Nagybátyám egy Pest környéki településen lakik, Szentendre mellett. Családi ünnepeken látjuk egymást. Keresztelő, esküvő, bár az utóbbi években inkább temetések. Ilyenkor mindig mellém ül az asztalnál és osztja nekem az észt. Úgy érzi, hogy segítségemre lehet. Persze füstölög is sokat nekem a saját települése miatt. Tanácsot is kér, mert hát én hivatalos ember vagyok. A két legutóbbi találkozónkon a kisboltok bezárásával volt elfoglalva.
Te még ilyet úgyse hallottál. Már a harmadik kisbolt is bezárt a faluban. Érted te ezt? Hova menjek, ha kell valami?
Hova jársz vásárolni? Kérdeztem érdeklődően.
Mindenhova! Megjönnek az akciós lapok és megnézem hol mi olcsóbb. Tudod, hogy van. Kevés a nyugdíj. Tejért elmegyek az Auchanba, húst a Lidlben vettem meg. Akciós volt a sertéscomb. Láttad volna milyen gyönyörű! A Tescóban meg 7 Ft volt a vizeszsemle darabja. Ha már ott voltam vettem tejfölt is. Tudod azt az olcsóbbik fajtát. A frissföl felirattal.
De hát akkor mi baj?
Hogy hogy mi a baj? Sára odatette a levest főni, mikor eszébe jutott, hogy nincs otthon vegeta. Elszaladtam volna a boltba, de már nincs bolt! Érted te ezt? Miért nem nyit a tanács egy boltot? Vagy miért nem csinál olyan vállalkozóbarát környezetet, vagy hogy rossebbe is hívják.
De ott van a Coop! Azzal meg mi bajod van?
Ne legyél már ilyen érthetetlen! Tudod milyen drága az? 14 forintot is elkérnek egy kifliért. Hát ki tudja azt megfizetni? Nem vagyok én milliomos. Kéne egy olyan szociális bolt. Tudod milyen!
Egy önkormányzat nem folytathat kereskedelmi tevékenységet. Aztán meg vállalkozói szabadság van. Az nyit kisboltot, aki akar. Unokaöcséd nem dolgozik már két éve. Itt lakik a szomszédodba. Ott az utcára nyíló garázs. Tök jó volna benne egy kisbolt. Nem akar nyitni?
Elment az eszed? Hát ott álljon egész nap és várja, hogy valaki vesz egy csokor petrezselyemzöldjét? Te tanult ember vagy! Kiszámoltad már milyen órabére lenne? Megaztán itt állna meg az a sok kocsi. Egész nap csak csapkodnák az ajtókat. Tudod, hogy Bözsike nénéd beteges. Nem lenne egy perc nyugta sem a fékcsikorgástól.
Bocsáss meg Ferkó, de elfelejtettem. Mondtam, már visszakozva az egész ötlettől. Hol lenne neked jó az a kisbolt? Kérdeztem elhaló hangon.
Hol, hol? Ekkora marhaságot. Hát ott a Vargáék üres boltja két utcával odébb. Tudod, ami virágos volt addig, amíg Jolán nyugdíjba nem ment. Bolondok ezek a Vargáék, hogy nem nyitnak egy kisboltot. Látod mekkora szüksége lenne rá a falunak! Beszélj már velük, te mégiscsak egy hivatalos ember vagy.
Tizenkét kőmives összetanakodék, Magos Déva várát hogy fölépittenék.
Hogy fölépittenék fél véka ezüstér, Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek. Amit raktak délig, leomlott estére, Amit estig raktak, leomlott reggelre
2017.01.21-én, azaz három éve jelent meg a hír, hogy kipurcant a váci mentőállomás kazánja és több hete vacognak a mentősök. A mentőállomás vezetője elmondta: több mint két hete tönkrement a kazánjuk, amely már nagyon öreg és elhasználódott volt. A váratlan eseményt azonnal jelentették, s mivel nagyon hidegek voltak, megpróbálták hősugárzókkal felfűteni legalább a legfontosabb helyiségeket. Ez sajnos nem nagyon sikerült nekik, ráadásul az elektromos hálózat a nagy terhelést nem bírta, ezért hőlégbefúvókkal igyekeztek meleget teremteni maguknak.
Világossá vált, hogy úgy, ahogy van az épület teljes műszaki háttere az elektromos vezetéken át a szigetelésig fabatkát sem ér.
2019 szeptember végén érkezett a médiához egy sajtóanyag arról, hogy „a végéhez közelednek a munkálatok”. Ezt többnyire változtatás nélkül közölte a sajtó, például itt:
Megint tanakodott tizenkét kőmives, Falat megállítani hogy lössz lehetséges?
január 7-én pedig Rétvári képviselő a saját Facebook-oldalán írt róla, amiből persze ismét sikerpropagandás sajtócunami lett. Itt „legkésőbb március vége” a határidő.
Meddig dübörög még a semmitmondó propaganda? Vajon hány bőrt lehet még erről a rókáról lehúzni? És vajon mikor készül el a Váci mentőállomás?
Mindig nagy kedvvel olvasom országgyűlési képviselőnk, Rétvári Bence hurráoptimista stílusban íródott facebook bejegyzéseit. Első pillanatban büszkeség tölti el lelkemet. Hálát érzek Rétvári úr és a kormány iránt, hogy milyen nagyszerűen vezetik az országot, hiszen a számokból látható a fejlődés. A hangulatjelentések szerint pedig általános a boldogság Magyarországon.
