Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Fizetni kell a Halálúton!

2019. február 02. - A Polgi

baleset.jpeg

Február 1-től kell megvásárolni az autósoknak a 2019. évre szóló autópálya matricákat!

Mondom AUTÓPÁLYA matrica! Mint tudjuk, ez a hivatalos elnevezése, ám tartalmilag jócskán megkérdőjelezhető például az M2-es esetében. Amely út persze egy sor kritérium alapján közel sem szolgál rá a minősítésre. Ráadásul egészen biztosan őszig még zajlik az útbővítés, annak megannyi nehezítő, balesetveszélyt indukáló jellemzőjével.

Tán illendőbb lenne ezen út esetében az „autópálya matrica” helyett „halálút matricának” nevezni az 5000 forintért megvehető cetlit. Tavaly több, mint 10 ember vesztette életét az alig 30 kilométer hosszú horror szakaszon. Most még az év elején vagyunk, de már történt halálos tragédia az M2-esen. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy agglomerációs településről való bejutás menetideje Pest irányába (és persze a hazaúté is) egy órával nőtt. A „Családok Évében” egy Pesten dolgozó szülő több, mint három órát tölt a halálúton való vánszorgással, ahelyett, hogy a gyerekkel játszana otthon. Persze néhányan próbál kitörni ebből kínkeserves közlekedési helyzetből, de sajnos vannak olyanok, akik az életükkel fizetnek a türelmetlenségért.

Korábban - mint polgármester - már kértem az építkezés alatt fizetésmentességet, hiszen az út elvesztette autópálya jellegét! Nem kaptam választ. Más – szintén érintett - településvezető is kezdeményezett matricamentességet az M2-re, és tudomásom szerint valami olyasmi volt a válasz, hogy a díjmentesség nem lenne fair a többi fizetős utat használókkal szemben. Értik ezt? Ismételten szeretném felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy ez nem sportszerűségi verseny! Elhiszem, hogy jövőre már jobb lesz, de ha már egy jobb tempóban kocogó vemhes tehén leelőzi az „autópályán” haladó gépjárműveket, ott valami baj van! Vagy az tehén nyalt be valamilyen teljesítményfokozót, vagy nincs is ott sztráda! Ha pedig nincs autópálya, akkor miért van pályamatrica? Méltánytalanság a köbön már második éve pénzt szedni a halálút használatáért! Ismételten javaslom az M2-es útdíjának eltörlését a bővítési munkák végéig!

Persze, lehet mondani, hogy ott a vasút, tessenek azt használni, ha annyira nem akarnak araszolgatni az M2-esen. Szépen ígérgetnek is fejlesztéseket a vonatközlekedésre, de aki manapság utazott az M2-essel párhuzamos vasútvonalon, látja milyen felborult menetrend, késéscunami, járatkimaradás, műszaki hiba jellemzi ezt a vonalat. És, akkor jön a szokásos néphülyítés emeletes vonatokról. Az már csak érdekesség, hogy a tavalyi választási kampányban 2019 végére megígért emeletes vonatok a sikerpropaganda szintjén már vagy két-három másik vonalra is be lettek lebegtetve.

Egyelőre tehát marad az autózás, bízva abban, hogy az immár alaposan pluszban számolt utazási idő végére a célba ér az ember.  

Igaz, közben bőven lesz ideje az araszoló kocsisor mellett a jelzőtáblákra kiragasztott „autópálya” matricát is bámulni…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr3314604184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hbo 2019.02.04. 06:29:21

bocs, de a halálút a 4 -es főút.

_B_ 2019.02.04. 07:10:59

azért ha valakki +1 óra miatt sem ül át vonatra az szimplán hülye. vagy ordas nagy kamu, és igazából +20-30 percről van szó.

Nagykörúton túli magyar 2019.02.04. 07:38:29

Nyugi! Még egy-két év, és 2013-2014 környékére a magyarok annyira elszegényednek az Orbán rezsim alatt, hogy nem lesz pénzük autók fenntartására, kiürülnek majd nemcsak a fizetős autópályák, de még a mellékutak is, nem autózik rajtuk senki. Akkor majd lehet száguldozni.
Addig is kitartás, nincs már messze!

silent man 2019.02.04. 07:56:33

"Mondom AUTÓPÁLYA matrica! Mint tudjuk, ez a hivatalos elnevezése"

Nem.

3. § (1) Az útdíjköteles elemi útszakaszok útdíjköteles gépjárművel történő használatához e törvényben meghatározott úthasználati jogosultságot kell szerezni.

A törvényben sehol nem szerepel a matrica szó :
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1300067.TV

A legtöbb halálos baleset messze nem itt történik :
www.vezess.hu/magazin/2018/03/06/magyarorszag-legveszelyesebb-utjai-lista/

Ezek tények, az írás többi részével nincs vitám.

Void Bunkoid 2019.02.04. 08:15:34

Nem kellett volna három év alatt harmincezren Dunakeszire költözni. Akkor nem lenne dugó.

idegen a földön 2019.02.04. 10:08:03

- Nem hinném, hogy naponta 3 órát ülnének az autósok az M2-n.
- Nem nevezném halálútnak azt a szakaszt. Van sokkal rosszabb baleseti mutatóval bíró út is az országban.
- Mi köze ehhez a témához a "családok év"-ének?
- A vonatos késéscunami ebben a pillanatban: két vonat kivételével pontos. Egyik 5 perces késés, másik 7 perces.
- Az emeletes vonatok jönnek. A késésért a közbeszerzési törvényt okolja.

Éppen ezekkel a túlzásokkal teszi a cikket/javaslatát komolytalanná. Vagy ezzel a retorikával lehet sikereket elérni a jelenlegi közéletben, politikában?

