Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Egy elfelejtett hős nyomában

2018. március 12. - A Polgi

 bella.jpg

Van az úgy, hogy az ember visszatér életének egy korábbi helyszínére és alig ismeri meg. Én is idegenként csodálkoztam rá a volt gimnáziumom épületére. 1979-től 1983-ig jártam a Radnótiba. A késői szocializmus egyik legliberálisabb szellemi műhelye volt a Radnóti, viszont az épület történetéről nagyon keveset beszéltek a tanárok. Most, hogy részt vettem egy „Hosszúlépésen”, már tudom, hogy az iskola megépítésére 1887-ben hoztak létre alapítványt. Tanítás a jelenlegi épületben a Pesti Izraelita Hitközség fiú- és leánygimnáziuma néven 1923. október 12. óta folyik. Hozzá tartozik egy zsinagóga, amely véglegesen 1927-re készült el, míg az épület végső átadása 1931. október 14-én volt. A zsinagóga, ahol annak idején a vidáman énekeltük: „április négyről szóljon az ének”, ma már a díszterem.

Még kevesebbet beszéltek a szocialista időkben arról, hogy egy jó horthysta katonatiszt, Ocskay László "Ruhavarró munkaszolgálat" címen 2500 zsidó munkaszolgálatost és családját mentette meg a háborúban. Az eleinte kétszáz fős alakulat a Síp utcában dolgozott, ám létszámuk növekedése miatt a Radnótiba települtek át, ahol végül már körülbelül 2500-an voltak. Az általa bújtatott személyeket Ocskay mindennel ellátta. Élelmiszert, gyógyszert és igyekezett hivatalos papírokat is szerezni nekik. Ocskay látszólag jó kapcsolatokat ápolt a megszálló németekkel. Ennek köszönhető, hogy egy alkalommal a több ezer fős csoportot kivégezni akaró nyilas suhancokat sikerült a budapesti német alakulatokkal elzavartatnia, majd az épületet a német védelme alá vonatnia. Hogy ezt a példátlan eredményt hogyan érte el, nem ismert. Ocskayból nem lett Oscar Schindler. Nem készítettek róla filmet sem. Éjjeli őrként dolgozva, elfeledve, elszegényedve halt meg az USA-beli Kingstone-ban.

Története Magyarországon évtizedekre feledésbe merült. Az 1990-es években az általa megmentettek kezdeményezték, hogy Ocskaynak állítsanak emléket. Emlékét a Városligetben emlékoszlop őrzi. Tevékenységéért megkapta a Világ Igaza kitüntetést.

Mert, aki egy embert megment, egy egész világot ment meg.

Ocskay László 2500 világot mentett meg!

ocskay-megemlekezes-page-001-1024x576.jpg

radnoti.jpg

img-1452.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr8813732882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.13. 10:28:18

De jó, hogy vannak/voltak ilyen emberek is! Kár, hogy csak kevesen...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.13. 11:37:38

Ez bizonyítja: mindig van lehetőség a jóra.

Ahogy ez ma is van: apró szinten is szembe lehet szálni a filantlopkodó gazemberekkel, háttérhatalmista kizsákmányolókkal, pofátlan globálkulákokkal.

mgdé 2018.03.13. 12:02:17

Megjegyzem a nevét.

bendix 2018.03.13. 12:17:20

Csak egyet áruljatok el: hogy halhatott el elszegényedve, elfeledve olyan ember, akinek 2500 ember köszönhette az életét. Ezek az emberek a háború után hová tették a lelkiismeretüket, a hálájukat? Egyik sem támogatta, senki sem kereste meg? Csak remélem, hogy nem így volt, bár eszembe jut a filmrendező Herskó János története. Maga mesélte el egy portréfilmben, hogy egy belé szerelmes keresztény cselédlány bujtatta a vészkorszakban, hálából ő nekiadta az anyja egyik ékszerét. Amikor eltakarodtak a nácik és a nyilasok, Herskó visszalopakodott a cselédlány szobájába, és visszalopta az ékszert... Ha ilyenek voltak a „2500-ak”, akkor értem, Ocskay miért halt meg szegényen...

sakkosfx 2018.03.13. 12:42:25

Ha egy népből csak egy ilyen ember van, de nem egy volt akkor sem lehet elítélni a Magyar polgárokat! Egy egész társadalomra nem lehet azt mondani, hogy háborús bűnös!

rallus 2018.03.13. 13:06:00

Miért? Raoul Wallenberg mennyivel járt jobban?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 13:19:07

"Éjjeli őrként dolgozva, elfeledve, elszegényedve halt meg az USA-beli Kingstone-ban. ... Az 1990-es években az általa megmentettek kezdeményezték, hogy Ocskaynak állítsanak emléket. "

Nem inkább életében kellett volna segíteni neki, hogy ne nyomorban éljen és haljon meg?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 13:21:19

@Frady Endre:

"De jó, hogy vannak/voltak ilyen emberek is! Kár, hogy csak kevesen..."

A 2500-ak többen voltak, kár, hogy egyiknek sem jutott eszébe segíteni neki, amikor rászorult. Persze egy emléktábla meg a Világ Igaza kitüntetés olcsóbban kijött. :(

blasiusii 2018.03.13. 13:25:33

Hát ez az, hősnek lenni, "megéri"? :( Ilyen időkben, amikor az autoriter rendszerek világszerte uralomra törnek, kiállni a vélt igazért, a szabadságért, akár csak online, nem hálás dolog. Hősnek, akár mártírnak lenni sosem volt az; aztán hogy háláljuk meg a hősök üldöztetéseit, halálait? Nem érdemli meg az átlagember a hősöket, ha nem becsüli meg a szabadságot, a demokráciát. Persze, a cicás fotók meg a gyúrós kép menjen az Instára, aztán majd jönnek még ilyen hősök, akik helyettünk is feláldozzák magukat, hogy aztán elfeledjük őket, és újra meg újra elkövessük ugyanazokat a hibákat......

báró Csekonics 2018.03.13. 13:29:10

@bendix: anem lehet hogy nem várt semmit cserébe és mivel akkoriban kicsit bonyolultabb volt bejelölni valakit fészen nem is tartották a kapcsolatot? Ráadásul, ha jól értem, nem maradt itthon (sokan mások sem) tehát a nagy vizen tól meg eleve kicsit bonyolultabb lehetett volna megtalálni.
Arról nem is beszélve, hogy attól hogy túlélték, jó eséllyel kb. a rajtuk lévő ruha lehetett a vagyonuk.

Rikárd 2018.03.13. 13:42:47

Anyámtól tudom, aki ott volt, hogy Ocskay a németeknél elérte, hogy hadiüzemmé nyilvánítsák
arra hivatkozva, hogy a német hadsereg számára "létfontosságú ruházatot varrtak".

2018.03.13. 14:28:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: kicsit logikátlan a logikád. A nyilasok filantróp, globálkulákok voltak?
Az hittem, azok zsidók. Namost akkor azt mondod, hogy zsidókat mentett a zsidóktól, akik álruhában nyilasok voltak?
Hiába, a prionok győztek...

