány. Izibe fel kell mutatni, mi minden fejlesztési munka folyik, természetesen a más pénzén.

nagypapesz 2017.09.21. 10:50:23

@Duplaxiii:
1. Verőcéről, Vácról nemcsak gyorsított vonat jár, ha valaki Újpestig, Rendezőig jár, érdemes a személyvonatot választani. Verőcén tán még ülőhelyet is talál, szerintem Vácon is.
2. Hogy jön a képbe az ürömi sárga busz? Kötöttpályás közlekedésről írtam, az M2 esetében ez a reális alternatíva, szerintem.
3. Ha mi elmegyünk vásárolni, a P+R-ben hagyjuk reggel az autót, és este onnan megyünk, hogy ne kelljen átbumlizni a városom a dugóban. Hárman járunk a családból naponta Pestre, megoldjuk.
Persze vannak olyanok, akik inkább állnak a dugóban, aztán meg posztolgatnak, hogy milyen szar nekik.
"Sajnos az országunk azért tart itt, mert a hozzád hasonló kommunista szemléletű kirekesztők járnak szavazni. Akik otthonról döntenék el, hogy az emberek hogyan éljenek..."
Ezt a fasságot nem tudom, honnan vetted. Légy szíves idézd már, hogy mely mondatom volt "kommunsta szemléletű kirekesztő". Ugye-ugye, erre megint legfeljebb személyeskedni tudsz majd...

nagypapesz 2017.09.21. 10:54:10

@Anthozoa:
Végre egy normális hozzászólás, fideszezés, kommunistázás nélkül.

postumus mumus 2017.09.21. 10:54:30

@Anthozoa: Ez reméljük pont ellentétesen fog elsülni.

postumus mumus 2017.09.21. 10:59:53

@nagypapesz: Ami ebben az országban folyik az minden a hatalomtól, a parlamenttől és a kormánytól függ. Ez nem csak gyurcsány és horn idejében volt így, hanem jelenleg is. Ezért minden összefügg a vezetéssel. Nemcsak a pozitív dolgok, ahogy a fideszmédia hangoztatja, hanem az általuk elhallgatott, elsumákolt negatívumok is. Ezt nem tudtad?

Anthozoa 2017.09.21. 11:03:49

@nagypapesz:
Kösz, igyekszem.Mondjuk mekkora segítség lenne a MÁV-tól, hogy ha azt mondaná az M3 felújítása alatt, hogy ideiglenes megállót létesít a Róbert Károly út alatt, közvetlen 1-es villamos átszállási lehetőséggel. Tudtom, hogy volt ilyen terv, hogy a személyforgalmat a Rákos-Rendezőről áttennék a Kacsóh Pongrác Felüljáró alá. Egycsapásra vonzóbb lenne a vasút.

postumus mumus 2017.09.21. 11:12:15

@nagypapesz: Ja persze, hogy nem tudtad, hiszen el van hallgatva!, sokan ezért a dugóért is bajnait okolják, ha deutch- kósa-kövér-rogán- orbán- lázár féle börtöntöltelékek azt hangoztatják nekik a médiában, hogy azért most kell az M2-est felújítani, mert 2009- ben nem csinálták meg.

nagypapesz 2017.09.21. 11:12:36

@Anthozoa: Volt bizony, sőt, a Földrajzinév-Bizottság már nevet is adott a megállónak (Lőportárdűlő). Aztán ennyiben is maradt a dolog. Valóban jó lenne, de kizárt dolog, hogy ennyire rugalmas lenne a MÁV és az illetékes közlekedési hatóságok. Annak ellenére, hogy a vonatok jelentős része mindig megáll a városligeti elágnál, forgalmi okokból.
Rákosrendező, Istvántelek jelen formájában baromi nagy tévedés, tömegközlekedéssel szinte megközelíthetetlenek.

postumus mumus 2017.09.21. 11:16:39

@nagypapesz: Azért van egy pár fidesseggnyaló is itt, akik ezért a dugóért is kádárt és gyurcsányt okolják. Mi a faszért nem csinálták már meg ezt az utat 1972- ben az olajválság, vagy 2007- ben a világválság alatt!

meggyes alfonz 2017.09.21. 11:24:29

Mi tart egy ekkora út építésén 2 évet?????
Az M2-es építkezését reggel 6-tól délután 4-ig végzik.
Sajnos az útépítéseknél sosem gondolnak a társadalmi költségre.
Azt, hogy 2, esetleg 3 műszakban dolgozzanak eszükbe sem jut!

