Minden, amiről beszélni kell...

Tobzódnak a középszerűek!

2018. augusztus 27. - A Polgi

111208-hiteles-vagy-hiteltelen-1.jpg

 

Még alig vagyok 53, de már elmondhatom, hogy két miniszterelnökkel vagyok tegezőviszonyban. Az egyik Boros Péter. Még az MDF-es időkből. Na nem az őskorszakban, hanem Dávid Ibolya elnöksége alatt ismerkedtünk meg. Az első önkormányzati kampányom meghívott díszvendége is Boros volt. Mindig elvárta, hogy miniszterelnök úrnak szólítsuk. Talán a mai napig ezt kéri az ismerőseitől. Mi MDF-esek nem szerettük a Fideszt. Ők sem minket. Ledarálták, leszalámizták a Fórumot. Az UD Zrt. ügy volt az utolsó.

Borosért rajongtam. Rendkívül művelt embernek gondoltam. Csak sokkal később jöttem rá, hogy szó szerint bemagolt néhány történelmi könyvet a Tisza István és Bethlen korszakról és ebből él a mai napig.

Boros Péter ezután miniszterelnöki tanácsadó lett Orbán Viktor mellett. Mondhatnám, hogy fiatal volt, kellett a pénz. És most is kell. Boros bárkit hajlandó mosdatni egy kis sajtófigyelemért, vagy némi pénzért. A választások előtt így nyilatkozott. „Vannak a magyar történelemnek sorsdöntő időszakai, illetve pillanatai, s a mostani szavazást Bethlen István kormányalakításához hasonlítanám” és hozzátette: „ha nem a kormányzó Fidesz-KDNP nyeri az áprilisi választásokat, az olyan káoszba fullaszthatja az országot, mint az 1919 utáni időszak”.

Boross mostanában horthysta lett. Valószínűleg az a feladata, hogy kommunikációban párhuzamot vonjon a boldog békeidők Horthy-korszaka és a mai Orbán rezsim között ezzel megteremtve a kontinuitást.

Boros és tartói elfeledkeztek Horthy egyik legfontosabb gondolatáról, amelyik így szól: „vezető szerepre csak akkor igazán alkalmas valaki, ha generációkon át tisztességes, becsületes embernek nevelték”

Határozott véleményem az, hogy azoknak, akiknek 1989-ben kezdődik az önéletrajza, jobb lenne csendben maradnia.

Horthy Miklós unokája, Horthy István Sharif sokkal hitelesebb, mint az álművelt megmondóemberek. Az iszlám hitre áttért Horthy szerint a leghatásosabb módszer a generációkon átívelő konfliktusok megoldására a megbocsátás.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr2014204837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n3spr3ss0 2018.08.27. 17:30:09

Boros a szocializmusban 10 ezer forintért árulta a kocsma engedélyeket, mint párttag, bezzeg erről kussol minden fórumon,pedig sokan ismerték az elvtársat.

Rot 2018.08.27. 17:32:08

ezdeszar

volt vagy 5 perc munka vele netezés közben?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:41:51

Sose kedveltem Borost. Se liberális koromban, se fasiszta koromban, se populista koromban.

Szerintem jó végrehajtó, de nem alkalmas vezető politikusnak.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 17:43:22

Ez a kivénhedt komcsi elmestesedett agyú boros vagy Éhesló vagy 6. lenin néven van itt. A stint ugyanaz, 00.

Ekrü 2018.08.27. 17:52:43

@Le a spammerekkel: Tudod ha a felvilágosult liberális demokraták olyanok mint te ,akkor én inkább a "náci/nyilas/fasiszta" szeretnék lenni...

MACISAJT1 2018.08.27. 18:07:27

Csak hogy világos legyen, most éppen miért(mi ellen) hörög most a posztíró:
magyaridok.hu/belfold/sokba-kerult-a-puha-rendszervaltozas-3404617/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201808

Ugyanis 90. születésnapja alkalmából Boros adott egy interjút.Amiben kifejtette, a tényeknek megfelelően hogy " Sokba került a puha rendszerváltozás
Kicsit radikálisabb, gyorsabb rendszerváltásra lett volna szükség, ami nagymértékben csökkentette volna a mai nehézségeink számát".