2018.03.13. 14:30:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen, jól látod, ez a sztori erről szól. Nem, nem az Ocskay tettéről, véletlenül sem.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.03.13. 14:32:47

Szóval öregségére biliket kellett őriznie? Szar ügy.

2018.03.13. 14:33:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: tudod, a nagyapám egy életen át kutatta az apját. Mikor megtalálta Amerikában, már halott volt.

nu pagagyí 2018.03.13. 14:34:51

A cím nem túl szerencsés. Ha horthysta lett volna, nem mentett volna zsidókat, hanem azonosult volna őfőméltósága antiszemitizmusával. Az illetőről helyesebb lenne azt mondani, hogy ember volt az embertelenségben. Szerencsére a különféle diktatúrák totális agymosása ellenére mindig marad néhány ember, aki megőrzi józan erkölcsi tartását. Minden tiszteletem az ilyen embereké, akik személyes kockázatot vállalnak embertársaikért.

N. Barbie 2018.03.13. 14:40:20

Ez a cikk tuti kamu.
Hiszen mindannyian jol tudjuk a ma hivatalos "szakertoktol", "torteneszektol", "tuleloktol", hogy az osszes akkori magyar (es mostani is) naci volt, soha nem mentettek volna zsidot.
Plusz olyan sem fordulhatott elo, hogy egy nemet alakulat elzavar zsidok eletere toroket, hiszen ok maguk is mind verszomjas zsidoevok voltak, akik kivetel nelkul minden zsidot elgazositottak, akit meglattak.
Szoval tobbszoros hazugsag a cikk.

(szarkazmus off)

N. Barbie 2018.03.13. 14:44:28

@nu pagagyí: Azt meg majd a vilagszinten is elismert torteneszprofesszor, a hires nu pagagyi fogja eldonteni, hogy Horthy antiszemita volt-e vagy nem, ha igen akkor pedig mennyire, plusz azt is, hogy az o tamogatoi mit csinaltak volna es mit nem.
Aki mast mond, az szemet nacifasisztarasszista.
Ja, nem...

citrix 2018.03.13. 14:48:22

Megérdemli hogy jegyezzük a nevét, ne merüljön feledésbe. A jó cselekedet sose felejtődik el. A rossz se, a gazemberek neve is jegyezve van. Pl.: Péter Gábor könyvtárosként ment nyugdíjba, a haja szála se görbült, szép hosszú életet élt 1993-ban (!) történt haláláig. Aljas gazember volt, Rákosi lojális kiszolgálója, élet-halál ura az államvédelmi hatóság égisze alatt. Kínzás, kényszervallatás, vegzálás, vallomások kicsikarása és lehet sorolni mi száradt a lelkén. A rendszerváltás után se vonták kérdőre.

Rikárd 2018.03.13. 14:58:01

@citrix: És akkor mégy ott van Ocskay brigadéros is.
Az, tudod ki volt?

ymel 2018.03.13. 15:07:48

Lehet, hogy attol meg szalonantiszemita maradt s ezt nem neztek el neki
Mindenesetre meghato sztori. Vivat, Ocskay!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.13. 15:12:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Most se zsidók, se nyilasok nem játszanak szerepet.

Jelenleg a nép küzd a globálkulák filntlopók ellen.

négyláb 2018.03.13. 15:19:17

@citrix: A rendszerváltás(?) után már nem lehetett ilyen csúnya dolgokat csinálni, mint pl. Péter Gábor (szül. Eisenberger Benjamin) felelősségre vonása, mert akiben csak a gondolat megfogalmazódott ,már azon nyomban fasiszta-antiszemita-náci-rasszista ( a jelzők tetszés szerint folytathatók) fúj-fúj patkánnyá silányult emberi véglénnyé degradálódott (volna), akit a nürnbergi törvények szerint kellett volna halálra itélni.......

négyláb 2018.03.13. 15:37:38

@N. Barbie: Bizony ezt a csúnya-csúnya antiszemitát haláláig az általa megmentett zsidó mágnások tartották el Estorilban. Mert azért akadtak hálásak is közöttük.....Hogy mindenkit még ő sem tudott megmenteni? Akkor ezen az alapon Schindlert és Ocskayt is fel kellett volna akasztani, hiszen "csak" pár ezret mentettek meg fejenként, a többit meg hagyták elpusztulni.......

nu pagagyí 2018.03.13. 15:47:12

@N. Barbie: "Hiteles" történész rengeteg van a köreitekben. Ott van mindjárt a haverját óriásplakátokon ellenállóvá hazudó Schmitt Mariska. Nem törekszem erre a címre, Inkább idézek Horthytól:

A Teleki Pál miniszterelnöknek 1940. október 14-én írt levelében a kormányzó úgy fogalmazott, hogy „egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem”.

Gondolom, ellenőrizhető a forrás. Ahogy az is tény, hogy átengedte az összes zsidók jogfosztása elleni törvényt, ahogy az is, hogy a német megszállás legitimálásában is közreműködött.

nu pagagyí 2018.03.13. 15:49:53

@nu pagagyí: jogfosztása elleni = jogfosztását előíró

2018.03.13. 16:01:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nép? Küzd? Te hülye vagy. Putyin nem nép. Orbán sem. De nem is küzdenek ellenük, inkább hitelt vesznek fel tőlük.

HgGina 2018.03.13. 16:13:13

@nu pagagyí: Horthy tevékenységére azért még egy kicsit gyúrjál! Cseppet tanulatlan... pardon, képzetlen vagy ez ügyben.

alien 2018.03.13. 16:30:09

én pl tudtam róla. csak nem tudtam, hogy így hívták, de a ruhagyűjtő alakulatot tudtam. városi szájhagyomány, mint a jó kun páter

2018.03.13. 16:48:44

@nu pagagyí: a Horthy-korszakban a zsidók többsége is horthysta volt. Támogatták a revíziót, Erdély vissza, mert ugye onnan a magyar ajkú zsidókat is kiűzte a román... Nagyvárad és más partiumi és erdélyi településeken a magyar ajkú zsidóság pont úgy megszenvedte Trianont, mint a keresztény magyarok.
A korabeli zsidóság úgy gondolta, hogy addig van biztonságban, amíg Horthy a kormányzó, ő az első világháború és a gazdasági válság után mindenkinek a stabilitás szimbóluma volt. A zsidók számára is.
Horthy tényleg sok magyar zsidót megmentett, de persze erőtlen volt ahhoz, hogy szembeszálljon Hitlerrel, amikor pedig szembeszállt, akkor jött a német megszállás, nyilas kormány stb.

2018.03.13. 16:56:31

@bendix: utólag valóban az a történet tanulsága, hogy attól, hogy a zsidóság üldözve volt, voltak szép számmal olyan magyarok, akik mentették őket. És sajnos mint a mellékelt sztori mutatja, a megmentettek se voltak mindig gerinces emberek, sokszor hálátlanok voltak, sőt, később az ÁVO soraiba is beléptek, hogy a magyarokon bosszút állhassanak.
Attól, hogy valakiket üldöztek a nácik és nyilasok, attól az üldözöttek nem lesznek szentek és lehet, hogy semmivel se voltam gerincesebb, emberségesebb, hálásabb, egyenesebb emberek, mint azok, akik üldözték őket. Csak az erőviszonyok áldozatái lettek ők.
1948-ban Izrael megalakulásakor a pár évvel korábban még üldözött zsidók brutálisan bántak az ott őslakos arabokkal.

