Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

A politika mellett, a víz is zavaros!

2017. augusztus 09. - A Polgi

rezsicsokk.jpg

Ma már egyre inkább beteljesülnek azok a jóslatok, hogy a politikai célból levezényelt rezsicsökkentéssel nem csupán az ott dolgozó melósok megélhetése, biztos munkája, hanem a víz, gáz, villanyáram, hulladék ágazat infrastruktúrájának jövője is ellehetetlenül. Az állam által mesterségesen, a korábbinál alacsonyabb szinten meghatározott bevételek semmire sem elegendők, nem teszik lehetővé sem a fejlesztést, sem a szükséges karbantartást. Természetesen itt nem arra gondolok, hogy fizessenek többet az emberek. A javaslatom inkább az, hogy ne kisvasútra, ne üresen kongó stadionokra költsön állambácsi, hanem tőkésítse úgy fel ezeket az állami tulajdonú vállalatokat, hogy biztonságos legyen a vízellátás, elvigyék a szemetet és ne legyen hetente áramszünet.

Bár a döntések közül is kiemelkednek azok a – mára már bizonyítottan hülyeségként értékelhető – határozatok, amelyek környezetre, emberre nézve is durván veszélyes módon rombolták szét a hulladékgazdálkodást. Most már egyértelmű: újabb alapvető szolgáltatást ér „atombombaként”-ható negatív hatás: a vízgazdálkodást.

Az embereket leginkább érintő ivóvíz ellátásban nem csak a kellő létszámú szakembergárda hiány okoz egyre súlyosabb problémát, hanem a hálózat, a gépészet rohamosan romló állapotát is eredményezi a kellő anyagi források szűkössége. Jellemző: az elöregedett rendszerekben a víz egynegyede(!) elfolyik a semmibe!

Emlékezetes fideszes választási duma volt a „Tiszta vizet a pohárba!” szlogen. Amely, persze nem a víztisztaság javítását jelentette, de úgy tűnik: miután a korrupció elburjánzására már csak legyintenek az emberek, most már a közvetlen értelmezése is felejtőssé válik. Ugyanis az amerikai nagykövetség figyelmeztetést adott ki az idelátogató polgárai számára, mondván inkább palackos vizet fogyasszanak, mert a csapvíz Magyarországon egészségre ártalmas lehet.

Én még ugyan nem olvastam, hogy a magyar ivóvizet is Soros mérgezte volna meg, de lehet, ennek csak az az oka, hogy a hasonló baromságokat pofázó nagyfejűek közül többen szabadságon vannak. Persze, aligha a csapvíztől beszélnek többnyire butaságokat a politikusaink, összekötő hídként a zavaros víz(fejek) fölött…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr612730018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 09:44:56

Abszurd a cikked. Elhiszed a liberális meséket.

Mi a valóság?

A közüzemeket eleve állami kézbe kellene venni. De amíg ezt megvalósítjuk, addig is meg kell szorítani a közműspekulánsok szarvát.

Erről szól a rezsicsökkentés: picit csökkentjük a túlságosan elzsírosodott, elszemtelenedett közműkulákok hatalmas profitját, s kicsit heltretesszük őket, kevesebbet gágogjanak.

Addig is csökken a kisemberek terhe. Ez minden kormányzat fő feladata: az állampolgárok védelme, s nem az idegen nagytőkések babusgatása.

Ha nem tetszik a közműves elnyomóknak, adják el cégeiket. S viszlát. Mi a gond? Ha nem éri meg nekik, miért nem takarodnak haza?

A Polgi 2017.08.09. 11:01:26

Látom nagy gond van az értelmezéssel. Milyen multi takarodjon drága troll barátom? A DMRV Zrt. 99%-a állami tulajdon és 1% önkormányzati. Ugyanígy a többi regionális vízműnél! Talán takarodjon a tulajdonosi körből az állam? Esetleg az önkormányzatok? Menj vissza a gazdádhoz és konzultálj.

vadi4 2017.08.09. 14:50:24

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"A közüzemeket eleve állami kézbe kellene venni"
Hol, itt vagy Bulgáriában? Ne is folytasd....

