Vajon a mi civil szervezetünk, a Tiszta Forrás Szövetség is rajta van a halállistán?
Minden bizonnyal! Mi a bűnünk? Egy 5000 lelkes Pest megyei településen kétszer elkentük a fidesz száját az önkormányzati választáson. Nem kicsit, nagyon. Nem holmi kétharmad, hanem úgy istenigazán százszázalékosan.
2010-ben egy fideszes országgyűlési képviselőt és csapatát billentettünk ki a székből és küldtünk hosszú pihenésre. Pedig úgy kampányolt, hogy előttünk Sződliget, mögöttünk kormány. 2014-ben ismét teljes győzelem. A fidesz a futottak még kategóriában.
Biztosan rajta vagyunk a kivégzendő halállistán.
Elképzelem, hogy akár már holnap Bakondi György bejelenti, hogy úgy tudja, a Tiszta Forrás Szövetség tagjai Belgrádban simogatják a migránsokat és bíztatják őket, hogy jöjjenek elvenni a magyarok munkáját. Holnapután Rezsiszilárd elmondja a migránstévében (M1), hogy szinte biztos forrásból tudja, hogy külföldi ügynökökkel tartjuk a kapcsolatot a befagyott Duna jege alatt beszélgetve. A vajnatévé kideríti rég elhunyt Édesanyámról, hogy még most is részt vesz földárveréseken.
Bármikor bárkit le lehet járatni és nincs senki, aki azt mondaná, hogy állj! Én ismerem ezt az embert! Ez egy tisztességes ember!
2010-ben Sződligeten azzal riogatta a község lakosait a kormánypárti jelölt, hogy ha nem fideszes lesz a polgármester, akkor felkopik a település álla, mert egy huncut garas pályázati pénz nem fog leeseni Sződligetnek.
Ehhez képest mi hoztuk el az egy főre eső legnagyobb támogatási pénzt a kistérségben.
A hazugságspirál folytatódott. Szórólapokon, plakátokon hirdették a barackosi telkek percellázásakor, hogy a területekre 400 migránst akarunk beköltöztetni, akiknek ingyen adjuk a telkeket. Persze saját ötlet is volt arra, hogy mit lehetne tenni ezzel a területtel: helikopter leszállót kellett volna építeni. (Hátha Rogán miniszter urat erre eszi a fene). Ehhez képest kisgyermekes családok vásárolták meg a telkeket, néhányuk megkezdte a tereprendezést és tavasszal már kezdik is az építkezést.
Hadházy Ákost személyesen ismerem. A korábbi fideszes önkormányzati képviselő ősbűne a trafikmutyi leleplezése. Becsületes ember, akinek tisztelem a korrupcióellenes kiállását.
A Tiszta Forrás Szövetség civilszervezet által delegált képviselőtestület hat éve vezeti a települést. A hat év alatt egy végletekig eladósodott településből, ahol a brezsnyevi pangás konjukturális pezsgésnek tűnt, mostanra egy biztos anyagi lábakon álló nagyközség lett. Ami kellett hozzá az a hozzáértés és a civil kurázsi. A tudást – az iskolarendszer lebutításával - már devalválták, most pedig megindult a támadás a civilek ellen. Nincs migráns, kell az új ellenség. Mi kerültünk a célkeresztbe!