Demokrata Hungarofil 2018.03.13. 17:12:07

@Frady Endre: Nem is voltak olyan kevesen. Egy távoli rokonom, Kerényi Egon tüzértiszt 1944-ben egy nyugatra indított zsidó menetoszlopot megállított, a nyilasoknak új parancsot adott, hogy távozzanak, mert új feladatot kapnak és neki kell továbbvinnie a zsidókat. A nyilasok távoztával azonnal parancsba adta, a zsidóknak, hogy azonnal menjenek haza...A zsidók hazamentek, Kerényi Egont viszont a nyilasok a Számonkérő Szék elé állították, mely halálra ítélte. Fél éven keresztül minden reggel várta az ítélet végrehajtását. A háború végén a nyilasok megfeledkeztek róla és elmenekültek. - Szerényen élt, 2000 körül halt meg. - Senki nem tud róla. - Egy-két haditechnikai cikke fönn van a világhálón, ennyi.

Jossarian 2018.03.13. 17:19:03

"Éjjeli őrként dolgozva, elfeledve, elszegényedve halt meg" igy jar aki zsidokat ment!

Jossarian 2018.03.13. 17:21:10

Amugy a nozijat elnezve o sem volt am arja, eleve hogy lett csendor??? Oda nem vettek fel mindenfele jottmentet es erre buszkek is voltak. Porszem kerult a gepezetbe...

Demokrata Hungarofil 2018.03.13. 17:23:11

A szovjet ellenség által a nyakunkra ültetett aljas kommancs diktatúra és leszármazottai próbálják minden áron bűnös nemzetté aljasítani a magyarokat. Az igazság viszont az, hogy a deportálások valódi céljáról csak a Sztójay kormány 5(!) tagja tudott csak, magát Sztójayt is beleértve. Még a megyei rendőrfőnököknek sem árulták el a titkot. - Mit tudhatott volna arról egy csendőr, pláne egy vasutas vagy bárki más? - A németek 100 ezer fős egységekben hadi munkákra kértek zsidókat. - Annyira hihetetlenül irracionális volt, hogy a munkaerőhiányban szenvedő, három fronton harcoló Harmadik Birodalomnak az a legnagyobb gondja, hogyan pusztíthatná el a zsidókat. - Annyira így volt, hogy Imrédy, a volt szélsőjobbos exminiszterelnök 44 decemberében megkérdezte Szálasitól, hogy igaz-e, hogy a németek elgázosítják a zsidókat?

Jossarian 2018.03.13. 17:24:36

Beneztem, nem csendor volt hanem katonatiszt. Oda viszont mindenki jo volt akinek az apja eleg sok szappant adott el. Meg is latszik a haboru kimenetelen

Demokrata Hungarofil 2018.03.13. 17:27:28

A mai értelmiség feladata, hogy az ellenséges propagandát szemétre lökve, tárja föl a valóságot, de ne csak a zsidónak minősített magyarok szemszögéből, hanem minden oldalról. Értsük meg, dolgozzuk fel a történelmet és építsük közös erővel a független magyar jövőt. Ne hagyjuk, hogy idegen hatalmak egymásra uszítsanak bennünket!

Jossarian 2018.03.13. 17:40:50

@bendix: te nem olvastad a cimet??? Zsidokat mentett meg. Szerinted halas nepseg? Ne probald ki...

anyadmajma 2018.03.13. 18:09:11

@Demokrata Hungarofil: jaja, nem voltak itt deportálások se, igaz, te hazaáruló bolsevik geci? A bolsevikok meg a fideszben ülnek.

fabianp 2018.03.13. 18:09:27

A nagyapám Dr Csongor Ferenc is mentett zsidókat és soha nem várt és nem is kapott utólag semmilyen elismerést. Tette mert nem tartotta helyesnek ami akkor történt. Orvos volt és katonatiszt és hívő katolikus és egyáltalán nem szerette a kommunistákat .Gondolom rajta kívül is volt számtalan ilyen ember.

anyadmajma 2018.03.13. 18:10:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: persze, hogy nem hallottál, te hazaáruló bolsevik geci, mert nem mondták neked a pártközpontból.

2018.03.13. 18:21:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Soros egymaga a háttérhatalom? Már kezdelek sajnálni te szellemi korcs.

2018.03.13. 18:23:34

@Jossarian: Horthy például egész jól élt a hálátlanságukból.

2018.03.13. 18:53:06

@Demokrata Hungarofil: Hazugság. A zsidók deportálása két részre osztható. 1941. Horty talán nem tudott róla. 1944 . Horthy tudott róla, de már erőtlen volt. A cikkben egyébként nyilasokról is szó van. Az bizony keményen Szálasi honmagyar ténykedése.
A fentebb említett zsidómentés a németek segítségével semmiképp nem lehetett 1941-ben.

2018.03.13. 19:01:48

@Jossarian: Azt tudtad, hogy Soros 1989-ig minden hónapban pénzt küldött az őt bujtató Prohászka házaspárnak?

aptikjampó 2018.03.13. 19:04:29

Rohadtul meghatódtam!

wadcutter 2018.03.13. 19:15:15

@Frady Endre: Teljesen igazad van. Bocs, hogy éppen Téged szólítalak meg, de olvastam versbe foglalt eszmefuttatásaidat, és nagyon tetszettek. Amúgy lehet nem ide tartozik, de itt most pont azok hiányolják az anyagi ellenszolgáltatást, akik negatív színben tüntetik fel a zsidóságot. Tehát ők is mindent pénzben akarnak kifejezni. Miért a mammon az úr mindenkinél? Az ember saját maga lelkiismeretéért cselekedjen jót, hogy ha majd eljön az ideje, tiszta szívvel állhasson a nagy ítélőszék elé. Lehet, hogy anyagilag szegényen, de lélekben gazdagon élhette le életét az ezrek megmentője. Különben akkor érzi magát szegénynek valaki, ha az igényei meghaladják a lehetőségeit. Nincs abszolút szegény, meg abszolút gazdag ember, a legszegényebb is érezheti magát gazdagabbnak a leggazdagabbnál is.

nu pagagyí 2018.03.13. 19:43:27

@karandash: A zsidókat diszkrimináló magyarországi törvények megelőzték Hitler felemelkedését. Horthy szuverén módon volt antiszemita, nem kényszerítette rá senki. A jogtalanságokat helyeselte, nem vétózta meg. Persze nem biztos, hogy ölni is akart, de a vagyonelkobzás tetszett neki.A magyar jobboldali népmesében a zsidók az univerzális gonosz, ők a kommunisták is és azok is, akik ellen a kommunisták harcolnak: az iparmágnások, kereskedők és bankárok.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.03.13. 20:43:57

Juhbél, betehetted volna úgy a tablót, hogy én is látsszak!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.13. 20:47:55

@nu pagagyí:

Akkor mivel magyarázod, hogy Horthyt Nürnbergben még csak nem is gyanúsították semmivel (máshol sem), vád alá helyezés meg szóba sem került. Tanúként hallgatták ki.