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 14:52:55

Bezzeg a Gyurcsány alatt mikor az egész Eu egyik legdrágább rezsijét fizettük, milyen sokat fejlesztette pl a Francia Közműcégek is itt Magyarországon.

Ja nem.

Hanem a profitot kivették, és hagytak lepusztulni mindent, mi meg kétszer annyit fizettünk mint a szomszédaink.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 14:56:17

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Ez pontosan így van.

A Gyurcsány csicskák akkor élveznek ha a külföldi multik lenyúlják a közműcégek profitját, és többszörösét fizetjük a bekerülési árnak.

vadi4 2017.08.09. 14:57:56

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mi a különbség abban ,hogy kiviszik a franciák a porfitot és hagyják lepusztulni a hálózatot, és aközött, hogy a profitot máshol termeljük (és onnan lopjuk el) de továbbra is hagyjuk lerohadni a hálózatot. Ha egyszer a csapból majd nem folyik a víz, nekem mindegy lesz, hogy melyik változat miatt.

vadi4 2017.08.09. 14:59:52

@Ballib cenzúrázók réme 25: Kívánom Neked kedves mélymagyar posztoló, hogy SOHA, De SOHA nem menj be olyan boltba ahol van külföldi tulajdonos, vagy külföldi tulajdonos által gyártott áru, mert akkor a végtelen szájkarate mellett a te zsírodon a külföldi multi fog hízni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 15:01:21

@vadi4:

A különbség ott van, hogy a szoci elkúrók alatt az EU egyik legdrágább rezsijét fizettük, és eközben hagytak lerohadni mindent, most pedig az EU egyik legolcsóbb rezsijét fizetjük.

Persze értem hogy a baloldaliak manapság akkor boldogok ha minnél többet húznak le a melósról a multik, de a nép ezt a maszlagot nem eszi olyan könnyen.

vadi4 2017.08.09. 15:06:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: Számodra csak fekete és fehér létezik? Nincs árnyalata szürkének?

Nem lehet törvényileg kötelezni a vízközművet, hogy mennyit (%-os értékben) fordítson a hálózatára?
Ha multi akkor tolvaj?
Mennyivel jobb Pécs város önkormányzata? Mi lett a pécsi vízművekkel? Az ott megtermelt nyereségből hogy lett a városban 11MILLIRÁDos bukta? Te nem látsz a mélymagyar érzésektől, nem veszed észre, hogy multik nékül is ugyanaz a lopás folyik tovább, csak nemzetiszín szalaggal átkötve?

sunabajnok 2017.08.09. 15:09:47

Ez egy vicc ugye?
Dunaújvárosban egy kétszobás panel fűzése vízdíjjal drágább volt,mint egy vidéki családi házé. Kaptunk a vasműtől hulladékhőt,lett gázmotorunk, a cég vezetői,családtagjai,haverjai stb... Meg belefulladtak a pénzbe. A melósok meg minimálon voltak tartva. Most tényleg sajnálni kellen őket?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 15:10:06

@vadi4:

Te hülye vagy.
Amit kivisz a multi az nincs az országban.

Azért fizettél kétszer annyit a rezsire, hogy a Franciák többet lophassanak, cserébe meg adtak Medgyessy-nek becsületrendet.

Érthető ?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 15:11:04

Hát, a fene sem gondolta volna, hogy pont 3 év kell ahhoz, hogy annyira lerohadjon minden 20% rezsicsökkentéstől, hogy a víz negyede elfollyon.
Ezek a drága cégek 2013ban profit nélkül, pont annyiból dolgoztak, amennyi bejött nekik. Ha éppen nem fejlesztésre költötték, akkor norvég szintű béreket adtak a dolgozóiknak.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.08.09. 15:21:11

olvasva a kommenteket, döngő léptekkel menetelünk Venezuela felé, bár ott néhányan azért tüntetnek. a vízközmű szolgáltatás összeomlik, a szemétszállítás, kéményseprés lényegében összeomlott. reakció - 7 év fidesz után - mocskosgyurcsány, köcsögmultik. valami kibaszott szánalmas.

vadi4 2017.08.09. 15:21:30

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Te hülye vagy.

