Minden, amiről beszélni kell...

Óccsóért tankolni.

2017. november 15. - A Polgi

benzinar_grafikon.jpg

Miért nem értitek? Ahhoz, hogy verhető legyen a Fidesz, meg kell tanulni fideszül. A Fidesz focimeccset játszik az ellenzék pedig kosárlabdát. A kettő nem összehasonlítható még akkor sem, ha egy pályán játsszák. A focistát fociban, a kosarast kosárban kell lenyomni.

Ennek ékes bizonyítéka a Tállai ügy. A történet annak, aki kimaradt belőle: Az adóügyekért felelős államtitkár és NAV-elnök Facebook-oldalán számolt be róla még szombaton, hogy állampolgári megkeresést kapott, hogy Mezőkövesden és a térségben bizony túl drága a benzin. Ezért egyeztetést kezdeményezett a MOL illetékes képviselőivel, ennek lett eredménye, hogy az október 31-ei állapothoz képest Mezőkövesden a benzin ára 11 Ft-tal míg a gázolajé 5 Ft-tal csökkent.

Vajon mi erről a mezőkövesdi Imre bácsi véleménye? Nagy valószínűséggel az, hogy milyen fasza gyerek ez az Andris, mert hogy ezt is elintézte. És már tudja is azt, hogy tavasszal hol van az X helye! Hát persze,hogy Andris neve mellett.

És íme, néhány ellenzéki reakció, a kosarasok táborából:

- Jobbik: Az ellenzéki párt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "Abszurdisztán" újabb szintet lépett a mezőkövesdi üzemanyagár-csökkentéssel, és Tállai András nem hivatkozhat arra, hogy magánemberként vagy a térség országgyűlési képviselőjeként járt közben, a NAV elnökeként ilyet nem tehet.

- Együtt: szocialista párttitkárok tempója, hogy Tállai András benzinár-csökkentésért "szólt le" a Mol-nak.

Orbán Viktor így reagálta le Tállai akcióját: Gratulálok! Majd azt is hozzátette, hogy akkor mindenki intézze el.

Óh! Hát ez még jobban tetszik a népnek! Van itt olcsóbb benzin, csak akarni kell!

Az egyik politikai párt viszont, akinek a kommunikációja izgalmasabb volt, érdekesen reagált. A tapasztalatlannak mondott, nagyrészt fiatalokból álló csapat értette meg azt, hogy a focipályán kell megállítani a riválist.

A Momentum csökkenti az egész országra egységes jövedéki adót, és bevezeti a kilométer-alapú útdíjat, ami vidéken alacsonyabb. Nem szedünk be több adót, mint amennyit ma, viszont igazságot teszünk az autósok között. A mezőkövesdiek is meg lesznek velünk elégedve: olcsóbb lesz az autózás, és a benzinárak is csökkennek!

Úgy hiszem, hogy néhány helyen sürgősen cserélni kellene a spin doktorokat! (A spin doktor az a személy, aki a hírt/közleményt – illetve a szavakat – úgy csűri-csavarja, úgy pörgeti, amíg az végül pozitív üzenetként jelenik meg).

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr1113278051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2017.11.15. 18:30:21

Semmit nem tesztek, mert nulla demokratikus támogatással rendelkeztek hozzá.
Ha szerencsések vagytok, valakinek a hátán lesz pár parlamenti képviselőtök 2018 nyarára.
Az szintén semmi.
Az arcotok túl nagy a támogatásotokhoz képest.
www.kozvelemenykutatok.hu

totti1987 2017.11.15. 22:19:51

@Éhesló: Vicc egy fidesznyik szájából a demokratikus szót hallani.
Számodra a holokauszt is törvényes volt hiszen a náci pártnak óriási volt a "demokratikus támogatottsága"?

2017.11.16. 00:06:27

@Éhesló: miért, milyen a demokratikus támogatás?
Egy illiberális országban ez nem értelmezhető. Ahol a külföldi állampolgár szavazhat, nem értelmezhető. Ahol az egymillió új magyar állampolgárság egy kitűzött cél a külképviseleteknek, ott nem értelmezhető a demokrácia.