Anthozoa 2017.09.21. 11:27:39

Tudom, hogy ez csak álom részemről.:) Munkám folytán elég jól belelátok a hazai infrastruktúra fejlesztésékbe, mind a vidékiekbe,mind a Budapestibe, így azt is jól tudom, hogy MÁV az MÁV. Az egyik vezetőjük azt mondja,hogy persze, a Rákos-Rendezőre ilyen formában nincs szükség, a másik meg azt mondja, hogy egy rohad kitérőt sem lehet felszedni. Igazad van egyébként, annak a két megállónak közösségi értéke egyenlő a 0-val. És még voltak olyan elképzelések, hogy a Váci vonat Újpesttől gyorsvillamosként megy tovább, mint pl. Karlsruhe-ban:) És akkor a kezünk bele ér a bilibe....

konrada 2017.09.21. 11:29:17

...most komolyan azon megy a rinya, hogy 10km hosszon - ahol állítólag nem dolgoznak - 90 helyett csak 60-nal lehet menni és amiatt aztán milyen dugó, meg menetidő csökkenés van???
(Majdnem 3 percet veszítenek emiatt, hát nem csodálom a felháborodást...)

...jó, tudom: az nem oszt, nem szoroz, mert ott dugul, ahol jogosan van kint, és dolgoznak: így sáveltolás van, ki-behajtók fogytak el, amik fogják a forgalmat - legfeljebb ennyivel kevesebbet állnak ott a sor végén - legalábbis Pest felé...

Kivlov 2017.09.21. 11:43:32

@meggyes alfonz:
eszükbe jut. csak akkor bőven megnő a kivitelezés költsége. azt meg a kiviteleztető Állam nem szereti.
Ez is csak olyan, mint nálunk minden más: X forintból csináljunk meg valamit, az már mindegy hogy abból milyen minőségű valami lesz.

tomcsicsi 2017.09.21. 11:55:15

Dunakeszin lakom és dolgozom. Négy dunakeszi munkatársam minden reggel több mint fél órát araszol a dugóban a lakóhelyétől a munkahelyéig. Gyalog max. húsz percen belül odaérnének, akkor is ha turistatempóban sétálnak. De tudjuk: gyalogolni nem kúúl.
2/a ide vagy oda Keszi mindig be van állva. A mellékutakról is folynak az autók. Van akinek a saját házából sem sikerül húsz perc alatt kikanyarodnia.
A MÁV valóban alternatíva lehet -még ha mindennaposak is a késések. Viszont, átlagban havonta egy alkalmon kívül, egészen kiszámítható a bejutás ideje Pestre. Persze vonatozni meg pláne nem kúúl. Ez az aglomeráció átka: reggel hét és fél kilenc illetve du. négy és fél hat között mission impossible az autózás. Előtte, közben és utána fél órát is sétálhatnék a régi kettesen, anélkül, hogy elütnének. Este nyolc után Keszi olyan mint ha atomsúlytotta terület lenne: egy árva lélek sincs az utcán.

FayRodisz 2017.09.21. 11:59:30

@meggyes alfonz:

Valamelyik itteni napi megnyilvánulású fizetett fideszes agyhalott mondta az Árpád-híd dilatációs javításánál, hogy sokkal jobb ha 3-4-5 hónapig szopik néhány tízezer - százezer ember, mintha lezárják 3 napra fullra, oszt azalatt megcsinálják, mert mit fog szólni az a párszáz ember aki hétvégén a lezárás miatt kénytelen a szinte üres városban kerülni.
Ezeknek nincs agya, el sem tudják képzelni az értelmes megoldásokat.

kukikaa1986 2017.09.21. 12:04:36

Az a baj, hogy egész nyáron nem csináltak semmit (legalábbis fizikai munkavégzést nem, az biztos), a legkiválóbb időben hetekig nem volt egy munkásember sem a szakaszon. Másik hülyeség az, hogy minek aprózzák el, Vác-Északig kellene megcsinálni egyből a bővítést. ja, és nem 2-2,5 évig kellene tartania egy ilyen munkának, tizen egypár km-ről van csak szó! (akkor sem, ha 0-ról indulna az építkezés). 1999 óta vártunk erre.