Az bizony. de lehet, hogy csak realista és pesszimista.
"Amit kivisz a multi az nincs az országban."
Tudod, hogy mi nincs még az országban?
Lázár fiának svájci bankbetétje, Mészáros Lőrinc horvátországi szigete. Ezek sincsenek az országban és ez pontosan annyira fáj ,mint a francia multi tőkekivitel. PONTOSAN ANNYIRA.
Ezért vagyok hülye, mert mindegy, hogy ki lop, már maga tény fáj és mindegy, hogy milyen a nemzetisége

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 15:23:48

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Igen. Pont mondom, hogy ezek a szent cégek egy fillért nem termeltek, ami bevétel volt azt vagy fejlesztésre költötték, vagy a melósoknak adták. Áldassék a nevük. Azóta sem keresett soha senki annyit Magyarszágon, mint egy csatornázási művek dolgozó 2013ban..

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 15:25:40

@vadi4:
Oszt mesélj, honnan is jött Mészárosnak a horvát szigete? :D:D:D:D:
Múltkor még a patásnak volt szigete, igaz, hogy sosem járt ott, semmi bizonyíték nincs rá, de neked simán elhisszük.

A Polgi 2017.08.09. 15:27:47

A DMRV Zrt. 99%-a állami tulajdon és 1% önkormányzat tulajdoni. Ugyanígy a többi regionális vízmű. Van még kérdés?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 15:30:42

@vadi4: Ja, és nem azért vagy hülye. Hanem azért, mert összehasonlítasz egy tényt (multi mennyit vitt ki) ott van az adózási papírjaiban, valami kitalált baromsággal, hogy mészárosnak szigete van, meg lázárnak svájci számlája.

vadi4 2017.08.09. 15:31:51

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Bocs akkor nem szigete van, hanem csak az egyik szigeten dácsája. Amíg lopott pénzből van, addig mindegy.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 15:32:37

@A Polgi:

Ez sem a ballib tetveken múlt, hogy így van.
Ha 2010-ben nincs kormányváltás, már rég az is külföldiek kezén lenne:

www.jno.hu/hu/af/319-2010_Regionalis_vizmuvek_privatizacioja.pdf

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 15:34:12

@A Polgi: Van. Mesélj, az amcsik félnek a hepatitisztől. Te szerinted elfolyik a negyede. Akkor a hepatitisznek is lefolyt a negyede?
2013 előtt a beszámolója alapján nullás eredménye volt a DMRV-nek?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 15:34:13

@vadi4:

Mégis amellett érvelsz, hogy lopjanak a Franciák, és mi fizessünk kétszer annyi rezsit.

Te egy ökör vagy.

2017.08.09. 15:36:09

@vadi4:

Okos ember nem vitázik trollal.

vadi4 2017.08.09. 15:37:49

@Ballib cenzúrázók réme 25: No akkor már megint fekete és fehér. Köztes út nem létezik. Pártunk és kormányunk nem tud törvényt hozni ,hogy a haszon maximum X% lehet és nem több, valamint a bevétel Y%-át hálózatfejlesztésre kell fordítani. Egy ilyen törvény megírása nyilván nehezebb mint összedobni a GRÁNITSZILÁRDSÁGÚT.

1349973572759 2017.08.09. 15:43:36

Fospicsa gondolkodás. A vezért után kell menni, lehajtott fejjel. Ökrök. Igaz magyar nem emeli fel a fejét, az libsi dolog.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 15:44:17

@vadi4:

Mit jelent a köztes út ?

Hogy hozzuk vissza az elkúrókat, és fizessünk 2-szer, 3-szor annyi rezsit, mint régen ?

Vagy mit ?
Kifejtenéd ?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 15:47:58

@vadi4: Jó nagy marhaságot mondtál.
Szóva, a haszon max x% lehet, mi?
Csakhogy, ha az igazgatónak aranymaseratit vesznek, vagy tanácsadócégek ezreit használják, esetleg szarrá hirdetik magukat, akkor a haszon ugyanakkora lesz. X % alatt.
Tetszik érteni? Ezer dolog van, amire el lehet baszni a bevételt, attól az ügyfélnek nem lesz egy fillérrel sem kevesebb a rezsije.

