Összefutottam a héten egy régi haverom feleségével. Megálltunk kicsit beszélgetni. Persze hamar a politikára terelődött a beszélgetés. Felháborodva mesélt nekem. „Minden nap reggel 7-től dolgozom délután 3-ig. Utána rohanok az oviba a kicsiért, aztán a suliba a nagyobbik gyerekért. A teljes havi fizetésem nettó 122.000 ft. Ebből befizetek néhány, a telefont, és kábé kétszer bevásárolok. A hónap 15. napján már mindent el is költök. A férjem fizeti a maradék csekk halmot, a lakáshitelt, az autórészletet. A minap a neten olvasom Rétvári úr kedves megszólalását, miszerint menekültet beengedni, olyan mintha a bukszát a férfi odaadná a nejének… Többé nem kapja vissza! Hát üzenem én ennek az elmebeteg, súlyosan elkorcsosult, hím soviniszta embernek. Hogy a feleségek, ha „megkaparintják” a férjük pénztárcáját, az nem bűncselekmény. Sőt, tovább megyek. 10-ből 8 feleség ilyenkor rohadtul nem szemfestékre, márkás cipőre, egzotikus útra költi a „megkaparintott” pénzt! Hogy mégis mire?? Elmondom: befizeti az asszony az elmaradt, 2-3 hónapi iskolai ebéd díját, az osztálypénzt, legalább az első félévet, vesz egy új 2000 forintos tornacipőt az Ázsiában. Ez a nagy magyar valóság.”
Utánajártam Rétvári Bencének, hogy vajon mitől van ilyen rossz véleménnyel a nőkről. Sok információt nem oszt meg magánéletéről, de az kiderült, hogy elvált. Miért vált el? Talán belenyúlt az asszony a bukszájába és nem tudott elszámolni a költekezésével?