FayRodisz 2017.09.21. 12:04:55

Amúgy megérdemli a sok agyhalott. Hagytátok a Budapest centralizációjú munkahelyek kialakulását, szopjatok.

Reggel beül a barom az autójába, ül a dugóban másfél órát, majd leül egy asztalhoz egy olyan munkáért amit a falujában is el tudna végezni egy másik íróasztal mögött. Távmunka, részegységek kiszervezése más környékre maga az ördög, mert úgy a méltóságos vezérúrelvtárs és az összes seggnyalója nem tudja napi szinten egzecíroztatni és leüvölteni a melósokat.

metal · http://electric.blog.hu 2017.09.21. 12:07:10

@A Polgi: "Nem felújítás zajlik, hanem útbővítés. Ez más!"
Mi az a különbség, ami itt most lényeg? Mindkettő végén egy jobb, gyorsabb, kényelmesebb út lesz. Továbbra is tartom, hogy csak a szokásos szarrágás megy a sírás-rívás mögött. Ha nem csinálnák, akkor az lenne a baj, hogy 2017-ben miért 2x1 sávos még az az út. Van aki arra rendezte be az életét, hogy egyfolytában rinyál, és van aki nem. Ennyi!

Anthozoa 2017.09.21. 12:07:43

@tomcsicsi: Szerintem vonatozni kúúúl! Főleg, ha majd jönnek az emeletes vonatok:) Csak a MÁV nem kúúl. Mert az engem sohasem zavart, hogy késik a vonat, mert az is csak egy rendszer, amiben bármikor a MÁV-on kívül okokból is lehet baj (pl.: kábellopás, baleset stb.) Az már inkább inkább zavar, hogy tájékoztatás semmi. És télen két gyerekkel várakozni 10 percet is eléggé húzós. És csak annyit kellene bemondani, hogy bocs ez meg ez a helyzet állt elő, nem lapítani, mint nyuszi a fűben. Mert ha 5 perces késést betudnak mondani, akkor azt is, ha nagy a gebasz. Akkor legalább tudnám, hogy érdemes-e vonatra várni vagy sem. Persze mondjuk most már a Mávinfo vonatkövetésével ez is egyre könnyebben kezelhető.

kukikaa1986 2017.09.21. 12:09:54

@meggyes alfonz: szomorú, de a Magyar Államnak valószinüleg nincs pénze még műszakpótlékot is fizetni; egy ilyen "másodlagos" prioritású ügy érdekében meg főleg nincs. Szombaton viszont dolgoznak, ha megnézed (hiszen akkor nem kell pótlékot fizetni).

Anthozoa 2017.09.21. 12:18:15

@metal:
Egyet értek! És az a legjobb, hogy mindig van valaki/vagy valami akire/amire lehet fogni a bajunkat. Fidesz, MSZP, Antall József, Kádár elvtárs, Jobbik, a Magyar foci válogatott, az időjárás, napkitörés, telihold, ne csinálják mert dugó lesz, csináljuk de nyáron, ne nyáron csináljuk, mert akkor meg mi lesz a idegenforgalommal, éjszaka csináljuk, mert akkor kisebb a forgalom, ne éjszaka csináljuk, mert nem tudok aludni (nem hiába van az M2-es mellett zajvédőfal) stb stb. Az embereknek túl kellene lépni ezen és megkérdezni maguktól: Ok ez a szitu, hogyan tudok magamon segíteni? Vasút, korábban kelés, vagy egyszerűen csak beteszek egy Iron Maiden albumot és headbang-olok a kölykökkel a kocsiba a dugóba:)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.09.21. 12:18:19

@metal: A baj nem az hogy csinálják, hanem az hogy mikor.
Kapkodva, a választások előtt elindítva kezdenek el csinálni mindent. Kivéve a stadionok, mert azok bármikor épülhetnek, választások előtt is, után is. Azonban ha elosztanák és mindig lennének felújítások, bővítések, észre se vennénk, mert folyamatosan történne. De akkor nem lenne választási hírértéke, abból politikai hasznot nem tudna húzni az arrogáns geci, mert a birka választója holnapra elfelejti mi történt 3 éve.

