Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Nem kell a pünkösdi királyság.

2020. április 18. - A Polgi

joesrossz.jpg

 

Nem kell a pünkösdi királyság.

Ez hasonló ahhoz, amikor a hatalomhoz szervilis agymosottak felháborodnak azon, hogy miért is kell sajnálni a magyarfoci „reprezentánsaitól” a milliárdokat. Bőszen hangoztatják, hogy nem szabad belekeverni a sportot a politikába. Figyelmen kívül hagyják, hogy már régóta és „nyakig” belegázolt büdös tappancsaival a politika a sportba azzal, hogy – függetlenül hozzáértésétől – politikusokat pakoltak a sportélet vezető apparátusaiba.

Napjainkban ezzel analóg, amikor amiatt hőbörög a rezsimhez hű népség, mert a „járványhelyzetbe belekeverik a politikai kritikát”. Holott a politikai terpeszkedett rá még egészségünk aktuális problémáira is. Eleve a hátsó sorban kullogott a kormány pénzköltési prioritása, amikor a végtelenségig lepusztított egészségügyi infrastruktúráról, a gyógyításban dolgozók megfizetéséről volt szó.

Aztán jött a koronavírus és ezt rögvest kihasználták a maradék demokrácia lerombolására, az autokratikus államberendezkedés kiterjesztésére. Miközben plusz feladatokat róttak ki a járvány miatt az önkormányzatokra, nemhogy egyetlen fillért nem adtak ezek elvégzéséhez, hanem lenyúlták a gépjárműadó azon maradék részét is, amelyet egyébként is fideszék kurtítottak meg évekkel ezelőtt. Felfüggesztették az idegenforgalmi adóbevételeket, megtiltották, hogy a parkolásért pénzt kérjen saját területén az önkormányzat.

Mindeközben a koronavírus miatti ciki helyzetekben a felelősséget ezerrel rátolták a legatyásított településekre. Legújabban pedig az állam által finanszírozott intézményekből – az emberéleteken spórolva! – hazazavarják még a végstádiumú daganatos betegeket, a magatehetetlen időseket is. Így aztán az ő ellátásuk is az önkormányzatok feladata lesz. Orbán „úr” koronás kommunikációjában kegyként ruházza át a szükséges plusz szigorítások „lehetőségét” hétvégenként a polgármesterekre. Szidják őket, ha van mersze tiltásokat elrendelni!

Persze itt is van ám különbség. Hiába jelenik meg kormányukázként, hogy csak a polgármester és csak rendeletben teheti meg, hogy szombatra-vasárnapra saját településén szigorítson, a kormánypárti városfőnökök ebben az esetben is Gyevi bíróként regnálhatnak: simán rátolják a „helyi operatív törzsre” a durvább döntéseket. Nem vállalják nevükkel ezeket, szidjanak a népek helyettük mást. Megtehetik: támasztja a hátukat a megfelelő pártállásúakkal telepakolt kormányhivatal, a párttárs országgyűlési képviselő – pártunk és kormányunk.

Ez a szerencsétlen koronavírus sem tudta, hogy hová teszi be a lábát, amikor hazánkba pofátlankodott be…

 

Az elit vírusa

eltunt.jpg

Az elején megpróbálták migránsokra fogni, ma már csak a külföldiekre. Észrevetted, hogy állampolgárság alapján betegszenek meg hazánkban az emberek? És azt, hogy a gyógyultak között csak magyar van? Megdöbbentő, de a fertőzött irániak száma állandó! Az ugye világos, hogy ezek az iráni egyetemisták az iráni elit tagjai? Persze van néhány ösztöndíjas, de a többségük családja megerőltetés nélkül fizet ki félévente egy-két millió forintot tandíjként, és még egyszer ennyit lakásra.

Pedig milyen jól illene az évek óta tartó migránsozásba. De a vírus forrása Kína. Nem a szír, afgán, kurd menekültek hozták Európába, hanem az elit. A politikusok, az üzletemberek, az ipar moguljai, a főnemesi családok, a királyi családok. A protokolláris események, fogadások, hátsó szivarfüstös szobák volt az a közeg, ahonnan terjedt.

Talán még emlékszel az első hírekre, miszerint egy Ázsiában élő egzotikus állatról, a tobzoskáról került a vírus az emberekre. Hát képzeld, a tobzoskát sem a csórók eszik. A tobzoska húsa, vagy egyes testrészei Kínában luxuscsemegének, vagy hagyományosa varázsszernek számítanak. Luxuscsemegét nem a szegénynegyedekben szoktak enni. Úgy, ahogy az erdőjáró gombavadász sem eszi meg a szarvasgombát, hanem eladja és az árából vesz olcsó és nem túl egészséges ételeket, mint például zsírszalonnát és fehér kenyeret.

