Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

A mosoly országa

2020. május 26. - A Polgi

rablo-feher-hatter.jpg

Ugye az mindenkinek meg van, amikor április elején a kormány bejelentette, hogy a járvány elleni védekezésben mindenkinek ki kell vennie a részét? A közteherviselés kiterjed a kiskereskedelmi szektorra, a bankokra, valamint az önkormányzatokra is. Eddig minden önkormányzatnak folyó hó 15-ig be kellett fizetni a beszedett gépjárműadó 60%-át az államnak Áprilistól már az egész összeget be kell fizetni a kincstárnak. Sőt, január elsejéig visszamenőleg!  Az volt a szöveg, hogy ez átmeneti, csak egy évre, idénre és a járvány miatt van erre szükség. Ez a 4800 lakosú Sződliget esetében 18 millió forintot jelentet, azaz minden család 25.000 forinttal járult hozzá a járvány elleni védekezéshez. Ez még rendben is lenne.

De az első pofon az volt, mikor az önkormányzatoktól összeharácsolt pénzt átcsoportosították a szinte soha meg nem térülő Budapest-Belgrád vasútvonal megépítésére.

És most jött egy övön aluli ütés. Az országgyűlés elé terjesztett 2021-es költségvetési törvényjavaslatból kiderül, hogy a kormány nem mondott igazat akkor, amikor azt kommunikálta, hogy ez csak egy átmeneti megoldás.  A gépjárműadóra keresztet vethetnek a települések. Jövőre is az államé lesz a teljes összeg, 87 milliárd forint. Jobb helyeken ezt rekvirálásnak, padlás lesöprésnek nevezik.

Engem nem tesz boldoggá, hogy a másokat is átvertek. A kiskereskedelmi különadó sem egy évre szól, hiszen jövőre is be van tervezve. 54 milliárd forinttal vágja meg őket a kormány.

Ellenben a bankok jövőre már nem fizetnek egy fityinget sem az idei extra adóból, sőt, annak egy részével csökkenthetik a normál adójukat.

Sokan mondják, hogy nem vagyok konstruktív. Csak bírálom a kormány intézkedéseit és nem tudok alternatívát javasolni. Ezért most azt mondom, hogy nézzük meg azt, hogy mi a helyzet a „sógoroknál”?

Az osztrák kormány nem akarja kivégezni az önkormányzatokat, sőt a talpra állás építőkövét látja a helyhatóságokban. Pályázatot hirdet a kormány több, mint 350 milliárd forint értékben a koronavírus okozta válság és a kialakult munkanélküliség leküzdésére. Ez az összeg fele akkora, mint a teljes magyar gazdaságvédelmi alap! A karanténok miatt jelentősen csökkentek a települések bevételei, ennek következtében pedig felfüggesztik vagy elhalasztják a beruházásokat. Ezzel csak tovább nőhet a munkanélküliség. A pályázat bevallott célja a munkahelyek teremtése, de szempont az is, hogy a pénz legalább 20 százalékát ökológiai célú beruházásokra fordítsák.

A városok és a községek különféle projektekre nyújthatnak be pályázatot, így egyebek mellett a településeken lévő létesítmények, iskolák, óvodák, idősotthonok, sportlétesítmények, templomok, múzeumok felújítására, fejlesztésére, de a tömegközlekedés korszerűsítésére is, és emellett az energia megtakarítással kapcsolatos intézkedéseket is támogathatják.

A meglévő és a jövőbeni beruházásokat egyaránt támogatják; az állam átvállalhatja a projektek költségeinek akár a felét is, ha a fejlesztések 2021 decembere előtt megkezdődnek, vagy ha tavaly júniustól már megkezdték, és a koronavírus okozta válság miatt nem tudják tovább finanszírozni. A pályázatokat jövő év végéig lehet benyújtani.

Az elbírálásban szerepet játszik a települések lakosságszáma. Egy kétezres lélekszámú település, maximum 70 milliót kaphat, míg az ottani főváros pedig akár 83 milliárdra adhatja be a pályázatát.

És akkor nézzük a lehetséges kimeneteleket, itthon:

  • Politikai kommunikáció az egész hír és a fideszes polgármesterek felháborodása oda vezet, hogy átírják a költségvetést és kivezetik belőle ezt a sort.
  • A kormány büntetni akarja Budapestet és vele az összes ellenzéki önkormányzatot. Kivérezteti őket, hogy ne jusson fejlesztésre pénz. A csalódott választók pedig a következő választáson ismét a kormánypárti jelöltekre szavaznak.
  • Ha mégis fejleszteni akarnak az önkormányzatok, sarcolják meg adóemelésekkel a lakosokat! A lakosok ne a jóságos kormányban lássák a problémát, hanem a gonosz, harácsoló (ellenzéki) önkormányzatokat büntessék a választópolgárok.

Olyan jó lenne egy országban élni, ahol a kormánynak hosszú távú, stratégiai elképzelései vannak és nem csak három napra tervez. Ahol létezik egy mindenki által elfogadott nemzeti minimum, egy közmegegyezés arról, mik azok az értékek, amit mindenki tisztel és megbecsül. Ahol valóban van jólét, béke és szabadság!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr7815718284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emmett Brown 2020.05.27. 13:01:52

Sződligeten 7 fős az átlag család?
süti beállítások módosítása