konrada 2017.09.21. 12:27:10

@bluebear:
Te, ez hülyeség.
Ha nincs kész a választásokra, akkor ki az ott lakókból fog csak azért szavazni, mert dugóban szívhat, illetve kit lehet megetetni azzal, hogy valahol világvége közepén - ha nem ott lakó - majd könnyebben fog közlekedni pár év múlva az ott lakó? Ha nincs kézzel fogható szám mögötte - például épült x km - csak azt látja, máshol majd lesz valami náluk meg nem...

Ennél ökrebb módon nem is lehetne kampányolni, mint el nem készült úttal...

postumus mumus 2017.09.21. 13:17:17

@konrada: Az írásod logikusnak tűnik, de az illiberális virtuális orrbanisztánban egyáltalán nem logikusan zajlanak az események. Simán eladják az M1-et néző birkáknak, hogy bizony jelenleg mennyi fejlesztés, felújítás meg még mi minden kutyafasza épül. Épül-szépül az ország a fidesz jóvoltából. Mondják ők. Csak és kizárólag a csuti geci irányítása alatt. Sőt, még ő maga is ásót és lapátot fogott. Erről még egy goebbelsi propagandavideót is bejátszanak. Ezek a fideszes faszkalapok már tökélyre fejlesztették a propagandát. Goebbels és középkori vallást igehirdető papok kutyafaszák ezekhez képest, és megirigyelhetnék eme kvalitásokat. Milliárdos adófizetői pénzekből szerveznek konzultációkat, felvásárolnak minden médiát a seggnyalóik, csak hogy terjeszthessék az igét, az illiberista szózatokat. Aki nem figyel bizony-bizony maga is a bűvkörébe kerülhet. Ezért én már 2011 óta nem is nézek fideszes készítésű híreket, nem hallgatok rádiót, és nem olvasok fideszes honlapot, nyilatkozatokat(ha független sajtóban vannak ilyenek egyszerűen áthúzott hangszóróval honorálom, mint például a minap a csuti vasúton makogó deutsch, akit egyszerűen elhalkítottam, amikor megláttam), mivel meguntam az egyoldalóú tájékoztatást. Az ország többségének azonban nincs lehetősége ilyenre kénytelen végighallgatni a brekegésüket.

postumus mumus 2017.09.21. 13:19:57

@konrada: Ezek a hírek nem is a dugóban araszolóknak készülnek, hanem az ország teljes lakosságának. Az araszolókat nagyívben leszarják ezek a vásári csokornyakkendős bűnözők.

metal · http://electric.blog.hu 2017.09.21. 13:20:30

@bluebear: Ez nem lesz kész a választásokig. Tehát politikai logikával most inkább nem kellene csinálni.
@postumus mumus: A tökéletes propaganda az lenne, ha nem is csinálnának semmit, és úgy adnák el a népnek, hogy mégis (mondjuk a várkertbazár már majdnem ilyen volt).

szvsz 2017.09.21. 13:26:10

@postumus mumus: " beszélhetsz így nem velem"
Vagy mi lesz? Megmondasz az óvónéninek?

Bobby Newmark 2017.09.21. 13:27:28

@háromperhármas: Igen. persze, az aszfaltmarásnak egyetlen célja, hogy szép legyen.

Hogy a picsába tudtál eddig életben maradni ennyi ésszel és ekkora egóval?

postumus mumus 2017.09.21. 13:33:11

@szvsz: Nem nem mondalak meg, hülyegyerek, hanem ugyanúgy beszélek veled, ahogy te velem. Ennyi. Ha neked jólesik, megkapod. Mindenki azt kapja vissza, amit ad. Veled így kell beszélni, mert csak ezt érted, a magyar nyelvet nem.