Így kerültek "kerekasztalhoz" a bolsevikokkal a fiaik ....Így lett az szdsz papíron a legharcosabb antikommunista párt( a 94-es mszp/szdsz kétharmadig).

Még annyi eszük sem volt mint Csehországban, ahol a demokráciához vezető úton az egyik mérföldkövet az úgynevezett lusztrációs törvény (451/1991) – amely néhány feltételt szab bizonyos funkciók betöltéséhez a Cseh Köztársaság állami szerveiben és szervezeteiben – meghozatala jelentette. A jogszabály elrendelte, hogy az államvédelem és a katonai kémelhárítás tisztjei, munkatársai, a volt magas kommunista funkcionáriusok, a munkásőrség vezetői stb. nem tölthetnek be magasabb tisztségeket az államigazgatás, a hadsereg, a rendőrség és néhány más testület soraiban. A lusztrációs törvény gyakorlatilag lehetetlenné tette a nómenklatúra vezető rétegének a politikai túlélést.

És szerencsétlen Antallt úgy megzsarolták a "sorosok" hogy ijedtében a kádár-fekete korszak összes adósságát bevállalta, kamatos kamatokkal. Miközben a lengyelek és bolgárok röhögve feleztek..

U.I. Tegnap este egy kábeltévén bánó "'muszter" és bulgár györgy eftársak beszélgettek . A kommunizmus bűzős lehelete , a 90-es évek elejéről(is).

exterminador 2018.08.27. 18:21:13

@MACISAJT1: mi is volt Boros pozíciója 1989 előtt? Csak nem a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese 1965-től, aztán pedig 1971-től 89-ig az igazgatója? Aztán pedig 1991-ben ki is minősítette államtitokká 1991. június 22-én a III/III-as ügyosztály iratait?

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 18:29:47

Nekem is elegem van abból, hogy Boross Péter kormánya 1993-ban nem semmisítette meg az utódpárt aknamunkásait, nem kobozta el rabolt vagyonukat. Akkor nem lennének ma Alföldi Roberták, fiserivánok és más mocsadékok még mindig, szerencsére egyre csökkenő mértékben érzékelhető tényezők.

exterminador 2018.08.27. 18:33:56

@Tenkes Kapitánya: akkor Borossnak saját magát is meg kellett volna semmisíteni. Az nem lett volna jó szegénynek.

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 18:37:55

@exterminador: Nem érdekel a hülyeséged. Elmebetegek (mint te) mosnak össze egy éttermest egy közvéleményt befolyásoló szereplővel. Ez van, szellemi toprongy vagy sajnos. Nyilván a környezeted szenved tőled. Sajnálom őket.

hamorijenci 2018.08.27. 18:54:23

Ha Heller Ágnesről - nő létére - egy nagyfejű fidesznyalonc kijelenthette, hogy öreg, bigott kommunista, akkor az egy évvel öregebb Borossra (mivel idősebb Hellernél és saját maga dicsekedett vele) nyugodtan mondhatjuk, hogy öreg bigott Horthysta. Egy öreg bigott Horthystára meg minek pazarolni egyetlen szót is???

exterminador 2018.08.27. 18:55:53

@Tenkes Kapitánya: mi a helyzet a III/III-as aktákkal? Ja, az nem fér bele a korlátolt világképedbe. A végén még kiég a mogyorónyi agyad. Elvégre a mi komcsink jó komcsi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.27. 18:58:59

@Le a spammerekkel: pontosan. zsidózik itt, ráadásul minden ürügy nélkül, aztán sipítozik, hogy nácinak nevezik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.27. 19:00:31

Boross tényleg egy petyhüdt elmegyenge, de a blogpost se sokkal jobb. Nem erőltette meg magát ez a szerencsétlen. Mondjuk konzervatív elmegyenge ez is.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.08.27. 19:01:29

Juhbél, legalább a nevét írd helyesen, két s-sel a végén!

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 19:09:48

@exterminador: Addig nem tudsz eljutni (de ez érthető is mikroszkóppal sem felfedezhető agyaddal), hogy a 90 után szabad akaratukból magyargyalázó, magyarellenes férgeket (Alföldi, Eszterházy, Spiró stb.) megkülönböztess a 90 után normálisan viselkedőktől. Ez vagy te, férgek férge.

exterminador 2018.08.27. 19:24:28

@Tenkes Kapitánya: jaj, nehogy felidegeld magad, szegénykém, a végén még felmegy a vérnyomásod!