Ma reggeli hír volt, hogy elhunyt Bourbon-parmai Mária Terézia spanyol hercegnő, aki a járvány első áldozata egy uralkodói házból. Károly herceg szintén fertőzött. Ahogy fertőzött a Boris Johnson, vagy a brazil miniszterelnök és a kanadai miniszterelnök felesége is. Az iráni helyettes egészségügyi miniszter is elkapta a kórt. És vajon hogyan hordta szét a világ minden pontjára az elit a vírust? Erre a legjobb példa Amara, a fertőzött marokkói miniszter, aki néhány nappal ezelőtt magyar politikusokkal tárgyalt Budapesten. A találkozó alkalmával kezet is fogott Pintér Sándor belügyminiszterrel és dr.Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral, illetve országbemutató gyanánt elvitték a marokkói politikust Szentendrére, ahol ezt követően házi karanténban volt két hétig a teljes városvezetés.

Persze a halálos áldozatok többsége nem az elitből fog kikerülni.  Egyrészt biztos lehetsz benne, hogy őket rendszeresen szűrik és pozitív teszt esetén azonnal megkezdődik a gyógykezelésük. Másrészt az elitbe tartozók sokkal jobb egészségnek örvendenek, mint az átlagember. Ők meg tudják fizetni az egészséges ételeket, a személyi edzőt, a síelést Aspenben, vagy a téli taknyos időben egy utazást Maldívra. Ja és nem robotolnak két műszakban azért, hogy eltartsák magukat és a családjukat.

Amikor elolvasod  Boris Johson, vagy Tom Hanks pozitív tesztjének a hírét, tudd azt, hogy nem egy törökországi menekülttáborban ölelgették a migránsokat, hanem valamelyik Hiltonban, egy igen előkelő vacsorán – ahová te soha nem fogsz bejutni - ráztak kezet egy Vuhant megjárt üzletemberrel és így kapták el.

Őket tesztelték és vigyáznak rájuk. Te, átlagmagyar – hiába vannak tüneteid - akkor jutsz teszthez, ha visznek a mentők. Te végig fertőzheted a családodat, barátaidat, ismerőseidet. Te csak magadra számíthatsz. Maradj otthon. Az a biztos.

 

Ez a cselekvés ideje!

ke_pernyo_foto_2017-07-16_18_47_51.png

 

Ez a cselekvés ideje!

Lehet jogászkodni, de ez most a valódi cselekvés ideje!

Eljutottam oda, hogy maga a Miniszterelnöki Hivatal reagált egy helyi határozatomra. Szerintük túlterjeszkedtem polgármesteri jogkörömön. Én a katasztrófavédelmi törvény 16. szakasza szerint jártam el, amiben a polgármester halasztást nem tűrő esetbe átmeneti jelleggel elrendeli az élet és az anyagi javak védelméhez szükséges intézkedéseket. Hát mi ez, ha nem életvédelem ebben a járványban?

Több polgármester is tett hasonló intézkedéseket. Mi nem gladiátorok, hanem felelősségteljesen gondolkodó településvezetők vagyunk.

Polgáron is részleges kijárási tilalom van, mint nálunk Sződligeten

Velencén csak maszkban lehet vásárolni.

Tamásiban 50.000 forintra bírságolhatják az indokolatlanul utcán lévőket, a közösségi együttélés szabályainak megsértése miatt?

Ez jobban tetszik? Ez nem csorbítja a kormány jogkörét? Akkor átfestjük a kerítést, de maradnak a korlátozások!

  • Mert az emberek félnek és óriási a támogatottsága minden intézkedésnek, ami a legkisebb mértékben hozzájárul a hatékony megelőzéshez.
  • Míg itthon még mindig azt szajkózzák, hogy egészséges ember ne hordjon maszkot - én megkérdezem, hogy honnan tudjam azt, hogy egészséges vagyok amikor nincs tesztelés? Amíg tűnetmentes vagyok ezek szerint nyugodtan fertőzhetek?
  • Ezért Sződliget szeretne mindenkinek maszkot biztosítani és kötelezővé tenni annak használatát a közterületeken és az üzletekben.
  • Segítséget kértem Rétvári Bencétől aki mellesleg a nagyközség országgyűlési képviselője, de eddig válaszra sem méltatott. Ez is mutatja mennyire fontos a képviselő úrnak a választók biztonsága.
  • Ennek ellenére Sződliget meg fogja oldani ezt saját erőből és összefogással sikeresen fog harcolni a járvánnyal.
  • A helyi önkormányzat és személy szerint én is minden lehetséges eszközt be fog vetni a járvány elleni védekezésben.