Miért kéne törvénybe fogllalni, hogy mennyit kell a hálózatfejlesztésre fordítani? Ez a cég belső ügye. Ezt kívülről ki és hogy tudja megmondani?

Szóval, ahogy látod, ehhez marhára nem értesz, csak puffogni tudsz. Tulajdonképpen miért is? Mert a csúnya orbán... rohadon meg, elintézte, hogy 20%-kal kevesebbet kelljen fizetni.

vadi4 2017.08.09. 15:54:23

@SS Soros György: Köztes út? Maradjanak a multik (ha akarnak), de írjuk elő, hogy a hasznuk mekkora részét vihetik ki az országból, illetve a bevételük mekkora részét kell hálózatfejlesztésre fordítaniuk. Ha valaki teljesíti a feltételeket akkor végezhet közműszolgáltatást, attól függetlenül ,hogy magyar vagy külföldi tulajdonban van.

khell 2017.08.09. 15:56:24

Arra is emlékszünk még amikor a ballib idióták ugyanezt mondták a bankadóról meg a multik adójáról? Nem fognak feljeszteni, nem lesz telefon, minden lerohad. És mi történt orbánék alatt? Bevezették a 4 órán belüli átutalásokat, jövőre meg már az azonnali banki átutalásokat tesztelik, sok nyugati országban csak álmondnak ilyenekről.
Mobil dettó, az egyik legfejletebb a magyar mobilhálózat és mobilnet. És nem a komcsik alatt lett az, hanem a minden szétrohasztó orbánék alatt basszus.

Az meg már külön vicc, hogy benyalja a blogiró az elmeháborodott amcsik süketelését, hogy nem iható a magyar ivóviz. Esetleg meg is nézted a jelentést (vagy legalább a térképet róla) vagy csak eszetlenül benyelted a propagandát? Az a szerencsétlen jelentés szerint ausztriától keletre ihatatlan az ivóviz európában, egyedül a göröknél iható. Most az hagyjuk is, hogy pont a görög az iható szerintük (aki járt görögben az tudja miért) de azért megkérdezném, hogy a többi országban is robán rohasztotta le a vizműhálózatot? Vagy csak megint benyeltetek egy agyhalott propagandát ballibák?

vadi4 2017.08.09. 16:01:00

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"Szóva, a haszon max x% lehet, mi? " Félreértetted. A haszon max X+-át viheti ki nyereségként, a többit idehaza kell felhasználnia.

"Miért kéne törvénybe fogllalni, hogy mennyit kell a hálózatfejlesztésre fordítani? Ez a cég belső ügye. Ezt kívülről ki és hogy tudja megmondani?"
Nem kell nekik évente beszámolót leadni a Cégbíróság felé? Ott nem látszik, hogy mire mennyit fordítanak? Egyáltalán nem céges belügy, hogy milyen állapotban van az ami után egyébként is adót kell fizetni.

"elintézte, hogy 20%-kal kevesebbet kelljen fizetni. "
Olvasd el a cikket. Nem az a baj, hogy olcsóbb lett a közműdíj, hanem az hogy hiába lett magyar a tulajdonos, a pazarlás nem szűnik meg, mert a pazarlás közben elfolyt hiányt majd a tulajdonos (önkormányzat vagy állam) úgyis fedezi. A rezsicsökkentés nem a takarékoskodásra ösztönöz, hanem pont a pazarlásra és pont azoknál akik eddig is megengedhették maguknak hogy sokat fogyasszanak.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 16:16:03

@vadi4: Na igen. Amióta olcsóbb a víz, a gazdagok többet isznak. Meg többet égetik a villanyt.
Ez egy marhaság. Nem ingyen lett, fizetni kell érte, az égvilágon senki nem nyomja fel a lámpát azért, mert 20%kal olcsóbb lett.

