Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Miért röhögnek a szlovákok rajtunk?

2018. január 22. - A Polgi

vacirendelo3.jpgvacirendelo1.jpg

 

 

 

 

 

Egy személyes élményemet szeretném elmesélni. Egy reggel arra ébredtem, hogy a csuklómon valamilyen duzzanat van. Ahogy nyomkodtam fájt is. Megijedtem és elmentem a háziorvoshoz és kaptam egy beutalót a váci kézsebészetre. Felhívtam őket. Azt mondták, hogy két hét múlva jöjjek, akkora tudnak időpontot adni a vizsgálatra. Kiakadtam. Nyugodjak meg - mondták a kórházi dolgozók - ez nem is olyan sok. Hiszen egy szürkehályog műtétre 94 napot, egy csípő, vagy térdprotézis műtétre 350 napot kell várni.

Megmondom a frankót, ettől nem lettem boldogabb. Inkább kifizettem a sürgősségi felárat és délután mehettem.

Ha már ott voltam a váci SZTK-ban egy kicsit körül néztem. Az még hagyján, hogy a domboldalon a sárban kell megállni az autóval, de belül is borzasztóan le van rohadva a rendelő. Felszakadt PVC padló, a beázástól rohadó falak, nem működő WC-k.

Ígéretek vannak a felújításra már 10 éve. Nemrég ismét elhangzott ilyen ígéret az egyik képviselőjelölttől. Ugyanúgy, mint négy éve az akkoritól. Azután nem történt semmi – illetve történt: tovább rohadt a rendelő. De a pénzt valamiért most sem ide utalták, hanem szlovák focicsapatoknak stadionépítésre. Szerintem oda már megérkezett a pénz. A váci SZTK felújításából meg ebben az évtizedben nem lesz semmi! Talán majd 2022-ben!  És addig tovább fog rohad a váci rendelő?

Egy döbbenetesebb kormány tanulmány szerint az összes hazai haláleset 26 százaléka (több mint 32 ezer ember halála) lett volna elkerülhető megfelelő egészségügyi beavatkozásokkal.

Ugye mindenki számára világos, hogy most van szükség a felújításra, a gépek beszerzésére, nem pedig évek múlva?

Tudja Ön, hogy Szlovákiában háromszor annyi CT van, mint itthon? Ennek ellenére Rimaszombat focicsapatának 1,5 milliárdot adott a kormány. Dunaszerdahely csapata 1,1 milliárdot, és a lendvai focicsapat 1,3 forintot kapott stadionépítésre. Szlovákiai ismerőseim mondják, hogy jobban élnek, mint mi, és hogy jót röhögnek a magyar kormányon, hogy tolják oda a pénzt. De miért ne fogadnák el, ha már ilyen hülyék vagyunk.

Miért nem fontosabb a váci és a környékbeli emberek, valójában a magyar emberek egészsége, mint a szlovákiai focicsapatok támogatása?

Valahol, valami elromlott ebben az országban! Ideje lenne megjavítani!

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr8913594587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gono 2018.01.22. 14:46:01

Lendva az másik ország

Willkommenskultur 2018.01.22. 15:29:15

"Tudja Ön, hogy Szlovákiában háromszor annyi CT van, mint itthon?"

Syerintem 3x kevesebb van. Es en szlovak allampolgar vk.

Most akkor eldontjuk szkanderban, v hogy akarod?

Willkommenskultur 2018.01.22. 15:34:06

@A Polgi: Ennyi?

akkor irhatsz uj posztot.

A Polgi 2018.01.22. 15:39:54

Magyarországon 96.000 emberre jut egy CT-berendezés. A Ct-k közel harmada 10 évnél idősebb . Erről fog szólni a legközelebbi poszt.

Willkommenskultur 2018.01.22. 15:46:55

@A Polgi: Mara eleg lesz a szlovak vs. a magyar CT keszulekek szama is.

Visceroid 2018.01.22. 15:54:32

Az az igazság, hogy Nagy-Magyarországot pénzelni kell. Csődbe fogunk menni.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 15:59:58

@Visceroid: Ha visszaojnnenek a ballibek, amire szerencsere nincs esely akkor esetleg igen. Megmutattak, h a legdurvabb kulso konjunktura idejen is lehetseges eladosodni svejci frankban.

Ugyanakkor, a nemetek valahogy beintegraltak az NDKt, az is penzbe kerult, s mara az EU legerosebb allama lett a bundesrepublik.

ember100 2018.01.22. 16:10:43

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Helló !

Azt a svejci :) frankot hagyjuk a vezíred és vargamisi hozta be , ja és senkinek a fejéhez nem szorítottak fegyvert hogy akármilyen hitelt vegyen fel !
Talán ha mi is tudnánk BMW t , Audit , Opelt ... tervezni gyártani akkor jobban menne itt is :)

putris72 2018.01.22. 16:11:48

Polgártárs!Nem zavar,hogy mellé lőttél??Azt mondod több mint 10 éves közel harmada!Akkor ezek szerint el kezdték cserélni őket!Viszont úgy néz ki,hogy előtte inkább használták őket,de a kormány nem költött rá!!Tudod miért van még sok gond az országban,mert a jelenlegi ellenzék amikor kormányon volt akkor is csak dumálni tudod,meg árat emelni,és bezárni eladni mindent!Fejleszteni,és pénzt költeni valamire azt nem!A 4-es metrót töredékért fele annyi idő alatt egy ásóval és egy csákánnyal egyedül kiástam volna!Igaz,hogy eredetileg 150 milliárdba került volna, de több lett mint 450 milliárd!És kit is érdekel,hogy egyszerűen fogalmuk sincs,hogy mire is költöttek el 167 milliárdot!Bezzeg az,Orbán,bezzeg a Mészáros...!Na ezért nem érdekel senkit sem,hogy épp mit lódít a baloldal!

ember100 2018.01.22. 16:15:52

Helló !

Amúgy tudom kia a hibás :
1. Soros
2.Gyurcsány
3. bajnai
4. Ballibek , lipsik ,
5. Vona
6. MINDENKI

Ki NEM hibás ?
HÁT A 8 ÉVE HATALMON LEVŐK mert ugye könnyű stadiont kisvasutat , világítást .....csinálni .
De bezzeg egy kórházat felújítani NA az a tán a nehéz.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 16:19:45

@ember100: ami lipsi hazugsag mert mindent megtettek a lipsik h semmi mas eselye ne legyen a parasztnak mmint a svejci frank hitel

de ha megse vette fel, hat felvettek helyette a lipsik allamadossag kepeben

A Polgi 2018.01.22. 16:20:15

A kormánypárti barátaimnak nem erőssége az értő olvasás! A gond az, hogy szlovák stadion azonnal, sztk pedig 2022-ben! Szerintem a helyes sorrend: sztk most, szolvák stadion pedig 2022.

ember100 2018.01.22. 16:23:36

@putris72:
Helló !
Na ne hülyíts már !
( év teljhatalom nem volt elég a kórházak rendbe tételér ? Mennyi idő pénz kell 1.000 év és csillió-trirrió forint.
Az utóbbi években jött be a legtöbb EU támogatás , dübörög a gazdaság , dől a lé adók az államhoz MI KELL MÉG ?????
Az ugye nem zavar hogy a vizes VB 30 milliárdról indult és 120 milliárd lett a vége és most bontják le a felét ?
A rendőröket 1,5 milliárd helyett 4.8 milliárdért akarják elszállásolni. A pénztáros lölő lassan EGYEDÜL többet nyer közbeszerzéseken mint a szoci érában mindenki összesen ?
EZEK NEM ZAVARNAK ?
Szétlopják az országot a gyerekeid jövőjét !

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.22. 16:32:43

@putris72:

A ballib tetvek ezt csinálják.

Lerohasztanak mindent. Semmire nem költenek. Majd mikor kiderül hogy elkúrták, akkor másra mutogatnak.

Mint most is.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 16:33:11

@A Polgi: szerintem, orbannak van ideje eldonteni, mit mikor valosit meg, hisz tolllletek 2040ben is hatalmon lesz

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.22. 16:34:28

Az Index.hu pl meg se említi, hogy a főnökük vastagon érintett az Elios ügyben Simicska révén:

magyaridok.hu/belfold/simicskaek-cege-volt-az-elios-tulajdonosa-2703391/

2010 decemberétől két éven keresztül az E-OS-ban tulajdonrésze volt annak a Tóth Marian­nának, akinek majdnem két tucat Simicska-cégben volt vagy van érdekeltsége.
Tóth Marianna egyébként a G-nap után a Magyar Nemzet ügyvezető igazgatója lett, de a nevével találkozhatunk az Index.hu-t birtokló Magyar Fejlődésért Alapítvány mögött álló NP Nanga Parbat Zrt. vezérigazgatójaként is.

putris72 2018.01.22. 16:36:50

@ember100: Sok hülyeséget sikerült összehordanod!Veregesd válón magad,és majd néz értetlenül a választások után!Az a problémátok,hogy Facebook szintű újságírás,és tényfeltárás zajlik az ellenzéki oldalon! Dettó a politikusak is!EU-s támogatás 2010 előtt is volt??Vagy nem?Mégis csődbe mentünk?Vagy nem??Persze hitelt IMF-EU csak úgy vettük fel,hogy majd 2010-2015 között visszafizetik!Igazi balib logika!Látszik,hogy lövésed sincs az éves közbeszerzésekről,és a nyertesekről sem!Mészáros,még a távoli kanyarban sincs!!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.22. 16:53:01

@putris72: Azt se felejtsük el, hogy az Orbán kormányra szakadt rá a Ratkó-generáció, alaposan megterhelve a társadalombiztosítási és az egészségbiztosítási pénztárt.
Egyébként meg a magyar egészségügyen igen komoly inhomogenitások vannak. Dél-Magyarországon sokka jobb a műszerezettség, és több a felújított épület, aminek az elsődleges oka az EU támogatáspolitikája..

miért 2018.01.22. 16:57:17

@putris72: Kisöreg! Biztosan volt korrupció a négyes metró körül is, de hol van ez a mostani autópálya, vasút vagy stadion projektekhez képest! Csak a hármas metró felének! felújítása (minden olyan lesz, mint harminc éve!), az új? metrókocsikkal együtt közel van a 200 milliárd forinthoz, és még hol van a vége!

ember100 2018.01.22. 17:02:07

@putris72:
Helló !

Micsoda ?????
tudod ha én a fércbúkon meg a többin nézem a híreket akkor te legjobb esetben is a vezíred hátsójáról a paksi mogyoróból olvasol híreket :)
2008 ban kezdődött a válság és úgy 2012 óta kezd lecsengeni .
A vezíred átváltotta és nem visszafizette a hitelt egy sokkal drágábbra , még ha úgy is lenne ahogy írod 2015 óta eltelt bő 2 év amikor már minden hitelt visszafizettünk , akkor hol a többi pénz ?
Mi van a letelepedési kötvények állampapírok milliárdjaiból kapott pénzzel azt ki mikor miből fogja visszafizetni ?
Stadionban kisvasútban a péztáros lölőnél , a tiborcnál,....... ??????

Visceroid 2018.01.22. 17:07:11

"Ugyanakkor, a nemetek valahogy beintegraltak az NDKt, az is penzbe kerult, s mara az EU legerosebb allama lett a bundesrepublik. "

He? Orbán úgy finanszírozza az elszakított területeket, mintha azokat visszakaptuk volna. Az ott élő magyaroknak még szavazati joguk is van! Lehet ilyet játszani, de azok a területek akkor is más országok részei.

Sir Galahad 2018.01.22. 17:08:49

Nem jártam mostanában Szlovákiában, nem tudom, ott milyen az egészségügyi ellátás, milyen állapotban vannak a kórházak, rendelők. Azt hittem a poszt bevezetője alapján, hogy a szerző járt, és személyes tapasztalatai alapján tett egy korrekt összevetést. Na most, végigolvastam, és sehol egy mukk erről, kivéve hogy ott állítólag több a CT (bár egy ottani hozzászóló ezt is vitatja). Kérdezem a t. szerzőt, hogy így ennek a bejegyzésnek mi értelme volt?

Visceroid 2018.01.22. 17:09:32

"Azt se felejtsük el, hogy az Orbán kormányra szakadt rá a Ratkó-generáció, "

Az, de ne felejtsük el az Észak-Koreai helyzetet sem, a Katrina hurrikánt, a globális felmelegedést és az orosz meg kínai hekkereket sem. Orbánnak ezzel mind-mind meg kell küzdenie! Nem is tudom hogy bírja!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.22. 17:10:29

@ember100:

Az elkúrók a Strabag, és Alstom tulajdonosi körét gazdagították, a FIdesz meg a saját potentáltjainak adja a munkát.

Ami különbség, az az államadósság csökkenés / növelés
Emberek rommá adósítása devizában / deviza hitel kivezetés
Nulla közeli infláció és banki kamat / Kétszámjegyű
300 ezres átlagkereset, egykulcsos SZJA-val / 140 brutto felett 40%-is SZJA a gazdagoknak
...

Na ez az ami számít.

Nyers Fa 2018.01.22. 17:20:55

@putris72: akkor ha jól értelek, szerinted teljesen rendben van, hogy a kormány külföldi focicsapatokra költ milliárdokat. Ennek semmi köze Gyurcsányhoz ez itt és most történik.

ember100 2018.01.22. 17:30:57

@Rettegek mert ballib vagyok:
Helló !

Tehát ha nemzethy lopja ki a szemem , a gyerekein jövőjét lopja el gyakorlatilag rommá lopja az oktatást , egészségügyet... AZ RENDBEN VAN ?
Ráadásul itt nagyságrendekkel nagyobb lopás korrupció van !
Igazából NEM csökkent az államadósság csak a vezír és az eltolcsy másképp látja a számokat :) statisztikákat.
Már írtam nem volt kötelező sem hitelt sem svájci frank hitelt felvenni és ráadásul az egész hitelátváltás egy nagy kamu volt .
A nulla közeli infláció betudható a válság végének meg a bejövő EU és külföldi pénzeknek befektetéseknek.
Az átlag 300.000 Ft ugye úgy jön ki hogy a péztáros lala keres 10 milliárdot a többiek úgy 120-150.000 Ft és akkor az átlag ennyi .
Ugyan már mennyi közmunkás van ( statisztikailag foglalkoztatott ) és MELYIK keres 300.000 Ft ot ?
Most akkor egykulcsos vagy kétkulcsos az SZJA ,????
Ja és persze ne feledkezzünk meg a 27 % áfáról (fityesz ) rekord , a sárgacsekk , távközlési , chips , baleseti ......biszem- ..szom adókról UGYE :)
ÉPPEN CSAK NEM VAGYUNK A GUINESS REKORDOK KÖNYVÉBEN !!!!!

Jobban tudja 2018.01.22. 17:31:19

Tényleg nem értem, miért hagyja blog írója, hogy egy pár patkány fideszes ide ugasson és halmozottan trollkodjon. Ki kéne törölni a kommentjeiket a picsába, vagy átírni és meghamisítani, ahogy ezek a férgek meg kúrmányuk teszi mindennel. Aztán letiltani őket és mar soha nem írhatnának semmit ide.

Jobban tudja 2018.01.22. 17:35:16

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Aztán nehogy meglepődj mert mégis és elkapjàk a nyakadat, mert akkor nagyon fogsz ajvékolni. Gyorsan kiderítik ám majd, hogy ki vagy és honnan böfögted a szennyes uszító szarságokat.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.01.22. 17:49:36

@Jobban tudja: Mint ahogy a szellemi elődeid csinálták az ÁVH-nál, meg a Szabad Népnél ugye?

nemecsekerno_007 2018.01.22. 18:12:13

- Be kell vonni a magánbiztosítókat az egészségügybe, meg a nyugdíjrendszerbe oszt jónapot.
- aztán ki mint veti ágyát.... vagyis ki mint fizet, úgy látják el.
- 2-3 alapellátás maradjon állami (körzeti orvos, mentő, SBO) a többi legyen magánbiztosított erős állami fékekkel és ellensúlyokkal.
- meg mehetne mondjuk úgy havi 1000 Ft valami szolidaritási alapba azoknak akik nehezen tudják finanszírozni az ellátásukat.

Nagyjából ennyi az a része a dolognak ami nem szociális demagógia.

Peetee 2018.01.22. 18:27:54

Azért tolják oda (is) a pénzt, mert ott is van egy magarajkú ügyeskedő haver, aki zsebbe visszaadja a 30-50%-át. Hát ezért. Semmi másért.

inteligencs elenzeki 2018.01.22. 18:28:57

@ember100:

"Helló !"

Az a Szoclibsi idióta kormány, 2002-2010 pont az ellenkezőjét csinálta, mint a Szlovákok. A szlovákok szépen lecsippentették a szociális támogatásokat, (emlékszünk ? cigók lázadása) úgy általában csökkentették a költségvetési kiadásokat, míg a mi drága (virágozzék 100 virág) idióta kormányunk meg durván eladósította az országot. Úgyhogy 2006-ra, mikor még dübörgött a világméretű konjunktúra, mi már taccson voltunk. A Szlovákok úgy húztak el mellettünk, mint gyorsvonat a teknős mellett.

Igen, egy ilyen mélyrepülésből eredő lemaradást nehéz behozni lássuk be.
Amúgy tök mindegy ott hány CT van, az egészségüggyel ott is gondok vannak. (Ahogy mindenhol)

SnaKadCharmer 2018.01.22. 18:46:22

Ki a faszt érdekel? Mi is röhögünk rajtuk, pl. azon hogy milyen szarul próbálnak történelmet hamisítani.

incze 2018.01.22. 18:48:23

@Willkommenskultur: ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Availability_of_imaging_equipment_%E2%80%94_computer_tomography_(CT)_scanners,_2010_and_2015_(per_100_000_inhabitants)_HLTH17.png

ez a 100 ezer lakosra jutó ct-k száma, amiben szlovékia valóban lényegesen jobban áll, (ha nem is háromszorosan), és láthatóan többet (jóval többet) is költöttek rá az vizsgált (ld. még elmút) pár évben. (ami amúgy nem nehéz, mert magyarország az utolsó helyre kűzdötte le magát, csak olaszország javított öt év alatt ilyen keveset a ct hozzáférhetőségén - ők viszont eleve sokkal magasabb szinten állnak)

vladx 2018.01.22. 18:50:15

Mostanában viszonylag gyakran megfordulok az egyik klinika műintézményében ami egy macskaugrásra van a Népligettől ahol ott van egy gyönyörű műremek Groupama aréna néven. Nekem is eszembe jutottak hasonlók. Elképzeltem például egy világot ahol a TAO-t a cégek az egészségügy és az oktatás fejlesztésére utalják nem pedig a vezér hobbijának a támogatására. Aztán felébredtem és néztem tovább a szürke csíkos plafont amit érzésem szerint valamikor 50 éve festettek utoljára, majd elcsomgoltam az egyszer használatos zöld papírlepedőt amit minden alkalommal vinni kell magammal és elmentem könnyíteni a mosdóba ahol nagyon igyekeztem, hogy lehetőleg ne érjek semmihez ami nem a tartozékom....

midnightcoder2 2018.01.22. 18:53:08

Fletó anno megmondta, hogy el lehet menni Szlovákiába!

Elhúztak mellettünk a szlovákok ? El bizony! Méghozzá a szoci kúrmány idején. 2002-ben még bőven a magyar alatt volt a szlovák GDP, 2006-ban szépen utolértek minket, 2010-re pedig kb. ugyanannyival kerültek elénk mint amennyivel most előttünk tartanak.

gvi.hu/grafikon/29/az_egy_fore_juto_gdp_alakulasa_a_visegradi_orszagokban_2000_es_2017_kozott

Orbánék lehet hogy szarul kormányoznak, de a szocik maguk voltak a katasztrófa.

midnightcoder2 2018.01.22. 19:02:36

@vladx: Mondjuk Orbánék hobbija és az egészségügy költségvetése azért nagyon nem játszanak egy ligában. Az 50 év alatt pedig amióta a kedvenc klinikádat kifestették jó pár szoci kormány volt hatalmon.

Az, hogy hol mennyire szar a helyzet, az igazából hely és nem kormányfüggő. Kismillió jó állapotban lévő egészségügyi intézmény van, Pl. a belváros-lipótvárosi orvosi centrum, és van pár olyan hely is ahol simán le lehetne forgatni egy túlélő-horrofilmet anélkül hogy egy széket arrébb raknál. És ez a szocik alatt is így volt, akkoriban is volt szerencsém megfordulni a szemklinikán. Nem tudom azóta mennyiben változott a helyzet, de mindenesetre sokkoló volt, hogy az informatikai rendszer úgy nézett ki, hogy volt a Józsi bácsi az adathordozó, aki egy kézi kocsin tolta le-fel a kartonokat a pince és a rendelő között. A fertőzést pedig Pax golyóstollal rajzolta le a doktor néni a karton szélére.

2018.01.22. 19:03:54

@ember100: "Tehát ha nemzethy lopja ki a szemem , a gyerekein jövőjét lopja el gyakorlatilag rommá lopja az oktatást , egészségügyet... AZ RENDBEN VAN ? "
Nem, nincs rendben.. ahogyan az sem, hogy te azt szeretnéd, ha isten tudja honnan szalajtott idegenek tennék ezt. Ahogyan tették, mert tehették a szocik országlása alatt. Vittek mindent, ami mozdítható volt, de azt is ami nem..
Amit Orbánék tesznek, az semmi különös, az összes nagyobb (és régebbi) kapitalista országban lezajlott.

axolotl77 2018.01.22. 19:13:52

"Miért nem fontosabb a váci és a környékbeli emberek, valójában a magyar emberek egészsége, mint a
szlovákiai focicsapatok támogatása?"
Esetleg a feltett kérdésre is sikerül válaszolni, kedves kommentelők? Vagy csak a gyurcsányozás, lipsizés, etc. mentén folyik a kardcsörtetés?