postumus mumus 2017.09.21. 13:42:05

@szvsz: És ne a saját fejeddel gondolkodj, mert nem mindenki olyan mint te. Én a saját véleményemet írom mindenhova, semmi közöm sem pártokhoz sem führerekhez, nincs szükségem sem ovónénikre, se orr bán führerekre a nézeteim terjesztéséhez. Én csak a magam nevében írogatok itt, a saját véleményemmel szidom a jelenlegi kormányt. Kár, hogy az ellenzék nem ilyen erőszakos, mert akkor már régen előrébb tartanánk az orr báni diktatúra ledöntésében. Úgyhogy nekem hiába véded itt őket, már eljátszották a bizalmamat, erkölcsileg egy nagy nulla a fidesz. De már az volt 1998-ban is, amikor elkezdtek kormányozni kimutatták a foguk fehérjét. Az egész maffiabanda. Összezárnak ha egyiküket támadás éri, mint egy cigányhorda. Ahelyett hogy a bűnös felelősséget vállalna és lemondana. Nem, inkább védik egymást ezek a férgek.

konrada 2017.09.21. 13:42:12

"dupla annyi idő alatt lehet közlekedni a 60 km/h-s sebességkorlátozás miatt!"

...az M2-esen a megengedett sebesség 90 km/ó (két nagyjából km-es 110-es szakasz kivételével)
Akinek a 2/3 akkora sebességhez dupla akkora idő kell, annak elég probléma lehetett a matematika már az általános alsóban is.

postumus mumus 2017.09.21. 13:44:39

Kb. mint egy ősember csorda. Vagy az állatokhoz is hasonlítanak. Valamelyikük elkövet egy bűncselekményt, a többi meg melléáll, ahelyett hogy elítélné. Ez az egész az ország morális válsága, de nem aggódom. Hamarosan vége lesz ennek az erkölcsi fertőnek.

konrada 2017.09.21. 13:51:33

@postumus mumus:
Jaja. 2 nap, és itt a világvége...

konrada 2017.09.21. 14:16:24

@FayRodisz:
...lehet hogy azért csak, mert míg te a kisujjadból kiszoptad azt, hogy 3 nap alatt meg lehet csinálni 6 híd 12 db dilatációjának a cseréjét (Az Árpád ugyanis ennyiből áll) A-tól-Z-ig, addig a másik tudja, mennyi a technológiailag szükséges idő erre,
...meg látott már forgalomszervezést is, és így azt is tudja, mivel járna - akár az általad 3 napra is megálmodott - lezárása az ország legforgalmasabb hídjának....

...de neked szerencséd van azzal, hogy nem kell magad összezavarnod olyan hülye dolgokkal mint hozzáértés, így könnyen írkálhatsz demagóg fantazmányokat...;)

postumus mumus 2017.09.21. 14:20:46

@konrada: Te se értesz magyarul? Én sehol nem írtam világvégét, inkább azt, hogy lassan vége ennek az erkölcsi fertőnek, ami jelenleg az országot uralja. Nagyon pesszimista alkat lehetsz ha ebből a pozitív mondatból világvégét vizionálsz. Ez pont a fordítottja annak amit te gondolsz. Egy pozitív világkép, fideszbűnözők nélkül. Én mindig pozitívan gondolkodom, veletek ellentétben, akik mindenhol az ellenséget látjátok. Én csak a fideszben és kollaboránsaiban látok ellenséget, mindenki más a barátom.

postumus mumus 2017.09.21. 14:23:15

@konrada: Én pozitívan gondolkodom a jövőről, ti fideszesek meg negatívan a múltról. Ez a nagy különbség köztünk. Hogy én a jövőben gondolkodom, ti meg a múltban, amit én már rég elfelejtettem.

szvsz 2017.09.21. 14:30:28

@Anthozoa: "Szerintem vonatozni kúúúl"
Az. Stadlerrel, ülőhellyel, Vácról. Heringezni 40 fokban, állva, nem működő ajtókkal, nem működő világítással/fűtéssel, utastájékoztatással (a szerelvényen belülire gondolok), már nem annyira kúúúl.
De még ha kúúl is, autóval 2 személytől már olcsóbb. Főleg ha Váctól számolom a MÁV bérlet árát (mert onnan lehet zónázni, máskülönben nagyon nem kúúl).
No meg a vonat már lehet kúúl, de odáig is el kell jutni. Lehet, nem gond ez, ha Dkeszi Gyártelepen lax, de lakjál mondjuk Sződligeten valami elcseszett, járda és aszfalt nélküli utcában. És legyél mondjuk nő, akitől elvárják, hogy ne gumicsizmában jelenjen meg a munkahelyén :-/