BiG74 Bodri 2018.03.13. 20:57:38

Egy ember, mert megtehette ( volt bátorsága, erkölcsi alapja, lehetősége, hatalma), hogy ártatlanokat ment meg. Nem a gyémánt félkrajcárukért, hanem mert így volt helyes.
És vannak az emberforma állatok, akik kurvára soha nem tudják ezt felfogni, még csak halványan kapisgálni sem, soha

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.13. 21:01:10

@wadcutter: Jézus most azt mondaná neked: "Nem vagy messze az Isten Országától."
Amúgy el tudom képzelni, hogy az a háború után teljesen legatyásodott 2500 ember - Facebook és Twitter híján - nem tudta, hogy a megmentőjük épp a világ túlsó végén éjjeli őrködik...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.13. 21:02:46

@Demokrata Hungarofil: Sajnos a jó, ebben az életben nem mindig nyeri el a méltó jutalmát. Szerencsére erre találták fel a túlvilágot, ahol mindenki érdemei szerint részesül az örök élet színhelyében.

2018.03.13. 22:56:18

@nu pagagyí: a Tanácsköztársaság egy zsidók által kreált felfordulás volt. Ahogy kezdetben a szovjet bolsevizmus is zsidó balhé volt. Ezért az antikommunizmus és az antiszemitizmus kéz a kézben járt kezdetben. Lengyelországra is rátámadt a bolsevizmus az első világháború után, ott is amiatt lettek picit antiszemiták az emberek, mert

A németországi szpartakista felkelés vezetői is zsidók voltak jórészt.

Szóval a 20. század elejének zűrzavara, a kelet-európai kommunista vérengzések kezdetben zsidók által vezetett bolsevik forradalmak miatt voltak.

Ezt átlátni elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsd az akkori antiszemitizmust és antibolsevizmust.

A magyarországi zsidók Horthy alatt úgy gondolták, hogy a numerus clausus ugyan nem kedvezett nekik, de végülis az országos számarányuknak megfelelően nyerhettek felvételt a felsőoktatásba. Ahogy minden nemzetiség... Szóval elfogadható megszorítás volt, mert egy megcsonkított országban, a hadisarc és gazdaság összeomlása miatt a felsőoktatás erőforrásai is végesek voltak. Amúgy a numerus clausus idején a zsidóból igen könnyen lehetett keresztény, kikeresztelkedett és kész. Ez a kiskapu sokadik zsidótörvénnyel persze később szigorodott.

Abban az időben a nagyondemokjatikus Amerikában néger nem jáhatott egyetemre fehérekkel. És néha meglincseltek egy-egy feketét, plusz virágzott az eugenika, elmebetegek eutanáziája, lobotómia, fajnemesítés Amerikában, Németországban és Skandináviában is. Tehát a kor ilyen volt, voltak vadhajtások mindenütt, ezért mindenki elfogadta, hogy van numerus clausus, mert ez garantálta akkor egy időre, hogy a nép nem esik neki az értelmiségi pályákat kisajátító, a bolsevizmust is propagáló zsidóságnak, mert a magyarországi zsidók úgy gondolták, hogy még mindig jobb Horthy, aki kicsit antiszemita, mint a szélsőségesek, Szálasi és a németek.
Később a zsidótörvények már a Horthy-korszak vége felé születtek, de Horthyban végig a stabilitást látták a magyarországi zsidók, nem szerették, de tudták, hogy a németektől ennél rosszabbra számíthatnak. Horthy antiszemita volt, de nem gyilkos. Viszont szemet húnyt a nácik erősödése felett. Ha szembefordult volna a németekkel, akkor előbb bevonulnak, korábban jut hatalomra Szálasi. Németország mellett nem volt sok mozgástere.

Amúgy Ocskay története arra intő példa, hogy hiába mentett ő zsidókat, nincstelenül, elfeledve halt meg. Ellenben a bizonyítottan meggyőződéses náci németek közül rengetegen találtak új otthonra a nagyondemokjatikus Amerikában, köztük a rakétagyáraiban zsidókat rabszolgaként dolgoztató és kivégeztető Wernherr von Braun, akit a NASA igazgatójává is megtettek és társai. A zsidómentő Ocskay meg egy vállveregetést se kapott. Nem a vállveregetésért csinálta, de így az utókor számára visszatetsző, hogy a 2500 megmentett közül egynek se jutott eszébe köszönetet mondani. Joggal teszi fel az ember a kérdést, hogy Ocskay példáját látva milyen egyenes emberek lehettek a 2500-an. Üldözték őket, de ez nem teszi őket jó emberré. Ocskay meg egy antiszemita kormány katonatisztjeként az életét kockáztatta értük, pedig megtehette volna, hogy átadja őket a németeknek, ami a kötelessége is lett volna.
Csak azért, mert a holokausztban üldöztek egy népet, annak a népnek nem lesz minden tagja kiváló ember, mint ahogy Izrael apartheid rezsimje is lépten-nyomon bizonyítja, hogy ők se állnak túl messze a náciktól.

2018.03.13. 22:59:39

@karandash: Wernher von Braun helyesen

erkölcsi hulla 2018.03.13. 23:02:50

Neki még kavicsot sem visznek a sírjára, mi ? Olcsóbb halála után emeltetni valami emléket, mint életében segíteni neki :) A hála, és a zsidók :)))))

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.03.13. 23:14:09

@karandash: "Tehát a kor ilyen volt, voltak vadhajtások mindenütt," Jaja, borzasztó vadhajtás volt ám a skandináv eugenika, olyan szörnyű, beteges célokkal, mint hogy örökletes betegségek nélküli, egészséges gyerekek szülessenek. Jó is hogy nem abban az embertelen világban élünk, ahol a cél, hogy az emberek egészségesek, erősek és okosak legyenek, hanem egy olyanban, ahol Hakimot azért fizetik Gustav adójából, hogy elvegye az unokatestvérét és csináljanak egy tucatnyi kis gyereket, míg Gustav és társai génjei szépen kikopnak a kollektív emberi genomból. Büszkék lehetnek a régi svéd generációk, hogy a világ milyen szépen meghaladta őket és gyerekeiket.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.03.13. 23:21:18

@BiG74 Bodri: igen, igen, nem volt ő egy olyan kicsinyes ember, hogy azt várta volna, hogy azok, akikért az életével játszott hálát mutassanak az irányában. Ő egy igazi, Igaz Ember volt. Én köpök az önző emberekre, ha engem valaki megment és utána a markát tartaná, fel is fordulna a gyomrom tőle, undorító. Aki másokon segít, ne várjon el viszonzást, ne várja, hogy azért őt szeressék, őszintén tenni akarjanak érte, érezzék őt a barátjuknak. Hát micsoda dolog lenne az??!!