Helga Beauty Salon 2018.08.27. 19:35:51

@math0: "zsidózik itt, ráadásul minden ürügy nélkül, aztán sipítozik, hogy nácinak nevezik."

Nevezz minket nemzetinek magyarul és becézés nélkül és cserében mi sem hívunk bibsinek!

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 19:39:35

@exterminador: Egy olyan féreg miatt, mint te? Hehe.

vénkujon 2018.08.27. 19:41:58

@Helga Beauty Salon: az a jó abban ha nemzeti érzelmü vagy, hogy például adózhatc szlovákba is, akor is magyarosab, nemzetib leszel bárki másnál. (kivéve persze azokat, akik kevésbé nemzeti érzelmüek, mint te. mondjuk 10 százalékkal kevesebbek) a méröberendezést te ismered. kérlek ird is akkor ide le eszt. +gyere át a subára merd nagyon béna ez a hely itt.

Tom66 2018.08.27. 19:43:07

Melegség önti el a szíveket a liberálfasiszták szűkölése láttán. Aki nem az elmebeteg balliberális (nemzetellenes) nótán fújja, azt azonnal megbélyegzik a fasiszta, náci, nyilas és esetleg komcsi jelzőkkel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.27. 19:43:12

@Helga Beauty Salon:

nácik vagytok, bármi látja, aki olvas minket. akárhogy is hisztiztek. az, hogy kompenzációként értelmetlen szitkozódással jössz, ezen semmit nem változtat.

vénkujon 2018.08.27. 19:47:50

@Tom66: mostanába elég a fideszes jelzö is. ráadásul aba benne foglaltatik a sötét, iletve növerő kifejezés is. púszi

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 19:49:36

@math0: Ma már mindenki náci, még Terézanya és Herzl Tivadar is nácinak lenne elkönyvelve, nem is beszélve Spiró Gyíörgyről.

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 19:50:42

@vénkujon: Ma már mindenki nőverő és sötét, Alföldi Róbert és Fischer Iván is.

BiG74 Bodri 2018.08.27. 19:54:22

@Helga Beauty Salon:
Definiáld mi a nemzeti szerinted.

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 20:02:38

Konrád György náci, Eszterházy Péter fasiszta, Tarr Béla antiszemita, Alföldi Róbert rasszista, Jancsó Miklós idegengyűlölő, Kis János szkinhed, Heller Ágnes fajvédő.

Tom66 2018.08.27. 20:04:41

@vénkujon: Ha elég, akkor örülök. Mindenesetre a meetoo-hoz kapcsolódó aberrált szexuális bűnözők, jellemzően nem a nemzeti oldal köreiből kerülnek ki.

pepin_nymburk 2018.08.27. 20:08:17

@Tenkes Kapitánya: tényleg egy szánalmas náci balfasz vagy...

vénkujon 2018.08.27. 20:15:10

@Tom66: azok csak paskolgatják a csajokat, meg a faszukat mutogatják, a fideszesek meg ökölel verik a csajokat. lásuk be, hogy a kigyóvállu lipsik nem tudnak odabazni, mig a nemzedhi érzelmüek meg azért megmutatják, hogy ki a férfi a házná

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 20:23:13

@pepin_nymburk: ma már mindenki náci vagy nácibb. te nácibb vagy.

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 20:27:07

@vénkujon: Egyértelmű a determinizmus a pártszimpátia és a csajok ököllel verése között, legalábbis a vénkujonszerű agyhalott patkányok szerint.

pepin_nymburk 2018.08.27. 20:27:55

@Tenkes Kapitánya: biztos, hiszen te mint náci balfasz szerencsére magadnál hordod a talpas magyarságmérőt, mint az ostoba nácik általában

Helga Beauty Salon 2018.08.27. 20:40:27

@BiG74 Bodri: Definiáld mi a nemzeti szerinted.

Nézd meg a lexikonban, nagyjából az és nekem még plusz jelentegy két dolgot. Azt nem írom ide, nem azért mert titok, hanem mert nem fogok erről veled vitatkozni.