Jakab.gipsz 2018.01.22. 19:31:14

@A Polgi:

A szlováknép aranyát nem mutyizták el a saját bankárai, ezért joggal röhöghetnek a markukba.

Nekünk pedig tilos megkérdezni Surányi urat ezt mégis hogy gondoltad, vagy a kifosztott Bécsi bankunkat annak a székházát bagóért kiadta el?

Nem az a baj, hogy írogatsz, hanem az, hogy lusta vagy gondolkodni.

vladx 2018.01.22. 19:33:05

@midnightcoder2: én csak azon töprengtem (tudom kicsinyes vagyok és nem látom a nagy képet), hogy ha az a pénz ami belement a senki által nem látogatott stadinokba ahol a falábú fiúk nyomják a műsort, az egészségügybe ment volna, akkor lehet nem nyomná annyira derekam az ágy vasszerkezete, a főnővér kevésbé lenne idegbeteg, netán lenne orvos és igen, talán jutott volna pénz egy vödör diszperzitre is. Ez tény, és csupán annyiba került volna, hogy a prioritásokat máshogy hangolják. Persze ezen kívül is vannak gondok, és nem állítom hogy a szocik nem loptak, de azóta kissé változtak a nagyságrendek. A mostani rendszerben az a különbség, hogy már államilag támogatott a lopás, törvényekkel megtámogatott és néhány nagyságrenddel nagyobb tételekben megy mint anno. Nem tudom emlékszik-e még valaki a Tocsik ügyre. 800 misi volt, abból manapság már egy rendes megvesztegetésre se telne.

Jessss 2018.01.22. 19:41:26

A sok hulye meg tapsol nekik! Boszme nepseg a magyar!!!

Thomas Dantes 2018.01.22. 19:46:24

Nem érdekel, sőt, legyen úgy gyurcsányahibás ballibsik
Oké, oké soros
Oké, elfogadom nem is élnek a szlovákok jobban. Tegyük fel,hogy tényleg nem élnek jobban.

ÉS?!

A magyar kórház ettől jó lett? A magyar egészségügy jó? Elég pénzt kap? NEM! Nem érdekel hogy elmúltnyócév meg gyurcsány meg így meg úgy!
Orbán 8 éve van hatalmon. Az egészségügy nem javult. Ennyi.

Fergio 2018.01.22. 19:58:55

@Womb Raider: Ja, most jössz az elmúlt 8 év előtti 8 évvel. És jobban szétlopták az országot... akkor kérnék tényeket, összehasonlítást. Beleböfögni az éterbe a szart mindenki tud.
Mi zajlott le minden kapitalista országban? Hogy a külföldi projektek nagy részét a miniszterelnök haverja nyeri? Hogy a haverok felvásárolják a média 80%-át? Hogy az ellenzék legnagyobb lapját mondvacsinált ürüggyel megszüntetik? Hogy a sztrájkot hirdető diákokat az iskola igazgató révén megfenyegetik? Hogy menekülteznek maj' 2 éven keresztül, milliárdokat költenek el propagandára, aztán mégis befogadják őket? Hogy építenek 150 km-nyi kerítést, és azt mondják rá, hogy ez védi meg Európát? Stadionokat építenek garmadával a botlábú játékosoknak? Hogy a TAO pénzeket még per után sem adják ki? Hogy az alapítványokba öntött közpénz elveszíti közpénz jellegét? Hogy a 25% ÁFA-ból 27%-ot csináltal, a 25% EVA-ból pedig 37%-ot... hány százalékos adóemelés is ez? 60? Melyik kapitalista országban történt ilyen? (Olyat mondj, ahol demokrácia van, mint állítólag nálunk...) Még hány ilyen faszságot említsek?

midnightcoder2 2018.01.22. 20:32:23

@vladx: Tocsik ügye azért szólt akkor akkorát, mert nem volt előzménye. És nem azért nem volt, mert nem voltak ennél nagyságrendekkel nagyobb ügyek is - elvégre két ciklus alatt egy ország vagyona találta meg úgy kis gazdáját, hogy közben az életszínvonal csökkent, az államadósság nőtt, hazai gazdaság pedig lényegében nem épült ki, ami lett azok leginkább csak a multik által létrehozott zöld mezős cégek. Azért nem volt előzménye, mert lényegében az egész írott és elektronikus média aminek bármi köze is volt a politikához baloldali kézben volt. A közmédiától a kezükből evő kereskedelmi adókig, a népszabótól a hócipőig. Két jobboldali újság volt összesen, azok is tökéletesen elhiteltelenítve, minimális olvasótáborral. És nem volt internet az átlagpolgárnál, ergo az volt ami a médiából lejött.

midnightcoder2 2018.01.22. 20:35:35

@Fergio: "Mi zajlott le minden kapitalista országban? Hogy a külföldi projektek nagy részét a miniszterelnök haverja nyeri?"

Nem. Csak Pl. a mindenkori amcsi elnök tevékenységét erősen befolyásolják bizonyos olajcégek, akiknek a kedvéért aztán lelkesen borítanak lángba országokat, tesznek földönfutóvá embereket. Ehhez képest az épp kormányon lévő magyar politikusok korrupciója ártatlan gyerekjáték.

midnightcoder2 2018.01.22. 20:42:21

@Fergio: Mondjuk az EVA egy elég nagy faszság volt amikor bevezették, konkrétan negatív adó volt: kisebb volt az adó mint a számlád áfa tartalma. De azért annyira most sem kell sajnálni az adóelkerülő népeket: a maszek vízvezetékszerelő itt pesten (saját bevallása szerint) simán megcsinál neked számla nélkül havi egymilliót, aztán katázik belőle ötvenezret. Az adórendszerünk úgy szar ahogy van: kusza, átláthatatlan, teli van kiskapukkal, a cégek alapítása, üzemeltetése egy rémálom - és ez nem csak Orbánék óta van így, hanem a gengszterváltás óta. Évről évre csak szarabb a rendszer, ahogy az egyes törvények tetejére újabbak érkeznek, és az egész halmozódik mint a guánó. Orbánék beígért söralátét adóbevallása sem jött el, csak még kuszább lett a rendszer.

jjoey 2018.01.22. 20:50:01

@Rettegek mert ballib vagyok: zugkozgaszdasz vagy-e vagy fillertroll? Dr demagog....

midnightcoder2 2018.01.22. 20:51:14

@Fergio: "Hogy az ellenzék legnagyobb lapját mondvacsinált ürüggyel megszüntetik?"

Mármint a tulaj nem volt hajlandó tovább finanszírozni a veszteséget amit évek óta termelt. Amúgy fel volt ajánlva a szociknak is megvételre. Nem mellesleg, így is van jó pár lapja az ellenzéknek (népújság, hvg, ÉS, stb). Ráadásul bármikor alapíthatnak egy újat mondjuk Új Népszabadság néven. És ne mondd, hogy amíg hatalmon voltak nem loptak össze annyit, amiből akár a BBC-t is megalapíthatnák... Az ellenzéknek ma nem az a baja, hogy nem tudja eljuttatni az üzenetét a néphez. Az a bajuk, hogy nincs épkézláb üzenetük. A balliberálisoknál a baloldal már rég nem a dolgozók érdekeinek a védelméről szól, ahogy a liberális oldal sem a szabadságot képviseli, hanem a dekadenciát, a társadalom, az európai értékek rombolását, az egészet modernitásnak, haladásnak beállítva. Mindezt arra a nyugat-európára mutogatva ami szintén leszálló ágban van, és ami akkor lett naggyá, amikor épp a mai balliberálisokkal nagyjából homlokegyenest ellenkező értékeket vallott.

jjoey 2018.01.22. 20:52:15

@Halál kamionja mindenkit elgázol: ok vettek fel, vagy te mert occsobb vot mint a forint, meg kellett vilogni szomszed szutyokija meĺlett vmi tekert 15 eves german orvosmercivel, mi?

Fergio 2018.01.22. 20:52:29

@midnightcoder2: Az amerikai példádra: de ugye nem a saját országukban nyomnak le mindenkit, és herdálnakle minden pénzt? Meg azért az amerikai gazdaságot és politikát ne hasonlítgassuk már a szaros magyarokhoz, mert az amcsik történelme is teljesen más, és a társadalmuk is. Ártatlan gyerekjáték? Az ország kisajátítása nem ártatlan gyerekjáték. Egy kicsit még tanulgatnod kellene a fogalmakat, melyiknek mi a jelentése...

Fergio 2018.01.22. 20:53:37

@midnightcoder2: Melyik napilap nyereséges? Melyik az, amelyket nem kell finanszírozni? Hagyjuk már ezt a bullshit faszságot.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 20:55:35

@jjoey: : vagy ha megse vettek fel, akkor a szocik felvettek allamadossagkent helyettük

de legalabb megkerdeztek nemzeti konzultacion v. nepszavazassal akarunk-e eladosodni

ha ha ha

jjoey 2018.01.22. 20:55:46

@midnightcoder2: ez komoly? Ha igen, figyu. Duna. Dunantul marad EU es libsi. Tuloldal meg csatlakozhat eszak koreahoz vagy a marshoz. 10 ev mulva beszelunk es elmondod milyen a fu. Ha meg vegetalsz akkor. Bar lehet, a migrancsbiznisz azert fut, mer Gyuriba a hanyatlo nyugatra exportalja oket, a hulyek meg nem tudjak hogy kina meg oroszo az igeret foldje.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 20:56:14

@Fergio: illene orbannak fizetni a nepszabit? ha mar a kutya sem veszi?

Fergio 2018.01.22. 20:58:22

@midnightcoder2: Az EVA amire kitalálták anno, arra nagyon is jó volt. A szellemi munkát végzők - akiknek nincs kiadása - tök rossz volt a kft, ahol a nyereségadó mindent vitt. Aki nem akart trükközni - mint pl. én is -, és nyugodtan szerettél volna aludni, az EVA-t választottad, mint informatikus pl. De a lényeg, hogy a 25%-ról felnyomták 37%-ra. Az majdnem 50%-os adóemelés, hogy lépjenek ki az EVA-ból, mert azt az EU nem nézte jó szemmel. Aztán 8 éve semmi sem változott. Jött a KATA, ami megint jobb mint az EVA bizonyos köröknek. De nehogy azt higgyük, hogy akkor ezentúl minden építőiparban dolgozó, aki magánembereknek dolgozik, mindent bevall. Sosem lesz így.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 20:58:43

@Fergio: a magyar orszagot kisajatitottak a magyaroknak

tisztara botrany, sir is a sokeuropai lipsi demokrata...bezzeg az allamcsod elott kussoltak mint szar a fuben, pedig a 2006os valasztas elott mar tudtak h feri kamu szamokat mondott be az EUnak

ekkora boszmeseget

ha ha ha

jjoey 2018.01.22. 20:59:08

@Halál kamionja mindenkit elgázol: orvos latott? Mar keso, mire sorrakerulsz. De nem kar erted.
Azert a manyup 3ezer milliardjan lepj at elegansan, aprora ne adj...csokkent at adossag...., ja. Eximbank mond valamit? Tanultal volna okosabb lennel es az orszagot se tenne tonkre a felcsuti torpe, dehat ez van. Elj vele boldogan, majd integezek odaatrol es neha dobok banant!

Fergio 2018.01.22. 20:59:24

@Halál kamionja mindenkit elgázol: ki mondta neked, hogy a kuyta sem vette? Tényeket.

Fergio 2018.01.22. 21:01:37

@Halál kamionja mindenkit elgázol: nem a magyaroknak sajátíották ki te ostoba, hanem a haverjaiknak. Nem ugyanaz. A 2008-as világválságról szeretnél vitázni? Meg hogy jön ide megint Gyurcsány wazze? Mi a faszom köze van Orbán zsebdiktátoroskodásának Gyurcsányhoz? Meddig fogjátok még ezt a bullshit hülyeséget emlegetni ahelyett, hogy tényeket írkálnátok?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 21:02:59

@jjoey: a kotelezo allami manyup egy volt a trukkok szazaibol, ahogy a komcsik loptak

hal istennek kukaztuk

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 21:03:58

@Fergio: Hat en nem vk a haverjuk csak tobb nettot kapok miattuk.

Na jo mar a haverjuk vagyok.

2018.01.22. 21:04:52

@Fergio: " tök rossz volt a kft, ahol a nyereségadó mindent vitt."
Ja.. mindent... illetve izé...9%-át a nyereségnek..igaz, régebben ez is több volt, de psszt... nem beszélünk már többé soha a 2002-2010.-ig terjedő paradicsomi időszakról..

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 21:05:43

@Fergio: marmint veszteseges volt, a szocik nem akartak megvenni

hazafiasan meg kellett volna rendelni a szoci szavazoknak, ahogy az MNO-t megrendeltek a fideszesek 2002 utan

csak mint kiderult, szoci szavazok nincsenek, vagy nem tudnak olvasni

2018.01.22. 21:08:20

@Fergio: "Mi a faszom köze van Orbán zsebdiktátoroskodásának Gyurcsányhoz?"

Hááát... ha már választani kell (vagy lehet..) akkor inkább egy " diktátor "mint egy csődgondnok/felszámoló biztos..

Fergio 2018.01.22. 21:09:17

@Womb Raider: igen 9%-lett 2017-ben, addig 10 volt hány évig is amióta Orbánka kormányozgat? Ja és megemelték a minimálbért, tehát köszi az 1%-ot kifizettem magam után a megemelt bér miatt. Szoc. hozzájárulásra és nyugger biztosításra... egészségügy lófasz, nyugger meg lehet nem leszek, mert nem lesz aki fizesse.

Fergio 2018.01.22. 21:13:13

@Womb Raider: Akkor válaszd a diktátort, én nem szeretnék diktatúrában élni. És még ezzel így van 8-2 millió azaz 6 millió ember. Tudod, a nem többség. Mert a 2 millió az a többség, mint tudjuk. De a Gyurcsány sem hiányzik, sem a többi. Marad a külföld. Sajnos 42 évesen eljutottam odáig, hogy inkább bárhol máshol, mint ebben a 25 éve szétlopott országban. Hobo-t tudnám idézni: "Sosem lesz vége???"

Fergio 2018.01.22. 21:17:28

@Halál kamionja mindenkit elgázol: a családom, barátaim. Meghogy helyre tegyem időnként azokat a süketeket, akik vagy pénzért nyomják a szart, vagy szimplán agymosottak.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 21:18:00

@Fergio: marmint, en is kulfoldon dolgozom

S innen is kristalytiszta, hogy Orban a legkisebb rossz. Sot normalisabb mint a kormany abban az orszagban ahol /kulfoldon/ dolgozom.

midnightcoder2 2018.01.22. 21:18:17

@Fergio: Nos, a mindenkori magyar kúrmányok korrupciós ügyeibe nem haltak bele milliószámra az emberek. Az amcsikéba igen.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.22. 21:18:33

@Fergio: Annyira ne menj messzire, hogy ne tudj kommentelni....

midnightcoder2 2018.01.22. 21:20:50

@jjoey: Tudod mit, legyen a libsiké inkább szabolcs-szatmár és a többi hátrányos helyzetű régió, a sok ex-migrivel akiket annyira szeretnek, és akinek több száz év alatt sem sikerült beilleszkedni. Aztán hajrá, onnan szép győzni!

Fergio 2018.01.22. 21:24:26

@midnightcoder2:
Az elmúlt 20 évben nem haltak meg az amerikai katonák közül olyan rengetegen... ha meg visszamegyünk Vietnámig és a Koreai háborúig, akkor mehetünk itt is messzebb.
I., II. világháború, '56. És akiket elvittel a Rákosi- és a Kádár korszak alatt, és sosem jöttek vissza. A háborúba való belépés a kormányok döntése volt. 56 szintén.

ember100 2018.01.22. 21:25:18

@Comte de Gippaud:
Helló !

Azért a fityeszere mint ellenzéki pártra emlékszel ugye .
Úgy húzta vissza az országot ahogy csak tudta !
És nem lehet MINDENT a Mohácsi csatára fogni :)
8 év teljhatalom amit ki is használnak hogy megtömjék a zsebüket.
Korrupció meg minden.

Fergio 2018.01.22. 21:30:13

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Nyilván máshol sincs kolbászból a kerítés. Csak már unom, hogy lassan nem ülhetek le beszélgetni a barátaimmal anélkül, hogy szóba ne kerüljön a politika... amiből aztán jó kis viták alakulnak. Belefáradtam a sok hitegetésbe, reformokba, korrupciókba, miközben éppen nem érzem, hogy olyan kurvára jobb lenne pl. nekem. Nincs 3 gyerekem - csak kettő -, van egy kis cégem, amivel IT-sként 20 éve lavírozom Hol jobban, hol rosszabbul), mert sosem volt és nem is lesz kormányzati kapcsolatom. Az van, volt, amit a saját erőmből elértem.

Fánkevő Fáncsi 2018.01.22. 21:30:24

A magyar állampolgároknak szavazati joga van, és szavazhatnak külföldön élő magyar kisebbségek is. Vagy nem jól tudom ?
Mert, ha így van akkor mit nem lehet azon érteni, hogy Orbán tolja a pénzt külföldre. Szavazatokat kap érte, ilyen egyszerű. Csak meg kell mutatnia, hogy ő milyen jó ember és gondol az idegenbe szakadt magyarokra is.
Itthon még sokkal könnyebb, egy heti Soros-kampány teljesen annulál legalább 100 kórházi fertőzésben kipurcant nagymamát. Ha nem többet. Ki nem szarja le a CT-k darabszámát, ne röhögtess már :)
Ilyen egyszerűek a magyar emberek. Mint a fa kocka.

ember100 2018.01.22. 21:50:31

@Womb Raider: Helló !

NEM a külföldiek lopták szét az országot hanem mi Magyrok , privatizáció , aki közelebb volt a tűzhöz nagyobbat szakított .
A pl. lakosság nagy része akkor vette meg a lakását bagóért mélyen piaci ár alatt , vettek cukorgyárat is hitelből és egyből eladták 2-3 szoros áron a külföldieknek. , nem kellett volna eladni és most magyar cukoriparunk lenne .
Egyszerűen kapzsik voltak ennyike !

ember100 2018.01.22. 21:54:49

@Fergio:
Helló !

Aki nincs velünk az ellenünk vezír a nagy vesztés után , egyszerűen kettészakította az országot.
Talán van még eladósorban levő lány a vezírnek van még esélyed esetleg kérd meg a pénztáros lölőt hogy fogadjon örökbe.
Na jó csak vicceltem .
MINDENNEK VAN HATÁRA :)

nick papagiorgo 2018.01.22. 21:57:34

"Apolgi" igazán abbahagyhatná a hangulatkeltést - főleg, hogy amit leír, az nem igaz, vagy max. részben igaz.
Ahogy egy ismerősöm mondta, nem az baj hogy valaki nem tud valamit, hanem hogy amit tud, az nem úgy van.
Hova jutunk még? Annyira szar az élet az Orbánkormány alatt, hogy ő maga is kivándorol, és pl. Garmisch-Partenkirchenből fogja igazgatni kicsiny közösségét? "Találkoztam Mici nénivel, ő annyira elkeseredett, hogy háromszor vándorolt ki csak az elmúlt félévben"? Vagy hova fejlődhet még ez az egész? :)

Orbánfikázó blogból van kb többezer. Némelyik még színvonalas is. Ezért teljesen felesleges volt egy ötezernégyszázhuszonharmadikat létrehozni, csak szólok.

Fergio 2018.01.22. 21:58:58

@ember100:
Hali!

Nem kell cigó feleség... Zuckerbergnél okosabb apám lenne, ajjaj, az se jó. :o)))

Lyle Scott 2018.01.22. 22:05:56

Kedves Polgi! Abban teljesen igazat adok, hogy az egészségügyre kéne jobban odafigyelni, mint a focinkra! Mondom ezt úgy, hogy régen elég nagy Fradi drukker voltam. Utaztam mindenhova a csapat után. A vénaszkenneres bigyó után már nem érint a dolog. Azt még érteném a kormány oldaláról, hogy a mozgás a szabadidő és az amatőr sport fontos az egészség védelme érdekében. De az új stadionok miatt nem lesz több amatőr sportoló! Ami viszont a lényeget illeti, nem kéne összeegyeztetni a Szlovák és a hazai egészségügyet. A szlovák sokkal rosszabb állapotban van! Nem tudom, hogy tudja-e, de "odaát" félig-meddig biztosítós a finanszírozás. Én itt születtem Budapesten és itt is élek. De édesanyám Felvidéki és sok rokonom van északra. Úgy alakult, hogy valamiért sokkal jobban tartom velük a kapcsolatot. Már több, mint 40 éve. Napi rendszerességgel kommunikálunk és sokat vagyok náluk vagy a rokonok nálunk. Pár hónapja regisztráltak egy súlyos betegséget édesanyám húgánál. A biztosító a huszadik vérátömlesztés után már nem fizet. Kész, nuku, nincs több. Azt a betegséget egész Közép-Európában csak Nyíregyházán lehet gyógyítani. Nem tudtuk elintézni az át-hozatalt. A magyar fél még engedékeny is volt, mert a Felvidéki rokon magyar nemzetiségű. De Szlovákiában még nagyobb a bürokrácia. Másfél hete halt meg anyukám húga a Tőketerebesi kórházban. Ha nagyobb sebészi beavatkozást kell egy betegen végezni, akkor az Ukrán határtól csak Kassa lehet a célpont. Nézze már meg kedves uram, hogy az hány kilométer!

birka menet 2018.01.22. 22:15:09

@midnightcoder2:

te szellemi fogyatékos zsebnáci, migráncsokat eddig csak orbán telepített Magyarországra, ráadásul rögtön lakásprogrammal.

Sebaj, orbánnak pont a magad fajta segghülye IQ katasztrófák kellenek.