Majd a Mennyországban, igen-igen, majd túlvilágon, ott lásson hálát az ilyen.

PomberMaci 2018.03.13. 23:24:09

Ha itthon maradt volna, az ávósok verik agyon, mert horthysta katonatiszt volt.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.03.13. 23:28:42

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: mielőtt még valaki jogosn közbevetné: nem tudom, lehet, hogy valakik felkeresték, kutattak utána, hálát/szeretetet mutattak az irányában.

De ez a mentális akrobatikamutatvány, amit egyesek itt bemutatnak igazolná Marxot abban, hogy a vallás miért a tömegek ópiuma. A leghitványabb, legalantasabb dolog mások önzetlenségét dicsőíteni, és azt a világ elé példaként állítani. Rohadtul nem mártírok kellenek, a jóság nem a balekfogásról szól. Nem valakinek a személyes áldozata az emberi jóság, hanem az összefogás, a kölcsönös tisztelet, szeretet és odaadás.

Ha olyan embert mentek meg, aki annyira silány emberileg, hogy engem csak kihasznál, akkor ő nem jó ember, én egy rossz embert mentettem meg és világ semmivel sem lett jobb hely az áldozatom által. Aki az önfeláldozást dicsőíti, az a kihasználók, kizsákmányolók gonoszságát maszatolja el.

2018.03.14. 03:35:03

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: a mai svédek szégyellik a múltjukat.
Én is úgy gondolom, hogy a svéd a eugenika összességében pozitív volt. De ma már számukra vállalhatatlan. És pont ez a múltjuk miatt érzett bűntudat teszi ma könnyű célponttá a svédeket és németeket. A holokauszt egy szélsőséges kilengés volt, ahogy az eugenika is (bár utóbbi céljai szerintem védhetőek), ma pedig szélsőséges kilengés a felső határ nélküli migirkvóta, a kritikátlan multikulti, az ISIS-ból hazatért "svédeknek" adott segély, pszichológiai tanácsadás, lakás. Sajnos a németek csak szélsőségekben tudtak gondolkodni a múlt században: versailles-i béke miatti bánatukban Hitler hatalomra emelése, Szovjetunió megtámadása, a háborút nyerő csodafegyverekben reménykedés, holokauszt, majd full kommunista Stasi uralta NDK, majd hurráoptimizmus az újraegyesítés miatt és végül migránssimigatás. Mindent túltoltak az utóbbi 100 évben, mert meg vannak győződve arról, hogy csak ők tudják a tutit, mindenki más hülye. Tévedhetetlennek hiszik magukat.
A kereskedelmi háborút is túltolják, ezért fogja őket vámokkal büntetni Amerika.
A német hegemóbiatörekvések összességében károsak az egységesülő Európára nézve. Nem egy új szövetségi állam épül, hanem Európát Németország a gazdasági holdudvarává akarja tenni, egy olyan birodalmat akarnak, ahol ők fingják a passzátszelet. Merkel mondja ki az utolsó szót minden EU-s szintű kérdésben, holott ő nem is EU-s vezető. Pont mint Hitler is tenné, nincs hozzá választott pozíciója, de mégis ő képviseli a német ipari óriások érdekeit, terjeszkedik, migriket hív be (lakosságcserék) az érdekükben.

2018.03.14. 03:41:18

@PomberMaci: az ÁVO, ahol az állományban biztosan voltak a 2500 megmentettből páran. Eleve az ÁVO vezetője is egy ilyen valaki által megmentett zsidó volt, Péter Gábor.

Jadeite 2018.03.14. 04:52:22

Az, h elszegényedve halt meg egy ilyen hős, nem feltétlenül jelenti, h az általa megmentettek "hálátlan zsidók" lettek volna, ahogy azt itt pár szalonnáci kifejtette. Először is, mivel Amerikába távozott, finoman szólva is nehézkes lett volna megtalálni, mivel nem hiszem, h kitette FB-állapotfrissítésként, h új lakhelye: USA. Másodszor talán voltak, akik később megtalálták mégis, de nem akart pénzt elfogadni a megmentettektől. Egy olyan ember jellemétől szerintem nem áll távol, h visszautasítsa a pénzt, aki a saját életét kockáztatta másokért. Sőt, az is lehet, h segítették anyagilag, és egy egész vagyont kapott, de idős korára simán elveszíthette... elég valószínűtlen szcenárió, de még mindig valószínűbb, mint h 2500 ember megfeledkezett volna róla.

NemNick 2018.03.14. 05:20:33

Olvasgatom itt a kommenteket: tényleg azért tenne a t. kommentelő társaság jót, helyeset, mert utána jutalmat/hálát várna el?
Nem azért, mert belső késztetése?
Innen a következő lépés a "csak azért nem lopok/sikkkasztok/gyilkolok mert megbüntethetnek" mentalitás...
Ez itt a gond.
Sajnálom, hogy úgy halt meg, ahogy írták.
De vajon boldogtalanul is?

NemNick 2018.03.14. 05:21:23

Tök jó ilyen igaz emberekről olvasni...

Konzervtigris 2018.03.14. 06:49:56

@NemNick: Azt remélem, hogy boldogabban halt meg, mint Péter Gábor, de annál rosszabb hely a világ, hogy ebben biztos lehessek. Biztos abban vagyok, hogy Isten ért ahhoz, hogy jutalmazzon és büntessen a maga idejében.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.14. 07:15:05

@karandash:

Pedig az emberi viszonyok ott is működtek.

Az én apai nagyapám segített pár zsidónak 1944-ben.

Aztán az egyik ilyen zsidó AVH-tiszt lett Rákosi alatt. S amikor nagyapámat deportálni akarták, elintézte, hogy antifasiszta kitüntetést kapjon, így mentesülve a deportálás alól.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.14. 07:18:55

@nu pagagyí:

Az 1920-as magyar szabály amire utalsz pozitív diszkrimináció volt, ami ma is van az USA.ban.

Én nem szeretem a pozitív diszkriminációt, de akkor ne legyen kettős mérce, mely szerint a magyarokat pozitívan diszkriminálni csúnya bűn, míg a négereket meg megtapsolandó jóság.

Horthy bűnös, azért amit 1944-ben tett, de 1920-ért nem az.

nu pagagyí 2018.03.14. 07:26:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Pozitív diszkriminációt egy normális országban a kisebbség védelmére alkalmaznak, nem pedig a többség fölényének biztosítására.

gigabursch 2018.03.14. 07:34:36

@bendix:
Ez az amit nem értek egyetlen egy zsidómentő ember hányattatott életében.

Ugyanis életében nem sokra megy azzal, hogy utána majd kap egy követ a jadvsenen...