szvsz 2017.09.21. 14:40:29

@konrada: "Akinek a 2/3 akkora sebességhez dupla akkora idő kell"
Azért ha vezettél már életedben, akkor talán tapasztaltad, hogy ez nem egészen a puszta számokon alapszik, mint a guglimaps, n*táv/seb, oszt jónap.
Egy 60-nap 'szüttyögő' miatt 500 m-rel hátrább, ahol a 2 sávból 1 lesz, fél km-s torlódás lesz. Ugyanakkor mióta 1 sáv lett pl. a gödi besorolásnál, sokkal gördülékenyebb a haladás, mert egyik oldalról megszüntek besorolók. A sor hosszabb, mégsem áll.
Szóval nem olyan egyszerű.

konrada 2017.09.21. 15:04:39

@postumus mumus:
Jól van, nyugszik a beteg!;) Már Fukujama is megmondta, hogy vége a történelemnek, neked meg már csak ki kell várni azt a pici hátralevő időt, mikor az emberek túl lépnek önzőségükön, és a magyarok lesznek ennek az élharcosai.
...addig meg hanyagoljuk ezt a témát, mert elismerem, neked van igazad, nem a világvége kell ahhoz, hogy az emberiség, s benne a magyarok megváltozzanak, csak ki kell várni.
Arra a kis időre meg inkább maradjunk a blog témájánál, ne légy már ennyire türelmetlen!;)

konrada 2017.09.21. 15:14:03

@szvsz:
Erről már írtam fentebb. Nem én írtam azt az ökörséget, mely szerint a 60-as korlátozás miatt lett dupla a menetidő...;)

(Tudom, miről beszélsz: elég sokat mentem végig a 2/A-n. Tudom, hogy mekkora szívás ha 60-nal kell végig menni, meg akkor is, ha 90-nel. Már akkor se jön ki dupla menetidőnek, ha mázlival pont a gödi-, sződi 2 sávosoknál érted be a 60-nal szüttyögőt., bár kétségkivül sokkal gyorsabb, de nem duplaannyival, mint aminek érezni a 60-as szüttyögést...;)

háromperhármas 2017.09.21. 15:18:07

@Bobby Newmark: Ugye most már jobban érzed magadat, hogy így kitört belőled a büdös bunkó? Levezetted a feszültséget, legalább nem a feleségedet, meg a kutyát vered meg otthon, - már megérte.
Nem kell "szépen" felmarni az aszfaltot, elég ha csak úgy marják, hogy nincs tele gödrökkel, és még aránylag közlekedni is lehet rajta. Van rá számtalan példa. De javasolom, hogy menj egy kört az Alagi major felé, aztán gyere vissza, aztán hátha tudsz emberi módon is kommunikálni.
(De mi köze van ehhez az egómnak bunkókám?)

mennyémá 2017.09.21. 15:19:53

@nagypapesz:
nekem van menekülő utam, bár a régi 2-es így is megfog 5-10 percre.
És látom nem érted a problémát. Én autóval járok, pont azért mert nem alternatíva a TÖMEGközlekedés.
Nem tudom tolerálni a 10-20-30 perces késéseket. A busz/villamos/vonat megállókban töltött negyedórákat. Mint írtam, órákban mérhető napi szinten a különbség és nem a vonat/busz javára. Azokban az órákban nem dolgozom és a családommal sem vagyok. Tehát nem alternatíva.
És ezzel nagyon sokan vannak így, olyanok, akik nem tudják kikerülni az M2-2 használatát.
Az más kérdés, hogy a nem fizetőssége az M2-nek ebben az időszakban, az tényleg nettó baromság

nagypapesz 2017.09.21. 15:47:57

@mennyémá:
"Mint írtam, órákban mérhető napi szinten a különbség és nem a vonat/busz javára."
Ebben azért némi költői túlzást vélek felfedezi.
Mindenki azzal közlekedik, amivel akar, de azt elég nehezen tudom elhinni, hogy pl. Dunakesziről Vácról csúcsidőben autóval gyorsabban be lehet érni Bp. belvárosába v. Budára, mint kötöttpályán. Beleértve az állomásra/megállóba jutást, késést, várakozást (utóbbi egyébként autózásnál ugyanúgy benne vannak a pakliban, és ugyanolyan kiszámíthatatlan). Jónéhányszor kipróbáltam, hogy autóval jöttem Pestre csúcsidőben (csúcsidőn kívül még gyakrabban...), nekem nem volt alternatíva, sem az M2, sem az M3 felé.

