Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Mert a csuka nem hallgat

2020. január 20. - A Polgi

csuka.jpg

 

Kihasználva az olcsó fapadost, egy teljes napot Eindhovenben töltöttem. Reggel mentem, este jöttem.  Ha már ott voltam, igyekeztem felfedezni a várost. Mert kultúrlény vagyok, bementem minden műemléknek látszó épületbe és több múzeumba is. Így nyitottam be egy kívülről jellegtelennek tűnő templomocskába is. A templom fűtött volt. Jól esett a meleg a zimankós időbe. Az egyik oldalhajóban egy melegedőt rendeztek be a hajléktalan embereknek. De nem csak a jóleső meleg járhatta át megdermedt végtagjaikat, hanem meleg ételt is kaptak. Sőt, leülhettek és elolvashatták a friss újságokat is.

Magyarországon, ezen a télen eddig 95 ember fagyott meg.

Tudom, hogy Erdő Péter mondatai szerint az egyház nem jótékonysági intézmény. Lelke rajta. De vajon az egyház - és ezalatt bármelyik felekezetet értem - politikai intézmény?

A kormányzathoz közel állók lelkeinek torzulás eljutott oda, hogy a ki nem mondott elvárásnak is meg akarnak felelni. Ami a szolgalelkűség tekintetében emészthető dolognak tűnik, de Einstein óta tudjuk, hogy a világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben senki nem lehet biztos.

A kormánypárt kimondott célja, hogy azt az 500.000 új szavazót, akik most lépnek be a rendszerbe (mert ebben a 4 éves kormányzati ciklusban lettek nagykorúak) meg kell szólítani. Ezért szlemmel Novák Katalin. Ezért nevezik ki a 22 éves Rácz Zsófiát helyettes államtitkárnak. És talán el is érhetnének eredményeket, ha nem szólalnák meg azok az idős kori elhülyülésben szenvedők, akik szerint az Egri Csillagokat kell olvasni Harry Potter helyett, vagy gyufásdobozban csempészik a civil a börtönbe a csótányokat. Véleményem szerint ez nem csak ellentmondás a párton belül, hanem a (kommunikáció) minőségi romlás jele. Nincs az a Habony, aki a megfelelési kényszer okozta ostoba kibeszélést meg tudná állítani. Ez így már az agónia. Hogy meddig fog ez tartani? A politikatudományok szerint - változatlan feltételek mellett – egy rezsim leépülése pontosan addig tart, ameddig a kiépítése tartott.

Ez alapján újabb és újabb ellenségek lesznek akik a nemzetet meg akarják rontani. Mivel a migráns dolog már kifújni látszik, meg már unalmas is, most jönnek a cigányok, a börtönlakók, a civilek. Felkészülnek a melegek, az ateisták és azok is, akik fenekén nincs piros pont!

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr4615417908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása