Minden, amiről beszélni kell...

Óriásplakát Sződliget határában

2019. március 03. - A Polgi

provincializmus.jpg

Átragasztottak egy plakátot. Sorosozó, junkerező plakát szövege pillanatnyilag ez: Önnek jogában áll tudni, hogy Sződligeten élni jó. Legalább humorosan csinálta a hekker. Egyébként egy sződligeti lakos facebook bejegyzésében találtam rá a képre és onnan osztottam meg az idővonalamon. Ez a plakáthely közvetlenül a 2-es főútvonal mellett van. Ugyan önkormányzati területen, de nem tudom azt, hogy vajon ki lehet a tulajdonosa a plakáthelynek, ugyanis bérleti díjat nem fizetnek utána. Sajnos többször rongáltak már meg a 2-es út melletti plakátokat. Van, amikor ismeretlen eredetű barna folyadékkal öntötték le:

jakab-zoltan-megrongalt-plakatja-700.jpg

De ha jól emlékszem ez a plakáthely is a 2-es mellett volt. Itt csak átfirkálták.

babineplakrong1003_h2.jpg

A Főügyészség két éve még bűncselekménynek tekintette a kormány plakátjainak átfestését. Ma már csak véleménynyilvánításnak, hivatkozva az Alkotmánybírság egy korábbi határozatára, amely szerint a közügyek vitatása és a véleménynyilvánítás szabadsága előrébb való, és az ezt korlátozó büntetőjogi tényállásokat megszorítóan kell értelmezni.

Szerintem csak a véletlenek tragikus egybeesése lehet az, hogy a Főügyészség pálfordulása egybeesik azzal, mikor a Jobbik megkezdte a „Ti dolgoztok, ők lopnak” kampányt. Én ennek ellenére mélyen elítélem rongálást. Sajnos nem mindenki van ezzel így! Például Kósa Lajos korábban egy kérdésre azt mondta: „mélyen egyetért a rongálókkal, mert felháborítónak találja a kampányt”.

De térjünk vissza a sződliget abszurdra! Van egy facebook oldal, egy közismerten kormánypárti, amelyik készített egy fotómontázst és azt így magyarázta meg: „Sződliget nem egy önálló ország, hanem Magyarország része..ha Sződligeten élni jó abban vastagon benne van az ország...És hogy hazánkban milyen az élet abban nagy szerepe van a vezetőjének...”

Provincializmus? Lehet! De nekem mégis inkább Királyhegyi Pálnak a boldog békeidők egyik humoristájának az örökérvényű mondása jut eszembe erről: „Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.”

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr9014665103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Weißkopf 2019.03.04. 09:45:11

Te pedig megint osztod az észt, fideszbérenc.

Ma is mentek gecizni? 2019.03.04. 10:07:43

Na, a Soros-fiúka már ide is okádott egyet.

Willkommenskultur 2019.03.04. 10:08:31

"A Főügyészség két éve még bűncselekménynek tekintette a kormány plakátjainak átfestését. "

hazudsz

citrix 2019.03.04. 10:12:05

Már csak Rákosi elvtárs óriásplakátja kell a fideszesek mellé ahogy a kalászok között szemléli a pártállam bő termését. Van hová fejlődni.

Ma is mentek gecizni? 2019.03.04. 10:18:22

Egy óriásplakát itt kezdődik:
img.444.hu/Megaplak%C3%A1t_Gyurcs%C3%A1ny.jpg

Mi ez a szerénység, kérem??

BéLóg 2019.03.04. 11:00:27

Orbán Viktor a fenyegetések hatására MINDEN hazug plakátot bevonatott a közterületekről. Ma már KIZÁRÓLAG azok vannak ott, amelyeket Brüsszel VISSZAIGAZOLT, nem tud cáfolni, ergo IGAZAT mondanak.
Én megnéztem, és ez TÉNYLEG így van!
Orbán Egy Géniusz!

sződligeti 2019.03.04. 11:24:24

"Ez a plakáthely közvetlenül a 2-es főútvonal mellett van. Ugyan önkormányzati területen, de nem tudom azt, hogy vajon ki lehet a tulajdonosa a plakáthelynek, ugyanis bérleti díjat nem fizetnek utána." Kevesebb időt kellene tölteni a momentum csalási ügyeivel.. Kevesebb időt kellene fordítani kormányellenes kampányokra. Aki figyelemmel kíséri Sződligeti polgi tevékenységét az már tudja, hogy őneki Sződliget már csak "szamár" Annyiszor és annyi helyre szeretett volna menni, de sehová nem kellett tehát maradt a "szamár". Sződliget látja kárát…. ezért nincs tanuszoda… nincs bölcsőde…mert fontosabb a harc, mint Sződliget.

hamorijenci 2019.03.04. 14:13:57

@sződligeti: akkor nincs igaza a hozzád hasonló fidesznyikesnek, aki szerint abban, hogy Sződligeten jó élni döntő szerepe van az ország vezetőjének? Döntsétek el már egymás között, hogy akkor most jó a sződligetieknek, vagy xar!?

ételizésítő 2019.03.04. 14:19:31

Legalább másolni tudnál, te szerencsétlen fasz, ha már írni nem tudsz.

Tényleg, a hozzád hasonló analfabéta faszok miért akarnak mindenáron írni?

ételizésítő 2019.03.04. 14:20:41

@BéLóg:
Te meg egy seggnyaló.
Ízlik a cigányszar?

Hamihami 2019.03.04. 20:02:32

@BéLóg: Ezt add elo a dumaszinhazban, tuti siker!