Az intézményi konyháról kapott jelentés ránt vissza a valóságba. Adjon pénzt az önkormányzat, mert az elszállt élelmiszerárak miatt nem tudja a konyhavezető kigazdálkodni a megadott normából az adagokat!
Mi ez a skizofrén helyzet? Hogy lehet más a valóság, mikor „a Bence megmondta”?
Rétvári úr átszellemült mosollyal beszél arról, hogy idén 2,8%-kal nőnek a nyugdíjak, mert „A kormány a tiszteletét, megbecsülését a nyugdíjasok felé anyagiakban is igyekszik kifejezni”. Ez átlagosan havi 4.333 forintot jelent.
Vajon mit lehet venni január hónapban a piacon ebből a megbecsülésből?
Rétváriéknál krumpliban mérik a szavazói bizalmat. Kiszámoltam, hogy valamivel több, mint 17 kiló krumplit vásárolhat egy nyugdíjas ebből a pénzből. Ha esetleg van még krumpli a múltkori választási kampányból és húst akar venni, akkor akár 3 kg sertéscombot is vásárolhat a megbecsült nyugdíjas ebből a pénzből.
A valóság az, hogy őrült módon elszálltak az alapvető élelmiszerárak! Mert lehet, hogy a cukor ára csökkent (hála az EU cukorkvóta eltörlésnek), de csak cukrot szopogatva nehéz lesz túlélni a telet.
2018 2019
Csirkeszárny 688Ft/kg 737Ft/kg
Vöröshagyma 215Ft/kg 338Ft/kg
Paradicsom 371Ft/kg 608Ft/kg
Sertéscomb 1210Ft/kg 1550Ft/kg
Krumpli 187Ft/kg 251Ft/kg
A felsorolt példából jól látható, hogy a 2,8%-os nyugdíjemeléshez képest a csirkeszárny ára 6%-kal, a hagyma ára több, mint a felével, a krumpli ára pedig több, mint harmadával (34%) emelkedett.
Mi, mint önkormányzat nem tudjuk sokáig ráfizetéssel működtetni a iskolai, óvodai konyhát, ezért emelnünk kell az ebédpénzeket. Szebben mondva áthárítjuk az áremelkedéseket a szülőkre.
De vajon Rétvári úr és társai megbecsülését élvező 2 millió nyugdíjas kire fogja áthárítani az élelmiszer árak emelkedését?
Megsúgom, senkire. Tovább csökken a nyugdíjak vásárlóértéke és tovább szegényednek a magyar nyugdíjasok (is).
Jó ötlet, hogy az uniós támogatásokat a települések közvetlenül hívhassák le Brüsszelből, vagy szükség van a kormány közvetítő szerepére?
A kérdésre a váci fidesz alapszervezet megadta a választ. Egy hónapja csúnyán elbukták a választást. Most meg van bőr a képükön megzsarolni a frissen megválasztott városvezetőket. Ráadásul olyan otromba módon, hogy az még nálam is kiverte a biztosítékot. Azt mondják, ha nem teszitek meg AZT – ami egyébként egy marhaság és ráadásként bele is fogtok rokkanni – akkor nem fogtok pénzt kapni a szükséges fejlesztésekre.
Ugyanis az új váci képviselők mertek gondolkodni. Kiszámolták, hogy a két éve beígért 5 milliárdos sportcsarnokfejlesztés egyrészt egy megalomán ökörség, másrészt a mai árak mellett ennyi pénzből nem lehet megépíteni egy 3300 fő befogadására alkalmas sportarénát. Legfeljebb gipszkartonból, de akkor az Isten pénze sem lesz elég a fűtésre. Akkor meg minek? A város a 9 éves fideszes városvezetés után ezer sebből vérzik. Még az utca embere szerint is jobb helye lenne ennek a pénznek máshol. Szükség lenne az utak felújítására, kórház mellett egy parkoló építésére azért, hogy ne térdig sárban kelljen ott megállni, az összedrótozott váci SZTK-ban, meg ilyen állapotok vannak:
Miért nem arról beszél a váci fidesz, hogy ihatatlan a Madách gimiben a víz? De most komolyan, fontosabb nekik egy újabb sportböszmeség, mint az, hogy inni tudjanak a diákok a csapból?
Erről a közlemény itt olvasható: http://vacimadach.hu/2019/11/11/kozerdeku-kozlemeny/
El kellene már végre felejteni a harrach-i hülyeséget, miszerint egy stadion egészségügyi intézmény. Nem az és soha nem is lesz az.
Déja-vu érzésem van. Mikor kilenc éve először megválasztottak polgármesternek, akkor az volt az őrület, hogy minden falu főterén térkő legyen meg szökőkút. Még akkor is, ha az összes utca földút maradt. Sződliget lepukkant és könyékig eladósodott volt. Sokszor az óvónénik bérét sem tudta időben kifizetni a fideszes vezetés. Mégis pályázati pénzből térköves-szökőkutas főteret akartak csinálni, akár azon az áron is, hogy hitelt vesznek fel. Na, ezt már nem – mondta az új testület és visszautaltuk a pályázati pénzt. A minisztériumban ilyenről, hogy egy település visszaadja pályázaton elnyert pénz, akkor még nem is hallottak. Még nyomtatvány sem készült ilyen esetre.
A helyi fideszesek ugyanazzal a szöveggel támadtak akkor, mint most Vácon. „Merjünk kicsik lenni”. Egy józan testület mérlegel. Nem csak megépíteni kell egy főteret, vagy sportcsarnokot, hanem utána fenntartani is. Hosszasan tudnám sorolni azokat a falvakat, melyek belerokkantak az ilyen „politikai látványpékségek” építésbe, üzemeltetésébe. Mi akkor úgy döntöttünk, hogy nem jó az, ha egy eladósodott település hitelt vesz fel egy rongyrázós építkezéshez. Nekünk az emberek valódi szükségleteit kell kiszolgálnunk. Jó utak, minőségi oktatás, problémáktól mentes egészségügy - csak ez a fontos. A többi meg rövidtávú hungarikum, mint az akasztói Stadler stadion.
Tudom, hogy most sokan elítélnek ezért, de töredelmesen bevallom, hogy nem azzal kezdem a reggelt, hogy kormányrendeleteket olvasok. Úgy szólt nekem Gödről a korábbi polgármester, hogy figyelj már, ez jó lesz nektek is! Elhittem és bizakodtam. Azt hittem mindenki - Göd és Sződliget lakossága, kis és nagy vállalkozói - profitálni fog a lehetőségből. Miről is volt szó? A korábbi uniós szabályozás szerint Gödön és Sződligeten beruházni kívánók nem kaphattak támogatást. Ám 2016-ban a kormány átrajzolta két település miatt a 2014-2020-as uniós időszakra érvényes regionális támogatási térképet, azaz Göd és Sződliget területén megengedte, hogy akár 35%-os legyen a támogathatóság felső határa. Cserébe viszont az egyébként is gazdag Solymár és Pilisvörösvár 20%-os támogathatósági plafonját 0%-ra csökkentette a kormány. Akkor még nem tudtam a háttérsztorit.
Óriási volt a csalódás, mikor az évek múltával rájöttem, hogy egy kivételével semmilyen vállalkozás nem kapott támogatást. Igaz, annak az egy vállalkozásnak úgy ömlött a pénz, ahogy a kifért a csövön. Ha úri kedve úgy kívánta, a Samsung – mert hát ki más lenne a kivételezett – benyögte, hogy kell még neki 40 hektár. A kormány határozatban adott pénzt Göd városának, hogy 40 hektárt erdőt sajátítson ki a tulajdonosoktól, majd irtsa ki az erdőt. Az sem volt baj, hogy később a Samsung meggondolta magát. Nem kell 40 hektár, elég lesz 20 hektár is! A kormány és Göd lenyelte a békát. Gyanítom, hogy a 33 milliárd forintos uniós támogatásból 2x2 sávra szélesített M2 is a Samsung kiszolgálására épült meg. Különben mi indokolná azt, hogy Vác határában (Törökhegynél) ismét csak egy-egy sávon közlekedhetnek az autók. Hát mégiscsak gyarmat vagyunk? Minden multiellenes szöveg ellenére úgy tűnik, hogy a kormányzat csontig benyal egy-egy multinak. De annyira csontig, hogy semmi nem számít. Sem a környezetszennyezés, sem az erdő írtás, sem Vác és/vagy Göd lakossága! Mi lehet itt a háttéralku?
Ahogy látom a történetet, a kormány megállapodott a dél-koreai céggel, hogy a Samsung épít Gödön egy akkumulátor gyárat. A cég a beruházásért cserébe állami támogatást kért. Az kormány úgy gondolta, hogy nehogy már saját pénzt tegyünk bele, inkább kamuzott egy böszmét Brüsszelben, hogy ez leszakadó terület. Ennek bizonyítására mutogatta a korábban átrajzolták támogatási térképet. Mindezt azért, hogy kormány-kommunikációban gyarmatosító multiként emlegetett cégeket a lehető legjobban kiszolgálják. EU-s pénzből kiépítették a Samsung szállítási útvonalait egy 2x2 sávos gyorsforgalmi úttal, miközben magasról tettek a 34 ezres Vác érdekeire, letojva azt a pár kilométert, amit még meg kellett volna építeni azért, hogy a Naszály hegy lábáig autópálya legyen az M2. Ugyancsak letojva a Vác és Sződliget közötti bekötő út megépítését, pedig ez szerepelt az eredeti tervben! EU-s pénzből közvetlenül is támogatták a Samsung gyárépítését: 108 millió euróval, ami közel 36 milliárd forint!
Gödieknek nem tetszik a gyáróriás. Nem kérnek a veszélyes anyagokkal dolgozó üzem további terjeszkedéséből. A lakók petíciót indított Göd iparvárossá tétele ellen. Bár a hatóságok szerint a gyárnak nincs jelentős környezeti hatása, s emiatt hatástanulmány sem készült, a tiltakozók szerint számos negatív következménnyel kell számolni a közeljövőben. Különösen aggódnak a gödi emberek a nagy mennyiségben használt 1-Methyl-2-pyrrolidone (NMP) miatt, mely bőrirritáló hatású és légúti irritációt, valamint az emberi csírasejtekben öröklődő genetikai károsodást okozhat. Ha az kiszabadul, nagy gáz lesz! Senki sem akar második Kolontár lenni!
Gond még a kamionforgalom megnövekedése, továbbá a külföldi vendégmunkások városba költözése is. Már most több mint 300 ukrán vendégmunkás dolgozik a gyárban. És még nincs vége a bővítésnek! Ez a vélemény markánsan megjelent az önkormányzati választáson, mert „pihenni” küldték a kormányakaratot végletekig kiszolgáló fideszes önkormányzatot a szavazók.
De most jön a kutyára az úthenger! Az Európai Bizottság rájött, hogy át lett verve. Megvizsgálják, hogy közvetlenül a magyar állami támogatás hatására döntött-e a Samsung SDI magyarországi beruházásáról, vagy azt akár állami támogatás nélkül is megvalósította volna? A bizottságnak kételyei vannak, hogy az állami támogatás megfelelő és arányos-e, hozzájárul-e a regionális fejlődéshez? Az uniós állami támogatási szabályok lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy az EU hátrányos helyzetű régióiban támogassák a gazdasági fejlődést és a foglalkoztatást, de Pest megye nem hátrányos régió! Hiába rajzolta át a kormány a támogatási térképet, az Európai Bizottság szagot fogott: itt valami bűzlik! Azt gondolom, hogy a Samsung túltámogatottsága ugyanúgy fog végződni, mint a Tiborcz-féle Elios-csalás. Elmeszelik a kormányt, aki ezután velünk fizetteti meg azt a pénzt, amit a nemzet mészárosai loptak el az EU-s támogatásokból.
Kormányunk külpolitikai vergődésének nem a szervilis híradókban látható szakértők az igaz fokmérői, hanem a legnagyobb magyar fapados repülőgépjárat desztinációi. Első pillanatra meghökkentő lehet az állításom, ezért most részletezem.
Talán néhányan emlékeznek még a „keleti nyitás” politikájára. Amikor kormányunk elmagyarázta nekünk, hogy a Nyugat hanyatlik és nem csak a Nap kel fel keleten, hanem ott virrad az új jövőnk is. (Mintha apám ugyanezt az ócska szöveget hallotta volna az átkosban…) Ekkor olyan desztinációk nyíltak meg – állami támogatással – mint a kazah fővárost, Asztanát és Budapestet összekötő járat. (Csak az ínyenceknek említem meg, hogy 2019. március 20-án a kazah parlament egyhangúlag úgy határozott, hogy a város az államelnök, Nurszultan Nazarbajev tiszteletére a Nur-Szultan nevet vegye fel.) A másik hasonló a Budapest – Baku járat megnyitása volt. Hát bizony Azerbajdzsán sem a demokrácia zászlóvivője.
Ezt követte a magyar külügy balkáni kalandja. Kormányunk pályázatot írt ki a balkáni járatok megnyitására. A pályázat lényege az, hogy amennyiben nem hozzák a járatok az elvárt profitot, akkor az elmaradt hasznot a kormányzat az adófizetők pénzéből odaadja a légitársaságnak. Így juthatott el a polgár Podgoricába, Szarajevóba, vagy akár Skopjéba, oda-vissza akár 10.000 forintért. A légitársaság nem volt érdekelve abban, hogy hasznot termeljen a járat. Csak úgy dobálta a 2.990 forintos jegyeket. Az ebből összejött bevétel pedig még a kerozinra sem volt elég. De kérem, ne feledjük, amit az utazó megtakarításként élt meg, azt a másik közel tízmillió magyar embernek az adójából jótékonykodta az állam. Ez a kaland még most is megélhető, de már nem sokáig. Gruevszki szöktetése betett a balkáni nagypolitikai terveknek.
Ám itt az új sláger, emberek! 2020 közepétől olcsón lesz látogatható pl. a festői szépségű Zaporozsje. Festői, már ha szereti valaki az iparvárosok szépségét. Persze külön vonzerőt jelenthet olyanok számára, akik párás szemmel emlékeznek vissza a szovjet autóipar csúcstermékére, a Zaporozsecre.
Ugyancsak fillérekeért lesz látogatható Harkov és Lvov is. Ha felütöm a bedekkert, észrevehető, hogy szerény látnivalót rejtenek ezek a városok. Akkor meg miért?
A fapados légitársaság egyre inkább a vendégmunkások szállításából él. Eddig a magyarokat vitte Londonba, Dublinba, Dortmunba stb. Most új szintet lépett. Most az ukrán vendégmunkásokat fogja szállítani – kormánymegrendelésre – Magyarországra, az ukrán iparvárosokból.
Elsőre akár jónak is gondolható az ötlet, hiszen egy munkaalapú társadalom fejlődéséhez a rendelkezésre álló munkaerő elengedhetetlen. A tudásalapú társadalomban ez máskép van, de nálunk ez nem téma. Az olcsó ukrán munkaerő viszont letöri béreket. Ugyan miért emeljen az állami cég bármely dolgozójának fizetést? Hiszen itt van Oleg Zaporozsjéból, aki megcsinálja ugyanazt, sőt még olcsóbban is. Meglátásom szerint ez a rendszer betonba önti a munkaalapú társadalom téveszméjét és tartósítja az olcsó bérmunkára épülő (pl. autó összeszerelő üzemek) egészségtelen gazdasági szerkezetet.
Persze van jó oldala is az ügynek, már ha érdekel valakit a Zaporozsec múzeum. Mert akkor 15.980 forintért oda-vissza megússza a megtekintését célzó utazást. Ha van tagságija, akkor még ebből leugrik 20%! Hát a hülyének is megéri, nem?
2006-ban Fideszes testületet választott Sződliget. Alig telt el egy év a választás után, de már azon gondolkodtak, mit lehetne megcsinálni „okosba”. 2007-ben trendi volt önkormányzati kft-et alapítani. Talán azért, hogy az ÁFA összegét vissza lehessen igényelni. Sződligetnek soha nem volt akkora bevétele, hogy az ÁFA összege számottevő legyen. Mutyiszaga volt az egésznek. Ennek ellenére Kovács Jenőné által vezetett pénzügyi bizottság közel 10 millió forintot adott az Önök pénzéből, a ZöldLiget Kft működésére, amit a Képviselők, közöttük dr. Máthé Zsuzsa is megszavazott.
Hamarosan kiderült, hogy semmilyen gazdasági alapja nem volt a cégalapításnak. A ZöldLiget Kft elmerült az adósság mocsarába. Alig több, mint két év alatt szórtak el 10 millió forintot! 2010 júniusában a cégnek már nem maradt egy fillér sem a bankszámláján. Elindították a végelszámolást, aminek költségeire ismét az adófizetők pénzéből adtak 75.000 forintot. Vajon hová lett a pénz?
De ekkor már nagyon nagy volt a baj. Már az óvónénik bérét sem tudta kifizetni az önkormányzat. Kovács Jenőné akkori képviselő és nem mellesleg a Pénzügyi Bizottsági elnöke, 50 millió forint hitel felvételét javasolta.
A felelőtlen gazdálkodás miatt már az 50 millió hitel is kevés volt. Csányi Istvánné volt alpolgármesternek volt egy óriási ötlete. Azt javasolta, hogy adják el az orvosi helyiségeket. De még ez sem lett volna neki elég. 340 millió forint önkormányzati kötvény kibocsájtás mellett kardoskodott és ezzel akarta évtizedekre eladósítani Sződligetet.
Közpénzre gyűl az éji vad! Ezek az emberek ismét előbújtak a rejtekükből, mert tudják, hogy most tele van az önkormányzat kasszája. 140 millió van a számlán. (Csak érdekességként a fideszes vezetésű Vácnak 600 millió a tartozása!)Ezek az emberek most újra ott vannak a listán - képviselők akarnak lenni - de még ahhoz sem volt elég sütnivalójuk, hogy a közpénznyelő ZöldLiget nevet megváltoztassák! Vagy minket, sződligetieket néznek értelmi fogyatékosnak? Azt gondolják, elfeledtünk mindent? A történtek tudatában felteszem a kérdést: Egyáltalán ért itt valamelyikük a gazdálkodáshoz? Mi a garancia arra, hogy ZöldLigetből nem lesz ismét Csődliget? Miért titkolják a hölgyek (és Tóth úr), hogy meghatározó tagjai voltak annak a Képviselő-testületnek, amelyik csak a villamostelepítéshez és elszegényítéshez értett? Bizony a velük együtt induló fiataloknak is viselniük kell e politikailag és erkölcsileg végképp elhasználódott emberek okozta súlyos tettek következményeit. Azok az emberek már szerepeltek és leszerepeltek!
Önnek, kedves szavazó, Önnek kell döntenie arról, hogy hol akar élni. Sződligeten, vagy CSŐDLIGETEN?
Hová mész? Grúziába? Az meg hol a fenében van? Ez volt az általános vélekedés, amikor az ismerőseim megtudták úticélunkat. Ezért írom most le, hogy milyen is az ismeretlen Grúzia. Szeretném felhívni a figyelmet arra, ha valaki nem szereti az egzotikus országokat, pláne nem akar akár fele annyiból kijönni, mintha Balatonra menne, az ne is olvassa tovább!
A repülő 23.55 kor indul Budapestről és hajnali 5 körül érkezik Kutaiszibe. Nem kell megijedni. Csak három órás az utazás, de hozzá kell adni azt a +2 órát, ami az időzónák miatt van. Ahogy kilépsz a reptéri váróban szemben találod a Georgian Bus standját, ahol 20 Lariért úgy vásárolhatsz buszjegyet Tbilisziben, hogy azért akár kártyával is fizethetsz. Egy Larit pillanatnyilag 106 forintot ér. Azért jobb, ha eurót viszel magaddal és azt váltod át. A közel 4 órás buszút vége Tbiliszi központi tere, a Szent György tér. A közepén egy oszlop, amely tetején talpig aranyban fürdik a délelőtti napfényben a névadó lándzsás lovas, Szent György.
Tbilisziben van elektronikus jegy! 2 Lariba kerül a kártya, amit feltölthetsz a jegypénztárnál és a metrón, buszon, libegőn pedig csak odaérinted az automatához és mehetsz. Ja és csoportosan is használható a kártya. Azt meg félve merem ezután leírni, hogy egy metróutazás 65 forintba kerül. Hány éve is hülyítik a budapestieket az elektronikus jegy bevezetésével? Szintén kellemes meglepetés, hogy a metrómegállók nevei latin betűkkel is ki vannak mindenhol írva, sőt angolul is bemondják a megállók neveit, melyek közül a jelentősebbeket még külön angolosítottak is (például a „Tavisuplebis Moedani” = Liberty Square /Szabadág tér/, a „Sadguris Moedani I” = „Station Square” /vasútállomás tere/ ).
Rustaveli sugárút (Rust'avelis Gamziri) mentén kezdtük a városnézést. Itt található például a régi Parlament épülete, mely 1953-től 2012-ig adott otthont a grúz törvényhozásnak, amely ezt követően Kutaiszibe költözött. A monumentális épület le sem tagadhatná, hogy melyik kor szülötte, annak ellenére, hogy a sarló-kalapácsos címert már rég leverték a homlokzat tetejéről. Az épület frontján látható 16 oszlopból álló oszlopcsarnok a 16 szovjet tagköztársaságot jelképezi.
A parlamenttel szemben, a sugárút túloldalán a Kashveti-templomot vehettük közelebbről szemügyre. A kis grúz ortodox templom neve („Kashveti”) egy régi legendára vezethető vissza, ami szerint egy megbecsült, 6. századi szerzetest megvádolt egy asszony, miszerint a férfi teherbe ejtette őt. A szerzetes azzal védekezett, hogy a szüléskor mindenképpen bebizonyosodik az ártatlansága, mivel a nő mindössze egy követ fog a „világra hozni”. Végül így is lett, így innen ered a templom neve is, mely grúzul „követ szülőt” jelent.
A Kashveti-templom mögött található az óváros. A szélén mindjárt belebotlasz a rusztikus, ferde Óratornyba. Az ódon építmény valóban olyan hatást kelt, mint ami a következő pillanatban össze akar dőlni, s látszólag igencsak jól jön, hogy egy masszív vasgerendával meg van oldalról támasztva. Ezzel együtt nekem rettentően tetszett, mintha ha csak egy tündérmese díszletébe csöppentünk volna.
Innen mindössze pár méterre található a kicsiny Anchiskhati bazilika (ანჩისხატი), mely Tbiliszi legrégebbi temploma – még a 6. században építette Korgasali király fia, Dachi.
Ezt követően a keskeny, de rendkívül hangulatos Shavteli utcácskán sétálva úgy érzed magad, mint Brüsszel belvárosában. Mindenhol kávézók, éttermek és a remek grúz bort kínáló borpatikák. És persze utcazenészek, párakapuk, minden, amit kell.
Ha itt balra fordulsz – bármelyik utcán - kijuthatsz az impozáns, ultramodern Béke-hídhoz (Mshvidobis Khidi). A Kura-folyó fölött átívelő, kecses, extravagáns híd az üveg és acél szerkezet érdekes elegyét ötvözi, bár állítólag a helyieket leginkább egy intimbetétre emlékezteti, amiről a gúnynevét is kapta.
Átkelve a hídon a túlpartra, ahol a város egyik legújabb szabadidős területe, a Rike Park terül el. A Grúzia térképének mintájára kialakított parkban az ország egyes régióit jelképező részeket kis gyalogutak kötik össze, de találunk benne mini amfiteátrumot, zenére komponált szökőkutat és egy óriási, ufóra hasonlító épületet, melynek funkciójára azóta sem sikerült rájönni. Innen indul a 4. században épült Narikala-erődhöz menő kabinos felvonó is.
A felvonó igénybe vehető a Metromoney kártyával, viszont az ára irányonként 1 GEL. Néhány kabin alja üvegből van, amivel egészen félelmetes élmény utazni. Mindössze pár perc alatt felértünk az erődön lévő felső állomáshoz, ahonnan fantasztikus panoráma tárult a szemünk elé. Az erődtől mindössze 5 perc sétaútra található a város alapításának 1500. évfordulójára emelt, 20 méter magas Grúz Anya szobra, amely a grúz nemzeti karaktert hivatott szimbolizálni. A nemzeti ruhába öltöztetett, marcona asszonyszobor bal kezében egy tál bort, jobbjával pedig egy hatalmas kardot tart, előbbit a barátok, utóbbit az ellenségek részére tartogatva. Ha valaki volt már volt szovjet tagköztársaságban, akkor láthatja, hogy mindenhol meg van a helyi anya szobor, legyen szó Belorusziáról, Ukrajnáról, vagy bármi másról. Ez már csak így szokás ezen a tájon.
Másnap Mtskhetát néztük meg. Busszal érdemes menni a Didube metrómegállótól. Félóránként indulnak a járatok a 7 kilométerre fekvő településre és a buszjegy ára mindössze 1 Lari. A városka i.e. 3. századtól i.sz. 5. századig Grúzia fővárosaként funkcionált, mígnem Gorgasali király végleg Tbiliszibe költöztette az ország központját. A grúzok számára mind a mai napig különleges spirituális jelentőséggel bír a hely, mivel először itt, i.sz. 327-ben terjedt el a kereszténység. Már az útról látszik, ahogy a Szvetichoveli-székesegyház magasodik, amely vitathatatlanul a grúz ortodox egyház központja és egyben az ország második legnagyobb egyházi épülete a nemrég elkészült tbiliszi Szameba után. Ez a grandiózus katedrális a grúz templomi építészet fénykorából, a 11. századból származik, s a legenda szerint azon a helyen áll, ahol egykor Krisztus köntösét eltemették. A 18. század vége felé masszív védőfalat húztak a székesegyház köré, kissé erődszerű jelleget kölcsönözve a helynek.
A harmadik napon David Gareja volt a kirándulásunk célja. A buszunk a Szabadság térről indul és mindössze 15 Larit kérnek az oda-vissza útért. A szervező a Puskin szobor oldalában található turista iroda. Annyi buszt rendelnek a 11 órás indulásra, amennyi érdeklődő gyűlik össze. Az út több, mint izgalmas. Először autópályán mentünk, majd autóúton és a legvégén már földúton szeltük át a kietlen sztyeppét. Három órás zötyögés után érkeztünk meg a célhoz. Ezt a kolostor együttest még a 6. századan alapították Szíriából menekülő keresztény szerzetesek. Az évszázadok alatt néhányszor a barátoknak újjá kellett építeni a kolostort, mert mongolok, Timurék időnként lerombolták, de a mostani 700 éves épületet mar meghagytak valamiért a vad népek. A szovjetek uralma alatt lőgyakorlatok helyszíne lett a kolostor és csak össznépi felzúdulás, a kolostor melletti tüntetés hatására szüntették meg lőterepként használni. A sok emeletes kőbe vájt épületekben ellettünk volna órákat, de sajnos kevés időnk volt így elindultunk a kolostorépület (Lavra) feletti hegyre, ahol a VI. századi kifestett barlangocskák vannak. Az út sokkal több mászás volt, mint gondoltuk. Valahogy lentről mindig, minden simábbnak tűnik. A sziklák között kanyargó gyalogösvény inkább kijárt volt, mint kiépített. De megmásztuk a hegyet, aminek a másik oldalán is vannak barlangok, de az már Azerbajdzsánhoz tartozik. A csúcsról a kilátás leírhatatlan. A napszítta sztyepp völgyeiben jól látszik a különböző színű kőzetrétegek váltakozása. A vörös színtől a feketén át a zöldig minden szín megtalálható. Egymás felett rétegződve.
Még órákig elbámultuk volna, de szólt a sofőr, hogy fél hatkor indul a busz vissza Tbiliszibe. A kaukázusban mindig zajlott a biznisz. A sofőrünk is aktív részese az össznépi társasjátéknak, ezért befordult egy útmenti félig kész étterem udvarába, majd közölte azon sajátos angol-orosz-grúz nyelven, hogy fél óra szünet. Aki enni akart, annak volt hacsapuri, vagy kinkali, aki csak inni, az a csapolt grúz sörrel öblíthetett.
A sofőr is evett, de neki nem kellett fizetni. Megjegyzem, ez nem egyedi eset. A következő néhány napot, elhagyva a fővárost és környékét a tengerparton töltöttük. A busz a Didube metróállomástól indul – akkor, amikor tele van. A 300 kilométeres útra a jegy 20 Lariba kerül. Eddig életem legseftesebb buszvezetőjét ismertem meg. Az indulásnál már egy franciaágyat préselt be a csomagtartóba, amit 50 kilométerrel feljebb leadott az út szélén valakinek. Ott felvett egy bontott sebességváltót, ami csomagtartóba való betételéhez 3 utastársam segítségét kérte. Egy türelmetlenebb országban már leordították volna a fejét, de itt csak elnézően mosolyogtak az utastársak. Mert keleten mindig-minden megoldódik.
Batumi érdekesen kétarcú város. Van egy isteni óvárosa, szűk, macskaköves utcákkal és van egy olyan tengerparti sétány, ami Monacónak is büszkesége lehetne. Robbanás előtti a hangulat. A nagy szállodaláncok már ott vannak és már megy az imázsépítés, miszerint Batumi a Fekete tenger Las Vegasa. Igen, kaszinóvárost terveznek, a szerelmeseknek.
Ne kérdezd hogy lehet ezt összehozni, de láthatóan működik. A kikötő bejáratánál a grúz hercegnő Nino és az azeri arisztokrata Ali fiú 8 méter magas, elektromos motorokkal mozgatott szobra, amelyek 10 percenként váltanak csókot, majd úgy távolodnak úgy el egymástól, hogy hátra sem fordulnak.
A máig ismeretlen író által írt regény hatalmas siker volt, több tucat nyelvre lefordították ezt az 1920-as években játszódó Romeó és Júlia sztorit. A város gyalog bejárható, de a promenádon bérlehető elektromos bringó hintó, kerékpár, vagy amit akarsz. Érdemes esti sétákat is beiktatni, mert a díszkivilágítás a páva minden színében játszik.
Ennek ellenére az árak itt is hasonló módon barátiak, mint Tbilisziben. Egy vacsora sehol nem kerül többe egy ezresnél és ebben van egy korsó sör is! Óriáskeréken egy menet 5 Lari és egy tízesbe kerül egy félóráshajókirándulás a part mentén. Hogy milyen kedvesek a Grúzok mi sem példázza jobban, mint az, hogy az apartman tulajdonosa megengedte, hogy este 11-ig maradjunk a szálláson ( éjfélkor indul a busz a pesti járathoz Kutaiszibe) és még ő adott nekünk ajándékot! Itt kóstoltam először a házigazdánk által grúz snickers-nek nevezett Churchkela nevű édességet. A legenda szerint ősidők óta a grúz katonák eledele. A ronda de finom kategóriás utcai snack gumicukorba forgatott magvakat takar, valóban nem kell hűteni és egyszerű tárolni. Elrágcsáltuk, amíg vártuk a gép indulást. Összefoglalva: Ha egy nyugalmas helyre vágysz, ahol megtalálsz mindent, a hegyeket, a történelmet a túltolt tengerparti giccset és a kedves embereket, akkor irány Grúzia. Az emberek először azt mondják: lökött vagy, hogy ilyen ismeretlen helyre mész, de hidd el, valahol belül mindegyik csodálni fog bátorságodért és irigyelni az egzotikumért. Pedig csak Európa egyik kevésbé ismert országába utazol.
