Donyeci történetek.

Néhány éve voltam Kijevben. Jól éreztem magam. Lehet, hogy szegénység volt, de az ország élni akart. Az emberek mosolyogtak. Meglepő volt, hogy a hétvégre lezárták a Majdant, a város legszélesebb sugárútját és táncosok, önjelölt DJ-k, bűvészek lepték el az aszfaltot. Az emberek pedig tapsoltak, élvezték az előadásokat. Hogy háború van Ukrajnában, az nem jelent meg az MTI híradásokban. Azt gondoltam, hogy valami kardcsörtetés, egymás felé való ökölrázás csupán az egész konfliktus. És akkor találkoztam a kijevi reptéren Maricával, a kárpátaljai magyar nővel.  Együtt vártuk a Budapestre tartó gépet és szóba elegyedtünk. Marica elmondta, hogy bár imád Kárpátalján lakni, most mégis Pesten él albérletben, mert elmenekült otthonról. Nem akarta, hogy a 17 éves fiát elvigyék a háborúba. Így mondta: háborúba. Most, hogy a Cirkóban műsorra tűzték a „Donyeci történetek” című filmet, nem volt kérdés az, hogy megnézzem. Már csak az emlékek miatt is. A leírásban az szerepelt, hogy a műfaj: háborúellenes filmszatíra. Első 20 percbe nem tudtam hova tenni a történéseket. Statisztákat sminkeltek, majd rájuk rontott egy parancsnok és futniuk kellett. Elsőre úgy tűnt, hogy menekülnek. Szűk sikátorokba rohantak a garázssorokon. A parancsnok megálljt vezényelt. Várakoztak. Bombabecsapódások hangja. Egy trolit szétszaggatott a repeszgránát. A csapat odarohant. A következő pillanatoban megérkeznek a tévések és a statiszták már nyilatkoznak is, mint szemtanúk. Sírva számolnak be arról, hogy a „fasiszták” bombái megölték anyjukat, szomszédjukat, stb. A film végén ismét egy filmes lakókocsiban sminkelik, ugyanezeket a statisztákat. Arról beszélgetnek, hogy a megbízó adós maradt a korábbi forgatási pénzzel. A parancsnok egy automata pisztollyal legyilkolja őket és elsétál. Három perc múlva ott vannak az új szemtanúk, akik a négy perc múlva érkező TV stábnak összezavarodva nyilatkoznak arról, hogy itt hetek óta tart egy filmforgatás, de a „fasiszta” gyilkosok megölték a színészeket. Az oroszbarát szakadároknál így történik a hírhamisítás. Az emberek körforgásban vannak. Tegnap még szemtanúk voltak, ma pedig már meggyilkolt áldozatok. És mindkét állapotot rögzítik a kamerák, majd megy az anyag híradókba. Az orosz hamis híreket pedig kritika nélkül veszik át az „ruszkibarát” országok!

Kell egy csoport, akit gyűlölni lehet! Akiket egy szóval lehet címkézni. Ott, a „németbarát fasiszták” (70 évvel a második vh. után!) itt a migránsok. És működik! Novorosszijában, a vállaltan bűnöző milicistaparancsnokok ragadták magukhoz a hatalmat, akik Nyugat Ukrajnát (lásd Kijev, Kárpátalja…) fasisztának bélyegzik. Egy elfogott ukrán önkéntest a város főutcáján az oszlophoz kötöznek. A járókelők meglincselik, mert bűnösnek gondolják a felrobbantotta a trolibusz miatt. Egyébként konyhai melós, de ez senkit nem hat meg. Jellemző módon az idős nők a hangadók és a lincselésben a kezdeményezők. Akár egy hazai kormányrendezvényen a békemenetes hadtest oszlopos tagjai.

Nehéz eldönteni, hogy ez a véletlenek összjátéka, vagy én látom hasonlónak a honi helyzetet? Bárhogy is van, ez az út a pokolba visz.