Helga Beauty Salon 2018.08.27. 20:46:23

@pepin_nymburk: : "biztos, hiszen te mint náci balfasz szerencsére magadnál hordod a talpas magyarságmérőt, mint az ostoba nácik általában"

Majdnem, mert mi NagyMagyar Nácik a készletben tarunk még heftikampó szögmérőt és egy fitymadetektort! Na egy ilyen mérésen már te nem mennél át!

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 20:47:21

@pepin_nymburk: egy nácibb, mint te, biztos tudja, kinél van magyarságmérő

vénkujon 2018.08.27. 20:49:43

@Tenkes Kapitánya: "determiniszmus"...beszéj magyarul szépen. ez elégé libsisnek hangzik:)

vénkujon 2018.08.27. 20:49:43

@Tenkes Kapitánya: "determiniszmus"...beszéj magyarul szépen. ez elégé libsisnek hangzik:)

pepin_nymburk 2018.08.27. 20:52:21

@Helga Beauty Salon: szerencsére, mint minden nagymagyarnáci, te is ostoba vagy., hihihi. Amíg ti Alföldi Róberten rugóztok, Lakatos Winnetou és társai teszik a dolgukat a putrik hálóterében, majd velük megvalósíthatod nagymagyar vágyaidat

ember100 2018.08.27. 21:00:54

@Helga Beauty Salon:
Helló !

Szivi akkor te olyan nemzeti vagy mint horti és bandája aki több százezer Magyart küldött a halálba ,
Vagy mint szállasi vagy mint .....,

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.27. 21:13:14

Dávid Ibolya az SZDSZ sorsára jutott okkal.

Mert aki az MSZMP utódpátjáival, Gyurcsánnyal, vagy az MSZP-vel lepaktál az csak megvetést kaphat a választóktól.

Nagyon helyesen.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.27. 21:14:27

@ember100:

Horthy nevét a magadfajta komcsi ha szájára veszi és szidja, az csak dícséret számára.

Mocskos hazaáruló fajtád kritikája süket fülekre talála magyarok körében.

vénkujon 2018.08.27. 21:26:22

@Rettegek mert ballib vagyok: grat. te legaláb 70 százalékos nemzeti vagy. (monjuk én 80, merd sok adót fizetek, és soha nem a szlovákoknak, románoknak)

ember100 2018.08.27. 21:43:18

@Rettegek mert ballib vagyok:
Helló !

Még lyó hogy sosem voltam komcsi :)
Nem úgy mint a gazdáid , kövér , OGV .... sorolhatnám
Lehet hogy nem szeretem ha Magyarokat öletnek meg (h, sz. ), és a nemzethy jelszó alatt szétlopják az országot , korruptak mint a veszedelem .
És akkor még te nevezed magad Magyarnak .
Te a Magyarok szégyene vagy !
Üdvözlöm helgácskát a szomszéd székben :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.27. 22:09:42

Boros nem mostanában lett horthysta. Csak nyíltabban csinálja. Emlékszem, hogy tizenvalahány éve épp Gömböst mentegette.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2018.08.27. 22:18:17

Amikor az ÁFÉSZ kocsmáros csokornyakkendőt köt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.27. 23:49:45

@Tenkes Kapitánya: ilyeneket nem mondtam, terelsz, mert nincs érved, mert egy idióta elmebeteg barom vagy.

vénkujon 2018.08.28. 00:00:44

namost vagy lelőtem a bulit, vagy a stáb elment aludni(ez utóbbi-persze):D

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2018.08.28. 06:43:14

@Éhesló: Csak tudnám, hogy mi váltotta ki belőled a zsidózást, Kétszer olvastam el a posztot, de nem találtam benne semmilyen zsidókra utaló dolgot.
Te beteg vagy, vagy tényleg nagyon éhes, és ezért beszélsz félre.

apro_marosan_petergabor 2018.08.28. 06:49:43

Borosnak általában igaza van a történelmi kérdésekben. Abban is, hogy a puha (és lassú) rendszerváltás sokban került nekünk. Egy probléma van, ezt Antall és saját miniszterelnöksége idején is tudhatta, ehhez képest rendkívül elnéző volt az akkori szdsz-es, maszopos (AVH-s, kommunista gyökerű) ellenzékkel szemben, s szinte tálcán adta át a bársonyszéket Horn Gyulának, ahelyett, hogy leköpte volna. Azaz tettei és dumája még véletlenül sem voltak szinkronban, akkor, mikor tevőlegesen alakíthatta történelmünket.
Ennek valami magyarázata van, jó lenne tudni, hogy mi...