Mindemellett Ocskay tette embereséges és példamutató.
Jó lenne ha ezt az ország felé viszonoznák tetteikkel a túlélők örökösei.

nu pagagyí 2018.03.14. 07:38:50

@karandash: A hosszú eszmefuttatásod lényege, hogy szapuld a megmentett zsidókat. Pedgi, ha jól tudom az izraeli állam nagy súlyt fektetett arra, hogy felkutassa és elismerésben részesítse azokat azokat, akik a túlélők szerint segítették őket. Több magyar is volt köztük. Ha az illető nem került erre a listára, annak több oka is lehet: nem egészen úgy volt a történet, ahogy itt közlik, vagy úgy volt, de a megmentettek nem tudták ki menti meg őket, vagy egyik sem élte túl a megmentés utáni időket.

nu pagagyí 2018.03.14. 07:47:48

@NemNick: Hát igen! Azt hiszem, könnyen beazonosítható a jutalom elmaradása miatt, krokodilkönnyeket ejtők köre. Ők szoktak más posztokban zsidózni. Amúgy egyetértek veled, aki erkölcsi indíttatásból segít a rászorulókon, nem fog jutalomért tolakodni.

Olliék 2018.03.14. 08:03:23

Önzetlenül segíteni,emberek,családok életét megmenteni,jobbá tenni.... Ezek már feledésbe merült tulajdonságok. Pedig természetesnek kellene lennie.
Éppen úgy annak is ha a világot beperelem 50 jogcímen, és kapok némi pénzt, hát küldök a megmentőmnek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.14. 09:14:31

@karandash:

Két rendkívül fontos dolgot írtál, amit természetesen a habzó szájú, magyarellenes "antifasiszták" mindig igyekeznek agyonhallgatni.

1) Horthyt kizárólag az akkori kor körülményei között szabad megítélni. Márpedig Horthy alatt nálunk a zsidóknak aranyéletük volt. Persze tett engedményeket a németeknek, de mindig éppen csak annyit, hogy a sokkal durvább beavatkozást elkerülhesse. A legjobb példák erre a zsidótörvények.

MIközben Romániában Antonescu és Vasgárdája már százezerszám üldözte el és gyilkolta le a zsidókat, nálunk Horthy alatt biztonságban élhettek. Oszt mégis mi vagyunk azóta is a bűnös nép, nem a románok. Mi "nem nézünk szembe a múltunkkal", minket pereltek még pár éve is amerikai zsidó szervezetek (MÁV-ügy), nálunk akadályozzák meg a zsidóság védelmezőjének tekinthető Horthy Miklós szobrának felállítását.

Ahogy a 2500 hálátlan gazember viselkedett Ocskayval, úgy viselkedett és viselkedik az egész zsidóság Horthyval, akiben antiszemita beállítódása ellenére volt annyi gerinc, becsület, tisztesség és emberség, hogy végig minden erejével védte a magyar zsidóságot, ameddig csak módja és lehetősége volt rá.

2) Attól, hogy valakit üldöznek, még nem lesz jobb ember az üldözőjénél. Egyszerűen csak a puska rossz végén áll, ennyi. Soros György egy interjúban élete legszebb időszakának nevezte, amikor az őt bújtató magyar emberrel együtt részt vett a zsidó vagyonok elkobzásában. Mint mondta, nem érezte és ma sem érzi magát bűnösnek ezért, mert ha nem ő, akkor más megtette volna ugyanazt. Érdekes, az elítélt KZ-őröktől nem fogadták el a bíróságok ugyanezt az védekezést, miszerint parancsra tették, és ha ők megtagadták volna a parancsot, akkor más végrehajtotta volna azt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.14. 09:25:33

@nu pagagyí:

Túl kevés magyar diák volt. viszont túl sok sváb és zsidó, ezért kellett a pozitív diszkrimináció.

dr. mesterséges színezék 2018.03.14. 09:26:09

Ez nagyon jó hír, de eddig úgy tudtam, hogy nem is volt mitől megmenteni őket. Elvitték őket - már aki ki nem húzta magát a hazája ilyen könnyű szolgálata alól is - kicsit kényelmesen dolgozgatni, fegyvertelenül, aztán hazahozták őket.
NEM???

dr. mesterséges színezék 2018.03.14. 09:38:38

@Jossarian: Hálás népség??? Az milyen kategória? Pl. ha az ismeretségi körben valakiről véletlenül kiderül, hogy zsidó (sajnos nem alakult ki az a jó szokás, hogy származási lajstromot vezessünk), és nem látszik szignifigáns eltérés abban, hogy ki kit húz ki a szarból, amikor teheti: az mit jelenet a álmos- és nyilaskönyv szerint?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.03.14. 09:40:23

@2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat: Küszönöm, hogy megírtad ezt a kommentet helyettem. Én már nagyon sokszor próbáltam hatni az egyszerű agyára de nem sok sikerrwl. Én már belefáradtam.

Szarazinda 2018.03.14. 10:12:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: értem én, hogy ezek kiirthatatlan jobbos toposzok, de tömény csúsztatás. Arany életük volt a zsidóknak Horthy alatt. Szerinted attól, hogy Horthy nem küldte őket gázkamrába? 1920-tól folyamatos volt a zsidók jogfosztása, Horthy az összes zsidótörvényt megszavazta. Az egyetemi férőhelyek korlátozásától húsz év alatt eljutottunk a teljes jogfosztásig, faji házosadási törvényekik, gazdasági kifosztásik. Ez ám az aranyélet, tiszta Cote d'Azur.

A hálátlan túlélőket nyomatóknak: kifejezetten jellemző volt, hogy megmentettek a háború után folyamatosan támogatták anyagilag megmentőjüket, ha annak nélkülözésben kellett volna élnie (pl. Schindler). Erről a magyarországi sztoriról semmit nem tudunk. Azért anyagilag folyamatosan támogatni valakit a kommunista Magarországról elég körülményesnek tűnik. Mind a 2,500 megmentett hálátlan volt? Más esetekben hálás megmentettek voltak, de itt 2500 rohadék? Egy sem volt, aki Amerikába ment, Izraelbe ment, és onnan támogatta. Vagy egyszerűen az ő esetében nem volt ismert, hogy nélkülözve él Amerikában? Ja, és tényleg, most akkor volt Holokauszt, vagy nem volt? És egy kis érdekesség: a Portugáliába menekült Horthy haláláig Chrorin Ferenc zsidó nagytőkés folyamatos pénzügyi támogatásából élt. Ezek voltak az ún.: Chorin-csekkek.

A kollektív megbélyegzéstől rettegőknek: már az alapelméletetek hülyeség. Először is, senki nem gondolja, hogy a magyar bűnös nép. Értem, hogy enélkül nem működne a felháborodásotok, de ezt csak ti szajkózzátok. Másodsorban: senki nem tagadja, hogy számos embermentő volt. Harmadsorban, sajns az is igaz, hogy az arányok durván rosszak. Ugyanúgy, ahogy Lengyelországban, sajnos a magyar lakosság némán asszisztált a zsidók delportáláshoz (a szintén német megszállás alatt lévő Hollandiában, Dániában érdekes, nem asszisztáltak ilyen lelksen). Szervezetten fosztoták ki a zsidó vagyont, a polgári lakásoktól kezdve a falusi szatócs értékeiig, ezek típusosan zajlottak. És igen, voltak embermentők. Az ő tevékenységük sajnos nem ment típusosasn. Ezeket egyszerűen ki kell mondani, de ettől a magyar nép nem lesz kollektíve bűnös, nem is gondolja senki, hogy az lenne.