Köszönöm az ország lakóinak és benne külön a sződligetieknek az összefogást és a fegyelmezett, egymás segítő kiállást ezekben a nehéz napokban.

Jó egészséget kívánok mindenkinek!

Juhász Béla

polgármester

 

 

Megveszlek kilóra

kutyaszar.jpg

A mai napig nem értik azt, hogyan történhetett meg az októberi önkormányzati választáson ez a hatalmas vereség. Fideszen belül egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy a vereség egyik oka a fiatalokkal való kapcsolat elvesztése. Úgy tűnik, hogy a pánik kezd elhatalmasodni. 2020-ban több, mint 400.000 új szavazó lép be a választási rendszerbe. Ez egy olyan hatalmas szám, amely eldöntheti a választást. A Fideszben egyre hangosabban mondják, gondot okozhat, ha nem sikerül megszólítani a szavazói utánpótlást. A diákok egyre többször és egyre nagyobb számban tűnt fel a kormányellenes tiltakozásokon, 2010 után sokuk alapélményévé vált a demokratikus értékekért való kiállás, miközben a NER egyre inkább megkövesedik. Már nem demokraták és pláne nem fiatalok. Pedig a Fidesz mindent megtesz azért, hogy ezeket a fiatalokat maga mellé állítsa. Példaképeket mutat nekik. Nézzétek, itt van Rácz Zsófia. Még csak 22 éves és már is helyettes államtitkár. Novák Katalin ugyan mesterien slammelt a Fidelitas kongresszusán, de egyik sem jelentett áttörést.

Jött az új ötlet. Ha meggyőzni nem tudjuk őket, akkor vegyük meg a srácokat. Kapjanak ingyenes külföldi nyelvi táborokat. Mint érintett szülő és mint gyakorló polgármester úgy vélem, hogy átgondolatlan közpénzégetés az egész.  Meggyőződésem, hogy az egész nem több, mint egy rohadt drága osztálykirándulás, amitől nyelvtanulási előnyöket szerintem még a megálmodói sem várnak.

A felmérések szerint 140.000 tanuló jogosult igénybe venni ezt a programot. A program június 13-tól augusztus 31-ig tart. Kerekítve ez 75 nap. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy mindenki az Egyesült Királyságba utazik. Ez napi 1867 utazót jelentene. Ha hozzátesszük a kísérőtanárok létszámát is, akkor legyen napi 1900 utas. Ekkora utastömeg tud repülővel utazni? Elvileg igen. Ha eltekintünk a költségkorláttól akkor napi 19 járat indul Budapestről Londonba. Ha csak a tanulók utaznának a járatokkal, akkor még 2000 üres hely is maradna a repülőkön. Ötletszerűen kiválasztottam a legnagyobb magyar fapados járatát június 13 – 23 között. Minden járatfoglalás mellett ott volt a megjegyzés: ezen az áron már csak 3 ülőhely maradt. Ez nem túl biztató.

Keressünk alternatívát. Éppen ma kaptam meg egy busztársaság ajánlatát. 78.800ft/fő kínálja a szolgáltatást kifejezetten a nyertes pályázók részére. Az odafelé vezető úton két tranzitszállást iktatnak be. Az elsőt Plzenben, a második a francia Dunkerqben. A harmadik napon érnek Londonba. Hazafelé csak egy éjszakát töltenek vagy Belgiumban, vagy Franciaországban.

Számoljunk! A költségátalány teljes ellátás (reggeli, ebéd, vacsora) esetén 150.000Ft. Ha ebből az összegből levonom a buszköltséget, valamint 3 éjszaka díját (10.000Ft/éj) akkor 41.200 Ft marad a tanuló zsebében. Ezt elosztva a 10 tanítási nappal, valamint az 5 nap utazással (15) 2.746 Ft/nap megélhetési költség marad. Ebből kell fedeznie a középiskolásnak az angliai szabadidőprogramot, az oda-vissza utazás alatt az enni és innivalót. Sok ez, vagy kevés? Londonban egy sajtburger a Mekiben 400 Ft, egy buszjegy 580 Ft. Ugyancsak 580 Ft a boltban egy üveg Cola.

Az illiberális tanokban hívők részére ismét kiderült, hogy Milton Friedmanhoz köthető mondás miszerint „nincs ingyen ebéd” igaz!

Miért nem lehet ezt jól csinálni? Miért nem lehet családoknál, tényleges nyelvi környezetben elhelyezni a gyerekeket? Akkor nem csak az út pora ragadna rájuk. Mert nem az volt cél. A nagyvonalú és jóságos kormány akar 2020-ban szavazatokat rabolni azzal, hogy most kilóra megveszi a diákokat és a szülőket. A program átgondolatlansága miatt kimondható, hogy értelmetlen közpénzégetés az egész. Remélem, legalább a diákok élvezni fogják az osztálykirándulást.

