Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Osztanak és fosztanak!

2017. december 07. - A Polgi

Megérkezett Sződligetre is a Mikulás!

Hozott zsákjában minden jót. Ki is osztotta mindenkinek érdeme szerint.

 

img-3043.jpg

img-3042.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd mellékelt hozzá két szemétdíjas számlát is…

… illetve, mit is beszélek össze: a szemetes számlákat nem a Mikulás, hanem a Fidesz-KDNP által kreált országos kukás vízfej, az NHKV (ki kellene guglizni a jelentését, de a magyarok csak kukaholdingnak hívják) küldte. Mint egy  előkarácsonyi ajándék meglepiként.

Korábban már írtam arról, hogy milyen emberbarát módon – az emberi erőforrások lelkére figyelemmel – küldi ki ez a NER-es borzadvány ezeket a számlákat. Akkor kaptam a fejemre a narancsszínű fideszes trolloktól. Hogy örülnünk kellene,  hiszen hónapokig nem kell fizetni a szemétszállításért, vagyis félretehetik az erre szánt pénzt. (Talán befektethetne az ember Mészáros Lörike-részvénybe?)

Utólag én is azt mondom, hogy ebből, a most kiszámlázott 6 havi (!) szemétdíjból vennem kellett volna valamit. Mondjuk, tojást. Még mielőtt 60 forint fölé kúszott volna a minden bizonnyal a sátáni Soros-tyúkok által tojt „termék” ára. (És még mielőtt az NHKV is tojt volna nekünk sokezres kukaszámlát.)

Apropó, tojás! Olvasom, hogy valami pesti fideszes nagyember tojásokat osztogatott. Szép, saját magát és pártját üdvözítő tojástartó dobozokban. Vácon meg éppen most szombaton lesz krumpliosztás a nagy adventi ájtatosság és szeretet jegyében. Az akciót a majdani tavaszi választási kerületében immár a mindent avató-átadó-megnyitó-szónokló Rétvári úr, meg az ottani polgármester celebrálja. Plusz egy önkormányzati képviselő, aki már egy tévés sorozatban is felbukkant nemrég. (Igaz, nem mentős tisztként – mint aki volt még korábban -, hanem nőgyógyászként…)

A krumpliosztás feltétele, azon túl, hogy csak az első 400 kap 10 kilót... (mondjuk lehetne 2 kg, és akkor ötször annyian kapnának), na mindegy .... Szóval másik feltétele, hogy a lakcímkártyát be kell mutatni. Igen, ugyanazt a lakcímkártyát, amelyet majd pár hónap múlva a parlamenti választáskor is be kell mutatni. FIGYELEM, VÁCIAK! NEM A SZEMÉTDÍJAS CSEKKEKET KELL VINNI, HOGY KRUMPLIT KAPJATOK, HANEM A LAKCÍMKÁRTYÁT! A most kapott kukaholdingos szeretetcsekkeket hiába próbáljátok a három fontos embernek odaadni, nem fogják helyettetek befizetni.

A tojás- és a krumpliosztás után felvetődött az interneten, hogy még valamelyik fideszesnek kolbászt is kellene osztogatni. Így - ha a szemétdíj el is viszi a karácsonyi halászlét és töltött káposztát – meglenne az új magyar ünnepi vacsora az éjféli mise előtt: RAKOTTKRUMPLI!

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr7013453399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.12.08. 00:43:52

Újbudán is van minden évben krumplivásár, 10 kg 300 ft volt idén, vagy ilyesmi. Itt is kellett a lakcímkártya, mert csak kerületieknek szervezte az Önkormányzat. Semmilyen adatot nem írtak fel, csak megnézték, itt lakom-e.

DFK 2017.12.08. 07:45:16

Nagyon gáz a poszt.
Nem tudod, hogy a számlára félre kell rakni a pénzt?
Egy csomó helyen kell a lakcímkártyád meg a személyid, igen, ami a szavazáskor is kell. Erről ennyit.

metal · http://electric.blog.hu 2017.12.08. 08:06:53

Jól értem, hogy az a gond, hogy egyszerre 2 csekket kapott a jóember?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 09:18:59

Világos.. Az elkúrókra kell szavazni, mert ott nincs szemétdíj.