Anthozoa 2017.09.21. 16:00:40

@szvsz:
1.Tény hogy mások a távolságok időben mérve is Vác környékéről. Én benn vagyok a háztól a Nyugatiba kb. 20-25 perc alatt.
2. Ettől függetlenül én is legtöbbször kocsizni szoktam, mert a gyerkőcöket logisztikázni kell, ami kocsival jobban kivitelezhető.
3. Mielőtt valaki ekézne: abban a városrészben ahol lakom nincs sem óvoda, sem iskola, tehát mindenképpen ingáznom kell velük és nyilván Pesten az egyszerűbb, mert ott dolgozunk.
4. Az ingázást magunk vállaltuk, amikor kiköltöztünk a XIiI. kerületből. Inkább szívok a dugóban, töltöm az időmet a vonaton a gyerekeimmel, mint a belvárosban kerülgessem a kutyagumikat, részeg angolokat, járdára parkoló autókat, felső szomszéd hányását, ami lecsurog hozzánk stb. stb.. Erre mondják, hogy valamit valamiért..

@mennyémá: okostelója mindenkinek van, laptopja is sokaknak,én simán a vonaton szoktam a reggeli e-meleket megnézni, ergó simán tudok dolgozni. Kivéve mikor Bhv-s kocsik jönnek, de elvileg már 1,5 év, és csak Delfinek fognak járni.

mennyémá 2017.09.21. 16:34:30

@nagypapesz:
Dunakeszi - XI ker 45-55 perc autóval vonat stb 1,5 óránál kevesebb sosem volt, mire hazaértem (tudom, évekig csináltam) 8-9 között, mert ugye a suliba le kell adni a kölköket (az itt van dkeszin)
Dunakeszi - Thököly út 30-35 perc busz vonat stb 45-60 perc és akkor nem kellett sokat várni semmire.

@Anthozoa: léteznek olyan munkák, amiknél email olvasással nem igazán vagy beljebb. Furán néznék ki, ahogy egy 17"-os laptoppal a kezemben próbálok egyensúlyozni és közben matatni egy java kódban vagy keresni adatot egy adatbázisban. Dkeszin esélytelen, hogy te 8 környékén felszállva ülve utazz.

paveway 2017.09.21. 18:19:40

@A Polgi: A családom egyik fele a Dunakeszi-Verőce vonalon él, mondjuk úgy, jártam már arrafelé párszor. De ön azt írja, dugó van az M2-esen, ezért az autósok egy része a 2-este megy át, bedugitva azt is. Ha ingyenes lenne az M2, az mit változtatna a két bedugult út helyzetén? Az M2-t amúgy már réges-rég meg kellett volna csinálni, de ha elkészül, sokat fog segíteni a vonzaskorzetben eloknek. Ennek most kell megfizetni az árát, nyilván mindenkitől áldozatot kovetel.

A Polgi 2017.09.21. 20:37:54

Szerintem az áldozatot mindenki megfizeti a benzin ár útalapjában, illetve a biztosítási különadóban. Ez az út (M2) elvesztette az autópálya jellegét! Ezért gondolom azt, hogy ne fizessen érte senki a következő évben!

paveway 2017.09.21. 21:22:33

@A Polgi: Útalap 20 éve nincs. A biztosítási különadót nem tudom értelmezni. Nem csak autópályákra kell útdíjat fizetni. Kedves poszter, én visszatérek a reggeli kérdésemhez: Miről is szól ez a szösszenet???

Bobby Newmark 2017.09.22. 04:05:07

@háromperhármas: Az egódnak az hozzá a köze, hogy elképzelted, hogy személy szerint NEKED marták az utat olyanra, hogy szar legyen.