VaradiJanos 2018.01.22. 22:19:30

A kis cenzúrázós korruptovics polgika

nick papagiorgo 2018.01.22. 22:21:27

Annyit jegyeznék még meg Polginak, hogy az egészségügy nem autóskártya, és nem arra játsszák, hogy hol van több Ct, meg hol több az egy főre jutó vastüdő stb.
Az egészségügy van jó, vagy sz*r. E tekintetben a szlovák egészségügy (nem akarom őket bántani) nem "fényévekkel jobb", mint a magyar, legalábbis annyira biztos nem, hogy a szlovákok ezért rajtunk röhögnének. A maga kérdésfeltevése, na az a röhejes.
Még egy kérdés: vajon miért járnak hozzánk az osztrákok fogászhoz - nyilván azért, mert Ausztriában olyan rosszak a fogorvosok. Az ön "logikai okfejtéséből" legalábbis ez következik.

Legközelebb talán tessék a témát először körbejárni, mielőtt írni tetszik. Tudom, ma már ez nem alapkövetelmény, de talán mégis.....

birka menet 2018.01.22. 22:22:19

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "bezzeg az allamcsod elott kussoltak mint szar a fuben, pedig a 2006os valasztas elott mar tudtak h feri kamu szamokat mondott be az EUnak"

te a fideszre gondolsz bögyörő, amelyik teljes frakcióval szavazta meg a 2002-ben a 100 napos programot. Sőt 2006 ban a választási kampámyban orbán gazdid még 14. havi nyugdíjat ígért. Ha ez az elmebeteg került volna 2006-ban hatalomra, akkor már 2006 nyarán államcsőd lett volna!

Azóta is jól helyben hagyottt titeket orbán gazdid, ti segghüyle birkanépség, a nyugdíj vagyont lelpota, a 13. meg 14. havi nuygdíjt az ukrán betelepítetteknek adja, az egészségügyből meg átlapátolta a pénzt a tót meg horvát focicsapatokba. Ti meg csak dögöljetek meg, ennyi jár a hasznos hülyéknek!

Johannes76 2018.01.22. 22:26:01

"most sem ide utalták, hanem a szlovákiai focicsapatoknak..."
Ezt mondták? Külön kihangsúlyozták? Hogy a váci kórház felújítására szánt összeget költötték stadionra? Mert ha nem, akkor valószínűleg az Andrássy úton eladott villácskákon bukott milliárdokból is felújíthatták volna a vörös csillagos pajtásaid.
Számodra megdöbbentő lehet, hogy él még Magyarországon más típusú ember is, mint a te demagóg ballib fajtád. Esetleg vannak még olyanok is, akik számára fontosak azok a magyar (nálad valószínűleg százszor magyarabb) emberek, akiket egy háború igazságtalan lezárása elszakított az anyaországtól. Akik például a stadionjaikban felállva éneklik a magyar himnuszt. És akik megtartása magyarnak mindannyiunk feladata. Például úgy, hogy költünk az oktatásukra, a vallásuk gyakorlásának lehetőségeire, és a stadionjaikban a meccsnézésre is, ha ezzel erősítjük bennük a magyarságtudatot, és éreztetjük velük, hogy fontosak számunkra. És mivel bízom benne, hogy sok hozzám hasonló adófizető gondolkodik így, kijelentem, hogy nekem/nekünk fontosabb a határon túl élő magyarok sorsa, mint az, hogy mennyire modern kórházban látják el a csuklódon lévő duzzanatot.

birka menet 2018.01.22. 22:30:31

@nick papagiorgo: " vajon miért járnak hozzánk az osztrákok fogászhoz - nyilván azért, mert Ausztriában olyan rosszak a fogorvosok. "

Azért az tényleg ijesztő, hogy nálatok fidiótáknál az IQ teljesen a nulla alá van zuhanva és esélye sincs emelekedni.
B+, te miért nem a Boss szaküzletből öltözöl, hanem a turkálóból? Miért nem vadiúj Mercit veszel, hanem 15 éves rozsdás Citroent? Majd még bebizonyítod itt, hogy azon országok nem állanak jobban ahol hasít a Boss meg a Merci eladás, mert Orbansisztán turkálói meg 15 éves roszdás autóparkjai is a hasonlóan a jól müködö, prosperáló ország jelképei.

birka menet 2018.01.22. 22:38:11

@Johannes76: "Esetleg vannak még olyanok is, akik számára fontosak azok a magyar emberek, akiket egy háború igazságtalan lezárása elszakított az anyaországtól. kijelentem, hogy nekem/nekünk fontosabb a határon túl élő magyarok sorsa, mint az, hogy mennyire modern kórházban látják el a csuklódon lévő duzzanatot."

Öcsém, te nem is a NAP, hanem 2018 HÜLYÉJE VAGY!
Remélem majd akkor is ekkora seggnyalással fogod ünnepelni orbánt, amikor anyádat az eletmentő mütéthez valamyelyik stadionba fogják szállítani.

nick papagiorgo 2018.01.22. 22:38:47

@birka menet:
nem erről van szó.
Arról van szó, hogy "Polgi" szándékosan ferdít.
Oké, hogy te Orbánra kattansz.
De ha objektíven nézed, a magyar egészségügy olyan, amilyen, és (bár ezt te sose fogod beismerni, de) Orbán előtt se volt olyan hűdejó, alatta se változott sokat, és ha Karácsony Gergely nyer a választásokon, akkor se fognak a betegek hipp-hopp meggyógyulni (ez a szomorú hírem).
Ugyanez a szlovákkal. Nincsen nagy különbség a kettő között. Teljesen máshol kellene az okokat keresni, ha már egyáltalán.
A Polgi szándékosan ferdít, ill marhaságokat beszél ill. olyan dolgokat hoz fel, amik nem állnak összefüggésben egymással. Ennyi. Ehhez nem kell Orbán, meg baloldal, meg Fico, meg szlovákok, meg semmi. Ha kis eszed van, magad is belátod. Az én megjegyzésem nem politikai jellegű.

conchita wurst 2018.01.22. 22:41:34

én szlovákiai vagyok

innen mindenki magyarországra megy kórházba/mütetre aki teheti /komárom/

Johannes76 2018.01.22. 23:02:44

@birka menet: ezek szerint a magyar költségvetés kereken 1.1 milliárd forint évente, amit kizárólag kórház felújítására, vagy stadion építésére lehet költeni, a kettő kizárja egymást.
Nem tudom, hogy jön ide édesanyám, de sajnos ő jó néhány éve meghalt. Remélem, ezt hamarosan mindketten elmondhatjuk magunkról.

morph on deer 2018.01.22. 23:08:43

@midnightcoder2:
“Nos, a mindenkori magyar kúrmányok korrupciós ügyeibe nem haltak bele milliószámra az emberek. Az amcsikéba igen.”

Az amcsik korrupciós ügyeibe?
Jól emlékszel?

ember100 2018.01.23. 00:16:22

@Fergio:
Helló !

Végül is igazad van .
Egy ilyen csapatban én sem szívesen lennék :)

ember100 2018.01.23. 00:21:33

@Johannes76:
Helló !

Látom lyó féle Magyar vagy !
Ezek szerint inkább adsz enni a szomszéd kutyájának mint a saját gyerekednek ?
Na menj már a fenébe ezzel a fityeszes nemzethy demagóg szövegeddel !!!!!

2018.01.23. 01:56:57

@Rettegek mert ballib vagyok: persze, simicska .. mert tiborcz elvtárs lopja a pénzt, ezért is simicska a felelős.. sőt gyurcsány, soros és a lipsik.. látom kivezényelték ide az összes hülyét, nagyon megijedtek a narancskomcsik :)

2018.01.23. 01:59:56

@nick papagiorgo: fel se fogtad az irományt, ami arról szól, hogy rossz a sorrend, nem a szomszéd stadionját kéne építeni, hanem az itthoni kórházakat, erre te leírod ezt az elmúlt8éves baromságot.. gratulálok.

2018.01.23. 02:07:37

@putris72: te kis narancskullancs, értelmesebb országokban mindkét brigád már rég a sitten ülne, de te csak imádkozol a vezéredhez, hogy lopjanak még, mert hát a maszop is lopott, igaz kb csak tized annyit.. 160 milliárd.. ne röhögtess.. mészáros elvtárs azt 1-2 hónap alatt eltapsolja.

2018.01.23. 05:54:25

@ember100: Te, ez a cukorgyárazás már lejárt lemez ám... majd nézz utána, mekkora volument is képvisel a magyar cukorfogyasztás a gdp-ben.. viccesen kicsit. Én amúgy az energia/közmű szektorra gondoltam. Azt nem Szabó Béla meo-s vette ám meg, sőt, nem is Dibusz Tivadar vezérigazgató. Nem is ők adták el. Mondjuk ahogyan a MÁV Cargo-t sem...

2018.01.23. 06:06:56

@Fergio: "Akkor válaszd a diktátort, én nem szeretnék diktatúrában élni. És még ezzel így van 8-2 millió azaz 6 millió ember."

Hűűű.. ez nagyon liberális matematika ám... Én meg azt mondom, hogy Orbánnal meg van elégedve 8-1.5 millió ember :) Ebből 2.5 szavazatával is jelzi, a maradék csak rábólint otthon a fotelben, miközben lapátolja befelé a nokedlit pörivel. Ha az emberek annyira rettegnének a diktatúrától, akkor nem szavazták volna be a totális hatalomba Orbánt és bandáját zsinórban kétszer (és jön a harmadik menet, amiben valószínű kiüti a szoclib bagázst), hanem azt mondták volna nekik, mint amit Ferinek mondtak 2010.-ben: Menjetek a picsába! (© Horn Gábor)
Ha valóban 6 millió ember unja a diktatúrát (te valószínűleg nem nagyon vagy tisztában a szó pontos jelentésével...) akkor nem halt volna el olyan gyorsan a nagy tavaszi tüntikézés, nem csak 80000 embert tudott volna utcára vezényelni a "civil" hálózat... ja, tudom, a világforradalom eső miatt elmarad. Ne röhögtess..ha diktatúra lenne, te már rég egy fekete Pobeda hátsó ülésén csücsülnél két marcona fekete bőrkabátos TEK-es között.. de nem, te szabadon jártathatod a lepcses szád, szavazhatsz, tüntikézhetsz, el is mehetsz, ha úgy esik jól. Tudod hol lesz diktatúra? Ahol már elkezdték az internetet, mint a szabad infóáramlás leghatékonyabb eszközét, elkezdték a hatalom kontrollja alá hajtani, ahol gyakorlatilag (a terrorizmus prevenciójára hivatkozva..) a teljes népességet folyamatos és automatizált megfigyelés alá vonják, lehallgatják, életét dokumentálják.

midnightcoder2 2018.01.23. 06:54:12

@Fergio: Ne csak a halott amcsi katonákat számold, de az áldozataikat is. És ott van Pl. Afganisztán is - anno még Oszama Bin Ladent is ők képezték ki, és még sok derék tálibot. Aztán ott volt az Öböl-Háború, ahol ugyan Szaddám volt az agresszor, de ha nincs alattuk olaj akkor az amcsik magasról szartak volna a dologra. Aztán jóval később jól levadászták ugyanezt a Szaddámot a nem létező vegyi fegyverek miatt, megteremtve ezzel mindannyiunk szeretett ISIS-ét. De nyilván a szír konfliktushoz, vagy az ukrán háborúhoz sincs semmi közük, az ukránok csak viccből puccsolták meg az oroszbarát kormányukat. Ahogy 1956-hoz sem volt semmi közük, nem hülyítettek minket a SZER-en keresztül, majd hagytak ott mint eb a szaharát mert épp a Szuezi válság fontosabb volt.

Fergio 2018.01.23. 06:54:59

@Womb Raider: Mi van felébredtél fidesz troll? Nekem jár a lepcses szám? Abban az országban, ahol az első kommentemben leírt dolgok történnek, azt már nem hívják demokráciának. Abban az országban, ahol az állam kezében kb. 6 TV csatorna van, és plussz 3-4 a haverjai kezében, ahol a bíróság vezető székeiben fideszes gecik, vagy ahol a főügyész a legnagyobb párttag, ott em beszélhetünk demokráciáról kishaver. Kiperelik a TAO pénzek elszámolását a cigó sajátbejáratú focicsapatától, és baszik kiadni az adatokat? Mi ez bazdmeg? Kívánságműsor, a k@rva anyjukat? 8-1.5 millió az hogy jött ki? Ki a 1.5 millió? Honnan vetted ezt a szart? Megint megy az éterbe kiabálás tények nélkül... Ezt tudjátok fidesz csürhe. Azt is elmondanám, hogy az elmúlt választásokon csak a választók 47%-a voksolt a fideszre. Tehát nem az emberek többsége, ahogy azt hirdették. Azért nyertek, mert szétdaraboltatták a pártokat - mindenki alapíthatott pártot mint tudjuk - , és átalakították a választási kerületeket. Ez sportszerű. És demokratikus. Kibaszott bullshit. Már nincs Pobeda, az a komcsi érában volt, amikor még Orbán faszkalap haverod KISZ titkár volt a parasztgyerekkel meg Deutch Tomcsikával. De eljön még az idő, amikor majd nemcsak a civil szervezeteket fogják basztatni hanem minenkit. Amikor majd megmondják, hogy a gyereked nem megy egyetemre, hanem választ magának egy szakmát kishaver. És beáll 3 műszakba robotolni. Már most is ezt sulykolják. De nyalogasd továbbra is Orbánka seggét. Védd meg teljes mellszélességgel. Aztán majd pár év múlva számolj el a lelkiismereteddel. Kíváncsi leszek, mi lesz majd, ha már nem lesz tizenezer milliárd bármire a haveroknak az EU-tól. Nem lesz amiből visszacsorog sok ezermillió az államháztartásba. Nem lehet majd minimálbéren tartott munkásokkal Lőrinckének a túlárazott építőipari - merthogy ehhez is ért a gázszerelő csávó - tendereket megnyerni.

midnightcoder2 2018.01.23. 06:56:28

@Womb Raider: Azért nekünk volt egy elég erős mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk amit roppant ügyesen sikerült szarrá verni és külföldi kézre játszani. Ha anno nem teszik, akkor ma picit másképp festene a GDP.

midnightcoder2 2018.01.23. 06:59:12

@morph on deer: Jól. A mindenkori amcsi elnököket - na jó, csak az újkoriakat - az olajcégek mozgatják. Illetve, persze nem csak az olajcégek, ami aztán vissza is üt, lásd a Trump ellen szervezett baloldali hajtóvadászat ami mögött kőkemény amcsi cégek állnak.

2018.01.23. 07:05:43

@Fergio: Ki kiabál tények nélkül? Te emlegettél 6 millió protestálót a diktatúra ellen :) Nincs Pobeda? Nemááá... azé' kösz', hogy szótá! Akkó pedig diktatúra sincs :)
"Azt is elmondanám, hogy az elmúlt választásokon csak a választók 47%-a voksolt a fideszre. "
Pontosan... mutass még egy pártot, amelyik ennyi szavazatot tudott besöpörni! Tudod, ez a demokrácia, ami mindenhol máshol is pont így működik. A legtöbb szavazatot besöprő párt alakíthat kormányt. Tanulmányozd csak a francia, az angol, vagy a német rendszert. Ott milyen szavazati aránnyal mekkora hatalomhoz jut a kormányzó párt- Plusz, mélázz el azon, hogy egyéni választókerületekben milyen arányban nyertek a fidesz képviselő jelöltjei :) Pubi :)
Igen, pártot is alapíthat bárki... némmá.. tiszta diktatúra :) Vagy akár össze is foghat két, három, több párt... megtiltotta a Fidesz? Ja, hogy a nulla társadalmi támogatottságú törpe minoritás pártok nem képesek erre.. hát, így jártatok.

Fergio 2018.01.23. 07:07:06

@midnightcoder2: Még a végén kiderül, hogy az amerikaiak miatt lett 56. Eszem-faszom megáll. A köcsögök, hogy nem segítettek. Az oroszok által bábkormányozott Magyarországon, a büdös genyák. Az a probléma, hogy az amerikaiak messze magasan jobban élnek mint mi éltünk valaha is. Igen gecik ők is, mint Kína, meg az oroszok, meg az összes nagyhatalom. De ha te azzal nyugtatgatod magad, hogy jobb Orbán, aki csak szétlopja a saját országát és úgy kormányozza, mintha a cigó családja lenne, mint az amcsik, akik milliókat ölnek meg havonta gondolom, és közben élnek mint Marci Hevesen, akkor kellemes időtöltést neked. Tapsolljá sokáig. És remélem fizeted az adókat rendesen. Propagandára, államadósságra, állami médiára, egészségügyre, stb.

midnightcoder2 2018.01.23. 07:07:15

@birka menet: "B+, te miért nem a Boss szaküzletből öltözöl, hanem a turkálóból? Miért nem vadiúj Mercit veszel, hanem 15 éves rozsdás Citroent? "

Az átlagpolgár ma nem a turkálóból öltözködik, hanem kicsi kínai ruhákat vesz. Meg kicsi kínai laptopokat, telefonokat, lámpákat, és nagyjából mindent ami fogyasztási cikk. Ahogy nagyrészt az európai átlagpolgár is, csak neki a kínai zoknira előbb ráírják hogy Adidas. De ettől az is ugyanarról a dzsunkáról jön mint az, amire nincs ráírva.

A vadiúj Mercid meg centire ugyanazt tudja mint a 15 éves Suzuki - úgy 8 liter benzin elégetéséért cserébe elvisz úgy 100 kilométerre. Ami érdemi különbség a kettő között az max. az elektronika, ami pedig Made In China.

2018.01.23. 07:07:54

@midnightcoder2: Igen, ebben igazad van, a magyar tulajdonú élelmiszer ipari vertikum alól eladták ("privatizálták, kárpótolták") a földet. Innen kezdődött.

2018.01.23. 07:10:19

@midnightcoder2: "A vadiúj Mercid meg centire ugyanazt tudja mint a 15 éves Suzuki - úgy 8 liter benzin elégetéséért cserébe elvisz úgy 100 kilométerre. Ami érdemi különbség a kettő között az max. az elektronika, ami pedig Made In China."
Naaaaaa... :)))) A két lábad is elvisz 100 kilométerre :) meg Feri bácsi is a lovaskocsival. A prémium/luxus kategória (jellemzően német) járgányai ezt úgy teszik, hogy messze nagyobb biztonságban vagy. (A kényelem másodlagos)

Fergio 2018.01.23. 07:10:45

@Womb Raider: Nem válaszoltál arra a kérdésre narancskullancs, hogy mi az a 1.5 millió, akiről hadováltál? Ki járt így? A magyar emberek balfasz? Éppen azért nyerhettek, mert szétbaszták a választókörzeteket, hogy az ő emberük nyerjen. Mit nem értesz ezen? Ettől ez még nem európai. Tudod Európában nem módosítják feszt a választókörzeteket a hatalmon lévő párt emberei. De nyomd a faszságot tovább.

VaradiJanos 2018.01.23. 07:15:58

@Halál kamionja mindenkit elgázol: “csak mint kiderult, szoci szavazok nincsenek, vagy nem tudnak olvasni”
Ne hazudj! Itt az indexen mindig azt mondják, hogy az értelmiség mind balra kacsint

midnightcoder2 2018.01.23. 07:16:18

@Fergio: Azért, ha hallottad a korabeli SZER felvételeit, igen, volt közük a dologhoz. Nyilván kellett hozzá Rákosi Pajtás Elvtárs is, de valójában egy sakkfigura voltunk amivel azért léptek hogy feláldozzák.

"Az a probléma, hogy az amerikaiak messze magasan jobban élnek mint mi éltünk valaha is."
Na ja. Miután gondosan kiirtották az őslakosokat szinte mind egy szálig, örököltek egy egész kontinenst az összes természeti erőforrásával. Ráadásul sikerült kellő távolságban maradniuk az európai kommunista mozgalmaktól, és kifejleszteni egy olyan hadsereget amivel aztán eljátszhatták és játszhatják a mai napig a rablólovag szerepét. Csak aztán a dolognak ott is vannak árnyoldalai: a "haladás" őket is elérte, ma már ott is erős a baloldal, ott is tele vannak mexikóiakkal, az iparuk nekik sem igazán versenyképes a kicsi kínaiakkal, szóval hanyatlik ott is az egész. Ennek egyik tünete Trump, de ő csak tünet és nem megoldás. Ahhoz McCarthy kellene.

2018.01.23. 07:18:22

@Fergio: :) 1.5 millió? Én ennyit jósolok az ellenzéknek ;) Megtehetem? Meg ám!
Amúgy csak szólok, hogy 2010.-ben a régi választási rendszer szerint poroltak el benneteket:) De úgy ám! ...és minekutána az emberek látták, hogy a Fidesz megreformálja :) a választási metodikát, azt mondták: Ez jó! és újra bizalmat szavaztak a Fidesznek! 2/3-ot kaptak. Nektem is áll a zászló, győzzétek meg a TÖBBSÉGET, hogy ti jobban csinálnátok... persze ehhez nem ártana elfeledtetni a néppel, hogy már sokszor kaptatok lehetőséget és mindannyiszor elszúrtátok.. de sebaj, az idő megoldja..

Fergio 2018.01.23. 07:21:48

@Womb Raider: Bocs, de nincs időm a félremagyarázásaidra. Örülj Orbánkának, a fideszes mutyinak, a korrupciónak, reméljük a következő 4 évben is nyomják majd - amíg kapnak pénzt az EU-tól -, te pedig kapod a trollpénzt. Halleluja! Én meg keresek egy is pénzt rendes munkával. Na cső.

midnightcoder2 2018.01.23. 07:24:53

@Womb Raider: Ez a biztonság elég kétélű. Nekem Ford Focusom van - igen, ha belemegyek vele 120-szal az árokba akkor jobb eséllyel fogom túlélni mint ha a kettővel előző Opel Kadettemmel tettem volna, azzal a kocsimmal amit messze a legjobban szerettem. Csak ebben olyan A és B oszlopok vannak, hogy a holt térbe egy elefánt is simán belefér nem egy gyalogos vagy biciklis, míg a jó öreg Opelből simán kiláttam minden irányba. Ugyanez volt az apám Suzukijában is.