Az adót szerintem nem az állapot után fizeted, hanem a meglét után. Tehát függetlenül attól adozik a csatorna után, hogy az ezer éves, vagy tegnap lett felújítva. Kívülről teljesen értelmetlen megmondani, hogy mennyit kell ráfordítson. Mert a törvényhozó ebben nem szakember. Azt mondja, hogy 20 %. Aztán ha csőtörés van, akkor mindenki hátradől, hogy mi eleget tettünk a törvényi kötelezettségeinknek?

Megint az van, hogy a haszon X százaláka. Értsd már meg, hogy ha tanácsadókra, reklámra, akármire költi a pénzért, attól a haszna marad kicsi. Attól a fogyasztónak nem lesz jobb.

Most komolyan tényleg azt akarjátok megmagyarázni, hogy adva van egy szolgáltató, aki monopolhelyzetben van, de az annyira korrekt és jó, hogy pont nullásan tevékenykedett 2013ban????
Tényleg azt akarjátok elmagyarázni, hogy azok az árak amiken dolgoztak, az annyira ki volt számolva, hogy mindnen fillér a fejlesztésekre ment. És bassza meg a zorbán, hogy kevesebbet kell fizetni???

vadi4 2017.08.09. 16:25:53

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
" senki nem nyomja fel a lámpát azért, mert 20%kal olcsóbb lett." Nem bizony, de le sem kapcsolja, had világítson, mert úgyis olcsóbb lett
" Mert a törvényhozó ebben nem szakember." Akkor kérdezzen meg egy szakembert. Nem ezért tartja és fizeti maga mellett a szakértőket? Nincs Mo-n egyetlen szakember sem aki segíthetne a kormánynak?
" Aztán ha csőtörés van, akkor mindenki hátradől," A csőtörés az nem hálózatfejlesztés. A hálózatfejlesztés az, ha az 50 éves csöveket kiássák és fektetnek helyette újat. Tudod ez egy előre tervezhető költség és alighanem van még olyan vízcső amit érdemes kicserélni.
" akármire költi a pénzért" Hát akármire nem költheti, de ha már elköltötte akkor az éves könyvvizsgálat majd segít kideríteni ,hogy mire.
A monopolhelyzetben lévő szolgáltató sosem korrekt, DE rá lehet szorítani, hogy korrekt legyen. Törvényileg, ellenőrzésekkel és átlátható módon. Igaz ez egy kicsit munkaigényesebb, mint államosítani .
ÁTLÁTHATÓ módon, nem úgy ahogy most bármi is működne. A zavarosban pedig bárki tud halászni.

impala 2017.08.09. 16:37:00

@Ballib cenzúrázók réme 25: így sokadjára már nem állom meg: folyton a kétszer annyival jössz.
valaki tán megfelezte a rezsit, mert ilyenről nem tudok.
ha meg csak ~20°% körül volt a csökkentés, és előtte magasan mi fizettük a legtöbbet, akkor most hogyan alakulnak az arányok?

A Polgi 2017.08.09. 17:04:52

A jövő legalább tiszta? Szerinted biztos kezekben van a vízellátás? A Tiszánál biztosan, hiszen Bakondi Patrikot, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának, Bakondi Györgynek a fiát nevezte ki Seszták Miklós fejlesztési miniszter a Tiszai Regionális Vízművek Zrt. élére. Szakképesítés nélküli, de borzasztóan tehetséges fiatalember!

2bk 2017.08.09. 17:07:37

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Én vízi közmű cégnél dolgozom ... rezsicsökkentés előtt is , most is önkormányzati cég ...
Annyit vettünk észre a rezsicsökkentésből , hogy 2011 óta gyakorlatilag nem volt fizetésemelésünk .

Nekünk lent nem volt .... a főnökségnek azóta másfélszerese lett a bruttója ( honlapon kötelezően szereplő adat )

Poziciókba jó elvtársak kerülnek .. .. fent megy a harc a zsírosbödönért , lent sorba mondanak fel emberek ... új kollegák egyre gyatrább szakemberek ....