Gondolkozzatok má'

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.14. 10:31:11

@Szarazinda:

"senki nem gondolja, hogy a magyar bűnös nép"

Természetesen nem is csak gondolja, hanem lépten-nyomon hajtogatja is.

"ezek kiirthatatlan jobbos toposzok"

Hazudsz. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.14. 10:33:06

@Szarazinda:

"1920-tól folyamatos volt a zsidók jogfosztása, Horthy az összes zsidótörvényt megszavazta. Az egyetemi férőhelyek korlátozásától húsz év alatt eljutottunk a teljes jogfosztásig, faji házosadási törvényekik, gazdasági kifosztásik. Ez ám az aranyélet, tiszta Cote d'Azur."

Baszod a kurva anyádat, épp írtam, hogy a könyező országokhoz kell viszonyítani, te vadbarom. Persze ez nem fér bele a csökött agyadba, mert ha beleférne, akkor nem tudnád újra és újra a magyarságot gyalázni, te szarkupac.

Konzervtigris 2018.03.14. 11:15:45

@Szarazinda: Hát, ezek mégiscsak tipikus balos közhelyek, és mégiscsak oda lyukadnak ki, hogy a magyar bűnös nép volt.

A "néma aszisztencia" egyszerű tükörképe annak, hogy a zsidó pedig engedelmesen beszálltak a vonatokba. Mindkét jelenségnek ugyanaz az oka: a törvénysértő, halálbüntetéssel fenyegetett menekülést az érintettek is, a néző vidéki lakosság is veszélyesebbnek ítélte, mint a törvények követését. Próbálj már komolyan belegondolni abba, hogy te mit tettél volna akkoriban élt apáid vagy nagyapáid helyében, az ő információs szintjükön!

A Hollandiával és Dániával való összehasonlítás azért teljesen fals, mert a dánok és a hollandok jól be tudták azonosítani az ellenségeiket a nácikban. Magyarország "fölszabadítója" viszont a sztálini Szovjetunió volt. Ha egy akkori magyar úgy gondolkodott, hogy a németekkel való együttműködés esetén legalább a sztálinista megszállás elkerülésére lehet némi esély, az miért olyan szörnyű bűn a szemedben? A te feleséged megerőszakolására készült egy egész hadsereg?

Végül a zsidó vagyon elhordása. Hát, mondhatod, hogy gusztustalan dolog, ezt alá is írom bizonyos fokig, de háború volt b+, és ott volt egy csomó, a túléléshez nélkülözhetetlen, gazdátlan tulajdon. Lehet, hogy ellent tudtam volna állni a kísértésnek, lehet, hogy nem, most egy fotelben ülök, nem akarom eldönteni magamról.

Szarazinda 2018.03.14. 12:49:19

@Konzervtigris: "és mégiscsak oda lyukadnak ki, hogy a magyar bűnös nép volt. "

Nem lyukadnak ki oda. A kollektív bűnösség ugyebár azt feltételezné, hogy egy egyént a nemzetiségi hovatartozása alapján ítélnénk meg aszerint, hogy, az akár választott, politikai vezetői és azok nyomán a társadalom akármekkora része, milyen erkölcstelenséget követett el. Ez nem bonyolult. Nem fogok megítélni egy törököt azért, mert volt örmény népirtás, akkor se, ha ez a törököknek csak a 0,001%-a ellenezte csak, és akkor se, ha 99,999%-a.

Az azzal való szembenézés, hogy milyen dinamikák működtek egy társadalomban, amikor súlyos dolgok történtek, az nem a kollektív bűnösségről szól, hanem a megértésről, és az elengedésről.

Dehát Kovácsnokraft kollégán láccik, hogy ez reménytelen feladat

Szarazinda 2018.03.14. 13:19:18

@karandash: bolsik=zsidók oltári nagy csúsztatás. ELőször is, kétségtelen, hogy kétezer év keresztényi szeretet után a zsidók közül sokan hittek egy olyan, amúgy teljesen életidegen, naiv és infantilis ideológiában, amiben nem számít vallási, nemzetislgi hovatartozás. Sok évszázados keresztényi szeretet, amiben részük volt, talán megmagyarázza. A deal az volt: ti nem csináltok több pogromot, mi meg nem leszünk továbbá zsidók.

Továbbá: egész egyszerűen nem igaz, hogy a zsidók olyan egyöntetűen lelkesedtek a kommunizmusért, nagyon sokan kimondottan antikommunisták voltak, részben azért, mert polgári világukra ugyanolyan veszélyes volt, mint a keresztényekére, másrészt mert a hagyományaik, identitásuk teljse feladását követelte meg. Kimondottan erős antikommunista vonal volt/van a zsidóságban.

Általában bájos: jaj, ránk sütik a kollektív bűnösséget zsidók, de hát kényszerpálya, meg mennyien mentettek, meg minden népben vannak ilyen, meg olyan emberek (egyet is értek), micsoda igazságtalanság. Ja, amúgy a zsidók kommunisták. Meg hálátlanok. Röhej.

A numerus claususnak tehát állatira nem az volt a célja, hogy az értelmiségi pályákról kiszorítasa a komcsikat, ürügynek jó volt. A régi jó antiszemitizmus, düh elég volt hozzá. De, ami fontosabb, hogy egyáltalán, miért kell nemzetiségi kvóta? Miért legitimálja ezt az, hogy a többi nemzetiség is csak számarányainak megfelelően kerülhetett be? Mi köze ezeknek az egyetemi felvételhez. Kerüljön be, aki tehetséges, és punktum. És, ha van egyes nemzetiségeknek lemaradása, akkor ott segíteni kell, felzárkóztatni kell. De attól nem lesz értelmiségi átrendeződés (legfeljebb papíron), ha nemzetoségi alapon dől el a bekerülés, legfeljebb színvonal-esés.

Ha közvetlenül nem is a numerus clausus, de a hozzáállás abszurditását jól példázza,, hogy, ha az akkori magyar államigazgatás nem asszisztál olyan lelkesen a zsidók összegyűjtésében és vagonírozásában, hogy már a németek szólnak le Auschwitzból, hogy nem bírják a tempót, akkor mondjuk nem biztos, hogy előállnak olyan helyzetek, hogy Szolnok megyében 1944-ben súlyos gondok vannak az aratással, mert ott valamiért a mezőgazdasági gépszerelők többsége zsidó volt, nem volt, aki karbantartsa, szerelje a gépeket. Vagy az, hogy elő olyan helyzet, hogy hatalmas területek maradnak ellátatlanul, mert az orvost/gyerekorvost elvitték.

2018.03.14. 14:20:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nyilván voltak ilyen zsidók is meg olyanok is, akik a "felszabadulás" után igyekeztek revansot venni és a megmentőikről is elfeledkeztek. Csak mert valakiket üldöztek a nácik, még nem lesz jó ember. Csak egy üldözött.
Lásd Péter Gábor, Rákosi (Horthy alatt börtönben volt, de ott jól bántak vele).