Éhesló 2018.08.28. 07:04:36

@math0: semmiféle sipítozás nem volt elmegyenge. Itt a magadfajták eszement nácizása csa a poszternek adott jótanácsom megalapozottságát demonstrálja.
Én meg pont szarok rá.
Magasról.

A magadfajták által nácizott magyarok előkelő és értelmes társaság a bandátokhoz képest.

Éhesló 2018.08.28. 07:08:25

@The Ghost Wolf O1G: egy jótanácsot adtam a poszternek a zárógondolatai kapcsán, a megbocsátàs gyakorlati megvalósításához.
De jól olvasható, hogy ez mit váltott ki a bosszú népéből.
Kiválóan demonstrálták, hogy képtelenek rá.
Hálás vagyok érte.
Mindig hozzák a formájukat, ebben az egyben megbízhatók.

Fülig José 2018.08.28. 07:49:45

@Éhesló:
"A megbocsátásról a zsidó barátaiddal értekezz a soron következő holoszeánszuk alkalmával."
v.ö.:
"egy jótanácsot adtam a poszternek a zárógondolatai kapcsán, a megbocsátàs gyakorlati megvalósításához."
szóval sikerült zsidóznod egy jót fideSSfos. ahhoz képest, hogy zsinórosban döngeted a melled, hogy mekkora magyar vagy, a nyelvvel sem vagy tisztában. te szardarab.

drover(fanyul társa) 2018.08.28. 09:25:55

Lord Valdez
Akkor elég sűrűn világosodik meg az öreg hóbagoly, mert a Városligetbe szóló stand - engdély hosszabításokat még Boros ELVTÁRSHOZ vittem a Dél -pestihez...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 10:01:29

@Éhesló: de, sipítoztál, te elmebeteg,idióta, náci retardált majom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 10:02:30

@Éhesló: és most is sipítozol, te elmebeteg,idióta, náci retardált majom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 10:03:26

@Éhesló: a nácik általában retardált, idióta, elmebeteg 4 elemis közmunkás loserek, akik azzal kompenzálják elbaszott kis életüket, hogy ismeretlen, tök ártatlan emberek millióit gyűlölik. ilyen vagy te is.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.28. 10:08:08

@math0:

Dehogy..
A nyilasok azok majdnem átmenet nélkül léptek át az ÁVH-ba, és azóta is a ballib hazaárulók csapatát erősítik a GYurcsnyisták és társaik.

ninimimi 2018.08.28. 11:57:33

Először csak odáig olvastam, hogy
"Borosért rajongtam. Rendkívül művelt embernek gondoltam. "
Aztán szerencsére erőt vettem magamon, és eljutottam a "Boros és tartói" kifejezésig.
Viszont ha ennyire tisztában van ennek az élőlénynek a szerepével, akkor még mást is írhattál volna róla. Talán kicsit elszégyellték volna magukat a "nemzeti-keresztény-demokrata" szimpatizánsok. Bár tudom, a realizmus ma hazánkban, sokak esetében illúzió.

Éhesló 2018.08.28. 12:02:26

@Fülig José: a jótanácsomnak a célcsoportjára (zsidók és holokultuszuk) vonatkozó része telitalálat, elég csak a heveny nácizásba kezdő agyhalottakat olvasni hozzá.

ninimimi 2018.08.28. 12:04:11

@Rettegek mert ballib vagyok: Majdnem teljesen jó meghatározás, csak kicsit van messze a valóságtól, ami így hangzik:
A nyilasok azok majdnem átmenet nélkül léptek át az ÁVH-ba, és azóta is a kommunista hazaárulók csapatát erősítik, most éppen "nemzeti-keresztény-demokrata" jelmezben.
Egyik szép példánya fajtájának az a kommunista párttitkár papa, pártbizottsági főelvtárs mama nevelése alatt kifejlődött kommunista ifjúsági szövetségi titkár, aki ma az említett jelmezben vezeti félre azokat a milliókat, akik hisznek huszadrangú színészi előadásának. Ugye nem kell mondanom, kiről van szó?

Éhesló 2018.08.28. 12:05:05

@math0: te nem csak a mérhetetlen és értelmetlen gyűlöletre vagy a néped kiváló példája, hanem a rémséges butaságotokra is.
Mely hozzászólásomat vélte szerény szellemed "sipítozásnak".
Pont leszarom a nácizó fajtád ajvékolását, miért is tiltakoznák az ellen, hogy magatokat mutatjátok meg teljes aljas valótokban?
Tegyétek.
Minél gyakrabban.

Éhesló 2018.08.28. 12:07:04

@math0: a hényést, fot nem gyűlöli senki. Undorodik tőle. Eltakarítja ha a sajátja, elkerüli, ha másé.
A magadfajták iránt semmiféle gyűlölet sincs bennem.
Undor annál inkább.
ritka gusztustalan elmebetegek vagytok itt nácizva a nagy háború után 73 évvel, újmarxisták a kommunisták valagából dudálva.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 12:09:58

@Rettegek mert ballib vagyok: persze-persze. Gyurcsány csapata szinte átmenet nélkül tele van 80-90 éves nyilasokkal, akik ma is járják a házakat, és verik az embereket.:)

szólj az ápolódnak!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 12:11:25

@Éhesló: ja, persze, mert az elmegyogyóban nektek azt mondták, hogy 73 évvel később már senki nem lehet náci. szólj az ápolódnak, te szánalmas elmebeteg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 12:14:55

@Éhesló: egyébként az egy dolog, hogy minket gyűlölsz, csak ezt tagadod, és máshogy írod körül, mert amilyen ostoba vagy, úgyis gyűlölni fogsz minket akármeddig, egész egyszerűen, mert igazunk van, nektek meg kurvára nincs, és ezért gyűlölnöd kell minket. de ezt mi túléljük, meg hát a politikai nézetek különbsége a demokrácia része. de a nácizmus nem. ártatlan emberek millióinak gyűlölete olyan dolog, amit normális emberek felfognak, hogy nem szalonképes. de te olyan idióta vagy, hogy még azt se fogtad fel, kinek a gyűlöletéről írtam. nem a baloldali szavazók gyűlöletéről írtam, hanem a menekültek gyűlöletéről. sokkal több ember, akikről kurvára semmit nem tudtok.

a nácik általában retardált, idióta, elmebeteg 4 elemis közmunkás loserek, akik azzal kompenzálják elbaszott kis életüket, hogy ismeretlen, tök ártatlan emberek millióit gyűlölik. ilyen vagy te is.

Éhesló 2018.08.28. 12:16:10

@math0: ezt az ápolóiddal beszéld meg te szerencsétlen elmebeteg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 12:33:09

@Éhesló: "Mely hozzászólásomat vélte szerény szellemed "sipítozásnak"."

erre nemcsak az eredeti hozzászólásban, de külön kaptál egy második választ. de persze retardált idióta elmebetegként miért is fogtad volna fel?! inkább hülyén kérdezel. az ápolódat kérdezd, te fasz!

"Pont leszarom a nácizó fajtád ajvékolását, miért is tiltakoznák az ellen, hogy magatokat mutatjátok meg teljes aljas valótokban?"

hú, igen, szörnyen aljasak vagyunk, megnevezzük, hogy a nácik nácik. és mindezért "ajvékolás" szó használatával sipítozol. nyakig benne vagy Hitler seggében, de sipítozol, hogy nem vagy náci.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 12:34:46

@Éhesló: Ezt az ápolóiddal beszéld meg te szerencsétlen elmebeteg! (Mi, a gyogyón kívül, a valós, értelmes életben felkiáltójelet teszünk a felszólítómondatok végére.)