Minorkavidor 2017.08.09. 17:09:24

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Bezzeg 2014-tól jobban csökkentek a világpiacon az energiaárak, mint amit a "rezsicsökkentés" címén megkaptunk. Kies hazánkban drágább volt így az energia ára mintha piaci áron kaptuk volna az enerhiát.

seol 2017.08.09. 17:26:55

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Persze a valóságban a kűfődi sáttánok százalékosan jóval kisebb "extraprofitot" tettek zsebre és jóval többet forgattak vissza az üzemeltetésbe, mint egy-egy Nemzethy Oligarcha, de ugye a számok sose voltak az újkomcsik barátai.
És újra megemlíteném, hogy igazán írhatnál az anyanyelveden, rossz nézni, amit a magyar nyelvvel művelsz.

seol 2017.08.09. 17:35:10

@khell:

"az egyik legfejletebb a magyar mobilhálózat és mobilnet"
Azért ilyenekkel lehet, hogy kár próbálkoznod, előfordulhat, hogy akadnak olyanok, akik használtak már Magyarországon mobiltelefont. A magyar helyzetnél talán még a román is jobb. Plusz kb. negyedannyiba kerül.

Plusz hát arról is sokat lehet olvasni, milyen fejlesztéseket és karbantartásokat vágtak vissza a különböző sarcok miatt.

De azért kösz', hogy itt voltál.

khell 2017.08.09. 17:54:58

@seol: Persze barátom románia... Nekem itt bpesten nem ritka a 180 megabites internet. Nem elméleti sávszél, hanem valós, kimért sávszél. Kurva messze van ettől románia. Lefedettségről ne is beszéljünk.

Zuglóról tudok nyilatkozni, 5 éve mikor ideköltöztem a lakás bizonyos részein alig volt vétel, ma mindenhol tökéletes beltéren is bőven van LTE, de alföldi falul is látom a fejlődést pár év alatt minimális vételő EDGE-ből eljutottunk ott is az 50 megabites netről.

De tudjuk ballibbantak majd megmondják, hogy mindjárt összeömlik a mobilhálózat az orbán miatt. (közben meg rebesgetik, hogy az 5G fellegvára leszünk, magyarországon lesz a régiós fejlesztőközpont, de tényleg mindjárt összeomlunk)

Le Orme 2 2017.08.09. 18:07:15

Adatok és konkrétumok hiányoznak a cikkből, sajnos csak a szokásos fröcsögést olvashatjuk; az is rossz, ha csökken a rezsi, az is rossz, ha növekszik. Pedig be lehetne mutatni szakszerűen, hogy valójában hol, mi történt a rezsicsökkentés óta.

khell 2017.08.09. 18:07:16

@seol: És akkor még a banki fejlődésekről ne is beszéljünk, ami az elmúlt 8 évben végbement, az állitólag tönkre tett bankoknál. A már emlitett 4 órás és azonnali utaláson kivül elég csak a nemrég bevezetett mobilos nfc-s fizetésre gondolni, ami igencsak a jövő (messze előzve a szomszédokat).

dunántúli gyerek 2017.08.09. 18:40:19

megin rezsinöveléssel akar kmpányozni a ballib

én remélllem

A Polgi 2017.08.09. 18:46:25

Ismételten leírom. Olyan helyen élek, ahol a vízszolgáltatás soha nem volt külföldi multi kezében, de az pénzhiány miatt elhanyagolt hálózatiban egyre gyakoribbak a csőtörések. A javítás úgy történik, hogy kijön a szolgáltató és lezárja a csapot. Másnap felbontja az utat és kicseréli a sérült csőszakaszt. Ezt követően 3-4 hónap múlva állítja helyre az útburkolatot. Közbe bármi lehetséges. Éjszak nincs megvilágítva a felbontott aszfalton a luk és csak remélni lehet, hogy nem hajt bele egy motoros, vagy egy kerékpáros. A következő 4 hétbe 3 áramszünetes napot jelentett be az áramszolgáltató 8-16 óra közötti időre. Vajon hogyan lesz tanítás az iskolában áram hiányában? Hogyan főznek, mosogatnak az óvodában áram nélkül. Ki téríti meg a leolvadt fagyasztókban megromlott húsok árát? Neked ez a szokásos hőbőrgés egészen addig, ameddig gyermekeddel, szüleiddel nem történik ez meg. Végül is értem én , hogy ez a munkád, ezért kapod a pénzed. Nem is haragszom rád. És persze nem is neked írom ezt a blogot, de örülök, hogy elolvasod.