Fergio 2018.01.23. 07:25:19

@Womb Raider:
Még egy mondat.
"és minekutána az emberek látták, hogy a Fidesz megreformálja :) a választási metodikát, azt mondták: Ez jó! és újra bizalmat szavaztak a Fidesznek! " Igen azt mondták? Kik mondták ezt ostoba? Beszéltél mindekivel? A kommentjeid többsége hazugság, amit úgy állítasz be, mintha úgy lenne. Rossz retorika. Saját magad égeted csak vele. Hiteltelenné válsz, és unalmassá. Csinálj inkább valami értelmeset.

2018.01.23. 07:28:52

@Fergio: "Csinálj inkább valami értelmeset." Azt teszem... világosságot viszek oda, ahol láthatóan deficite van ;)
@midnightcoder2: Ez is igaz... ám ezért használnak a Mercedesnél, a BMW-nél meg egyre több gyártónál nagyszilárdságú acélt. Amúgy a franszia ótókból meg soha nem lehetett noormálisan kilátni, az idióta a oszlop megoldásaik miatt.. A holt tér ellen is van ellenszer, hála az elektronikának :)

2018.01.23. 07:30:46

@Fergio: "Kik mondták ezt ostoba? "
Azok, akik nem voltak restek felemelni a seggüket a fotelből és elügettek a választókörzet szavazó helyiségébe és kinyilvánították a véleményüket. A demokráciában néma gyereknek senki sem veri a faszát.
Egyéb kérdés?

CoolKoon 2018.01.23. 07:33:31

Nos, a "szlovák focicsapatok"-ért anyádat. Ettől függetlenül szánalom, hogy még a leglepukkantabb vidéki focicsapatot is rengeteg pénzzel tolják meg, csak azért, mert pártunk és kormányunk (meg főleg Vityacsászárunk) szereti a focit. Mintha ez bármit is megoldana. Az a pénz egyébként az oktatásból is hiányzik, csak amiatt valahogy sokkal kevesebben sírnak. Hiába, a sok tuskónak oktatásra tényleg nincs szüksége.

felső határ nincs 2018.01.23. 07:33:39

@Fergio: mi az h kik mondták azt te szerencsétlen?

aki nem szavaz az nem szavaz azt jónapot, ennyi erővel miindenhol diktatúra van

olyan felhatalmazása európában egy pártnak e volt az elmút8évben Európában mint a fidesznek!

gigabursch 2018.01.23. 07:34:57

@EU zászlót mindenhova!:
Konkrétan a váci kórház Gyurcsányék alatt rohadt le azzá, ami.

Fergio 2018.01.23. 07:42:15

@Womb Raider:
Hiába emelték fel a seggükket az emberek, ha a választókörzeteket úgy osztották fel, hogy ahol eddig szocis többség van, ott azt megnyírbálták, hogy fideszes legyen. Melyik részét nem érted???? Ez volt a kérdés. De úgy látom csak a terelés megy, mint Orbán haverodnak. Mondtam már, csinálj valami értelmeset, mert ez egy nulla.

conchita wurst 2018.01.23. 07:58:44

béláim

probléma h csak 2 millióan szavaznak a fideszre, s csak 1 millióan imádják orbán viktort? 9 millióan meg nem?

ez egy csoda, pedig. 12 évet uralkodott már.

a legutóbbi demokratikus ballib rezsim után, nem is léeztek gyurcsányisták meg balosok ebben az országban, mind eltünt, mintha nem is lett vóna. Azt is letagadták h tudják mi az a ballib, nemhogy arra szavaztak vóna, valamikó

conchita wurst 2018.01.23. 08:00:41

@Fergio: hornék is megváltoztatták a választókörzeteket, oszt akkó mivan?

olyan választókerületi rendszer meg választási rendszer nincs, ami szerint a maszop nyerne, azt jónapot

400 képviselőre valszeg nem ugyanannyi körzet kell mint 200ra, ugyebár

2018.01.23. 08:05:00

@Fergio: Enbeer... te ezt el is hiszed? Ám legyen igazad a listás esetben. Na, de mi a helyzet az egyéni jelöltek esetében? Ott is átszabták a bikinit és télikabát lett belőle?
Lassan (de hangosan) írom: tessék pártonként összeszedni több választót, osztán gyühet a Kánaán..én nem bánom. Vagy tiltva vagyon a népnek, hogy az LMP-re vagy a Liberális pártra szavazzon?

Nerevaryne 2018.01.23. 08:08:02

Én nem hiszem, hogy lehetne annyi pénzt az egészségügybe tolni, hogy az működjön is.
Eleve sok orvos azért megy el, mert kiskirályok irányítják az egészségügyet, és nincs helye a szakmai megbecsülésnek. Ezen ugye a több pénz csak rontana. Az az orvos amelyik azért ment el mert nem volt pénz, nem fog penészes váróba visszajönni ugyanannyi pénzért se. A felújításokra pedig csak akkor jut már keret, ha mindenki szépen megszedte magát, az utolsó szülészorvosnak is megvan a negyedik merci és épül a harmadik nyaraló. Ha ezzel a gusztustalan klientúrával nem számolunk le és nem hagyjuk a dolgozni akaró orvosokat képességeik szerint dolgozni addig tök mindegy mekkora a büdzsé, el fogja nyelni az egészségügy és még el is fog adósodni.

jobbekk 2018.01.23. 08:13:09

Bocs, de Lendva SzlovÉNiában van, nem SzlovÁKiában, úgy tudom...

Kivlov 2018.01.23. 08:23:16

"Valahol, valami elromlott ebben az országban! Ideje lenne megjavítani!"
Az, hogy az emberek gondolkodása megmaradt az óvodai szinten.

$pi$ 2018.01.23. 09:11:11

@Fergio: "mindenki alapíthatott pártot mint tudjuk"

Tehát azért nincs demokrácia, mert a fidesz nyert, azért nyert, mert sok kis párt van és azért van sok kis párt, mert mindenki alapíthatott pártot. Azért nincs demokrácia, mert mindenki alapíthatott pártot.

Gratulálok, elmebajnok!

Hari Seldon 2 2018.01.23. 09:40:51

@midnightcoder2:
Ja, csak ha ott kiderül. - Mert előbb utóbb kiderül.
Ott a média megírja, (mármint olyan média amelyik el is ér embereket).
Ezután Többnyire a bűnöst le is ültetik. (legalábbis ez a jellemzőbb)
Nálatok meg? Röhög egyet a képedbe, és lop kétszer annyit.

2018.01.23. 09:47:19

@jobbekk: Még... )

2018.01.23. 09:52:33

@Hari Seldon 2: Olyan média, ami eléri az embereket... aha . Az internet korában bárki elérhető és bárki tetszése szerint szerzi be az információit. (Jó, ez nem lesz mindig így, ha az amerikai brainstorming termékeny talajt talál...)

"Ezután Többnyire a bűnöst le is ültetik. "
Ja... biztosan így van. Clintonné is ül. Meg Clinton is.. mennek éppen a magángépükkel Ukrajnába ellenőrizni a gázbizniszüket.

Hari Seldon 2 2018.01.23. 09:59:09

@midnightcoder2:
Csak urban legend még a Kádár korból maradt. Azok a termékek soha nem voltak eladhatóak a KGST-n kívül.
Például:
A magyar bor világhírú? - Ja, Magyarországon világhírű.
Itt egy szupermarketben sem látsz magyar bor standot, akár még polc részt sem.
Természetesen van "étranger" részleg ahol összegyűjtve árulják a külföldit, de ott sincs.
Többi mezőgazdasági termék minősége is hasonló szintem van.

ursus artos 2018.01.23. 10:12:42

@midnightcoder2: "Az ellenzéknek ma nem az a baja, hogy nem tudja eljuttatni az üzenetét a néphez. Az a bajuk, hogy nincs épkézláb üzenetük. "
Az ellenzéknek kommunikációjának az a legnagyobb baja, hogy a számszerűsíthető eredmények ellen, homályos, nehezen konkretizálható - sőt tulajdonképpen mindig, mindenre ráolvasható - ellenüzenetek, "bizonyítékok vannak: az oktatás romokban, munkatáborok, menekülő magyarok, rezsim, önkény, demokráciadeficit stb... És ezek bizony nehezen jönnek át. Az emberek már csak ilyenek. Hiába tudjuk, hogy százezerszámra éheznek a gyerekek, mégsem látjuk. Hiába tudjuk, hogy mindent elloptak, de mégis a fizetések nőnek. Hiába tudjuk, hogy az egészségügy romokban de egy osztályos orvos 600 ezret keres. Szóval itt kezdődnek a bajok.
A másik: most, hogy nőnek a bérek, ha nem lenne egy kulcsos szja, lenne olyan üvöltözés a másik oldalról, hogy Orbán miért nem vezette be, pedig a Svábynál a Naplóban erről "papolt", ismét egy bizonyíték, hogy Orbán becsapta az embereket...

Hari Seldon 2 2018.01.23. 10:15:10

@Womb Raider:
És? Lesz még esélyük valaha is még a politikában? arrafeél? - Elmonom ha nem tudnád, nagyrészt leírták magukat.
Másrészt elitélték már? Volt már per?
Volt megalpozott vád? Amit bevett a szövetségi ügyészség? (vagy hogy hívják arrafelé az óceán másik oldalán)
Ot nem bemondásra mennek a dolgok, mint a Duna mentén. Hosszú évek alatt alakul ki egy ügy. - És ha ügy van, akkor lesz bíróság is. - Ott nem egy párt irányt mindent, hogy egyik napról a másikra leültetünk valakit, mert a Trump féle médiában ellenbortányt kavarnak.
De hangsúlyozom, ha van ügy, akkor annak valami következméyne biztos lesz.
Ha más nem, politikai hulla a Clinton család. - Ez viszont már most igaz.

Nálunk Fillon lett az aki belebukott, pedig jóval kisebb ügy volt. Mészáros le sem hajol annyiért, amennyi szabálytalan kifizetésért ő belebukott.
Mellékszál, de sajnáltam, mert annak örültem volna, ha a Macron és Fillon juott volna a második fordulóba. - Mondjuk mostanra látszik hogy Macron is egész jó.

ursus artos 2018.01.23. 10:21:41

@birka menet: "te a fideszre gondolsz bögyörő, amelyik teljes frakcióval szavazta meg a 2002-ben a 100 napos programot."
Ennyit a Fidesz ellenzéki áskálódásából. 100 napos program? Igen? Csináljátok ha már megnyertétek a választásokat, rajtunk ne múljon...
"Sőt 2006 ban a választási kampámyban orbán gazdid még 14. havi nyugdíjat ígért. "
Egészen pontosan: "Olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, hogy akár 14. havi nyugdíjat is lehessen fizetni."
Nyilván ezt veheted igéretnek is.

Roan 2018.01.23. 10:23:33

@Rettegek mert ballib vagyok: "Az Index.hu pl meg se említi, hogy a főnökük vastagon érintett az Elios ügyben Simicska révén:" - mert nem érintett vastagon. Az OLAF-jelentés 2012-15 közötti időszakra terjedt ki, amikor is a szabálytalanságot találták. Na, mikortól nem volt Simicska strómanaja a cégben? 2012-től? oh, wait...

VaradiJanos 2018.01.23. 10:27:32

@jobbekk: “Bocs, de Lendva SzlovÉNiában van, nem SzlovÁKiában, úgy tudom...”
Apróságokra balfaszék nem adnak....

VaradiJanos 2018.01.23. 10:34:40

Mikor lesz cikk a sződligeti polgármesteri hivatal hatmilliós hőszigeteléséről és az egymilliós szobrocskákról és a négymilliós tornaszerekről? He, polgika? Ezt is gyorsan töröljed ahogy szoktad!

Európai téridő 2018.01.23. 10:40:37

Gyurcsány tényleg elqrta, meg a disznóbőrtáskás fináncminisztere is. Hogy a fenébe nem tudtak időben összeszedni néhány autógyárat a multiktól? Persze a bankot csődbejutattató néhai csődbankár Fekete Jánossal magasabb sebességre kapcsolódó eladósodásnak és a lengyelekéhez képest sikertelen megállapodással a hitelezőket illetően szintén szerepe volt a hendikepben. Bezzeg-Csehszlovákia pedig azért nem adósodott el, mert nem rajta keresztül próbáltak meg keményvalutát szerezni a szovjet elvtársak, amikor épp "kvázi-bojkott" sújtotta őket. Mert hogy mindennek ellenére kis szláv testvérek maradtak a kutyafülűek.

Fergio 2018.01.23. 10:50:10

@$pi$: Ez igen! De jól levezetted a hülyeséget! Honnan szedted, hogy azt mondtam, azért nincs demokrácia, mert sok kis pártot lehetett alapítani, agyament? A szavazást cseszték szét azzal, hogy boldog-boldogtalannak lehetett pártot alapítani - még támogatták is -, és a választókerületeket "reformosították", ahogy fidesz troll cimborád nevezte a fidesz-alapú körzetek kialakítását...
"Szereted a halakat? Nem? Akkor buzi vagy!"
Ez a szinvonal.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.01.23. 10:51:30

@Willkommenskultur: Es en szlovak allampolgar vk.
@conchita wurst: én szlovákiai vagyok

Akkor húzzatok el Meciárhoz innen. Külföldi ne ugsson bele a magyarok dolgába!

$pi$ 2018.01.23. 10:53:53

@Fergio: "hogy azt mondtam, azért nincs demokrácia, mert sok kis pártot lehetett alapítani, agyament?"

Ezt írtad. Ja, te is meglepődsz milyen butaság, ha végiggondolod, ugye?

2018.01.23. 10:55:07

@Fideszes vagyok tehát lopok: "Akkor húzzatok el Meciárhoz innen. Külföldi ne ugsson bele a magyarok dolgába!"

Csak kérdezem... minden kettős állampolgárral kapcsolatban ez az álláspontod? Vagy csak a határon túli magyarok esetében?

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.01.23. 10:55:18

@gigabursch: Konkrétan a váci kórház Gyurcsányék alatt rohadt le azzá, ami.

Az elmúlt nyolc év "nemzeti" kormánya meg maghagyta úgy a kis hülye embereknek, mert ugye Orbánéknál első a nép, második a stadionok és csak harmadik a saját számlára lopás.

Megérdemlitek hogy Orbán minden bőrt lenyúz rólatok és jókat röhög közben

Fergio 2018.01.23. 10:55:33

@VaradiJanos: Akkor lesz cikk, amikor a NAV-os Microsoft szerződések feltárásáról, a kiperelt TAO pének elköltésének bemutatásáról, a KDNP által eltapsolt 100 milliós kajapénzekről. De készíthetsz magadnak egy blogot, és ott nyugodtan irogathatod a hülyeségeidet. Csak először ezekre kellene egy kis magyarázat, fideszkullancs.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.23. 10:55:51

@Roan:

2011-2015 idószak, és 2011-2013 végéig Simicska volt a többségi tulajdonos.

Megjygezem az összeférhetetlen csávó, aki a döntő biztottságban és cégben is benne volt, az is Simicska embere.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.01.23. 10:57:36

@Womb Raider:

ezek nem magyarok, hanem külföldi államok által pénzelt idegenek. Meg vannak véve,hogy az Orbán seggét nyalják, ezzel ártsnak a magyaroknak.

Szlovákok haza!

2018.01.23. 10:57:51

@Hari Seldon 2: Osztán Bokor Gyuriékat leültették, mert koholt vádak alapján lerohantak egy országot és emberek százezreit irtották ki? Azé' ez nem ugyanaz a súlycsoport, mint Orbánék Nemzeti Vadkapitalizmusa...

Fergio 2018.01.23. 11:00:05

@$pi$: Igen nagy butaság, ha kiragadsz a környezetéből egy mondatot, és megmagyarázod. :) Idézd azt a mondatomat, ami arról szól, hogy azért nincs demokrácia, mert sok pártot alapítottak. Hajrá!

Fergio 2018.01.23. 11:03:35

@Rettegek mert ballib vagyok: Igen, mindenki Simicska embere, és te pontosan tudod, mi volt 2011-2015 között az Elios tulajdonosi felosztása. De az, hogy akkor már Simicska eladta a cégének a nagy részét a két buzi fideszesnek, és kiesett a pixisből - előtte Orbán haverod barátja volt -, az már mellékes. Az Orbán-ellenfél Simicska nyerte a közvilágításai tendert, nem pedig Tiborcz, akinek az apósa a miniszterelnök. Magyarázd még, hátha elhisszük.

Roan 2018.01.23. 11:15:32

@Rettegek mert ballib vagyok: Tehát 1 évig Simicska is benne volt, amikor még jól feküdt Orbánnál, Tiborcz pedig 5 évig, és bár közben kipaterolták a főstrómant, ő simán folytatta tovább a bizniszt, mintha mi sem történt volna. Ebből nekem az jön le, hogy a kulcs az Orbán köreihez tartozás. De bármennyire is próbálod Simicskával szépítgetni, attól a korrupció még az marad, ami. Vonják felelősségre mindkettőt, érdemei szerint. Vagy te nem így látod?

Amúgy megtaláltam a nem létező Index-cikket:

index.hu/belfold/2018/01/20/tiborcz_simicska_orban/

2018.01.23. 11:18:42

@Roan: " Ebből nekem az jön le, hogy a kulcs az Orbán köreihez tartozás. "

Hűűű... mutass egy kormányt, amelyiknél nem pont ugyanígy működött.

sas70 2018.01.23. 11:31:31

@Halál kamionja mindenkit elgázol: De akik maradtak a magánpénztáraknál, azoknak szép kis nyereség ütötte a markát, a többiek meg felmarkolták az alamizsnát és majd leshetik a nyögdíjukat, ha majd kapnak egyáltalán bármit is!

sas70 2018.01.23. 11:35:43

Nehogymá a múti vigyeki a pízt, majd kivisszük mi és építünk mindenkinek focistadionyt!

2018.01.23. 11:36:45

@midnightcoder2: ismét egy narancsos baromság. Az élelmiszeripar, főleg az alapanyag megtermelése alapvetően veszteséges. Modern gyárunk sose volt a késztermékek előállításához, a termelés pedig a nyugatihoz képest szintén nem volt acélos az elavult technológiák miatt (pl 1 hektáron mennyi búza terem). MINDEN nyugati országba tolják a gazdáknak a pénzt, ahogy itthon is. Nem véletlenül vásároltak meg komplett megyéket mészáros elvtársék, hisz pacsira is jár a hektáronként 30.000 pénz. Nem véletlen lettek budapesti fodrászból nagyföldbirtokos NER lovagok a helyiek kárára.

2018.01.23. 11:37:49

@sas70: Alamizsnát? Nocsak... arra célzol, hogy akkoriban szánalmas reálhozamot tudott felmutatni mindegyik pénztár? Mert ugyebár a tőkét nem lehetett felmarkolni, azt csak átkönyvelték az állami oldalra. Ahova az mindig is tartozott...
A magánynugdíjakkal kapcsolatban (mármint az atombiztos öregkori ellátást illetően) javaslom a Carillion által kezelt (és elbukott) manyup esetét... amit természetresen végül az angol államnak kelett megmenteni. Ne legyenek kétségeid, lesz magyar péda is, csak el kell jöjjön a tömeges kifizetések ideje... mert pénzt gyűjteni mindegyik tud..

2018.01.23. 11:38:16

@Womb Raider: sok országban nem így működik.. csak a hozzád hasonló narancsagyu férgeknél alap, hogy mindent lopnak, ami mozdítható

2018.01.23. 11:40:20

@okostojas007: "Az élelmiszeripar, főleg az alapanyag megtermelése alapvetően veszteséges."

Tényleg? Basszus... gyorsan szólj a lengyeleknek..

2018.01.23. 11:42:24

@okostojas007: A németeknél (hogy egy bezzegországot nézzünk) pont ugyanígy megy, csak más, messze nagyobb volumenben. Nézz meg egy nagyobb beruházást náluk.. mire elkészül, hatszoros lesz a bekerülési költség.

2018.01.23. 11:43:21

@okostojas007: (csak szólok... méltóztass emberi hangnemben kommunikálni és a férgezést tartogasd a családtagjaidnak.. )

Fergio 2018.01.23. 11:45:59

@Womb Raider: Akkor elmondom, hogy tudd, eddig egyik kormány esetében sem úgy működtek a dolgok, hogy amikor hatalomra kerültek, az összes ellenzéki dolgozót - de még a vécés nénit is - kibaszták az állami intézményekből, feltöltötték a saját hozzá nem értő emeberiekkel. Az állami tenderekből jutott az ellenzékieknek is, és a kormánypártiaknak a nagyrésze. Egyik kormány sem tette ennyire nyilvánvalóan strómanjává a gyerekkori, tanulatlan haverját 100 milliárdos cég vezetőjévé az EU-s tendereken meghízva.
Ha tudsz ilyet hallgatlak. Van még kérdés?

Fergio 2018.01.23. 11:52:25

@Womb Raider: Még valami! Volt régen is korrupció, és lesz is. Csak az a különbség, hogy most egy nemzetközi EU-s szervezet is fennakadt a primitív csalási módszeren. Nehogymár az legyen a válasz egy kiderült korrupcióról, hogy "mutass egy kormányt, amelyiknél nem pont ugyanígy működött"... Gondolkozzatok már azzal a kevéske agyatokkal, ami maradt. 42 milliárd forintról van szó, nem 100 ezerről.