Bajban a NER

magyar_foci_labda_1.jpg

 

A mai napig nem értik azt, hogyan történhetett meg az októberi önkormányzati választáson ez a hatalmas vereség. Fideszen belül egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy a vereség egyik oka a fiatalokkal való kapcsolat elvesztése. Úgy tűnik, hogy a pánik kezd elhatalmasodni. 2020-ban több, mint 400.000 új szavazó lép be a választási rendszerbe. Ez egy olyan hatalmas szám, amely eldöntheti a választást. A Fideszben egyre hangosabban mondják, gondot okozhat, ha nem sikerül megszólítani a szavazói utánpótlást. A diákok egyre többször és egyre nagyobb számban tűnt fel a kormányellenes tiltakozásokon, 2010 után sokuk alapélményévé vált a demokratikus értékekért való kiállás, miközben a NER egyre inkább megkövesedik. Már nem demokraták és pláne nem fiatalok. Pedig a Fidesz mindent megtesz azért, hogy ezeket a fiatalokat maga mellé állítsa. Példaképeket mutat nekik. Nézzétek, itt van Rácz Zsófia. Még csak 22 éves és már is helyettes államtitkár. Novák Katalin ugyan mesterien slammelt a Fidelitas kongresszusán, de egyik sem jelentett áttörést. Nem tartom átgondolt cselekedetnek az ingyenes nyelvi táborokat sem. Nehezen tudom elképzelni azt, hogy mondjuk 10 napos máltai táborozás után azt mondaná a középiskolás, hogy érzi a rothadó kapitalizmus bűzét és sokkal jobb otthon. Másrészről az egész nem több, mint egy rohadt drága osztálykirándulás, amitől nyelvtanulási előnyöket szerintem a megálmodói sem várnak. Hogy politikai haszna lesz-e? Meg lehet venni a jövő szavazóit egy kirándulással? Nem hiszem.

Döcög a kormánypropaganda. Nem jönnek az eredmények. Van utánpótlás a Fidelitasban, de a minőség olyan, hogy még a pacalügyekért felelős Németh Szilárdot is alulmúlják.

A középiskolások és az egyetemisták, főiskolák körében a legnépszerűbb párt a Momentum. Hiába fideszes az apuka és az anyuka, szándékuktól függetlenül Momentum szimpatizánsá tették a gyereket. A szülők meggyőződése, hogy aki egyről a kettőre akar jutni az életben annak tanulnia kell. Diplomát kell szerezni. Ám eközben a szülők tettek arról, hogy olyanok vezessék az országot, akik központosítottak, bevezette a hallgatói szerződéseket, egyre rövidebb pórázon tartják a tanintézményeket, létrehozták a KLIK-et, csökkentették a keretszámokat, szakokat szüntetettek meg, megszavazták a már megszületésekor ósdi Nemzeti Alaptantervet. Mindezek miatt gyakorlatilag a diákok életében jelenvaló lett a politika. A hirtelen jött változásokra sem ők, sem a tanárok nem tudtak felkészülni, és többször is tüntetéseken, tiltakozó akciókban álltak ki általában a tanszabadságért, illetve egyes konkrét döntések ellen.

Jól érzik a fideszvezetők, amikor úgy látják, hogy nincs elő kapcsolat a kormánypárt és a fiatalok között. Egyszerűen elfelejtették őket. Az 2018-as választáson a 60 évesnél idősebbek 29 százaléka szavazott, míg a 18-29 éveseknek csak 17 százaléka.  Szoros választási versenyben érthető lenne, hogy a választási kampányokat az idősekre hegyezik ki, de már a sokadik kétharmad után nem erről van szó. Persze az idősebbek iránti nagyobb figyelmet sokszor magyarázzák azzal, hogy ez a korosztály nehezebb helyzetben van, mint a fiatalabbak. Ez azonban tévedés. Az MNB felmérése szerint egy olyan háztartás, amelyben 66-75 évesek élnek átlagosan 27,4 millió forint vagyonnal bírnak, míg a 36 év alattiak háztartása átlag 16,2 millió forint vagyont mondhat magáénak.

Úgy tűnik ezt a piaci rést találta meg a Momentum. Beszélnek a szociális biztonságról ugyanakkor a programot kiegészítik a fiatalabbaknak címzett üzenetekkel, például a lakhatási válsággal is.