@Szarazinda: hát nem éppen. A numerus clausus a nemzetiségek lakosságon belüli arányában engedte a felsőoktatásba való felvételt. Erre azért volt égető szükség, mert a megcsonkított magyar államban hirtelen megnőtt a magyarok aránya, lecsökkent a nemzetiségeké és az a helyzet állt elő, hogy az orvosi, újságírói, ügyvédi, általában az értelmiségi pályákat einstandolták a zsidók korábban és az összezsugorodott országban a zsidók aránya durván megnőtt a diplomások közt. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy a magyarok kiszorultak az egyetemekről.
Mindig is híres volt a zsidó protekció, akinek az apja zsidó orvos volt vagy ügyvéd, annak le volt zsírozva a pálya már az egyetemi felvételinél. Ez borzasztóan lecsökkentette a tehetséges magyar fiatalok felsőoktatásba való bekerülésének lehetőségét, végső soron a társadalmi mobilitást.
A numerus clausus szükséges volt, mert a korábbi multinacionális monarchia helyett egy magyar Magyarországot kellett építeni, ehhez magyar érzelmű értelmiség kellett.

Ezt írod: "polgári világukra ugyanolyan veszélyes volt, mint a keresztényekére"

A kommunizmussal kokettáló zsidók közt nem csak értelmiségiek voltak, hanem munkásosztálybeli zsidók is. Ugyanis volt zsidó munkásosztály Kelet-Európában. Szatócs, rövidáru boltos, libás, kupec, szabó, kárpitos, hangszerjavító, ilyesmi. Nagyszüleim is ismertek ilyeneket vidéken.
Kezdetben rengeteg zsidó volt a bolsevikok közt, a Tanácsköztársaság vezetőit kell csak megnézni, elvétve lehet köztük nemzsidót találni.
Már a párizsi kommünben magát exponáló Frankel Leó is egy jó korai példa, később Marx és Engels munkatársa is lett.

A Rákosi-éra vezető négyesfogata is négy zsidóból állt, Rákosi, Révai, Gerő, Farkas Mihály (és fia Vladimir). Meg ott figyelt még Péter Gábor.

Konzervtigris 2018.03.14. 21:21:36

@Szarazinda: Hát, ez kb. olyan, mint ha azzal dicsekednél, hogy a te szarod ibolyaillatú. Kollektívumot azok a magyarok képeznek, akik sem életmentő hősök nem voltak, sem háborús bűnösök. Előbbiek és utóbbiak erkölcsi megítélése nem vita tárgya. Vita tárgya az, hogy mi van azokkal, akik egyik csoportba sem kerültek be. Vagyis párezer kivételtől eltekintve a teljes magyar társadalommal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.15. 02:26:14

@Konzervtigris:

Ők féltették a saját és szeretteik életét, ezért nem álltak oda a németek puskái elé, hogy megvédjék a zsidókat. Mert azt is tudták, hogy úgyis hiábavaló lett volna a lázadás: agyonlövik őket, aztán folytatódik a menet.

Tehát ők passzívan támogatták a zsidók deportálását és kiirtását, vagyik háborús bűnösök. Valahogy úgy, ahogy a szavazástól távol maradók is mindig a "demokratikus baloldalt" támogatrják, csal félnek ezt nyíltan tenni. :D

Ebből pedig már logikusan következik, hogy a magyar nép egyetemesen háborús bűnös, na meg amúgy is, genetikailag alattvaló, ahogy egy szintén zsidó származású írónk oly szépen megfogalmazta.

Konzervtigris 2018.03.15. 07:33:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ilyenek vagyunk, mi magyarok. Talán még két szörnyű bűnünket említeném: úgy képzeltük, a németek esetleg megvédhetik az asszonyainkat, ezért nem egyértelműen elleneztük a megszállást, és úgy képzeltük, hogy csak nem fogják kiirtani az elhurcoltakat. Már csak mert ők maguk is így képzelték, különben futottak volna a szélrózsa minden irányába. Ahogy egyébként Pesten menekültek is, lásd poszt, mert addigra már tudták, mire megy ki a játék.

Hogy állhatnánk meg ennyi bűn után a röntgenszemű baloldali ítélőbírák tekintete előtt? Megyek is elbujdokolni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.15. 08:51:03

@Konzervtigris:

Hiába no, hetvenhetedíziglen is bűnös nemzet vagyunk. Bűnünket még akkor sem tudjuk lemosni magunkról, ha a legkisebb falu legrövidebb utcájába is holokauszt-emlékműveket állítunk és 22018-ig a GDP 10%-át az időközben folyamatosan növekvő számú holokauszt-túlélőknek fizetett jóvátételre fordítjuk.

Mert milyen szörnyen bűnös is az a nemzet, ahol a mezőn kaszáló paraszt a deportáltakat szállító vonat láttán - hiszen az is az ő bűne, ha nem tudta, kiket visz a vonat és hova - nem kalapálta ki egyenesre a kaszáját és szállt szembe a géppisztolyos német őrökkel.

Persze nyilván nem akarom a tényleges bűnösöket tisztára mosni. Radnóti, Szerb Antal és társaik közvetlen és közvetett gyilkosai sem szánalmat, sem irgalmat nem érdemelnek - na de hol vannak már ők... A zsidókat a Dunába lövő Szálasi-legények sem. De a nemzet 99%-át kitevő átlagembertől nem lehet hősiességet elvárnini, amikor ő maga is a túlélésért küzdött.

Szilrd erkölcsű bíráink előtt azért természetesen nem tudunk megállni.

Konzervtigris 2018.03.16. 08:04:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azon tűnődöm gyakran, hogy szilárd erkölcsű bíráink hány Bajcsy-Zsilinszky utcát engedélyeztek volna az országban, ha a nyilasok nem teszik meg neki azt a szívességet, hogy fölkötik? Ezesetben a komcsik kötötték volna föl úgy 1950-ben Achim András lelövése mián, és amikor most vita folyna a rehabilitációjáról, merthogy azért 1944-ben voltak németellenes megnyilvánulásai is, akkor hasonló sziárd erkölcsű ítéletek sokasága érkezne, hogy "dehát tényleg gyilkollt!"

Tanulság, hogy nem mindegy, ki köti föl az embert.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.16. 11:51:10

@Konzervtigris:

"Tanulság, hogy nem mindegy, ki köti föl az embert."

Az év bonmot-ja. :) Nagyon tetszik, ráadásul igaz is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.17. 15:03:58

@The Ghost Wolf O1G:

Az élet szomorú fintora, hogy az általa mentett nép egy tagja még a nyomorúságos élete és halála után is dollárszázmilliókat keresett rajta. Értem én, hogy ez így megy a filmvilágban, de akkor is eléggé fonák dolog.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2018.12.05. 17:53:25

Az általam említett személy Tanukihallgatási jegyzőkönyvéből idézek:
"A jegyzőkönyv készült: Budapest, 1951. évben, október hónap 26. napján.....
Volt-e büntetve: 1944.decemberében golyó általi halálra vád: internáltak megmentése, szabotálás, szökés." - Senki semmit nem tud róla...
süti beállítások módosítása