2018.01.23. 11:55:32

@Fergio: "hogy amikor hatalomra kerültek, az összes ellenzéki dolgozót - de még a vécés nénit is - kibaszták az állami intézményekből, feltöltötték a saját hozzá nem értő emeberiekkel."

ohhogyne... mesélj még, kérlek!
Lőrinc valóban hungarikum, ám a többiben tévedsz. Minden kormány , ha módjában állt, az összes lehetséges helyre, kulcspozíciókba a saját kádereit (már ha volt annyi a tarsolyban..) ültette. Mindegyikük tehetségét kötve hiszem, hogy meg tudnád ítélni.
Amúgy is hülyeségeket állítasz...és keveredsz ellentmondásba majd.. ugyanis, ha minden állami alkalmazott segghülye, ahogyan állítod, akkor nem is kellene megemelni a béreiket, hiszen nem végzik rendesen a munkályukat. Se a rendőrök, se a tanárok, se az eü dolgozói... hiszen mind-mind pártkatonaák :)

2018.01.23. 11:57:17

@Fergio: Hát... mindekinek megvan az ára.. nektek az olcsójánosok jutottak :) (Mondjuk Demszkyt leszámítva, ő azért jó sokba fájt Bp.-nek.

Fergio 2018.01.23. 12:04:23

@Womb Raider: Egy barátom felesége 40 évig dolgozott a HM-ben titkárnőként. Átélte az összes kormányváltást az utóbbi időszakban, mindíg az éppen aktuális államtitkár titkárnője volt. Ő mesélte többek között azt is, milyen volt, amikor az Orbánék kirúgtak minenkit a HM-ből, és odaültettek teljesen ismeretlen embereket, akiknek fingjuk sem volt semmiről. Egy másik ismerősöm az anno Tervgazdálkodási Minisztériumba jelentkezett (Matolcsy találmánya volt, mielőtt MNB kutya lett), közölték vele, hogy sajnos mind a 100 köztisztviselő pozíció be van töltve az államtitkár úr barátaival és rokonaival. Közalkalmazotti státuszba jöhet. Ő intézte a hivatal összes külföldi utazását, mentek Izraelbe a hivatal dolgozói, hogy infót kapjanak más országokban hogyan kell működnie egy ilyen hivatalnak. Majd még mesélek.

Fergio 2018.01.23. 12:05:44

@Womb Raider: Nektek? Szerinted kinek a pénzéből fogja az állam kifizetni a teljes összeget - ha beigazolódik a korrupció - a büntetésre? Visszakérik Tiborcztól ugye? Hehe. Jó vicc volt.

Hari Seldon 2 2018.01.23. 12:09:17

@Womb Raider:
Ost te aggódsz a muzulmánokért? - Nem az van nálatok most, hogy a muzulmány rossz?
(mondjuk itt sem szeretik őket, csak nem megy belőle kampány az utcától a tv-ig)

Fergio 2018.01.23. 12:12:18

@Womb Raider: Még egy mondat.
Tévedsz, ha azt hiszed régen is csak a kormány emberei nyerték a közbeszerzéseket. Mivel anno nem volt 2/3, az ellenzéki pártokat is be kellett vonni a buliba, hogy aztán közösen el tudják osztogatni a lóvét. De most nincs erre szükség, mert a 2/3 miatt bármit megtehetnek. Anno nyertek fideszes - ellenzéki - cégek is tendereket, lásd Közgép.

Sexual Harassment Panda 2018.01.23. 12:26:45

@Fergio: horj gyula is 2/3-al kormányzott 1994-ben

arabok balrol 2018.01.23. 12:27:15

@okostojas007: s lesz olyan opcio aprilisban a szavazofulkeben, h sok becsuletes orszag?

mert szerintem Orban lesz meg a ballibek

S Orbanra akkor is nyugodt szivvel szavazok, ha 10x annyit fog lopni mint eddig, annyival jobb a lipsiknel. Na, erre varrjal gombot.

arabok balrol 2018.01.23. 12:32:51

@Fergio: na de most meg 2/3 van ugyhogy az ellenzeknek pofa lapos

a 10%-os elQro ballenzeknek meg kulonosen

@Sexual Harassment Panda: sose volt 2/3-a gyulanak

sas70 2018.01.23. 12:36:26

@Womb Raider: Szánalmas reálhozamot? Persze a válság után, amikor éppen kezdtek normalizálódni a viszonyok! Ha jól emlékszem, simán hozták a piaci átlagot a legtöbben, aztán meg amikor 6-8%-ért álltak sorban az emberek, hoztak 20-at és volt amelyik többet is.
Legalább aztán kurmányunk jól befektette ezt a pénzt, vettek belőle MOL-t veszteséggel, gáztárolót túlárazva aztán az adósság meg felcsökkent és már az adóból kell a nyugdíj fizetéseket kipótolni.
Óriási üzlet volt! De legalább jól megvédték a nyugdíjakat!

2018.01.23. 12:37:56

@Sir Galahad: Szlovákiában tényleg jobb az egészségügyi ellátás illetve az intézmények állapota, ha nem is azonos szintű keleten és nyugaton. Kelet-Szlovákia egyes részein elég putri települések vannak, nyilván ott a rendelő is vacak.
De ami a fő különbség, hogy a kikövetelt hálapénz sose volt jellemző. Se a szocializmus alatt, se manapság. Ezt szlovákiai magyaroktól tudom, akik átköltöztek Budapestre és nagyon meglepődtek, hogy mindenki tartja a markát a kórházban. Ha a szlovákiai ellátás nem is jobb, nincs az a balkáni lejmolás, hogy ágytálat is csak akkor cserél az ápoló, ha kap 2000 forintot.
Mondjuk úgy, hogy sokkal kevésbé feudális az egészségügyi rendszer. A beteg nincs jobbágyként kezelve. Ez szembeötlőbb, mint a CT-k száma országosan.

A fidesz nyilván azért is hagyja elhullani a betegeket, öregeket, mert rengeteget meg lehet így spórolni a nyugdíjakon. Nem véletlenül lett a nyugdíjkorhatár felemelve az átlagos várható élettartamhoz közelebbre. Egy kormány se akar Magyarországon sok öreg eltartottat.

arabok balrol 2018.01.23. 12:37:59

@sas70: olyan kotelezo allami manyup amit a komunistak idehoztak sehol a vilagon nem mukodik

1 vot a trukkok szazaibol ahogy lerohasztottak a qrvaorszagot, meg a nepet

Sexual Harassment Panda 2018.01.23. 12:38:07

@arabok balrol: kivéve am8kor az MSZP 1994-ben 31 %-os támogatottsággal megszerezte a parlamenti mandátumok 54 %-át

sas70 2018.01.23. 12:39:17

@arabok balrol: Nem is lenne ezzel semmi baj, ha utána csak te szopnál az agyatlanságod miatt, csak az a baj, hogy mindenki szív, 2 millió szektahívő miatt, akik beszopják a politikai marketinget!

arabok balrol 2018.01.23. 12:39:25

@karandash: a revkomaromi korhaz sokkal ratyibb mint a szonyi /komarom/, pedig komarom kisebb varos, es ez nem kelet szlovakia

a valamirevalo szlovakiai magyar orvosok is felmondtak a gecibe azt eljarnak szonybe melozni

Sexual Harassment Panda 2018.01.23. 12:40:11

Engem tavaly Augusztusban megműtöttek, és a CT vizsgálatra 20 egèsz percet várattak! Felháborító!

arabok balrol 2018.01.23. 12:41:02

@sas70: mennyenek szavazni ne utana vinnyogjanak

ha nem?

Sexual Harassment Panda 2018.01.23. 12:42:08

@sas70: sajnos ilyen ez a demokrácia, a sok rohadék nem arra szavaz akire te szeretnéd.

2018.01.23. 12:48:02

@Fánkevő Fáncsi: igen, erről van szó. Nincs ebben semmi trükk, a Fidesz a határontúliak szavazatait megvette, mondjuk eleve kevés romániai, szlovákiai vagy szerbiai magyar szavazna a baloldalra. Megadták ezeknek az idegeneknek a választójogot és ha csak pár ezer szavazatot kapnak határontúliaktól, már megérte a Fidesznek a dolog. Úgyse a saját pénzükön építenek stadionokat Szerbiában, Szlovákiában, hanem a magyarországi adófizetők pénzén.

Magyarország olyan gazdag, annyira nincs már mit javítani, építeni, fejleszteni, hogy a környező országokba kell tolni a pénzt. Nem fér már el a sok bankjegy az országban. Már seggtörlésre se akarja senki használni, úgyhogy nyomják ki Szlovákiába.

2018.01.23. 12:52:37

@arabok balrol: Szlovákiából rengeteg orvos és ápoló simán átmegy Ausztriába melózni. Ez nem újdonság. Nyilván vannak eltérések, helyi anomáliák, tudsz mutatni szarabb szlovákia kórházat, rendelőt, mint a magyar oldalon. Elmész Kelet-Szlovákiába, ott meg ukrajnai állapotokat találsz. De átlagban az a helyzet, amit írtam. A szlovákiai magyar ismerőseim szerint Szlovákiában ha nem kolbászból van a kerítés, de nincs hálapénz. Ez hatalmas különbség.

rigolya2 2018.01.23. 12:53:24

@midnightcoder2: khm...

2002-2010 között egy világválság húzott el mellettünk.
Egyébként a devizahiteleket I. orbánia vezette be, és a forintkamatokat valami fidesznyik járai emelte meg.
Jah, a 2001-ben bevezetett, finanszírozhatatlan lakástámogatási rendszer is orbániában született!

2010 óta mennyi pénz is folyt el értelmetlen pénznyelő stadionokra, kisvasutakra, külföldi fociklubokra???
Miközben benyeltek 3.000 mrd mnyp-pénzt, rohasztják az egészségügyet és oktatást, felélik financiálisan és képzettségileg is a jövőnket!

Maga meg tapsikol hozzá! Grat!

Közben még az államadósság nominálisan 2010-2017 között alig 40%-ot emelkedett 28.000 mrd forintra!

Sexual Harassment Panda 2018.01.23. 12:55:00

@rigolya2: "2002-2010 között egy világválság húzott el mellettünk."
Lol

rigolya2 2018.01.23. 12:56:49

@midnightcoder2: A KATA-t ki is vezette be?
Az ÁFA-törényünk kiskapuit ki is tárja éppen nagyobbra?
orbánia miért is csökkentgeti az egyes termékek ÁFA-ját, csak hogy fejetlenség legyen a gazdaságban???

A médiákból mit is hagytak a fidesznyikek mára másoknak? Egyáltalán miből is finanszírozzák a veszteségeiket???

Ergo: Ha valamit számon kér 2010 előttről, akkor igen becsületére válna ugynazon szálkákat megtalálni a 2010 óta uralkodó orbániából!

sas70 2018.01.23. 13:02:19

@Sexual Harassment Panda: Nem kiscsillag a demokráciában arányos népképviselet van és nem lehet egyharmaddal, kétharmadot szerezni! Még sorolhatnám, hogy mi nincs egy demokráciában, ami van Orbániádában, de a szektásoknak nem számít.

rigolya2 2018.01.23. 13:09:25

@Sexual Harassment Panda: ???

Netán valami vélemény vagy érv???

2018.01.23. 13:11:46

@sas70: " De legalább jól megvédték a nyugdíjakat!" Egyelőre mindenki megkapta a nyugdíját, meg az aktuális emelést is. Plusz, ha 110 éves koráig él, akkor is fog nyugdíjat kapni, nem csak a tőke+hozamok erejéig... :) Meg mondom, nyugtával dícsérd a napot. A Carillion is ígéretes volt, aztán durr, elúszott a zsé. Akkor bezzeg jól jön az állami segítség. Nos, én az állam helyében széttártam volna a kezem és jó étvágyat kívántam volna ahhoz mindenkinek, amit főzött magának. A devizahitelesek is mindenkinél okosabbnak gondolták magukat, ám amikor bukta volt, akkor mentek rinyálni állam bácsihoz és azokkal fizettették ki a habzsidőszi árát, akik addig nyújtózkodtak, amíg atakarójuk ért.

" Mivel anno nem volt 2/3, az ellenzéki pártokat is be kellett vonni a buliba, hogy aztán közösen el tudják osztogatni a lóvét. "
Aha... szóval nem azért nem loptak el mindent, amihez hozzáfértek, mert akkora grál lovagok voltak, hanem azért, mert ebben némi akadály került az útjukba... Ahha... én is így gondolom. Szóval az a brigád is szarházi tolvajok csapata volt.

citrix 2018.01.23. 13:13:55

Soros és az általa pénzelt álcivilek tehetnek az egészségügy helyzetéről, de mégse. Ami a nemzeti oldalról nézve sose volt ilyen virágzó, sose költött az állam ilyen sok pénzt rá és sose voltak ilyen rövidek a várakozási listák. A propaganda remek, itt minden szép és csodálatos. Stadionok nem csak minden tanyára dukálnak hanem külföldre is. Ezek lesznek (határon kívül) a külföldi kormányok és szervezetek által pénzelt egyesületek amit be kell jelenteni ellenséges tevékenység gyanúja miatt ha már erre hozott törvényt a fidesz. Amilyen mértékkel mérsz olyan mértékkel mérnek néked is, így vagyon az írásban.

2018.01.23. 13:14:37

@sas70: Bruhahah

"Nem kiscsillag a demokráciában arányos népképviselet van és nem lehet egyharmaddal, kétharmadot szerezni! "
„Macron pártja a szavazatok 32 százalékával meg fogja szerezni a mandátumok 70 százalékát. Magyarországon ma azok lelkesednek a leghangosabban Macron győzelméért, akik itthon egy a franciánál sokkal arányosabb választási rendszert igazságtalannak tartanak."

Figyelsz, kicsibogár???? Ízlelgesd... Macron rezsim, Macron diktatúra!

sas70 2018.01.23. 13:20:03

@arabok balrol: A felosztó-kirovó rendszer a kommunista csökevény, csak te történelemből nyilván 1-es voltál!

Sexual Harassment Panda 2018.01.23. 13:23:36

@sas70: már ahol. Sok helyen aránytakan a választási rendszer.
Gondolom amikor tavaj Micron elnök a lakosság 13%-ának támogatásával +szerezte a mandátumok 65%-át, akkor nem hisztiztél.

sas70 2018.01.23. 13:26:53

@Womb Raider: Csak a szezont, a faszommal ne keverd már össze! Kicsit nézd meg, hogy a francia állam és az önkormányzatiság, hogy működik, milyen szervek vannak és bár elnöki rendszer van, de nagyon is jól korlátozott. Szóval a példád, nagyon sántít, még hivatkozásnak is gyenge!

sas70 2018.01.23. 13:31:58

@Sexual Harassment Panda: Ja Trabant is egy jó autó, a maga módján, csak nem Mercedes!
Papíron a magyar demokrácia is, demokrácia. Minden intézmény, minden szerv megvan hozzá. Csak ezek a szervek nem jól látják el a funkcióikat, de megvannak, pont úgy, mint a Trabant motorja, meg négy kereke.

Sexual Harassment Panda 2018.01.23. 13:34:33

@sas70: szóval amikor Franciaországban szerez egy párt 2/3-ot 13%-al az jó, ha Magyarországon, sz rossz.
Nincs több kérdésem.

arabok balrol 2018.01.23. 13:42:01

@karandash: magyarorszagon sincs halapenz, csak ha adsz, te dontesz

mi a gond a halapenzzel, magam adtam szlovak orvosnak, mert megerdemelte

arabok balrol 2018.01.23. 13:43:24

@sas70: hat, MANYUP mindig is volt, most is van

a gyurcsanyi fele kotelezo manyup viszont sehol sem bizonyult eletkepesnek a vilagon, tehat ma mar sehol nincs /lengyelek is probaltak/

sas70 2018.01.23. 13:53:45

Nem volt Gyurcsány féle kötelező magánnyugdíj, mert a törvényt 1997-ben fogadták el: 1997. évi LXXXI. törvény - a társadalombiztosítási nyugellátásról.
A magyar kötelező és önkéntes vegyes rendszer, pedig egy nagyon jó rendszer lett volna, mert egy minimális ellátást mindenki kapott volna, ezen felül pedig differenciáltan, tőke arányosan kapták volna az emberek a nyugdíjat.
A befizetések pedig már most sem fedezik a nyugdíjat, ezért az adóból pótolják.

2018.01.23. 14:04:04

@sas70: A magyar kötelező és önkéntes vegyes rendszer, pedig egy nagyon jó rendszer lett volna, mert egy minimális ellátást mindenki kapott volna, ezen felül pedig differenciáltan, tőke arányosan kapták volna az emberek a nyugdíjat. "

Mondod ezt te. Ennek ellenére sehol nem tartották akkora világrengető ötletnek, hogy bevezessék :) Az önkéntes az más, meg a nyugdíj célú megtakarításokat is támogatja az állam. A kmnyp agyament ötlet volt, Orbánék gyorsan el is kaszálták, de mit ád isten, Medgyessy kartács csak azért is átcsatornázta a zsét a magánpénztárak felé. Majdnem bele is döglött az ország, mert csak hitelből ment a kieső befizetések pótlása a nyugdíjkasszánál, de oda se neki. A komcsikat különleges anyagból gyúrták, ugyebár...

arabok balrol 2018.01.23. 14:05:26

@sas70: ja, a komunizmus is nagyon jo volt papiron

azonban vilagszerte elbukott gyurcsanyi manyupjaval egyutt

2018.01.23. 14:05:47

@sas70: Értelek... ha liberális párt nyer 13%-effektív támogatással 70%-ot, az maga a népuralom kvintesszenciája. Minden más csakis diktatúra. Te vadász...gyanús vagy te nekem..

2018.01.23. 14:10:05

@Womb Raider: milyen érdekes, a németek hegyvidéken is fele annyiért építik a sokkal jobb minőségű utakat, mint amit itthon viktorka összerakat mészárossa az apja bányájából. milyen érdekes, hogy csak a margithíd felújítása 2x annyiba került, mint az usában egy ugyanakkora vadi uj hid.. de tudjuk, nem lopnak. toljad csak a propagandát pubi..
Amennyiért legutóbb viktorka km áron újította fel a vasutat, annyiért építettek a kínaiak mágnesvasutat, de tudjuk, a gazdid nem lop.

2018.01.23. 14:12:12

@Womb Raider: ne hisztizz, megint megsértődsz, azt jössz megverni? ne felejts el megint új nickel regisztrálni a jövőhéten :)

arabok balrol 2018.01.23. 14:13:54

@okostojas007: tiszta mazli Orv bannak h a nemetekre nem lehet szavazni csak a tolvaj rablo ballipsikre

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.01.23. 14:14:16

@Womb Raider: "„Macron pártja a szavazatok 32 százalékával meg fogja szerezni a mandátumok 70 százalékát."
Figyelsz, kicsibogár???? Ízlelgesd... Macron rezsim, Macron diktatúra!"

Kicsi bogár vagy te is. Macron győzelem mögött nem áll a francia GDP 5 %-át kitevő diktatórkus agymosás, mint az Orbanreichban. Macron győzelméhez nem kellett, hogy az ügyésszség Macron pártjának mindennapos korrupciós ügyeiről tudomást se vegyen és mindente azt hazudja hogy nem törént semmi. Macron győzelméhez nem kellettek helyi kiskirályok, akik a közmunka megvonás meg az önkormámynazati források elvételének a fenygetésével Macron felé kényszerítették volna a szavazókat.
Ezek csak az orbáni diktaúrában vannak.

Szóval ha ezután a szavazóknak csak 42 %-a gondolja úgy hogy szavazni megy, az legalább az ő egyéni döntésük, amiben semmi kormányzati alattomos kényszerítés és agymosás nincs. Ezek után a győztes legitimációja olyan tiszta, ami Magyarországon csak az örök álom kategóriába tartozik.

2018.01.23. 14:18:39

@arabok balrol: ez a tipikus focista hozzáállás.. azt hiszed te is a NER csapat tagja vagy, és hogy nyertek, holott pár elvtárson kívül mindenki veszít, csak te még nem fogtad fel. Majd amikor benyújtják a számlát, és ki kell fizetned mészáros elvtárs legújabb horvátországi jachtját, akkor te leszel az első aki körbepicsogja a netet, hogy ellopták a jövőjét, de akkor már késő lesz.

2018.01.23. 14:19:42

@arabok balrol: hát nagy szerencséjük, mert én a németekre szavaznék

arabok balrol 2018.01.23. 14:21:26

@okostojas007: s lesz olyan opcio aprilisban a szavazofulkeben, h sok becsuletes orszag?

mert szerintem Orban lesz meg a ballibek

2018.01.23. 14:25:33

@okostojas007: Óóó... milyen érdekes, hogy a Strabag annak idején dupla áron épített utat nálunk, mint odahaza az ottani béreket melett is...
Egyébként nekem nincsenek pontos adataim és műszaki adataim az általad emlegetett német hegyvidéki utakról... neked vannak? Vagy csak blöfföltél egy vastagot? (Amúgy szuper a beton autópálya, csak csúszik is rendesen, ha vizes.. és eszi a gumit rendesen. de ez most amúgy lényegtelen...valamint... az Uniós átlag valami 3-3.2milliárd forint, de ez nagyon széles határok között ingadozhat.
Aztán, ha ráérsz, mesélj nekem a berlini reptérről is, meg a lopásokról :)

2018.01.23. 14:30:53

@Fideszes vagyok tehát lopok: Tudtam, hogy megmagyarázzátok.. valóban, sok minden nem kellett Macron győzelméhez... csak néhány hazugság.
Azzal a hülyeséggel meg hagyjál, hogy a kormány bárkit is kényszerít. A ti beszűkült agyatokban létezik ez csak. Magyarázzátok az eljövendő bukást, biztos, ami biztos alapon. Ideje lenne már végre magatokba nézni és felismerni azon hibáitokat és hiányosságaitokat, ami oda vezetett, hogy a Parlamentbe lassan már csak idegenvezetővel léphettek be.

2018.01.23. 14:33:27

@Womb Raider: megint azzal mented a narancsot, hogy azok is loptak.. húúha.. ki gondolta volna
gyurcsány kb 1.5x áron építtetett utakat, orbán meg 4x-s áron, ennyi a különbség a 2 tolvajbanda közt. gyurcsánynál az autópálya km ára megegyezett a német km árral, és a munkaerőköltség különbözetből, és minőségből lopták össze magukat. viktorkádnál egyből 4x-es az ár, és a szar minőség ugyanúgy megmaradt. és most mesélj, ha a strabag akkora nagy szar volt régen, miért még mindig velük építtet orbán vezéred? még az M3-as metrót is a strabag újítja, szóval pont jóval példálózol.
tudod pubi, ha nem csak birkamenetre járnál, hanem szétnéznél a világban, akkor meglátnád, hogy nem csak olyan utat lehet csinálni ami az első év után hullámos, a második évben már le kell zárni a felét és kátyúzni, és nem lepődnek meg azon se, ha néha fagypont alá csökken a hőmérséklet.