Éhesló 2018.08.28. 13:25:07

@math0: hányan vagy?
Ápolásra szorulsz, te szerencdétlen elmebeteg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 14:34:41

@Éhesló: a gyogyódon kívül vagyunk vagy 7 milliárdan. Nem mondták az ápolók?! Te azt hitted, csak én vagyok a gyogyódon kívül a világon?! Érdekes betegséged lehet!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.28. 15:16:45

@math0:

Marhaság. A diplomások, érettségizettek, 8 elemisek, és 4 elemisek között ugyanúgy torony magasan vezet a Fidesz.
Az mondjuk igaz, hogy a diplomások között kb 2%-al kisebb a támogatottsága, de így is kategóriákkal nagyobb mint a ballib elkúróké.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 15:26:40

@Rettegek mert ballib vagyok: nem linkeltél semmit, de tegyük fel, hogy így van:

"a diplomások között kb 2%-al kisebb a támogatottsága,"

most akkor két lehetőség lehet:

1) a magyar diplomások átlagban hülyébbek, mint a nem diplomások

2) mégiscsak hülyeség a Fideszre szavazni

na most ezek közül 1) egy nem reális feltételezés. marad 2).

Éhesló 2018.08.28. 15:27:25

@math0: ne gyogyózz gyogyós!
Nem vagy te ketten sem, nem, hogy milliárdnyian.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.28. 15:30:34

@Éhesló: Tehát te azt hiszed, csak én vagyok a gyogyódon kívül a világon. Érdekes betegséged van!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.28. 17:25:20

@math0:

Hazudsz, mint minden ballib. De ne aggódj. Elég ha majd 2022-ben nézel szembe a valósággal.

hvg.hu/itthon/20180823_Az_LMP_bukta_szavazoinak_felet_a_DKval_egyutt_kihullananak
Az LMP bukta szavazóinak felét, a DK-val együtt kihullanának

hirtv.hu/ahirtvhirei/a-budapestiek-es-a-diplomasok-fordultak-el-leginkabb-az-ellenzektol-2462953
A budapestiek és a diplomások fordultak el leginkább az ellenzéktől

Éhesló 2018.08.28. 18:17:53

@math0: a hitemről nem értekeztem semitt, sem máshol, te elmegyenge.

Abban vagyok biztos, hogy egy rerardált trágár idióta vagy, akit leszarok magasról a nácizásával együtt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.29. 00:53:28

@Rettegek mert ballib vagyok: a hivatkozásodban nincs adat az állításra a diplomásokat illetően, így a fene se tudja, hogy alapul-e bármin is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.29. 00:55:27

@Éhesló: Tehát te azt hiszed, csak én vagyok a gyogyódon kívül a világon. Érdekes betegséged van!

Éhesló 2018.08.29. 06:23:06

@math0:  a hitemről nem értekeztem semitt, sem máshol, te elmegyenge.

Abban vagyok biztos, hogy EGY rerardált trágár idióta vagy, akit leszarok magasról a nácizásával együtt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.29. 09:52:52

@Éhesló: Ezt az ápolóiddal beszéld meg te szerencsétlen elmebeteg! (Mi, a gyogyón kívül, a valós, értelmes életben felkiáltójelet teszünk a felszólítómondatok végére.)

Éhesló 2018.08.29. 13:40:01

@math0: nem csak többeknek képzeled magadat elmegyenge, hanem nyomorult ismétlő is vagy.
De tudod mit?
Leszarlak.
Keresd meg az emberálarcodat te nácizó barom.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.29. 15:19:19

@Éhesló: te vagy az, akinek nincs érve már nagyon régóta, és csak a semmit ismételgeted. erre adekvát válasz az, hogy én is ismételgetem a válaszomat. nálad ez a vita "szintje", neked ez is elég. én az elején még írtam érveket, azt te nem fogtad fel, az neked túl magas vitaszint volt.

Éhesló 2018.08.29. 15:48:57

@math0: a hozzászzólásom a poszternek volt címezve, a posztja kapcsán:
" Éhesló 2018.08.27. 09:21:23 A megbocsátásról a zsidó barátaiddal értekezz a soron következő holoszeánszuk alkalmával. Népszerű leszel. "

Erre te - elmebetegként - nácizásba kezdtél, amit hidd el bátran, leszarok magasról.

Az elmebeteg nácizásodban mi az érvelés, mi ontopik te szerencsétlen hülye?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.29. 18:38:12

@Éhesló: zsidózol, aztán hisztizel, hogy nácinak neveznek. te nemcsak náci vagy, hanem egy idióta, elmebeteg náci is, de nemcsak az, hanem egy gyáva, sunyi, szánalmas náci is, aki fel se vállalja, hogy az.

amit csinálsz, az nem vita, hanem egy ostoba hiszti. pofán szarod magad, aztán elkened, és körbe-lkörbe rohangálva mutogatod magad napok óta.