A Polgi 2017.08.09. 18:51:54

Az állam által mesterségesen, a korábbinál alacsonyabb szinten meghatározott bevételek semmire sem elegendők, nem teszik lehetővé sem a fejlesztést, sem a szükséges karbantartást. Természetesen itt nem arra gondolok, hogy fizessenek többet az emberek. A javaslatom inkább az, hogy ne kisvasútra, ne üresen kongó stadionokra költsön állambácsi, hanem tőkésítse úgy fel ezeket az állami tulajdonú vállalatokat, hogy biztonságos legyen a vízellátás, elvigyék a szemetet és ne legyen hetente áramszünet.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 18:53:02

@A Polgi: nem sokaig leszel te polgarmester ottan ahol igy javityak a vizet

A Polgi 2017.08.09. 19:02:27

Az biztos! Jobban megéri viz-gáz szerelőnek lenni:)

fidesz maszop dk egykutya 2017.08.09. 19:05:28

@Ballib cenzúrázók réme 25: akkor sem volt a legdrágább, de most viszont pont ugyanannyi a gázár mint a "rezsicsökkentés" előtt. Ja nem, pár fillérrel még drágább is.

3,15 ft/MJ és most 3,30 körül van.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 19:09:41

@fidesz maszop dk egykutya: minimálbér meg 2x annyi mint a rezsicsöki elött

szóval nem kell felni senki nem akar a demokratakra szavazni tovabbra se

he he

fidesz maszop dk egykutya 2017.08.09. 19:14:23

@dunántúli gyerek: meg a legtöbb adó is 2x annyi, meg még sok más.

Szóval nem kell félni "elvtárs", továbbra sincs nyoma jobban teljesítésnek a plakátokon kívül, sem a bolsik sikereinek.

he he

dunántúli gyerek 2017.08.09. 19:19:02

@fidesz maszop dk egykutya: 'továbbra sincs nyoma jobban teljesítésnek a plakátokon kívül, sem a bolsik sikereinek.'

akkor simán le lesz váltva a Zorbán megint

he he

khell 2017.08.09. 19:30:23

@fidesz maszop dk egykutya: 2x annyi adó, persze te marha.

Elsőre csak a kata-t emliteném, amit a fidesz talált ki, jelenleg éppen havi 660e ft-ot kereshet tisztán egy egyéni vállalkozó, havi 50e ft adó mellett. Ugyanez a ballibbantak alatt kb 300e ft havi adót jelentett pl. nekem, az röpke 300e plusz pénz a kormány miatt, havonta.

És ehhez nem kell állami cégnek túlszámlázni, meg talpat nyalni, sima piaci alapon.
Az már tényleg csak hab a tortán, hogy ballibáék óta nemcsak a minimálbér duplázódott, de az átlagkereset is folyamatosan nő, infláció meg kb. nulla.

De tényleg mindjár mindmeghalunk.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 19:34:31

@khell: alkalmazottak szja-ja is nagyot csökkent, a gyerekeseké meg nagyjából megszünt, 2 vagy több gyerekkel az szja-sok nem fizetnek jövedelemadót

nagyon helyesen

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.08.09. 20:12:19

@A Polgi:

Az hogy nem volt külföldi kézben a vízszolgáltatás egyedül a 2010-es rendszerváltásnak köszönhető.

Gyurcsányék 2009-ben már megszervezték a privatizációját, ki is írták, amit 2010-ben állítottak le.

igazi hős 2017.08.09. 21:06:01

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Ha ő hülye, akkor rólad mit gondoljunk, aki csak a kivett pénzt tudja megszámolni, azt, hogy mennyit hoztak be, azt nem? Vagy már a történelem után a könyvelést is átírták a tehetséges jogászfiúk? Az, hogy egy vízmű garantált 5% haszonnal dolgozik, az felháborító, de hogy Rogán szomszédja fix 20%-ot keres munka nélkül az aktuális uszításkampányon (de említhetnénk Garancsit vagy Mészárost), vagy a az teljesen normális, ugye? Értem, én vagyok a helikopter, de Rogánt ne engedjétek hozzám, hátha leejteném valami nagyon magasból.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 21:16:30