2018.01.23. 14:37:54

@okostojas007: "ne hisztizz, megint megsértődsz, azt jössz megverni? ne felejts el megint új nickel regisztrálni a jövőhéten :)"
Nem hisztizek, csak jeleztem, hogy semmi nem jogosít fel a mocskos stílusra. Amúgy nem tudom honnan a téveszme, hogy több nickkel lennék jelen.. A B1-ről már végleg kitiltottak, ahogyan a 444-ről is, de eszembe nem jut új nickkel odatolakodni. Tudod, a vélemyényszabadság fontos dolog, főleg a libberálfasisztáknál.

2018.01.23. 14:40:54

@okostojas007: Nem azt mondtam, hogy a Strabag szar... ha figyeltél volna.. Azért nagy kérés lenne, ha az állításaid mögé végre jönnének források is?

2018.01.23. 14:41:02

@Womb Raider: most soroljam fel a régi nickjeidet? ha utálod a liberalizmust, simán csak kitilthatnának szó nélkül, hisz pont neked nem tetszik, hogy mindenki mindenhez hozzászólhat.

Roan 2018.01.23. 14:43:56

@Womb Raider: Hűű, és ez mióta mentesít bárkit is a felelősség alól?

2018.01.23. 14:46:25

@Roan: Nem erről van szó. Csak a nagyon hangos ellenzésk nagyon nagy csendben volt anno.

2018.01.23. 14:49:27

@Womb Raider: ó, most már jó a strabag.. az előbb még ők voltak a fő bűnösök.. tipikus narancsos szarkeverés :) ahogy megcáfolnak és pofára esel, egyből a barátból ellenség lesz, az addig gyűlölt cégekből jóbarát. Jó, mondjuk gerinc nélkül könnyű az élet a pártszékházban..
nesze neked forrás:
index.hu/tech/2010/10/19/elkeszult_a_hoover-hid/
24.hu/fn/gazdasag/2017/01/24/nehezen-fog-megterulni-az-irrealisan-draga-esztergomi-vasutvonal/
vastagbor.blog.hu/2011/05/23/autopalyaepites_helyett_vasutfelujitas_a_tuti_biznisz

Roan 2018.01.23. 14:52:03

@Womb Raider: Talán azért, mert a pályázatokat nem a kegyvesztett Simicska, hanem Tiborcz nyerte meg. Ráadásul ott is eltelt némi idő, mire kiderült. De börtönbe mindkettővel, ha valóban csaltak. De te még mindig nem nyilatkoztál, hogy te is így gondolod-e?

2018.01.23. 14:57:21

@Womb Raider: Dórika, nyugalom van, úgy cserélgeted a nickjeidet, ahogy csak akarod, még arra is lusta voltál, hogy újat regelj. Ami vicces, ha a régi üzenetedre nyomnak, akkor az új profilod jön be, így könnyű lebuknod. Tessék szépen továbbképzést kérni a bérkommentelői tanfolyamon.

2018.01.23. 14:58:06

@Roan: Nem Simicskáról, meg nem is Tiborcról beszélek... hanem a Strabag demokratáról, tudod, akik még Medgyessyt is megpuccsolva ültették a senki által meg nem választott Ferencet a trónra... akkor miért nem visongott a tisztelt publikum?

2018.01.23. 15:00:20

@okostojas007: Szóval hazudtál... (mondjuk annyira nem szokatlan nálad..) szóval? Egyunazon reggel vagyok itt, csak a nevem helyett maradt egy nicknév. Hűűű... miccsoda konspiráció. Képzeld, ha még azt is elárulom, hogy van forró drótom a Lendvay utcába.. piros!!!

Roan 2018.01.23. 15:04:15

@Womb Raider: Te le vagy maradva pár évvel. 2018-at írunk, Orbánék 8 éve vannak. Kit érdekel Gyurcsány? Az eredeti felvetés az Elios Simicska-Tiborcz jelenségről szólt, arra válaszolj.

2018.01.23. 15:08:26

@Roan: Kit érdekel a holokauszt? lassan 80 éve volt... 2018.-at írunk. Egy párt/kormány tevékenységét érdemben csak úgy tudod meítélni, ha összehasonlítod az ellenpólussal, az elődeivel. Az ország szénája jobban áll, mint 2009.-ben állt, nyolc évnyi szoclib ámokfutás végén... a többi lényegtelen.

2018.01.23. 15:37:34

@Womb Raider: szóval nem hazudtam, mert most ismerted be, hogy régebben dóra néven futottál :) de te aztán nem váltottál nevet :)

2018.01.23. 15:43:28

@Roan: kár vele egyébként vitatkozni, ő az egyik legbutább narancskullancs, és ha csúnyát mondasz rá, vagy a vezérre, majd megfenyeget, hogy 150.000 ezer pénzért megszerzi a címedet, és kijön összeverni :)
Hozzá képest még birca is egy géniusz.

arabok balrol 2018.01.23. 15:47:12

@Womb Raider: hat engem erdekelne...marmint igeny az vona ra

arabok balrol 2018.01.23. 15:50:00

@Roan: s ez az oka h meg 8 evre akarom Orbant

Hari Seldon 2 2018.01.23. 15:59:33

@Womb Raider:
Milyen hazugság?
Na mesélj, hátha nem vettem észre az itteni hírekben, hogy mikor hazudott akár csak 10-ed akkorát mint a gazdád.
Fillon volt az, aki bebukott a rokon alkalmazásával.
Aztán Bayrou. Ő is.
Tudod, ezt úgy hívják következmény. - Ezt meg demokoráciákban szokott lenni. Hallottál róla?

2018.01.23. 16:28:18

@okostojas007: Képtelen vagy a legegyszerűbb dolgot is objektíven interpretálni. Elkezdtél mesélni, hogy majd te felsorolod a számtalan nevet, amin be voltam regisztrálva. Osztán amikor ténylegesen fel kellett volna sorolni, akkor jöttél a tereléssel. Amúgy meg ne gondold, hogy a feltételezett anonimitásod felhatalmazás arra, hogy útszéli bunkó stílusban (ahogyan anno is tetted) kommunikálj bárkivel. Ne gondold, hogy egy bizonyos határt átlépve is következmények nélkül gyalázkodhatsz.Öszpontosíts inkább arra, hogy az állításaid mellé valami adatot is mellékelj. Legalább néha ... és az sem ártana, ha felhagynál a butuska elméleteid hangoztatásával.

sas70 2018.01.23. 16:33:00

@Womb Raider: A 1997-es törvényt tényleg gyorsan elkaszálták Orbánék! Csak előbb ők is kormányoztak egy kicsit'98-2002-ig. Akkor még megfelelt. De a tények tényleg ne zavarjanak.
Amúgy meg fokozatos bevezetés és fokozatos áttérés lett volna, csak a napi politikai érdekek felülírják a racionalitást. A költségvetésnek az első 25 évben tényleg plusz teher lett volna, illetve volt, viszont utána, már egyre csökkenő mértékben.
Persze most nem az emberek fizetik meg, mert faszám rátolták mindenkire, aki aktív dolgozó, csak az nem látszik, hogy majd ő mit kap, ha 20-30 év múlva odakerül, hogy a befizetett járulékaiért elvárna valamit. A jövőt éli fel ez a rendszer és a sok ostoba dumával, elfedik a gondokat. A sok hülye, meg el is hiszi, hogy majd állambácsi gondoskodik róla, mer a Viktor megígérte.

2018.01.23. 16:35:18

@Hari Seldon 2: Lényegében a karrierje egy hazugság.. ahogyan szépen kiseggelt Hollande mögül, menekülver a süllyedő szoci tutajról, ahogyan létrehozta a saját 'hiánypótló' pártját, ami egészen fura mix... szociálliberális!!! No, meg az energiapolitika. A választásokon nagy hanggal hirdették a francia atomenergetika leépítését... aztán választások után : Áááá...inkább mégsem.
Ez meg külön vicces: www.bbc.com/news/av/world-europe-42768466/president-macron-on-trump-brexit-and-frexit

2018.01.23. 16:40:15

@sas70: 2001.-ben felülvizsgálták, kiderült, hogy :
a tervezett elemek többsége az elvártnak megfelelően működött, a 6%-on maradt tagdíj negatív hatásait a többletbevételek (önkéntes befizetés) nagyjából kompenzálták.
az inflációs terv nem megfelelően alakult.
probléma a pénztárak vagyongyarapodásának elmaradása a várttól ("2000-ben például a vagyonnal súlyozva 6,3 százalék volt az átlagos hozam, miközben a GDP nominális növekedése több mint 15 százalék volt, és a keresetek is mintegy 13 százalékkal nőttek."), melynek oka részben a tőzsde nem várt, hosszú és tartós visszaesése valamint a pénztárak működési költségeinek a tervezettnél lényegesen magasabb szintje (2000-ben pl. a tervezett 0,3% helyett 12,5% volt a működési költség).
A felülvizsgálatot végző szakmai bizottság megállapításai:

a jelenleg működő szervezeti struktúra nem teremt egyértelmű felelősségi viszonyokat, az önkormányzati jellegű irányítási rendszer a gyakorlatban nem működik, valójában az alapításban jelentős szerepet játszó bankok, biztosítók „indirekt módon” meghatározzák a pénztárak tevékenységét;
a szolgáltatási feltételek nem kellően kidolgozottak (például a szolgáltatások paraméterei nem meghatározottak, az egyösszegű szolgáltatás feltételei ellentmondásosak);
a magánnyugdíjpénztári rendszer – ellentétben az első pillérrel – nem kezeli a rokkantsági és hozzátartozói kockázatot (csak az egyéni számla örökölhetőségét biztosítja), ez a helyzet aránytalan terhekhez vezet;
a pályakezdők kötelező magánnyugdíjpénztári tagságának indokoltsága megkérdőjelezhető;
a garanciális szabályok ellentmondásosak, indokolatlanul ösztönözték a 35–47 éves korosztályokat is magánnyugdíjpénztári tagságra.
Ebből következően 2002 január elsejével le is zárták a kalandot :) Ahogyan azt illik. Medgyessyék meg amilyen gyorsan csak tudták, 2003. januárjában újra beindították a pénz áttalicskázását... erről ennyit..

2018.01.23. 16:43:06

@sas70: "A költségvetésnek az első 25 évben tényleg plusz teher lett volna, illetve volt, viszont utána, már egyre csökkenő mértékben. "

Bruhahah... erről tudod mi jut eszembe? Ez:
Rabbi és a libák
Kohn elpanaszolja a rabbinak, hogy döglenek a libái.
- Mivel eteted őket?
- Szemes kukoricával.
- Az a baj. Etesd ezután darával!
Kohn egy hét múlva ismét panaszkodik, hogy még mindig döglenek a libái, pedig darával eteti őket.
- Mert szamár vagy! . - mondja a rabbi. - zabbal etesd őket!
Pár nap múlva Kohn megint siránkozik, hogy hiába eteti zabbal a libáit, mégis pusztulnak.
- Ostoba fajankó vagy, miért nem árpával eteted őket?!
Másnap megint megy Kohn:
- Rabelében, hiába próbálkoztam az árpával, megdöglött az utolsó libám is!
- Most már egy libád sincs?
- Egyetlen egy se.
- Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna...

Csak 25 év.. annyi idő alatt befigyelt volna 4 államcsőd :)

2018.01.23. 17:41:51

@Womb Raider: óó megint megfenyegettél.. nagyon jó :) csak így tovább, ez az igazi narancskommunista módi. küldöd majd a jól bejáratott kopaszokat is? Nincs terelés, nemrég Dóra voltál, most már wombraider, előtte megint más, és utána megint más leszel, de szerinted hazudtam, mert te mindig is wombraider voltál. tehát válaszolj, voltál már itt más nicken , vagy nem? tehát ki hazudott?

Hari Seldon 2 2018.01.23. 18:01:52

@Womb Raider:
Én nem nevezném szociálliberálisnak. Épp most veri szép (egyébként helyesen) a korábbi munkatörvénykönyvet. Rugalmasabbá teszi a munkaerőpiacot. Még a Hollane kormány kezdte megváltozatani a munka törvénykönyvet. Az is az ő ötlete volt. Akkor sokkal nagyobb tüntetések voltak. Őszre bedarálta a komcsi szakszervezeteket.
Az atomerőműveket meg lassan építik le. Az a cél hogy a közel 80%-ról egyenlőre 70% közelébe vigyék le. Nem lehet olyan eszetlenül gyorsan mint a németek. Akkor az lett volna a baj, hogy fosszilissal kell pótolni a hirtelen kieső áramot.

Továbbá: A BBC-nek adott interjuban azt mondta, a kérdésre, hogy france-ben is same result lenne, nyilván azt mondja, hogy "lehetséges". - Nyilván udvarias volt, miután egy kérdéssel előtte elhajtotta az angolokat hogy ne csipegessenek. Nem akarta azt, hogy nagyon kemény hatású legyen. - A Probably az egy felkapott semmi. Probably nyer a magyar csapat is Andorra ellen. Na kb ilyesmi. Persze a szenynmédia egyből habosítja a semmit, mert kell a prekoncepció megerősítéséhez.
Másrészt, pont a brexit hatására növekedett az EU támogatása itt.

Harmadrészt milyen károkat okozott eddig a francia népnek? Mondjuk olyan 13 milliárdos kárt, vagy ilyesmi okozott volna? Nem emléxem.
Ellenben hoz befektetésnek 3,5 milliárdot Euroban, AI kutatásra , gyógyszergyártásra, magas szellemi hozzáadott értékű termékek fejlesztésére:
www.france24.com/fr/20180123-sommet-choose-france-emmanuel-macron-investissements-facebook-sap-google-toyota

ember100 2018.01.23. 19:49:29

Womb Raider :
Helló !

Tudom az a cukorgyáras dolog egy haverom kedvence azért írtam :)
De azt is írtam aki közelebb volt a tűzhöz jobban melegedett :)(dakota közmondás )
Itt a lényeg a kapzsiságon volt !Ja és persze csak a szocik gyarapodtak , az orbánpapa kőbányája , orbánfeleség tokaj hegyalja , ......

Szojka János 2018.01.23. 20:07:29

@Fideszes vagyok tehát lopok: A váci kórház Gyurcsányék alatt lett fejlesztve utoljára,azóta csak ígérgettek...

Roan 2018.01.23. 22:20:00

@Womb Raider: Továbbra sem válaszoltál: egyetértesz, hogyha kiderül, Tiborcz sikkasztott, börtönbe vele, Simicskával együtt?

Amúgy te nem hasonlították össze semmit, hanem kijelentetted, hogy bezzeg Gyurcsány. Egyrészt, az nem mentesít senkit, hogy bezzeg más is, másrészt, nem GyF a téma. Ha ennyire nem tudod kiheverni, hogy 15 évvel ezelőtt hatalomra jutott, miért nem írsz blogot? Ott megnézheted, hogy aki itt tiltakozik, odamegy-e védeni Gyurcsányt, de kötve hiszem, hogy bárki is védelmébe venné. Tehát csak az maradt hátra, hogy nyilatkozz: egyetértesz, hogyha kiderül, Tiborcz sikkasztott, börtönbe vele, Simicskával együtt?

2018.01.24. 06:55:05

@Hari Seldon 2: Nem én, hanem ő nevezte a kormányát (illetve anno a pártját )így. Ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele?
A 'probably' aranyos kifejezés, a valószínű és a lehetséges egyformán belefér.. talán pont ezért is emelte ki a szennymédia BBC...
@Roan: "Továbbra sem válaszoltál: egyetértesz, hogyha kiderül, Tiborcz sikkasztott, börtönbe vele, Simicskával együtt?"

Mit nyammogsz már ezen. Van konkrét infód, hogy a sejtetett vádjaidat alátámaszd? Nosza, loholj vele a megfelelő hatósághoz, hozd nyilvánosságra. Én is kérdezhetném, hogy börtönbe vessenek e , ha kiderül rólad, hogy adózatlan jövedelmeid vannak. Igen, kerüljön börtönbe az, akiről bebizonyosodik, hogy bűnycselekményt követett el. Igen, büntessék meg a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Egyéb naggyon fontos kérdés?
Gyurcsánnyal meg csak azért kell foglalkozni, mert (bármennyire is nem tetszik neked) Orbánék tevékenységét sem nagyon tudod megítélni anélkül, hogy ne néznéd, milyen örökséggel vették át az országot. Mivel egy választásnál ezen teljesítmény alapján döntesz, fontos, hogy összehasonlítást tegyél. Mit és hogyan csináltak azok, akik most ellenzékből aspirálnak a kormányzati pozícióra és mit tett ezzel szemben a jelenleg kormányzó párt (a kormány).Csak a hozzád hasonlók borítanának folyton fátylat a múlt jól meghatározott elemeire. "Igaz, hogy akkor balfaszok voltunk és elbasztuk, na, de majd most, most minden másként lesz!!!" Ugyan már, ne gyerekeskedj!
@ember100: "a és persze csak a szocik gyarapodtak , az orbánpapa kőbányája , orbánfeleség tokaj hegyalja , ......"

Persze, értelek és részben igazad van. Ám nézd meg, miként alakult az egyes kormányok alatt a privatizáció volumene. Valamint, hogy az egyes vagyonelemek privatizációját rombolás követte-e, vagy azért az ország határain belül maradt az adott vagyonelem. A külföldi cégek jelentős hányada a piacot és nem az üzemet, gyárat vette meg. A gyárat, mint fizikai manifesztációját a megszerzett 'kincsnek' azonnal lerombolta, kibelezve az épületeket tovább értékesítette, a dolgozókat menesztette, de vitte a piacot, a kereskedelmi kapcsolatokat és hozta a saját cuccát. Vagy eklatáns példa a MÁV Cargo esete. Pont a vasút profitábilis részétől váltak meg az elvtársak, occón (+Kajmán szigeteki számla..) Ezen vagyonelemek visszaszerzése sokkal macerásabb lesz egyszer (ha lesz lehetőség egyáltalán..) mint az Orbánbányákokat vagy a Tokaj környéki borvidéket visszavenni. (Ha keletkezik ilyen szándék)

@okostojas007: " Nincs terelés, nemrég Dóra voltál, most már wombraider, előtte megint más, és utána megint más leszel, de szerinted hazudtam, mert te mindig is wombraider voltál. "
Nocsak.. a feltételezéseidet kész tényekkén próbálod tálalni? Próbálod összemosni a név(nick) váltást azzal, hogy sokan (közületek is, naná..) több nicken nyomulnak. Párhuzamosan. Érted a különbséget? A én egyszem regem (megsúgom, a 444-en is ezzel a névvel voltam :) amíg a liberális cenzúra el nem kaszált)a ti hasadt személyiségű harci-nickjeivel szemben. Majd, ha te is ideírod a neved egyszer, akkor újra beszélhatünk. Én megtettem, de a hozzád hasonló ostoba parasztok miatt inkább átváltottam semleges, semmitmondó nickre. Ami alatt nem esik nekem egy rakás gyökér pusztán amiatt, hogy nő vagyok. Szóval, összegezve: az állításoddal szemben először Dorottya Veres volta, utána Womb Raider. Soha, semmilyen más nicken velem nem találkozhattál. A többi a beteg elméd lázálma.
Amúgy nem kell paráznod. Lassan megszokom, hogy nem lépek a kutyaszarba, nem rúgom félre. Inkább kikerülöm. Így tisztább maradok. Meg a kutyaszar is marad olyan, amilyennek megteremtetett...

2018.01.24. 09:11:33

@Womb Raider: mit állítottam? nicket cseréltél. sohasem állítottam, hogy több néven írsz egyszerre.
Egyedi stílusod van, 3 bejegyzésből ki lehet szúrni, ha sok karakterből, mint ahogy most is modorosan terelsz, na ez vagy te.
Beszervezték a nyugdíjas szakkört bérkommentelőnek? segítek, ha a valódi neveden jelentkeznél be, azt se hinné el senki se, ahogy senki se hiszi el, hogy váradijánost Váradi Jánosnak hívják. Nem, nem fogom megadni a nevem, az egyik hozzád hasonló nagyarcu már betalált 1x, akkora arca volt, hogy maga helyett 2 kancigányt küldött. Ez gondolom ilyen fideszes módi a vitarendezésre, nem véletlen fenyegetőzöl te is, már viszket a kopaszok keze. Pubi, az se biztos, hogy nő vagy. Idejössz trollkodni, aztán neked áll feljebb. Én se járok a fidesz.hu-ra, a magyaridőkre meg a 888-ra hazudozni, de ide egy komplett narancskommandó jön minden nap többedmagaddal ide trollkodni és hazudozni és a vezért mentegetni. Gerincesebb lenne kiállnotok, hogy na, ti vagytok a közmunkás bérkommentelők, és most jól szétcsesszük a fórumokat a hazudozással, nehogy érdemi vita legyen.
Ilyet meg leírni, hogy az orbán papától az ellopott bányát könnyebb visszavenni, mint a máv cargot, és ezért éljen viktorka.. kész.. Elolvasod azokat a hülyeségeket, amiket leírsz?

2018.01.24. 11:44:01

@okostojas007: Nézd, ha rögeszméid vannak, az nem az én kompetenciám.
Se nyugdíjas, se bérkommentelő (van jobb bevételi forrásom :) ) Semmi közöm a vélelmezett, vagy valós 'fideszes' problémammegoldásokhoz. Mivelhogy nem vagyok se fideszes , se jobbikos.. úgy igazából semelyik magyar párt szimpatizánsa. A magyar időkre és a 888 ra sem tettem be még egyszer sem a lábam, de nyilván erre is van kész véleményed, elméleted.
Viszont továbbra is azt gondolom, hogy a prosztó stílus, amit megengedsz magadnak (másokkal szemben is..) inkább téged minősít, mint engem. Ha átlépsz egy határt, fogd fel, annak kell legyen következménye...