A Momentum véleménye szerint a miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfő befolyása alatt áll. Ez persze túlzás, de a fiatal szavazóknak azt üzenik, hogy valami nagy baj van az országukban. És ha ez így van, akkor nehéz erre mérsékelten reagálni. A radikális kihívásra radikális választ kell adni, mert ha valaki azt hiszi, hogy az ország miniszterelnöke putyini utasításra az Európai Unió szétverésén mesterkedik, akkor nem visszafogottan hanem kemények kell fellépni ellene.

Lehet, hogy a Momentum megtalálja a módját Orbán varázstalanítására? A hétvégi angyalföldi választás azt mutatja, hogy 2022-ben számolni kell a mozgalommal, sőt könnyen megeshet, hogy koalíciós partnerként kormánypárt lesz a Momentum.

 

Nem lesz nekem ebből bajom?

personanon.jpg

 

Nálam Demeter Szilárd kiverte a biztosítékot. Már akkor kiakadtam, mikor Tőkés László táskahordozójából „acélgyörgyi” magasságba emelte az orbáni akarat Demeter urat.

 Ha próbára akarod tenni egy ember jellemét, akkor adj neki hatalmat - mondta Abraham Lincoln.

Mennyire igaza. Ahogy Demeterből a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és a nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa lett, elszabadult a hajóágyú.  Demeter Szilárd megmondja, hogy ki a magyar író és ki az, aki identitásváltó – magyarul író, de nem magyar író – vélhetően sorosista, vagy szabadkőműves irodalmár. Ezekről az írókról elképesztő konteot is gyárt a miniszteri biztos ur, miszerint „Sok kis lukácsgyörgy osztja az észt. Csak hatalom közelébe ne kerüljenek – mert akkor ők mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül újból lövetni fognak”. Demeter okos ember. 2012-ben még az Erdélyi Magyar Néppárt kampányfőnöke volt, 2014-ben már a fideszközeli Századvég elemzője és onnan már nincs megállás. De vajon minek köszönhető ez a szédületes karrier?

Vidnyánszky Attila 36 évesen költözött Kárpátaljáról Budapestre. 2004-től egy évig a Magyar Állami Operaház vezető rendezője volt. 2006 januárjától a Csokonai Színház művészeti vezetője, 2007 áprilisától ugyanitt megbízott igazgató. 2012. december 17-én a Nemzeti Színház igazgatójává nevezték ki. Vidnyánszky kétségtelenül tehetséges, de nem érti meg, hogy a művészetet nem szabad a politika szolgálóleányává tenni. Én bizony Pintér Bélával értek egyet, miszerint a „színház alapvetően kritikus és ellenzéki, mert ha nem, akkor unalmas és hazug”. De Vidnyánszky esetében sem értem, hogy honnan veszi a bátorságot arra, hogy kijelentse azt, hogy Nyírőre és Wassra szükség van a NAT-ban. Lehet, hogy csak megfelelési kényszer? Értem én, hogy nyakig a zsírosbödönben olyanokat mond, hogy „Soros rendelte meg a színházi tüntetést” – de elfogadni nem tudom!

Elgondolkodtam azon, hogy miért lettek megmondóemberek a határontúli magyarok? Vajon tényleg az erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyarok a romlatlan igaz emberek, akiket még nem fertőzött meg a liberalizmus koronavírusa? Vagy esetleg más oka van a piedesztálra emelésnek? Vajon elképzelhető az, hogy a kisebbségi lét frusztrációja torzította úgy el az emberi lelkeket, hogy tökéletes eszközök lettek az abszolút hatalom kezében? Esetleg Pokorny, Lázár, Navracsics színeváltozása indított el Orbánban egy bizalmi válságot és keresett torzult elméjű komisszárokat? Vagy a vidéki létből származó orbáni frusztráció kereste a rokonlelkeket és találta méltó partnerre a kisebbségi létben szocializálódott, korábbi lakóhelyén karrierképtelen csinovnyikokban?

Bárhogy is van, nekünk kell szenvedni a nap, mint nap ránk öntött epétől. Valahogy az egész abszurditásból Hofi örökzöldje jut eszembe: "Tessék mondani. ... Azért mert én '56-ban nem mentem ki, nem lesz nekem abból semmi bajom?

Alkalmazva a mai helyzetre: Tessék mondani. …Azért mert nem a határtúlról jöttem, nem lesz nekem abból semmi bajom?

 

 

A színházi balhé

szinhaz.jpg

A Vígszínház számomra mindig egy ikonikus hely volt. Elég csak megállni az épület előtt és látom, hogy egyszerűen gyönyörű. Óhatatlanul az jut eszembe, ez az épület lehet a színházcsinálás non plus ultrája. Csalódnom kellett.