Utóirat: Van egy átépítés alatti szakasz.
Legyen ingyenessé téve, hogy még nagyobb legyen rajta a forgalom? Nem mellékesen vélhetőleg a balesetek is szaporodnának.

2019.02.04. 11:59:56

Ha így is halálút és nagy a dugó, akkor logikus, ha fizetős, hiszen ingyenesen még többen használnák.

Azon hőbörögni, hogy felújítás alatt szar az út, szerintem ciki, hiszen ez az út a felújítás előtt 2*1 sávos volt, utána 2*2-es lesz, ráadásul a felújítás alatt nem csökkent az áteresztő kapacitása, hiszen a 2*1 sáv mindenütt megvan legalább, a 60-as tábla meg az áteresztő kapacitást nem csökkenti, mivel a maximális áteresztő kapacitás még 60-nál is lejjebb van, tehát a dugót nem növeli, hogy 60 helyett csak 90-el lehet menni, dugómentes időszakban pedig 20 km-en 90 helyett 60 az nem egy óra, hanem kb. 7 perc.

Egyébként a megyematricák bevezetése a kormany nagyon kevés jó intézkedéseinek egyike volt, hiszen így vidéken aki csak 1 megyében használja az autópályát, annak nem kell éves országost vennie, így sokkal inkább motiválva van az autópálya használat. Egyébként is, évi 5 ezer Ft bagatell összeg egy autó fenntartásában. Amit rosszul csináltak, hogy az elkerülő utak is fizetősek lettek, azt nem kellett volna.

2019.02.04. 12:02:22

A másik, hogy aki nekiáll dugóban előzgetni, az nem türelmetlen hanem közveszélyes őrült, akitől egy életre el kellene venni a jogosítványt. Mert egyszerűen képtelen szembeállítani a veszélyt azzal az 1 perccel sem, amit nyerhet folyamatos sorban az előzéssel.

2019.02.04. 12:03:42

@hbo:
Régebben a 86-ost is hívták így, a 85-öst most is.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2019.02.04. 12:10:48

A munka megkezdésével egy időben kikerült a külső Vácira a MÁV plakát, mely arra buzdított, hogy a dugóban araszolás helyett inkább menjenek az emberek kötött pályán, mert most gyorsabb, mint az M2-n araszolni. A többség persze ugyanúgy autóval jár, miattuk araszol mindenki reggel befelé a Vácin, a Megyerin meg a többi északról bevezetőn Budapesten (és pont az agglomerációból bejövök miatt nem éri meg saját autóval járnom Budapestiként, mert dugó-dugó hátán)

Az M0 a híd felől konkrétan fél éve áll esténként, mert a sok idióta próbál 5 perc előnyt szerezni azzal, hogy furakszik a belsőből Vác felé és mivel nem engedik be, mindenki más is fékezésre kényszerül. Aki kiköltözött, az így járt, tudta mivel járhat az ingázás.

KissGecihuszár 2019.02.04. 18:39:21

Ja-ja, kész nonsence, hogy számosan sportot űztek, űznek abból, hogy jól kiköltöznek az aggloba és onnét lehetőleg a vízfej túlsó végébe járnak -kocsival- melózni, mercsak. Tényleg nem tudom sajnálni azokat az embereket, akik pontosan képben voltak már a kikölözésukkor, hogy nem lesz nyerő egy Göd-Csepel, netán egy D.keszi- Kelenföld viszonylatot nap mint nap megjárni, hogy most egy Vác-Soroksárról már ne is beszéljek. aki ekkora tökkelütött vadbarom, hogy ezt képes nap mint nap bevállalni, nos annak én vmi zárt elmegyógyintézeti kezelést javallanék, még mielőtt egy szép napon olyan lesz, mint Michael (meg)Douglas az Összeomlásban! vonatozás? Ugyanmár, hát csak nem képzeljük, hogy a sok agglos felfuvalkodott, újgazdag KFT tulaj buzeráns majd vonatozni fog, vegyülni a plebsel, netán összetalálkozni az egyik melósával, mégcsak az kéne...

dr. mesterséges színezék 2019.02.04. 19:33:48

@KissGecihuszár: Amennyire bicskanyitogató, amit írsz, annyira pontos is.

Emellett az M2-es bővítése minden elemében egy Abszurdisztáni Állatorvosi Ló.

A polgi által nehezményezett térítésmentesítés pedig azért elképzelhetetlen, mert ha meglépnék, akkor máris alkalmazni kéne az M3-as Pest megyei szakaszára is: egy balesetmentes napon is (átalakításmentest nem merek írni, mert élnek és közlekednek közöttünk olyan ifjak is, akik nem hinnék el, hogy létezhet olyan) kb. az 50-es km az, ahonnan már autópályaként használható, onnan pedig csak egy sóhaj Heves.

Void Bunkoid 2019.02.04. 23:00:40

@KissGecihuszár: ezaz. Budapest a budapestieké, pusztuljon a sok _agglomeráns_ sehonnai jöttment és takarodjon haza flexelő vállalkozást indítani a kert végében, és éljen meg abból! :)))))

Void Bunkoid 2019.02.04. 23:07:01

Ámbár igazából az agglo nélkül jelentős munkaerőhiány lépne fel Budapest történelmi területén (a klasszik belváros), mert csupa nemdolgozó ember lakja - a körúton belül csak niggerek és orosz gengszterek, a kicsit kijjebb levő karéjon cigányok és vidéki felköltözött white trash, a budai történelmi részen meg összeaszott Gobbi Hilda-hasonmások :)
süti beállítások módosítása