Ha meg képtelen vagy értelmezni a mások által leírtakat, azért néha elgondolkodhatsz, esetlegesen nem a te készülékedben van-e a hiba?
Kis butus: a magyar államnak a határain belül a magyar állampolgárokkal szemben több lehetősége van, mint nemzetközi vizeken. A MÁV Cargo-t vissza lehet venni, mindennek van ára, de nagyságrendileg több pénz (a kiesett hasznok) úszott el, mint amennyi az orbányák esetében kárként említhető.
Szóval további jó okoskodást és szólok, hogy már lila a fejed a gyűlölködéstől...

Sir Galahad 2018.01.24. 12:55:52

@karandash: Köszönöm az értékes adalékot. A végéhez annyit, hogy a nyugdíjkorhatár emelése nem magyar specialitás, hanem világjelenség - az más kérdés, hogy mennyire igazságos, de a rendszer fenntarthatóságát máshogy nemigen lehet megőrizni.

2018.01.24. 13:15:15

@Womb Raider: 1. pontosan a valós fideszes problémamegoldást vázoltad fel többször is. Az, hogy utána tagadod, hogy többször megfenyegettél, szánalmas. Legalább egy blog alatt ne változzon a mondókád. Nem vagy fideszes, de csak a fideszt véded, ha ők lopnak, az nem gond, de egyébkéntiselmult8év. Semmi mást nem csinálsz, csak vakon hiszel. Ennél 1 fokkal jobb, ha pénzért csinálod. Én vagyok prosztó, és te hülyézel le másokat, és fenyegetsz fizikai megtorlással :) aranyos.
Ahogy kapsz linket, és kiderül, hogy hülyeséget beszéltél, vagy a gazdid sárosabb, mint 10 maszopos együtt, egyből elkezdesz terelni, ahogy eddig is tetted, és most is. Több fórumról kitiltottak, engem sehonnan se, nem gondolod, hogy benned van a hiba? Szándékosan hergeled a népet, csak én jobban tudlak téged idegesíteni, mint te engem, ezért fenyegetőzöl, ha összefutunk :)
kérdés: a maszopé lett a máv cargo , vagy simán privatizálták? mert a bánya, a szőlő orbáné.
tudod kb olyanok az érveid, mintha a szomszédod ellopná a másik szomszéd hűtőjét, és te erre felbátorodva ellopod mosógépét és a TV-t, aztán azzal védekezel, hogy hisz a másik szomszéd vitte a mosógépet, emiatt neked jár, hogy ellopd a TV-t. Nagyon etikus gondolatmenet.. Értelmes ember erre azt mondja, mehet mindkettő a börtönbe, de ez a hozzád hasonló fideszeseknél valahogy máshogy van bekötve.
Nekem nem lila a fejem :) nem én lilulok a monitor előtt , és nem fenyegetőzőm, hogy majd megkereslek, neszójjábe. Ha trollkodni jössz, vállald a következményeket.

2018.01.24. 13:34:50

@okostojas007: Jó, reménytelen megszállott vagy. Nem tagadtam le semmit, az, hogy te minek érezted, amikor felvázoltam, hogy ha képtelen vagy a mocskolódst befejezni, akkor a beszélgetést helyezzük át IRL térbe... azért az is beszédes, hogy magad panaszkodsz, hogy más is megkeresett már. Talán a kifinomult stílusod másnál is visszatetszést kelt..Mondom, nem kell aggódnod, nem fog senki a földre fektetni, de azt nem értem, hogy miért ódzkodsz attól, hogy egy kv mellett is fröcsöghess egy lazát? Hmmmm?

Hogy téged sehonnan nem tiltottak ki, engem meg igen, az ugyan mennyiben bizonyíték a te objektivitásodra? Nem is értelek. Megnyugtatlak, nem a ocsmány trágár stílusom volt az oka. Pusztán feltettem egy kérdést a poszt szerzőjének, illetve egy helyesbítést kértem... háát, ez nem fért bele a szólásszabadságba.

A MÁV Cargo-t privatizálták, már amennyiben az privatizálás, ha a céget a szomszédos állam résztulajdonába játsszuk ák. 2 milliárdos sikerdíjért ment a kótyavetye...de ezt te is tudod.
Mégegyszer és utoljára: nem érdekel, hogy miként vagy bekattanva a fideszfóbiád miatt, nem idegesít, de az ahogyan fröcsög a szar a szádból, attól tényleg a hányinger kerülget. Ha te erre büszke vagy, hát légy az. Az elméleteiden viszont jókat nevetek. :)

2018.01.24. 13:54:10

@Womb Raider: ha valaki azzal fenyegetőzik, hogy neszójjábe hülyegyerek, mert megkereslek, azt nem lehet sok másnak betudni, mint balhét akar az illető. Értelmes ember ilyet le se ír. Milyen érzékenyek vagyunk, ha téged komcsinak kiáltanak ki, de másokat hülyézni, az szerinted rendben van :)
Én millió dolgot kikértem már, még se tiltottak ki, nem lehet, hogy mégis benned a hiba?
Nincs fidesz fóbiám, neked van orbánimádatod. Én vagyok megszállott, de te irkálsz be minden ellenzéki fórumba, napi több száz hsz-t. Láttál te engem a fidesz.hu-n? a 888-on? a magyar időkön?
Még mindig semmi válasz a linkekre, amit forrásként küldtem, helyette még mindig megy a terelés... szóval akkor mennyibe is került a margithíd, a viktorka féle vasútfelújítás 10x-esen túlárazva?
de tudjuk.. emult8év.. az minden lopást elhomályosít

2018.01.24. 14:29:34

Ugyan... mit tudsz te az értelmes emberek közötti kommunikációról?? Ne nevettess. Rögeszmés fröcsögő vagy. Habzik a szád a gyűlölettől :) BOAR II..
Az azért megint beszédes, hogy vindikálod a jogot, hogy tanácsokat osztogass, ki hol és mit tegyen. Már miért ne kommentelhetne valaki ellenzéki blogon, akár az ott leírtakat vitatva? Te komolyan ennyire beszűkült vagy, hogy azt hiszed, egymás faszának szopkodása és a folyamatos smúzolás jelenti a fórumozást/kommentelgetést? Mindenki a saját (vagy az általad kijelölt) helyen kell, hogy tegye a dolgát? Vagy mit akartál mondani?
Már megbocsáss, de ha sokallod az én hozzászólásaim számát, akkor ugye taga, meg 1ghost konstans jelenlétét is aggályosnak tartod, ugye? Vagy , ha valaki egyetért veled, az jogot formálhat napi több hozzászólásra is? Nézd, kicsi bogár... időm van, ráérek, mi közöd hozzá, hogy hol és mit írok? Ha úgyis tökéletesen meg vagy győződve a saját igazadról, mit zavar, ha más másként látja mindezt? Vagy minden más vélemény szeplő a kis propaganda-szamizdat irományaitokban? Vicces, hogy van néhány tucat emberke, aki belterjes közösségben puncsol egymásnak, durrognak-puffognak, köpködik a fideszt, meg úgy mindent és mindenkit, akiről úgy érzik, ők és a hatalomvágyuk által hőn remélt parlamentbe jutás, kormányváltás közé áll. Hosszú lesz az elkövetkező 4 év :)

2018.01.24. 14:38:33

@okostojas007: Ja..amúgy értem.. a MÁV Cargot ki lehetett lopni az ország zsebéből. Az megvan, hogy körülbelül 300 milliárdra becsülték az árát, aztán valami 102-ért ment el??? 200milliárdos károkozás... azé' ez kicsit több, mint egy szőlőbánya...(Előtte meg többezer tehervagont selejteztek le... minek az... ) Csak, hogy lásd, ki, hogyan lopott, hogyan pazarolt el felmérhetetlen pénzeket. Persze, ha téged vígasztal, hogy nem tették zsebre, csak kiszórták az ablakon, az más: )

2018.01.24. 15:34:17

@Womb Raider: látom még mindig gyűrűzik a fogyatékosságod. 100-200 milliárd? mészáros elvtárs 1 havi juttatása. jöhet a forrás, hogy abban a pillanatban épp 300-at ért. a másik, hogy én írtam, hogy felőlem mind mehet a dutyiba, ehelyett te azt írod, hős vezéred maga a jótevő, lopjon csak, büszke vagy rá, egyébként is elmult8év. már egyszer leírtam, attól, hogy más lop, attól még te nem lophatsz.

2018.01.24. 15:41:03

@Womb Raider: haha.. fröcsögj tovább fideszes, csak ennyit tudsz, meg védeni a gazdi becsületét :)
látod, megint felhúztad magad, én meg jól szórakozom. Hol írtam én, hogy be akarok kerülni a parlamentbe? neked valami nagyon fura tévképzeted van. Minden jogunk megvan ahhoz, hogy köpködjük a fideszt, és, mi közöd van neked ahhoz? Már megint azzal takarózol, hogy más mit csinál, és ez igazol téged a fröcsögésre és hazudozásra. nagyon profi.. esetleg legalább 1 önálló gondolat, ami nem a pártirodából jön? semmi?

ember100 2018.01.24. 21:11:49

@Womb Raider:
Helló !

Látod legalább nem tagadod a bányát , hegyet és ez így jó :)
Abban viszont nincs igazad hogy piacot nem lehet visszavenni .Pont egy törvénnyel külön adóval bármilyen piacot vissza lehet venni mint ahogy most a vezír és bandája meg is tette , de csak hogy többet tudjanak elsíbolni.

Roan 2018.01.24. 23:16:17

@Womb Raider: Mit nyammogok? Talán azt, hogy ez egy Tiborczról szóló poszt, és én a témába vágóan kérdezek. Ellenben a te válaszod Gyurcsány, Gyurcsány és Gyurcsány. Miért is kell két rendszert összehasonlítani? A témához tartozik? Nem. Esetleg én mondtam volna, hogy bezzeg Gyurcsány, és te arra válaszoltál?Nem. Akkor két válasz lehetséges: vagy nem tudod értelmezni a neked irányzott kérdést, vagy tudatosan terelni akarsz. Nem tudom, melyik rosszabb, mindenesetre elég unalmas így a társalgás.

PS: Lehet, elkerülte a figyelmedet, de történt már feljelentés a Tiborcz-ügyben. Az ügyészség szerint rendben van, hogy a kiíró nyeri meg a pályázatot, az OLAF szerint nem. Most újra nyomozni fog az ügyészség, az eredményeket kíváncsian várom. És akkor most te számolj be: feljelentetted már Gyurcsányt? Ha nem, mit akarsz tőle?

2018.01.25. 06:11:10

@Roan: Mit akarok Gyurcsánytól? Leírtam, ha elsőre nem sikerült értelmezned, fuss neki újra.
@ember100: Miért vitatnám, vagy tagadnám? Fogjátok már fel, hogy nekem marhára nem a szívem csücske se Orbán, se a sleppje. Nekem a kettős mércével van tele a puttonyom, de azzal nagyon. A most rettenetesen kifejlett igazságérzettel és jelentős hangerővel nyomuló véleményvezérek nagyon-nagyon csendben voltak, amikor a lekii társaik döntötték romba nagy elánnal a gazdaságot. Az egyik csapat szimpla kollaboráns/helytartó szerepben hazudta végig az első ciklusát, a másik meg magának lop... ennyi a különbség. Meg talán annyi, hogy az ország (minden lopás és mutyi ellenére) jobban áll, mint akkoriban.Nem azt mondom, soha nem mondtam, hogy nem lehetne még jobb, hogy nem kellene úgy istenigazából a körmére koppintani párszáz politikusnak és a sleppjüknek. Ám azt gondolom, hogy az annyira erőltetett kormányváltásnak csak akkor volna értelme, ha az előrelépés lenne. Ha valaki azt állítja, hogy a jelenleg ezzel kapcsolatban szóbajöhető ellenzéki pártokat és politikusaikat komolyan lehet venni, az hazudik. Velük sem lenne jobb, egyelőre, csak másként szar és másoknak szar..
@okostojas007: "jöhet a forrás, hogy abban a pillanatban épp 300-at ért."
www.origo.hu/gazdasag/magyargazdasag/20070714-vasuti-privatizacio-a-romanok-is-erdeklodnek-a-mav-cargo-irant.html :)
" 100-200 milliárd? mészáros elvtárs 1 havi juttatása."
Perszepersze. Ööööö... akkor most erre meg én kérek forrást!
"attól, hogy más lop, attól még te nem lophatsz."
Értelek, nem kell magyaráznod. Ha az elvtársaid, meg te lophattok, attól másnak tilos. Most ugyan fordított ahelyzet. Bassza is a csőrödet rendesen. Tessék elmenni dolgozni. Ha megtanulsz alapszinten programozni Haas vezérlőű megmunkálóközpontot, felveszlek. Havi 350 nettot kaphatsz plusz sok egyéb juttatást. Akkor beszélgethetünk face to face a politikáról.

2018.01.25. 12:40:27

@Womb Raider:
index.hu/gazdasag/2018/01/18/meszaros_lorinc_kozbeszerzes/
meg januar vege sincs.
igazad van, kb heti 1-2 milliárdot lop csak, de folyamatosan gyorsuló tendenciát mutat, most érte el a havi 100-at, gondolom vissza kell csengetni az elvtársaknak a pártkasszába is a jól végzett munkáért.
pubi , saját cégem van, havi 350-et utoljára 10 éve kerestem.
szólj, ha erkölcsileg eljutottál arra a szintre, hogy az egyik lopást nem a másikkal próbálod igazolni.

2018.01.25. 13:21:27

@okostojas007: Butus vagy... amit te próbálsz sugallni, az az, hogy a közbeszerzések 100%-át ellopták. Ami persze barokkos túlzás, de hozzád illik.
"pubi , saját cégem van, havi 350-et utoljára 10 éve kerestem."
Ohhogyne... szóval alkudozol :))))))))))

2018.01.25. 13:23:24

@okostojas007: Ja... mi a helyzet a MÁV Cargoval? Tudom, attól, hogy "ők" loptak, még semmi jogom felemlegetni...

2018.01.25. 14:09:02

@Womb Raider: alku? merre, hol? meg se tudnál fizetni, a másik, hogy egyébként se dolgoznék már senkinek, elmúltak azok az idők, hogy alkalmazottként másoktól függjek. Ha programozót keresel, kezd azzal megnézed mennyit kér egy senior. Gondolom annyi lenne a feladatom, hogy belövöm a cnc-t, aztán vaslemezből iloveFidesz feliratokat vágok ki lézerrel? :)

2018.01.25. 14:16:17

@Womb Raider: az, hogy mindkét brigád => sitt. de valahogy se viktorka nem akart elszámoltatni (mert akkor ugye apuka bányáját is el kellett volna), se a maszop nem akart utána elszámoltatni. Szóval 2 tolvajbandánál szerinted az egyik lopása feljogosítja a másikat is, hogy lopjon. Látod ez köztünk a nézőpontbeli különbség. Lehet, hogy mégis hasznos lenne az erkölcsoktatás az iskolákban? tanulnod sosem késő :)

2018.01.25. 14:20:37

@Womb Raider: 8% a valódi költség pl a vasútnál, mivel 200 millió/km-ért megérte eddig, és most 2 milliárd/km. szóval levonhatod a 10%-ot(és még ezen is van haszon, de inkább 8%), a többit bizony ellopták.

Roan 2018.01.25. 17:54:24

@Womb Raider: Nem erősséged a kérdésekre való válaszolás. Ezt otthon is így szoktad? Helló, drágám, mi volt ma a munkahelyen? Gyurcsány! :D

Szóval tettél feljelentést ellene? Nem? Akkor pontosan mit is akarsz elérni, meg tudnád fogalmazni egy tőmondatban?

2018.01.26. 05:41:03

@okostojas007: Ahh... szóval te vasútépítő mérnök vag.. esetleg mindenhez (is) értesz?
Amúgy valóban, egyik brigád sem hivatkozhat arra, hogy a másik lopott, így ő is jogot formál erre. Ám én, mint mindkettőn kívül álló, megkérdezhetem, hogy akik most óbégatnak, hogy orbánmonnyonle, azok hol voltak a 4-es metro (hogy egy kibukott és 'hitelesített' tolvajlást említsek. Te ezt nem akarod megérteni, csak gajdolsz, hogy deazorbán.

"Ha programozót keresel, kezd azzal megnézed mennyit kér egy senior. Gondolom annyi lenne a feladatom, hogy belövöm a cnc-t, aztán vaslemezből iloveFidesz feliratokat vágok ki lézerrel? :)"
Ooo..perszepersze. mondom én, hogy beszűkült, eccerű (és hazudós) ember vagy te.
Ez a beugró :) ezért kapsz 350+kaffeteria, plusz bónuszt. Ha önállóan tudsz tevékenykedni, egy kezedbe nyomott rajzból és egy darab acélból képes vagy létrehozni a kívánt darabot, akkor megy feljebb a tarifa. Ahogyan figyellek, te a sorjázóknál kezdenél...
@Roan: Nos, leírtam, teljesen a felfogóképességedhez igazodóan. Nem fogom megismételni. Válaszoltam, kétszer, ha ez nem elég, lépj vissza egyet a táblán és irány a gyp.

2018.01.26. 13:33:00

@Womb Raider: "Ám én, mint mindkettőn kívül álló, megkérdezhetem, hogy akik most óbégatnak, hogy orbánmonnyonle, azok hol voltak a 4-es metro (hogy egy kibukott és 'hitelesített' tolvajlást említsek."
ugyanott ahol most, én 2010-ben a csúti parasztra szavaztam, nagy hiba volt.
a maszop 45 millás nokiadobozhoz képest egy komplett maffia került hatalomra.
Mivel erkölcsileg még mindig nem jutottál tovább azon, hogy az egyik lopás nem igazol egy másikat. Bebizonyítottad: nulla erkölcs, 100% párthűség, ez vagy te.

Pubi, ha nem tudod mi a különbség egy software fejlesztő és egy gépkezelő közt, úgy nehéz lesz munkát ajánlanod :)
www.hwsw.hu/hirek/56134/hays-salary-guide-it-informatika-fizetes-berek.html
itt a vezető fejlesztőt nézegetheted, de mint írtam, cégem van, állás nemigazán érdekel.
Nem, ők nem azok, akik beírjak a rajzról, hogy a marófej menjen előre 10 centit. Ők azok, akik azt a programot tervezik meg, amibe te beírhatod, hogy merre menjen a marófej.

Roan 2018.01.27. 21:28:36

@Womb Raider: Te csak a kérdésekre nem válaszoltál, nemhogy kétszer, egyszer sem. Légyszi, tedd már be, hogy hol válaszoltál ezekre:

1, Tettél feljelentést Gyurcsány ellen? (Ugye konkrét infód van, és nem csak sejtetsz vádakat? ;) )

2, Te mit szeretnél? Mert eddig csak Gyurcsányról írtál, de arról nem, hogy te mitől lennél boldog? Ha felnégyelnék GyF-et? Vagy ha lecsuknák? Vagy mit szeretnél?

2018.01.28. 10:03:03

@Roan: Az igazság kicsi harcosa, osztán lobogtasd meg légyszíves az általad tett feljelentéseket, ha voltak ilyenek. Utána folytatjuk.
Ja... újra (nem tehetek arról, hogy érthetetlen vagy) teszek egy kísérletet és leírom: Gyurcsányék tevékenykedése annyiben releváns Orbánék kapcsán, hogy Orbánék első néhány évét erősen determinálta az a gazdasági helyzet, amit az említett úr és bandája hagyott örökül az őket követőkre. Ha nem érted, ez volt az utolsó alkalom...
@okostojas007: "a maszop 45 millás nokiadobozhoz képest egy komplett maffia került hatalomra."
Aztán hány darab "nokiás doboz " volt ? Ugye most meg nem azt sugallod, hogy a szadesz vezérelte maszop szumma szummarum 45 milliót lopott?

"itt a vezető fejlesztőt nézegetheted,"
Meg mertem voolna esküdni :_)))) Gondolom ott is a szürke oszlopot :)
"Nem, ők nem azok, akik beírjak a rajzról, hogy a marófej menjen előre 10 centit. Ők azok, akik azt a programot tervezik meg, amibe te beírhatod, hogy merre menjen a marófej."
Mit nem mondasz :)
Mondjuk az látszik, hogy a gépiparhoz, a megmunkáláshoz sok közöd nincs és az egyedi/proto gyártás esetében bezony nincs ott mankónak a CAM , maximum a formakészítés területén.
A "Helló világ!" már megvolt, most a BASIC-et gyúrod, ugye? ;)

2018.01.28. 15:52:41

@Womb Raider: haha.. és még mindig ott tartasz, hogy amiért a maszop lopott, az igazolja, hogy bárki lophat.. nembaj, ha nulla az erkölcsi érzéked, csak ne hangoztasd
a másik pubika, hogy felénk solidworks-el dolgoznak, 3d nyomtatóval készül a proto, de persze felétek basicben vezérlik a gépet, a kimenti tárgy meg egyből acélból, úgy az igazi, minek a tervezés, gondolom hasukra ütnek a legények, nem kaptok se cam filet, se tervet, taníts mester, hogy kell ezt jól csinálni!
Tudod van aki gyárt, van aki meg fejleszt. Ki a fasz mondta, hogy én a gépiparban dolgozom, és ott gyártok bármit is? még mindig nem sikerült rájönnöd mi is az a szoftverfejlesztő?