Amikor „MeeToo” mozgalom szárnyra kapott, Eszenyi igazgatónő egészen más véleményt képviselt, mint a színészek, színházigazgatók. Nem értettem a miértjét. Vajon Eszenyi Enikőt nem érte atrocitás, szexuális zaklatás? Néhány héttel később olvastam az újsághírt, miszerint lejárt a határozott időre szóló vezetői kinevezése és hamarosan megjelenik az új színházigazgatói pályázat. Megvilágosodtam. Eszenyi Enikő igazodik. Igazodik, a ki nem mondott elvárásokhoz azért, hogy megfeleljen a politikának.

A múlt héten olvastam, hogy Rudolf Péter is beadta a pályázatát.

A mai napon pedig egy újabb pályázó jelentkezett, Csányi János, aki nyilvánossá tette pályázatát. Őt

van szerencsém személyesen ismerni. Annyira „vérfideszes”, hogy annál már nincs tovább. Ennek ellenére Eszenyit pontosan a „MeeToo” mozgalom indulásánál képviselt szerepe miatt támadja. Az ilyenről nekem az jut eszembe, hogy elfogyott a bárány, és a farkasok már egymást tépik azért, hogy konchoz jussanak.

Csányi Jánost két éve hallottam a „nemzeti összetartozás napján” a helyi katolikus templomban beszélni. Letaglózott az a szerelmes hang, ahogy Orbánról beszélt és felháborított a történelemhamisítás, amit elkövetett. Közel harminc percig fejtegette azt, hogy a magyarok a hunoktól származnak és ahogy a hunoknak volt egy jó vezérük Attila - aki Párizst is megostromolhatta volna, ha éppen kedve támad – nekünk is van egy kiváló vezérünk, aki vezetésével simán legyőzhetjük Macront és szekértolóit, amennyiben a vezér ezt akarja. (Akkor éppen Macront kellett gyűlölnünk.) Megfogadtam, hogy soha többé nem akarok menni ilyen bolhacirkuszba. Az is eszembe jutott, egy olyan ember, akiről korábban ilyen újságcikkek jelentek meg: …több mint 10 millió forint lelépési pénzzel távozhatott a Csokonai Színház direktori székéből Csányi János, aki a kirendelt önkormányzati biztos értékelése szerint számviteli és pénzügyi szabálytalanságok sorát elkövetve 70 millió forintot meghaladó kárt okozott Debrecennek… vajon honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy ismét pályázzon egy színház igazgatói posztjára? https://hvg.hu/kultura/20200224_Megsemmisito_kritika_Eszenyi_Eniko_szinhazarol?fbclid=IwAR2OSumaKeN0XdXfRw1fpAvA8iU4VcCIrBxU4qvZD0GMOoejqBxZFUbbp5Y

Én vagyok csak egyedül, aki úgy ítéli meg Csányi úr szakmai pályafutását, hogy az a színházcsinálás Mohácsa? Jó komisszárként bekerül a Bárka színházba, majd a Csokonai Színházhoz Debrecenbe, később a székesfehérvári Vörösmarty Színház stratégiai és fejlesztési igazgatója lett, de sehol nem tudta megugrani az lécet, sehol nem tudott megfelelni a kihívásoknak.  Persze jól tudom, hogy nekünk, magyaroknak a legnagyobb tehetségünk az önsorsrontásban van, de mégis bízom abban, hogy egyszer minden és mindenki a helyére kerül.

A szóra, vagy a tettre figyeljünk?

grafikon-lefele.jpg

A magyar GDP dinamikája 2018-19-ben 5% körülire, az EU-ban az egyik leggyorsabbra emelkedett. A gyors növekedés részben az EU-transzferek meglódulásának; részben a korábban még kedvező világgazdasági konjunktúrának, majd a romló konjunktúra közepette is magára találó iparnak és várakozáson felül teljesítő szolgáltatási exportnak; részben a belföldi keresletélénkítő intézkedéseknek, ezen belül főleg az adócsökkentéssel kísért bérmegállapodásnak volt köszönhető.

A gazdasági sikerességet joggal nevezhette a konzervatív politika előfeltételének Orbán Viktor miniszterelnök kedden Rómában egy konferencián. A kormányfő azt mondta, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők „túléljenek”. Ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, másnap reggel „megölik” – mondta. Orbán ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarországon a gazdaság évi 4-5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és az államadósság is csökken.