2017.11.16. 00:08:31

@Éhesló: egyébként volt már olyan párt, amelyiknek az arca nagyobb volt a támogatottságánál. Még a parlamentből is majdnem kizúgott. Valami fidesz....

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.16. 06:26:24

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem szavazhatnak külföldiek, csak az önkormányztai és az EP-választásokon, ott is csak az EU-külföldiek.

torró 2017.11.16. 07:07:49

Nem értem ezt a felháborodást.Azért vannak megválasztott képviselők, hogy a panaszokat próbálják az országgyűlésben kitárgyalni. Most baj , hogy a Tállai lépett valamit? Egyébként úgy olvastam, hogy így is csak annyit csökkent az üzemanyag ára Mezőkövesden, hogy annyi lett mint a környező kutaknál. Most kíváncsi leszek melyik ellenzék mer ott a környékben indítani valakit. Amerikában is van lobbi tevékenység, ott ez elfogadott.
Egyébként a kutak is hibásak, mert például nálunk minden csütörtökön 10 forinttal olcsóbb az üzemanyag.. Egyszerű üzleti fogás. Nem képviselő intézte! Van akinek semmi nem elég! Tudok olyan kút bérlőről, aki tankol olajat cserél és a "hiányt" kifizetteti a dolgozóival.Na?

2017.11.16. 14:05:57

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
te tényleg hülye vagy? Ja, ne válaszolj, tudom.

2017.11.16. 14:09:16

@torró: igen. Ez teljesen normális. Hisz bármely képviselő telefonál bármely vállalatnak, azok megváltoztatják az árakat. Én így vettem autót a Porshe pesttől...

2017.11.16. 14:10:43

@torró: összekevered a vállalati üzletpolitikát a hatalommal való visszaéléssel.

Éhesló 2017.11.16. 18:25:59

@totti1987: szerintem fingid sincs kire szavaztam és mikor.
Ezért felesleges hazudoznod mesüge.
Semmiféle nácikról nem írtam semmit, ez a magadfajták mániája.
A momentumról írtam, ezt:
"2017.11.15. 18:30:21
Semmit nem tesztek, mert nulla demokratikus támogatással rendelkeztek hozzá.
Ha szerencsések vagytok, valakinek a hátán lesz pár parlamenti képviselőtök 2018 nyarára.
Az szintén semmi.
Az arcotok túl nagy a támogatásotokhoz képest.
http://www.kozvelemenykutatok.hu"

Ha ezzel kapcsolatban képes vag értelmes ellenvéleményre, cáfolatra érdeklódve várom.
Náciznotok, holozontok, fidesznyikezenetek, hazudoznotok a hitközségben kell mesüge, itt a kutyát sem érdekli, mert a poszt nem erről szól.

Éhesló 2017.11.16. 19:27:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: tudom nehezetekre esik a sorozatos vereségeiteket megértenetek, de megnyugtatlak, Magyarországon demokratikus választásokon verték laposra a pofátokat 2006 ősze óta minden országos választás során.

Ne hazudj, külföldi állampolgárok nem szavazhatnak, csak ahogy maxval leírta. Olvasd el a törvényt inkább, akkor nem esel pofára.

Mondjuk az szar ügy a magadfajtáknak, hogy ezek nem csak izraeli-magyar állampolgárok, hanem a szomszéd rablóállamok magyar állampolgárságot kapott polgárai is tehetik 2010 óta.
Ez van, menj panaszra a sóhivatalhoz.

A fidesz 1994-ben valóban nagyot esett, de 1998-ra felállt és a kisgizdákkal győzni tudott.
A jelen adatok alapján ez a momentum esetében ez 2018-ban erősen kérdéses.
De a lepényhal megy elől a remény hal meg utoljára.

Azt, hogy demokratikus választásokon buktatok, még a terror európai fővárosában székelő komisszárok és egyéb senki által doha meg nem választott seggfejek is el kellett ismerjék.

Szar ügy ez is, kétségtelenül.