Ja boccs.

Van , és nem kicsit többet is kellett fizetni, a kedvenc elkúróid alatt érte !

fröcsög a polgi 2017.12.08. 09:28:35

Nemrég leltem rá erre a blogra, sződligetiként eddig nem nagyon foglalkoztam a politikával, alapvetően szimpatikus embernek tartom/tartottam a polgármestert. Azt sem igazán tudtam, hogy milyen párt színeiben tevékenykedik. Most ledöbbentett ez a 444.hu szintű mocskolódás, hőbörgés, fröcsögés. Mi ez a stílus jóember? És mi a probléma azzal, hogy utólag kaptuk meg a szemétdíj számlát? Még kevesebb is, mint azt vártuk. Félretettünk rá minden hónapban 1-2 ezer forintot, hiszen a szolgáltatás működött, tudtuk, hogy nem ingyen van, szerződést kötöttünk, aminek díja van, egyszer ki fogják számlázni.

Gazsi bácsi lótetű 2017.12.08. 09:50:17

@Ballib cenzúrázók réme 25: mielőtt nagyon belelovalod magad ebbe az elkúrósdiba, csak nézd már meg kérlek az államadósság összegét a Bajnai kormány működésének végén, és most. Aztán add hozzá a MANYUP pénzeket, a tolvajtóni által gründolt letelepedési kötvények bevételét, és azt a pár ezer milliárdot ami összejött, azt értelmezd. Azt már fel sem bírod fogni, hogy miért is jó az államnak és az adófizetőknek, hogy a letelepedési kötvények közvetítési díja tóniék zsebébe megy - ez máshol állami bevétel. De hát gondolom ezért kapod a fizetésed...

Frank99 2017.12.08. 09:55:48

Engem ezek a számlák adójogilag érdekelnek. Teljesítés, a teljesítéstől számított 15 napon belüli kötelező számlakiállítás, folyamatos teljesítésű szolgáltatások, azoknak a bevallott és befizetett áfája. REMÉLEM a NAV olvassa ezen sorokat, és kiballag az ÁLLAMI kukaholdinghoz, és jól megállapítja azt az áfát, amit már nagyon régen meg kellett volna fizetni. Nem a kisboltok előtt kellene ülni a laptoppal és leselkedni. Nagyon gyorsan, nagyon nagy bírságot szedhetne be, saját magától. :-)

citrix 2017.12.08. 11:32:28

Nemzeti Kukaholding :-) ez annyira szép. már minden állami lesz a következő ciklusra legkésőbb.

jandera 2017.12.08. 13:48:36

@citrix: Minden államiból nemzeti lesz!

citrix 2017.12.08. 14:17:48

@jandera: Minden állami (értsd: haveri tulajdon) lesz. A világ szégyene ez a rezsim, Orbán maga a Fidesz és azt hiszi ő egyben Magyarország is. Ez az amiben hatalmasat téved.

Helga Beauty Salon. 2017.12.08. 15:02:07

Ja poszterkém, Kádár alatt még mákostészta olt a mákostészta! (vagy mi a f.omat mondott az öreg )
Abban igazad van, hogy Bajnai idejében nem osztogattak gordonképmásos libatojást vazze!

blah 2017.12.08. 15:14:10

komolyan mondom, hogy nem értem ezt a posztot, hogy most min kell háborogni.

jandera 2017.12.08. 17:36:59

@citrix: Nem téved, az ország egy kisebb része megválasztja, a többség pedig engedi...
" fecseg a felszin, hallgat a mély"
Ezért gondolja, hogy nem kormányfő, hanem Nemzetvezető, ő a Vezér és akinek ez nem tetszik az nem magyar, az hazaáruló.
süti beállítások módosítása