Azt már csak találgatni lehet, hogy mire is gondolt a „megölés” alatt. Ha GKI előrejelzését nézem, akkor 2020-tól egyértelmű lassulás várható, mely feltehetőleg 2022-ig (az EU-támogatások alacsonyabb szinten, de újrainduló folyósításáig) folytatódni fog. Ennek oka az EU-támogatások kifutása mellett az erőltetett keresetemelés fokozatos kifulladása, a rosszabb világgazdasági konjunktúra, s nem utolsósorban a magyar modell szerény versenyképessége. Végeredményben a GDP növekedése a GKI előrejelzése szerint 2020-ban 3,2% lesz. A foglalkoztatás már csak kissé, a 2019. évi 0,8% után 2020-ban legfeljebb 0,5%-kal nő, a munkanélküliség 3,5% körül marad, ami a közmunkások beszámítása esetén is kedvezőbb az EU átlagánál. A GDP-arányos költségvetési deficit törvényben előirányzott 2019. évi 1,8%-a elérhető, a 2020. évi 1% megvalósítása azonban kétséges, 1,3%körüli ráta valószínűbbnek látszik. Az infláció a 2019. évi 3,3% után 2020-ban is meg fogja haladni a kormányzat 2,8%-os prognózisát, a GKI 3,5%-ra számít. A forinteuró-árfolyama éves átlagban a 2018. évi 319 után 2019-ben 325, 2020-ban 335-340 lesz; ez két év alatt körülbelül 6%-os gyengülés.

Még mielőtt pártossággal vádolna bárki is, nézzük az MNB előrejelzéseit. Az MNB prognózisa szerint a jövő év átlagában 3,6 százalékos lesz az infláció és 3,7%-os a GDP bővülése.

Nos bármelyik előrejelzést olvasom, mindkettőben egyértelmű a gazdasági mutatók csökkenése. A GDP a várt 4,9%-ról 3,2%-3,7%-ra csökkenhet, az infláció viszont elszabadul. 3,3%-ról akár 3,5%-3,6%-ra nőhet. A forint árfolyamáról pedig jobb, ha nem is beszélünk. Látványosan, napról-napra értéktelenedik el a magyar fizetőeszköz az euróhoz, vagy a dollárhoz képest.

Persze ez csak előrejelzés. Az is lehet, hogy tündérmese, ahogy Matolcsy úr szokta mondani. Akkor most mi van? A miniszterelnök szavait, vagy tetteit kell figyelni? Szervezzünk békemenetet, vagy elég kozmetikázni a statisztikákat? Teljesen meg vagyok zavarodva.

Ördög a részlekben.

londonimetro.png

 

 

Tegnap szülői értekezleten voltam. A szülői előtt külön tájékoztatást kaptam a külföldi nyelvtanulási programról. Elmondták, hogy az iskola intézményileg pályázik és már az első fordulón túl is jutottak.  A tanulók kollégiumi elhelyezést kapnak és egész napos elfoglaltságuk lesz. Lógni nem lehet, mert aki lóg, ott a szülőnek utólag ki kell fizetni a tanfolyam díját. Erről nyilatkozni is kell és anyagi felelősséget is vállalnak a szülők. De még miről van szó? A mi jó kormányunk állja egy kéthetes külföldi nyelvtanulás költségeit, valamint a diákok szállását, sőt még zsebpénzt is ad a 9. és 11. osztályos tanulóknak.

A programot egy állami alapítvány, a Tempus Közalapítvány koordinálja. A hírek alapján ezerkétszáz külföldi nyelviskolával, illetve képzőhellyel vették fel a kapcsolatot. A 2019/20-as tanévtől minden nyári szünetben elutazhatnak a két kijelölt évfolyam diákjai az általuk elsőként tanult idegen nyelvet anyanyelvi környezetben gyakorolni. A célországok között az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Franciaország, Málta, Írország és Kína szerepel. A kormány évente 140 ezer résztvevővel számol, ha minden jogosult jelentkezik a kurzusokra.

Ez egy valódi tündérmese – mondaná Matolcsy György.

Figyelmesen végig hallgattam a tájékoztatót és utána elolvastam a Tempus honlapját is. Mindkét tájékoztatásból az jött le nekem, hogy nagyon kedvesen és barátian lebeszélnek arról, hogy valaki egyénileg pályázzon. Amit preferálnak, az bizony az intézményi pályázat. Hát nem ez jön le a Tempus tájékoztatóból?

„Már az online pályázati felület megnyitása előtt lehetőség van arra, hogy a magyar köznevelési intézmények/fenntartók felvegyék a kapcsolatot azokkal a nyelviskolákkal, akik számukra vonzó kurzusokat kínálnak”.

És ha egyénileg szeretnék pályázni ezt olvashatom:„ Kérjük, hogy az egyénileg pályázók ne vegyék fel közvetlenül a kapcsolatot a választott nyelviskolával, mert az egyéni tanulók jelentkezését kizárólag az online pályázati rendszerben fogják tudni fogadni a célországi nyelviskolák. Az egyénileg pályázók a 2020 februárjában megnyíló online pályázati felületen jelölhetik majd meg a választott kurzusokat”.