@vadi4: "Nem bizony, de le sem kapcsolja, had világítson, mert úgyis olcsóbb lett"
Ja. És erre az a legjobb bizonyíték, mert te azt mondod.
"Nincs Mo-n egyetlen szakember sem aki segíthetne a kormánynak?"
De. És ők találták ezt így ki. Valószínűleg értelmesebb, mint az, hogy te otthonról nulla ismerettel megmondod, hogy X % fejlesztés kell.
Mert egyik évben lehet hogy X kell, másikban 2x a harmadikban pedig félix.

"Tudod ez egy előre tervezhető költség és alighanem van még olyan vízcső amit érdemes kicserélni."
Persze van. Csak az sem egy lineáris vonal, hogy minden évben ugyanannyi. Elég sok mindentől függ az ütemezés.

Ha tényleg nem érted, hogy hogyan lehet csökkenteni az eredményeket, teljesen jogosan, akkor nem tudok veled mit kezdeni.
Attól, hogy könyvvizsgálat van, még nem jön le, hogy tényleg kellett-e tanácsadás.

Rászorították, hogy korrekt legyen. Csökkentenie kellett a fogyasztói árakat. Gazdálkodja ki.
Ha tönkremennek a csövek, akkor nem fog szolgáltatni.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 21:17:28

@igazi hős: 'Az, hogy egy vízmű garantált 5% haszonnal dolgozik, az felháborító, de hogy Rogán szomszédja fix 20%-ot keres munka nélkül az aktuális uszításkampányon (de említhetnénk Garancsit vagy Mészárost), vagy a az teljesen normális, ugye?'

Pontosan így van. Ha nem tetszik bátran elmehetsz a picsába.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 21:18:40

@igazi hős: Na, mesélj, mennyit hoztak be? Mióta van vízmű Magyarországon?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 21:24:21

@A Polgi:
" A következő 4 hétbe 3 áramszünetes napot jelentett be az áramszolgáltató 8-16 óra közötti időre. Vajon hogyan lesz tanítás az iskolában áram hiányában? Hogyan főznek, mosogatnak az óvodában áram nélkül. Ki téríti meg a leolvadt fagyasztókban megromlott húsok árát? "

Te okos ember! Ez speciel pont azt jelenti, hogy karbantartják a hálózatot, nem látod?
Szerinted mégis hogy a jóistenbe történik a trafóház/vezeték/ tartóoszlop cseréje? Átviszik az elektront teherautóval? Rövidre zárnak Pakssal? Komolyan ilyen hülye vagy?
BEJELENTIK: Azért, hogy a nálad értelmesebbek mondjuk ne tároljanak otthon húst akkor. Vagy hogy az iskola elmenjen kirándulni.

felső határ nincs 2017.08.09. 22:09:17

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: 8 órát simán kibír a fagyasztott áru a fagyasztóban kiolvadás nélkül, még akár 24et is.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 22:15:48

@felső határ nincs: Ezt ne nekem mondd, hanem a rettegő polginak, aki épp abban látja a nemzethalált, hogy háromszor egy napig nem lesz áram.

felső határ nincs 2017.08.09. 22:22:39

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: szr dolog ha nincs áram én is kényelmes vk ezért simán leváltanám a hülye polgit

deviszont

a falusiak talpraesettek, majd felhíjják a jegest...vagy nemtom
hütő előtt is hütöttek

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 22:33:52

@felső határ nincs: Na jó. Akkor tisztázzuk
Szóval van a polgi, aki egyik mondatában arra panaszkodik, hogy a szolgáltató nem csinálja a karbantartást, a másikban meg arra, hogy a szolgáltató karbantart, és ezért nem lesz áram háromszor egy napig, jajj mi lesz a hússal.

Tehát úgy kéne karbantartani a felsővezetéket meg a trafóházat, meg az oszlopokat, meg mindent, hogy közben nehogy áram nélkül legyenek.
süti beállítások módosítása