2018.01.29. 06:41:18

@okostojas007: "a másik pubika, hogy felénk solidworks-el dolgoznak, 3d nyomtatóval készül a proto,"

Butuska.. mutasd a 1800*800*650-ben nyomtatni tudó 3d printeredet :) Aztán léccilécci ültess rá egy AUDI első hidat .
A tervezés és a proto külön dolog, a tervező szoftver (CATIA pl...) azért egészen jól tud modellezni szilárdságra.. plusz... a proto nem azért kell, mert nézegetni akarjuk az új fidget spinnert, hanem mert kell egy működő/használható példány, amit a németek élesben próbálhatnak ki. Egy többszáz kilogrammos szerkezetet, amire robot pozícionál, te nem nyomtatsz ki, bármekkora ász is vagy :) de mesélj, okíts. (Mindezt csak azért írtam, mert okoskodtál , hogy a gépészkedés csak arról szól, hogy egy pályagörbét kell beírni a csudaszoftverbe és már meg is van a darab. Nos, messze komplexebb , kezdve ott, hogy a megmunkálási/megfogási sorrendet sem fogja neked kitalálni a szoftver, ahogyan azt sem, hogy milyen szerszámot használsz..na, mindegy, reszelgesd a bitjeid, én meg reszelem az acélt..)

Amúgy ne terelj... számon kéred, hogy tettem-e feljelentést... erre megkérdem, te vajon tettél? A válaszban rögtön papolni kezdesz erkölcsről, miegymásról... gyenge vagy, engedd el ezt a dolgot.

2018.01.29. 09:48:54

@Womb Raider: sajnálom, mi elektronikát csinálunk, nem vasdarabokat, meg annak max házat. A solidworks az egyik legelterjettebb ipari tervezőprogram. Na, legalább azt bemutattad, hogy mégiscsak annyi a dolog, hogy beírod hova menjen a fej, meg kicseréled :)
Programozót te max fényképen láttál, ez már tiszta sor, rááadásul el se tudod képzelni mit csinálhat, azonkívül, hogy kiadja a robotnak: menj előre 10 centit. Okés, és itt a te nehezítésed. Ha szar előtolást adsz be, eltörik a fej. Hogy ez kíván e szakértelmet? persze. Hogy ez softwarefejlesztés? nem.

Miféle feljelentést pubi? OLAF jelentés mindkét brigádot elítélte már, tiborcz elvtárs miatt 100%-os visszafizetést is megállapítottak. Nem kell feljelentés, csak a maffiaállamban ez polton már úgy se megy át. A másik, hogy én sohasem kértem tőled, hogy jelents fel bárkit is, értelmes országokban nem így működnek a dolgok, hanem úgy, hogy nem a szomszédok és családtagok indulnak a közbeszerzéseken.

2018.01.29. 10:54:40

@okostojas007: "Programozót te max fényképen láttál, ez már tiszta sor, rááadásul el se tudod képzelni mit csinálhat, "
Ohhogyne... mert 'A PROGRAMOZÓ' (így en bloc) az olyan nagyon különleges lény. Nem azok laknak az Olümposzon? Régen tanultam már erről.Hogy megnyugtassala... az egyik gyermekem a Knorr Bremse-nél fejlesz vasúti fékrendszerekhez szoftvert, előtte meg a Siemensnél beágyazott rendszerekhez . A másik a középsuliban CAD-CAM informatikusnak tanult, elég jól érthette, mert két országos versenyen is második lett. Most gépészkedik a BME-n, de azért hallottattam tőle ezekről a "komoly" dolgokról. Elég alacsony szintű nyelveken, de főleg c/c++ nagyritkán assemblyn optimalizálnak. Perzse a nyomodba sem érhet...
A programozás is csak egy szakma(csoport) , a cobolban adatmigrációt keccsölő hipekockától a szétszívott agyú frontend buzerátorig renkívül széles a paletta (horizontálisan és vertikálisan egyaránt. Szóval azzal vakítani, hogy "Én programozó vagyok és bruttál a zsé.." nos, kicsit idejétmúlt. A csajoknak bejön azért?

Ja, a Solidworks az EGYIK használatos tervezőprogram, a CATIA meg pl. a másik de előfordul a Solid Edge, de találkoztam már CREO-os doksival .

"A másik, hogy én sohasem kértem tőled, hogy jelents fel bárkit is, értelmes országokban nem így működnek a dolgok, hanem úgy, hogy nem a szomszédok és családtagok indulnak a közbeszerzéseken."

Ja, lehet, összemostalak a drága Roan kollégával... sorry. Persze, a korrupció hungarikum! Ma is tanultam valamit! Hol van Orbánék mutyizása attól, hogy egyes országok simán háborút indítanak, hogy a politikacsináló haveri cégeknek pörögjön a biznisz :)

2018.01.29. 13:58:54

@Womb Raider: na látod, láttál már programozót, és mégse tudod mit csinál? Nem különleges, csak épp nem reszeli a vaslapot, és nem farag 1800*800*650-es alutömböt sem. Azért a gyerekeket megkérdezhetted volna, ha nekik tettél volna ilyen szuper vissza nem utasítható ajánlatot, bevállalták volna e 350ert. Szerintem röhögtek volna egy jót, ahogy én is tettem :)
Az alján megint jön a hülyeséged.. még1x: attól hogy más lop, az nem mentesíti a bandádat. Komolyan, ilyen nehéz ezt megérteni? Jó hogy nem már valami afrikai törpeállammal példálózol, hogy ott aztán a diktátor heti 10 nőt erőszakol, és milyen jó is nekünk, hogy a fideszesek csak a saját feleségeiket verik össze, aztán ráfogják a vak kutyára.

2018.01.29. 15:46:16

@okostojas007: Már unalmassá váltál.... meddig zakatolsz azon, hogy Orbánék pont olyan politikusok, mint kb az összes, szerte a világon? A politikus sehol nem a választóit képviseli, hanem az őt hatalomra segítő pénzügyi/gazdasági érdekcsoportokat szolgálja ki. Ennek következménye, hogy a köz vagyonának sok becsülete nincs, mindegyik tisztában van azzal, hogy a választóik nem nagyon fogják felelősségre vonni őket, max az egyik érdekcsoport összetűzése egy másikkal, ami néha problémák forrása lehet.
Úgy próbálod beállítani, hogy Orbánék esetleges leváltása ebben változást hozna. Nos, ha te ebben hiszel is, nem csak a brossúrát copyzod ide újra és újra, akkor nagy a baj. De legyen egy gondolatkísérlet. Mesélj arról, szerinted ki lenne alternatívája a jelenleg regnáló bandának?
Érdekelne... bár sejtem, hogy csak terelés lesz a válasu, ahogyan citrix is tette ugyanezen hóóótt egyszerű kérdésre. Mert oké, válasszunk és váltsunk... de akkor az legyen minőségi csere...

2018.01.29. 16:38:31

@Womb Raider: szóval megint csak a hablaty megy, de közben büszke vagy arra, hogy lopnak, hisz ez a te "csapatod". Igen, képzeld, szinte bármelyik mérsékeltre le lehetne váltani, és az már hatalmas előrelépés lenne(nem, nem a maszopra, míg nem játszottak összefogósat abban reménykedtem, hogy az 5%-ot se érik el). Most jelenleg leválthatatlannak hiszik magukat (és mivel az ellenzék elég béna + már kész a választási manipuláció is), de ettől függetlenül amelyik lop, azt le kell cserélni, az meg nem érv, hogy máshol is lopnak, hiába próbálod úgy előadni. Normális országba is lopnak, de ha ott lebukik, akkor kussolva elsunnyog, nem büszkén kiáll, hogy a mi tolvajunk jó tolvaj, ahogy ki szoktatok állni, hogy a ti kommunistátok a jó kommunista, de persze a maszop kommunista az nem jó kommunista.
Nem fogok pártokat ajánlgatni, most épp 250 párt fog indulni, ebből kb 200 a fidesz által kreált fantompárt, ahogy 2014-ben. Vicces lesz a szavazólap, ahol lesz jobbik, jobbikok, jubbik, mszp, mzsp, mpsz, lmp, lnp, Imp és hasonló formációk, hátha valaki elcseszi.

2018.01.29. 17:34:31

@okostojas007: Ne siess annyira előre... még rátok mosolyoghat a szerncse..bevonulnak az amerikaiak vagy a németek és hát ebben van gyakorlata a mai ellenzék családi felmenőinek. A kollaboráció és a szervilizmus bajnokai.
Szóval nem kell előre magyarázni a bizonyítványt, nem kell azon sem nyígni, hogy sok a párt.. mert ha csak kettő lenne (ami azért nem ritka...) akkor meg a demokrácia halálát jajgatnátok.
Szóval? Lopnak? Igen. Le kell cserélni őket? Kellene.. na, de kire, kikre? Az úgy nem megy, hogy társadalmi támogatás 0, de engedjetek vissza a húsosfazékhoz, mert már korog a gyomrunk. Én is sajnálom, hogy nincs épkézláb alternatívájuk, de ebben az ellenzék nagyon csúnyán sáros. Ordít róluk, hogy a hatalom megszerzésén túl semmi nem érdekli őket, a kvalitásaik sem valami fényesek, de ez nem baj, majd csinálják amit kintről diktálnak nekik. Pontosabban: csinálnák, de ebből nem kér jelenleg az ország politikailag aktív része. Ennél még ez a jelenlegi brigád is jobb.
Tehát: nem tudsz mutatni egy olyan pártot sem, amelyik számottevő (és ezáltal a legitimációt biztosító) társadalmi támogatottsággal bírna. Sajnos a buta demokráciában ez meg kevés a kormányváltáshoz. Legyen bármilyen a választási törvény. (Persze kifogásnak szuper...hiszen mindenki hibás, csak ez a rakás nímand, az nem)

2018.01.29. 18:07:19

@Womb Raider: szánalmas, hogy te beszélsz szervilizmusról, mikor viktorkának nyalsz nap, mint nap, és közben volt komcsi pártitkárokat emelsz piedesztára(milyen érdekes, hogy viktorka kormányában több a komcsi mint a maszopban). Nemigazán értetted meg, hogy miket írtam, az erkölcsi érzékednél már csak a felfogóképességed gyengébb.

2018.01.30. 06:37:47

@okostojas007: Nos... azért szépen bebizonyosodott, hogy eddig terjed az okosságod.. Váccsuk le! Monnyon le!! Osztán? Hogyan tovább? Pannon puma újra ugrik? Merjünk kicsik lenni? A töpörödés politikája újra száguld?

2018.01.30. 14:16:40

@Womb Raider: ennyit sikerült összehozni? :) én nem vagyok kommunista, hogy megmondjam kire szavazz, csak annyit mondtam, ha már kiderült, hogy lop, akkor le kell váltani, ha már magától nem megy.
Ha büszkeséggel töltene el, hogy lopnak, hanem téged, mint hívő fideszszavazót is zavarna, akkor már azon a héten le kéne váltaniuk. így lemorzsolódna a selejtje. Erre mit látunk? az összes mérsékelt, nem takonygerincel megáldott ember már elhagyta a fideszt.

2018.01.30. 14:42:15

@okostojas007: Hablatyolsz és terelsz, ahelyett, hogy két bővített mondatban összefoglalnád, te kiben látsz alternatívát. Az nem megy, hogy majd lesz valaki, csak ők ne. Mert ez az én olvasatomban kicsit olyan, mintha inkább azt mondanád: A mieink is kutyaütők, de most mi vagyunk soron. Nos, majd, ha felmutattok felvállaható, hiteles, kompetens képviselőket, egy vállalható pártban, akkor a nép egészen biztosan bizalmat fog szavazni. Az egyes emberek lehetnek sudribunkók, de a ném , a tömeg ettől még lehetbölcs, de ha meg nem az, akkor is ilyen ez a popszakma. A többség dönt. Ti attól még nagyon, nagyon távol vagytok. Már az is eredmény, ha a parlamentbe kerültök.
A propaganda szöveged nagyon klassz, de csak a nagy sötét üresség van mögötte, meg a nyálcsorgás: engedjetek már oda minket, korog a bendőnk.

2018.01.30. 15:12:24

@Womb Raider: én terelek? egy értelmes mondatot nem sikerült összehoznod, csak arról hisztizel, hogy, de jó, hogy lopnak, és ez téged nem zavar. Nulla erkölcs. ennyit tudsz.
Kérj újabb iránymutatást az elvtársaktól :) hátha kicserélik a lemezt. 250 párt van, nemrég tapsikoltál, hogy de jó. Nem tudsz választani a bőség zavarában? megmondtam, én nem vagyok komcsi, mint te, én nem fogom megmondani kire kell szavazni.

index.hu/tech/2018/01/30/egy_fideszes_facebook-troll_kitalalt_a_part_propagandahalozatarol/

2018.01.30. 17:36:31

@okostojas007: Blablablabla... nem érdekel, hogy kire fogsz szavazni, ami amúgy akkor lenne érdekes, ha irl személyeddel lehetne összekapcsolni. Az érdekelt volna, kikben látsz fantáziát. Eccerű kérdés, de kifog rajtad. Papagájkodsz, ezerszer kitárgyalt dolgokkal hozakodsz elő (arról nem is beszélve, hogy még ki is forgatod amit írtam, csúsztatsz és püfölöd a szalmabábot.
A linkelt írást csak a hozzád hasonló elvakult gyűlölködők kajálják be rögtön. Most írjak egy cikket arról, 'titkos, magát felfedni nem kívánó informátorra' hivatkozva, hogy soros egész bloghálózatot pénzel, amikből a liberális propaganda dől évek óta és a legtöbb helyen izomból elnyomják az ellenvéleményeket vagy nem is lehet kommentelni a hazug posztok alatt?
Ebben mondjuk van némi igazság...
Már máshol is írtam, a socket puppet nem magyar találmány, az usa az internet robbanásszerű elterjedésével párhuzamosan épített ki dezinformációs szervezetet. Meg kb. minden komolyan vehető párt (erőforrásaihoz igazodóan) működtet netes szócsöveket. Ezzel együtt az említett írás még lehet fikció, de mindegy, a szardobálásban egyik csapatnak sem kell tanácsot kérnie..

2018.01.30. 18:04:41

@Womb Raider: éés ugyanaz a szánalmas terelés, mint lopás ügyben.. a bezzeg elmult8év-et kicserélted bezzeg usára.. :)
komolyan , nulla vitakultúra, csak a bullshit, bezzeg pistike, ő nagyobbat hazudott, bezzeg józska, többet lopott.. kabaré :)
majd ha kihirdetik a programokat, eldöntöm kire szavazok, egyenlőre csak kiesett pártok vannak., akikre biztos nem. Tudod én még az a fajta hülye vagyok, ki megnézi, hogy mi az adott párt terve, engem nem lehet azzal hülyíteni, mint téged, akinek elég egy "Folytatjuk", "Soros!", "Migráncs!", "Brüsszel!", vagy egy "Megcsináltuk!".

2018.01.30. 18:07:58

@okostojas007: :) Ohh... te fényes tekintetű, az igazság látója. Vagy csak öntelt hólyag lennél? Én az utóbbira szavazok, a feltételezéseid meg leperegnek, ahhoz még fejlődnöd kell, hogy megítélhess.
Persze, ha téged az megnyugtat, hidd, hogy mindenki hülye rajtad kívül :) Aztán ha megint jön 4 év a pálya szélén..hát ne panaszkodj ;)

2018.01.30. 18:22:59

@Womb Raider: látod, pontosan erről beszéltem, semmivel se vagy te jobb, mint egy fociszurkoló, a legalja fajtából. A vezér neked építi a stadionokat. Mindegy mit csinálnak, ez a te csapatod, büszke vagy a tolvajbandára. Csak így tovább narancskommunisták!

Roan 2018.01.30. 18:31:20

@Womb Raider: "Az igazság kicsi harcosa" vs "Womb Raider 2018.01.24. 06:55:05 Van konkrét infód, hogy a sejtetett vádjaidat alátámaszd? Nosza, loholj vele a megfelelő hatósághoz, hozd nyilvánosságra. " - ezt te mondtad, én csak visszakérdeztem ugyanazt.

Szövegértésedre kicsit feküdj rá. Az összes hozzászólásodban azt írod: Gyurcsány így, Gyurcsány úgy, de nem árultad el, hogy te mit akarsz, miért írod tele a netet a sirámaiddal? Tehát ne azt írd, hogy ő mit csinált, és hogy miért kell Orbánhoz hasonlítani, hanem hogy te mit szeretnél, mi történjen?

Segítek, inkább csak fejezd be a mondatot: Én (azaz Womb Raider felhasználó), akkor lennék boldog, ha Gyurcsány Ferenccel ez történne: ... (ez a rész kiegészítendő), mivel GyF ...-t és ...-t cselekedett. Így már világos?

2018.01.30. 18:36:04

@Roan: Debil vagy. Ehhez igazodóan inkább tanuljunk mondókákat, hogy sikerélményed legyen!

(bárhogyan is, az elmeállapotod nem jogosít fel a hazudozásra és arra, hogy rendre kiforgasd mások szavait. Állj a sarokba!)
@okostojas007: Annyira, de annyira el vagy tévedve, hogy nevetnem kell rajtad.
Most csapást mérek a logikádra:
Van akváriumom, de biszexuális vagyok!

2018.01.30. 18:51:27

@Womb Raider: olyan aranyos, hogy a logikus gondolkodást negatívnak próbálod beállítani :)
komolyan, szerinted engem érdekel a szexuális beállítottságod, vagy hogy milyen kisállatot tartasz otthon? ez nem a tinder, és te se ismerkedni jöttél, hanem tolni a narancspropagandát

2018.01.30. 19:22:53

@okostojas007: Nincs semmi bajom a logikus gondolkodásmóddal.. már megint belemagyarázol olyasmit is az általam leírtakba, ami soha nem volt benne. Az amúgy tetszik, hogyan lovalod bele magad a narancskullancsozós fröcsögésbe. Már késő... elcsíptelek. Mesélhetsz fociról, stadionokról, a 'vezéremről'... de valójában csak kapálódzol kétségbeesve. A hajó megint nélkületek megy el. Megy a puszipajtásaitok nélkül. Ha csak ojrópa nem seít :)

2018.01.30. 21:01:25

@Womb Raider: egyedül te vergődsz, de nagyon. nehéz lehet kimagyarázni, hogy egy maffia szekerét tolod. Mivel ez nem megy, ehelyett folyamatosan csak relativizálsz: elmult8év, gyurcsány, usa, egyéb baromásgok. Tudom, hogy nehéz szembenézned a rossz döntéseddel, és elhagynod a focicsapatot, de hát jobb esetben kinyílik a csipád, rosszabb esetben maradsz a sötétségben. (C verzió, hogy benne vagy a lopásokban, és érdekelt vagy abban, hogy ez így menjen tovább).

2018.01.31. 08:11:45

@okostojas007: Mivel sokadjára sem tudtál alternatívát, jobbat mutatni, mint a jelenlegi kormány, így egészen egyszerű a kép: téged nem zavar a lopás, egyedül az a gondod, hogy ha mások lopnak. Egyedül annyi az oka a nagy kormányváltásra irányuló vágyadnak, hogy most már jó lenne kivenni a részedet neked is.Ennyi. A többi csak a csomagolás és az erkölcsös polgár szerepében tetszelgés.
Ahogyan a régi mondás is szól: A korrupció az, amiből téged kihagynak.

2018.01.31. 09:27:25

@Womb Raider: hát mikor sorba álltál, a logikát nem osztották ki neked. Helyette kaptál hitet a leadott erkölcsért cserébe. Megint egy logikai bukfenc: le akarom váltani a tolvajokat, erre neked az jött ki, hogy támogatom a tolvajokat :) nagyon profi. Szólj majd ha értelmezni tudsz 2-3 mondatot. Bár nem tudom, miért lepődöm meg ezen, hisz a felmérések szerint a fidesz fő támogatója az iskolázatlan réteg 8 általánossal. Nekik lehet csak beadni, hogy 2013-as tiborcz lopás miatt is gyurcsányahibás, elmult8év :) Meg a betelepített migráncsok azok nem azok a migráncsok, akiket kergetnek mindenhol.
Azt már tisztán látom, hogy mivel nem nevezek meg pártot (főleg mivel én se tudom még kik jutnak el egyáltalán a választásokig), csődöt mondott a fideszes troll irányítás :) Ezért kapálózol görcsösen, hogy mondjak már valakit, hogy aztán beleköthess. Így, hogy rövidzárlatot kapott a propagandagép, kb ennyit tudtál összehozni. Üzenem a fideszes irányításnak, hogy mission failed :)

Roan 2018.01.31. 13:51:20

@Womb Raider: "Debil vagy." - a kommunikációm szintjét hozzád igazítottam, mivel sokadszorra sem értetted meg, hogy mit kérdezek. Amúgy finoman jelezném, hogy most sem sikerült válaszolnod a kérdésemre.

"bárhogyan is, az elmeállapotod nem jogosít fel a hazudozásra és arra, hogy rendre kiforgasd mások szavait" - Az mióta számít a szavak kiforgatásának, ha a saját szavaidat változtatás nélkül idézem? Az a te problémád, ha nem vagy következetes, és amit más fejéhez vágsz, azon megsértődsz, ha neked címzik. Azt meg igazán várom, hogy idézd be, a mostani posztban hol hazudtam?

A személyeskedéssel és az érvek nélküli hadakozással nem sokra mész, téged minősít. Amennyi energiát ebbe belefektettél, akár kulturáltan is válaszolhattál volna. Nem sikerült. De tudod mit? Kezd egysíkúvá válni a társalgás (nevezzük így), én kérdezek, te nem válaszolsz, csak azt ismételgeted, hogy Gyurcsány, Gyurcsány, majd megsértődsz, vádaskodsz. Ne haragudj, de ez egy sértődős kamasz szintje, nem egy felnőtt emberé.

Ha esetleg értelmesen, a feltett kérdésekre, személyeskedés nélkül tudsz válaszolni (nem hiszem, mert eddig sem igazán sikerült), akkor válaszolj, egyéb esetben ne fáradj, annyit nem ér az egész, jobb dolgom is van, mint huszonkettedjére is ugyanazt az irreleváns szöveget olvasgatni tőled.
süti beállítások módosítása