Egyébként ha egy csepp eszed lenne, meg esetleg egy hangyányi műszaki affinitásod, akkor rájöhettél volna, hogy nem gödrösre marják, hanem AZÉRT marják fel MERT gödrös. Tönkrement az útalap, pont azt javítják. A gödrösségét. Mert a felmart aszfalton a gödör leánykori neve a kátyú.

háromperhármas 2017.09.22. 08:06:42

@Bobby Newmark: Fogalmam sincs, hogy állításaidat honnan veszed, mert még hasonlókat sem írtam, mint amit te itt vizionálsz. A gödrök-kátyúkkal kapcsolatban meg javasoltam már neked, hogy menj egy kört Alagi-major felé, aztán vitatkozzunk. Becsukott szemmel hülyeségeket írni én is tudnék, de úgy látom ez neked sokkal jobban megy.
(Mitől ez a zsigeri gyűlölet, hogy egy normális mondatot sem tudsz leírni, csak bunkó módon vagdalkozni? Rossz életed lehet, ha mindig ennyire gyűlölsz magad körül mindenkit, aki nem pont az írja/mondja, amit te gondolsz.)

tomcsicsi 2017.09.22. 11:02:02

@Anthozoa: Mint ahogy írtad a MÁV az MÁV. Kiszámítható késésekkel- és szolgáltatással. Millió és egy sebből vérzik; tudjuk. Mégis nagyobb biztonsággal jutsz be a munkahelyedre időben, mint autóval - a havi egy két vis major helyzetet eltekintve. Feltéve, ha nem indulsz el bő másfél órával korábban otthonról kocsival (Kesziről pl.), a dugókat, araszolásokat bevállalva. Ki-ki maga döntse el. Két gyerekkel én sem vállalnám be a vonatot. Ez is egy lenyomata a mi kis országunknak, hogy milyen balkáni szinten működnek a dolgok, mégis gyerek nélkül ez a kisebbik rossz. Aki pedig 3-4-5 km-re lakik az állomástól és nincs P+R lehetősége; annak bizony marad a tökölődés az utakon. Ez van. Ennek ellenére szerintem nem szabad beletörődni, hogy ez van. Nem kell itt össznépi felháborodás. Mindenki egyénenként tehet valmicskét; és a sok egyén tömeg lesz, anélkül, hogy szerveződne. Pl. Matrica nélkül kell autókátni vagy öt perc késés esetén is öt percet várakoztatni a kallert, mire felmutizod a bérleted. Ha rádküldik a TEK-ot sem kell beparázni. A kötellezettségeink mellett azért akadnak jogaink is; még ha az előbbi felé billen a mérleg koppanásig. Jogom van épkézláb körülmények között eljutnom ából bébe. Pláne, ha fizetek érte: kötelezőt, súlyadót, üzemanyagot ( aminek elég nagy hányada adó) stb. és jogom van a babakocsit nem húsz lépcsőn felcipelni, majd le és újra, jogom van nem mínusz húsz fokban várakozni a vonatra a süvítő szélben... Ha beválalnánk a konfliktust és az ezzel járó procedúrát, akkor simán elkaszálnák a a szolgáltatót: legyen aza közútkezelő ( vagy nem tudom ki ott az illetékes szerv) vagy a MÁV-at. De néha bevallom én sem szívózom. Kellemesebb az édes beletörődés: akkor nem ba..szogatnak, hogy milyen jogon ugrálok én itten, és várok el bármit is a pénzemért.

apanna 2018.05.05. 14:01:27

Milyen ingyenesség? Aki naponta kocsival jár és nem képes évente egyszer 5 ezer forintot kicsengetni, az ne üljön kocsiba. Aki azt gondolja, hogy "majd hülye leszek kifizetni ezeknek 5 rugót" az gondoljon arra, hogy ő és az elvbarátai milyen mértékben teszik tönkre az alsó utakat, milyen forgalmat generáltak idáig. Persze az ilyen embert semmi nem érdekli, csak a saját maga jelene, és leszarja a jövőt.
A dugó nagy részét az újonnan betelepült Dunakeszi polgárok okozzák, akik a tóvárosi részből naponta ingáznak. Legutóbb a Bajcsytól tóvárosig állt a sor, szinte minden autóban 1 ember ült, vagy max egy gyerek.. Bírjátok már ki azt a két sávos építkezést, mert ez a ti javatokat szolgálja.
süti beállítások módosítása