Tehát az iskola jóval korábban pályázhatott, mint az egyén.

Ezt elolvasva nekem először az jutott eszembe: ha egyénileg pályáztatom gyermekemet, vajon marad-e még neki hely? Nem? Akkor inkább csatlakozom az iskolai pályázathoz.

Majd rögtön az jutott eszembe: ez nagyon fasza, de vajon mi a fene különbözteti meg az egészet egy szlovákiai osztálykirándulástól?  Hiszen jellemzően nem családoknál, tehát nem nyelvi környezetben lesznek elhelyezve, hanem együtt az iskolatársak egy kollégiumi épületben. Vajon életszerű az, hogy angolul fognak egymás között beszélgetni? De akkor mi értelme van az egésznek?

Van olyan, aki azt gondolja, hogy ez egyszerűen a középosztály kilóra való megvásárlása. Mert hát ki ne lenne hálás áldott kormányunknak ezért a gesztusért?

De vajon politikailag jól átgondolták? Hiszen a csapból is az folyik, hogy a rothadó nyugat. Kár oda menni a fiatalnak, mert nincs ott semmi látnivaló. Jövő meg pláne nincs. Csak itt, a fénysebesség + vésztartalékkal hasító NER-ben fürdő Magyarországon. Ezek a kölykök most találkoznak a valósággal. Innentől nyomhatják nekik a propagandát. Nem fognak hinni benne, hiszen látták a saját szemükkel. Nincsenek migránscsordák, az emberek békében és biztonságban élnek. Akkor meg nem értem az egészet. Lehet, hogy valóban jót akart a kormányzat, csak átgondolatlan a kivitelezés?

 

 

 

 

 

Mert a csuka nem hallgat

csuka.jpg

 

Kihasználva az olcsó fapadost, egy teljes napot Eindhovenben töltöttem. Reggel mentem, este jöttem.  Ha már ott voltam, igyekeztem felfedezni a várost. Mert kultúrlény vagyok, bementem minden műemléknek látszó épületbe és több múzeumba is. Így nyitottam be egy kívülről jellegtelennek tűnő templomocskába is. A templom fűtött volt. Jól esett a meleg a zimankós időbe. Az egyik oldalhajóban egy melegedőt rendeztek be a hajléktalan embereknek. De nem csak a jóleső meleg járhatta át megdermedt végtagjaikat, hanem meleg ételt is kaptak. Sőt, leülhettek és elolvashatták a friss újságokat is.

Magyarországon, ezen a télen eddig 95 ember fagyott meg.

Tudom, hogy Erdő Péter mondatai szerint az egyház nem jótékonysági intézmény. Lelke rajta. De vajon az egyház - és ezalatt bármelyik felekezetet értem - politikai intézmény?

A kormányzathoz közel állók lelkeinek torzulás eljutott oda, hogy a ki nem mondott elvárásnak is meg akarnak felelni. Ami a szolgalelkűség tekintetében emészthető dolognak tűnik, de Einstein óta tudjuk, hogy a világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben senki nem lehet biztos.

A kormánypárt kimondott célja, hogy azt az 500.000 új szavazót, akik most lépnek be a rendszerbe (mert ebben a 4 éves kormányzati ciklusban lettek nagykorúak) meg kell szólítani. Ezért szlemmel Novák Katalin. Ezért nevezik ki a 22 éves Rácz Zsófiát helyettes államtitkárnak. És talán el is érhetnének eredményeket, ha nem szólalnák meg azok az idős kori elhülyülésben szenvedők, akik szerint az Egri Csillagokat kell olvasni Harry Potter helyett, vagy gyufásdobozban csempészik a civil a börtönbe a csótányokat. Véleményem szerint ez nem csak ellentmondás a párton belül, hanem a (kommunikáció) minőségi romlás jele. Nincs az a Habony, aki a megfelelési kényszer okozta ostoba kibeszélést meg tudná állítani. Ez így már az agónia. Hogy meddig fog ez tartani? A politikatudományok szerint - változatlan feltételek mellett – egy rezsim leépülése pontosan addig tart, ameddig a kiépítése tartott.

Ez alapján újabb és újabb ellenségek lesznek akik a nemzetet meg akarják rontani. Mivel a migráns dolog már kifújni látszik, meg már unalmas is, most jönnek a cigányok, a börtönlakók, a civilek. Felkészülnek a melegek, az ateisták és azok is, akik fenekén nincs piros pont!

süti beállítások módosítása