A kátyú, az autós, meg a piacérzékeny biztosító Mert mi is az a KÁTYÚ? A kátyú egy, az utakon lévő „testidegen” lyuk, amely az úttest aszfaltrétegén folyamatossági hiányt képez. Mármint a nálunk boldogabb országokban. Hazánkban egyre inkább úgy vetődik fel a kérdés, hogy mi az ÚT? A kátyúk sorában helyenként felbukkanó aszfalt. A számjegyekkel is jelzett utak tulajdonosa az állam. Sződligeten ilyen a 21112-es út, aminek neve: Dunai fasor. A kátyúkat a tulajdonosnak kell eltüntetni, illetve a tulajdonos tartozik érte felelősséggel. Ha belemész egy rohadt nagy kátyúba és szétvágja az autód gumiját és/vagy összetöri a felnit, két dolgot csinálhatsz: átkozódva továbbmész, vagy a helyszínen maradsz. Az utóbbi esetben rendőrt hívsz, aki jegyzőkönyvez, fényképez. Így megkeresheted az út tulajdonosát és reménykedhetsz kártérítésben. Mindenkinek azt kívánom: ne tudja meg, milyen idegesítően hosszú ez a procedúra. Korábban a települési utak elhanyagoltak voltak, a főút pedig sima, mint a biliárdasztal – örültünk, ha végre kiértünk az utóbbira. Mára megváltozott a helyzet. Az országos főutak gyalázatos állapotban vannak. Jön veled szemben egy autó és nem tudod eldönteni, hogy a vezető matt részeg és emiatt nem tud egyenesen menni, vagy csak a kátyúkat kerülgeti. Pedig néhány éve az állam elvette az önkormányzatoktól a befizetett gépjárműadó 60%-át. Ahogy bejön a súlyadó pénz, a nagyobb felét át kell utalni az államnak, hogy esetleg költse az utakra. Esetleg arra költi, de leginkább nem. Mert az ország útjain egyáltalán nem látszik az állami törődés. De most megváltozik ám a helyzet! Egy biztosító felismerte az üzleti rést! És bátran le is írta: „ A felmérések alapján minden 3. autósnak okoztak már kárt az úthibák, így a magyar utak rossz minősége és a kátyúk sokasága miatt nap mint nap egyre több járműtulajdonos bosszankodik. Ez nem meglepő, hiszen a gyakran életveszélyes kátyúk igen komoly károkat okozhatnak a járműveken…” Magyarul: „Cseszheted autós, itt belátható időn belül nem fog történni semmi, jobb, ha biztosítod kedvencedet.” Az biztos, hogy a biztosító cég nem egy NER-kompatibilis, mameluk társaság. Mert akkor azzal hülyítené a reménybeli autós kuncsaftot, hogy persze: Európa legfaszább útjai ugyan nálunk vannak, de elszórtan, pár helyen – esetleg, talán - található egy-két kisebb úthiba. Apám szavai jutnak eszembe: „Fiam, ez nem a mosoly országa, ez már kész röhej.”
Nem szégyen tanulni másoktól. Sokszor láttam a hírekben, hogy mekkora siker a nemzeti konzultáció. Milyen nagyszerű dolog kikérni az emberek véleményét. Azt is láttam, hogy hatalmas tömegek küldték vissza kérdőíveket. Vélhetően jóleső érzés volt nekik, hogy a kormányzat kíváncsi a véleményükre. Tehát alkalmaztam én is ezt a technikát a hazai pályán. És valóban megszámlálhatatlanul sok válasz érkezett, amelyek a kiértékelés még tart. Ami első pillantásra feltűnt, az a „legyen rend” gondolat erős támogatottsága. Az emberek véleménye szerint nem elég a figyelmeztetés, nem elég a pozitív példák felsorolása, büntetni kell. Ha ezt akarják a választópolgárok, akkor ez egy erős felhatalmazás arra, hogy valóban büntessen az önkormányzat. Az M2-es felújítása miatt egy Pesten dolgozó helyi lakosnak egy órával nőtt meg a menetideje munkába menet és még egy órával munkából jövet. Ezért sokan leteszik az autót a P+R-ben és onnan vasúttal folytatják az utat. A 10 évvel korábban épült P+R (amely három települést szolgál ki) mára kevés lett. Az emberek ott állították le az autóikat, ahol helyet találtak. Sokszor kereszteződésbe belógva, vagy egy kapubejáróban olyan módon, hogy onnan nem tudott kihajtani az ingatlan tulajdonosa. Meg kellett oldani a helyzetet, ezért építettünk egy új, ötven autó befogadására alkalmas parkolót. Letábláztuk megállni tilos táblákkal az érintett útszakaszokat. A rossz helyen álló autók szélvédőjére információs levél került (két alkalommal), miszerint szabálytalan helyen várakozik és kérjük használja az új parkolót, mert a türelmi időszak lejárta után, rendőri segítséget kérünk a rend biztosítására. Eltelt másfél hónap, de érdemi előrelépés nem történt. Mondták nekem, hogy a magyar ember olyan, ha a boltba megy, akkor a kirakatban szeretne parkolni, de én ezt nem hittem el! Hiszen ott a konzultációs kérdőív, amiből egyértelműen az derül ki, hogy mindenki rendet akar. Na meg a rendbontókkal szemben a büntetést. Rendőri segítséget kértem a szabálytalan helyen álló autósok bírságolására. Innentől elszabadult a pokol! A kormány (és rend) -párti lakótársai vannak a leginkább felháborodva a büntetésektől és valóban fantasztikus történeteket költenek a maguk ártatlanságáról.
„Én azt hittem, hogy a tábla az útra vonatkozik. Én nem az úton, hanem az út szélén álltam!
Miért éppen én? Én csak beugrottam jegyet venni a pénztárba!
Miért engem? Az előttem álló autója sokkal jobban belógott a kereszteződésbe, mint az enyém és azt mégsem bírságolták meg!
Ne toljanak már ki velem, én csak kölcsönkértem a szomszéd autóját és most rendszám alapján feljelentették. Mit fog hozzá szólni a szomszéd?”
Hogy mi a tanulság? Valóban mindenki szeretné a rendet egészen addig a pillanatig, ameddig az Ő rendbontását nem szankcionálják. Valahogy magunkkal szemben sokkal inkább megengedők vagyunk. De vajon milyen rend lesz ebben az országban bármikor is, ha én szemetelhetek, lophatok, csalhatok, hazudhatok, de a szomszéd az nehogymá! Házmesterek országa lesz ez a szép ország.