Éhesló 2018.08.29. 20:55:20

@math0: itt te hisztizel itt nácizva elmegyenge.
Én pedig leszarlak.
Sokadjára.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.29. 21:05:00

@Éhesló: zsidózol, aztán hisztizel, hogy nácinak neveznek. te nemcsak náci vagy, hanem egy idióta, elmebeteg náci is, de nemcsak az, hanem egy gyáva, sunyi, szánalmas náci is, aki fel se vállalja, hogy az.

amit csinálsz, az nem vita, hanem egy ostoba hiszti. pofán szarod magad, aztán elkened, és körbe-lkörbe rohangálva mutogatod magad napok óta.

Éhesló 2018.08.29. 21:25:47

@math0: veled elmegyenge az orvosaid vitázzanak, ha még van kedvük hozzá.
Hülyékkel nem vitatkozok.
Első hozzászólásod óta te hisztizel itt nácizva, elmegyenge.
Én pedig leszarlak.
Sokadjára is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.29. 21:33:57

@Éhesló: zsidózol, aztán hisztizel, hogy nácinak neveznek. te nemcsak náci vagy, hanem egy idióta, elmebeteg náci is, de nemcsak az, hanem egy gyáva, sunyi, szánalmas náci is, aki fel se vállalja, hogy az.

amit csinálsz, az nem vita, hanem egy ostoba hiszti. pofán szarod magad, aztán elkened, és körbe-körbe rohangálva mutogatod magad napok óta.
VÁLASZ ERRE

Éhesló 2018.08.29. 21:38:41

@math0: : veled elmegyenge az orvosaid vitázzanak, ha még van kedvük hozzá.
Hülyékkel nem vitatkozok.
Első hozzászólásod óta te hisztizel itt nácizva, elmegyenge.
Én pedig leszarlak.
Sokadjára is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.29. 21:41:29

@Éhesló: zsidózol, aztán hisztizel, hogy nácinak neveznek. te nemcsak náci vagy, hanem egy idióta, elmebeteg náci is, de nemcsak az, hanem egy gyáva, sunyi, szánalmas náci is, aki fel se vállalja, hogy az.

amit csinálsz, az nem vita, hanem egy ostoba hiszti. pofán szarod magad, aztán elkened, és körbe-körbe rohangálva mutogatod magad napok óta.

Éhesló 2018.08.30. 20:39:35

@math0: veled elmegyenge az orvosaid vitázzanak, ha még van kedvük hozzá.
Hülyékkel nem vitatkozok.
Első hozzászólásod óta te hisztizel itt nácizva, elmegyenge.
Én pedig leszarlak.
Sokadjára is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.30. 21:09:35

@Éhesló: zsidózol, aztán hisztizel, hogy nácinak neveznek. te nemcsak náci vagy, hanem egy idióta, elmebeteg náci is, de nemcsak az, hanem egy gyáva, sunyi, szánalmas náci is, aki fel se vállalja, hogy az.

amit csinálsz, az nem vita, hanem egy ostoba hiszti. pofán szarod magad, aztán elkened, és körbe-körbe rohangálva mutogatod magad napok óta.

Éhesló 2018.08.31. 06:34:57

@math0: te egy rerardált trágár idióta vagy, akit leszarok magasról a nácizásával együtt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.31. 08:15:31

@Éhesló: zsidózol, aztán hisztizel, hogy nácinak neveznek. te nemcsak náci vagy, hanem egy idióta, elmebeteg náci is, de nemcsak az, hanem egy gyáva, sunyi, szánalmas náci is, aki fel se vállalja, hogy az.

amit csinálsz, az nem vita, hanem egy ostoba hiszti. pofán szarod magad, aztán elkened, és körbe-körbe rohangálva mutogatod magad napok óta.

Tangooo 2018.09.29. 12:28:50

Lehet, hogy Boross is indul valamilyen választáson, hogy előkaparta a posztoló?
Minden esetre elég gusztustalan, hogy egy öreg emberbe rugdos, csak úgy l'art, pour l'art.