Bár a regnáló magyar rezsim új divatú szokása szerint a kézben tartott médiából kimaradnak a hasonló információk, a törvényi előírások szerint – ma még? – a költségvetési átcsoportosításokat a Magyar Közlönyben meg kell jelentetni, így azok nem maradnak titokban. 

Így került a nyáron a felszínre, hogy a szociális és gyermekvédelmi ágazat bérpótlékára szánt pénzmaradványt a versenysportra (hová máshová?) csoportosították át. (Egyes hírek szerint kerékpáros-körverseny megrendezésére használták fel!)

A minapi közlöny szerint pedig 900 millió forintot csoportosítanak át azonnali hatállyal a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjából az egyházi intézményekben dolgozók javára. Ami azt sugallja, hogy míg az állami-önkormányzati közszolgákat felveti a pénz, az egyházak által alkalmazott emberek nyomorognak. Pedig…

Ha ehhez hozzáveszem, hogy például az állami oktatásban tanuló diákokra csupán harmadannyi normatív állami támogatás jut, mint az egyházi fenntartású intézményekben tanulókra, még akkor is elgondolkodom az egyenlőtlenség, a prioritás igazságtalanságán, ha egyébként tisztelem és becsülöm az egyházak tevékenységét.

Ugyanakkor felhívom a figyelmet arra, hogy a települési önkormányzatoknál 2008 óta nem volt béremelés! Van ugyan 2012-től bérkompenzáció, ez azonban az egykulcsos adóval és az adójóváírással pórul jártak kiengesztelésére szolgál. Azoknak a közalkalmazottaknak sem, akik más területen dolgoznak az emberekért. Tehát minden kórházi dolgozó, rendőr, tűzoltó, temetkezésnél a dolgozók stb. A közszférában dolgozók pocsék hangulatához csak hozzátett, hogy az említett közel egymilliárdos átcsoportosításról természetesen most sem egyeztettek a sokadszor semmibe vett szakszervezetekkel.

Nagyon sajnálom, hogy mindezt következmény nélkül megteheti az állam a megfélemlített közszolgákkal. Bevetve a jól bevált „Oszd meg és uralkodj! módszerét, naponta éreztetve velük a kiszolgáltatottságot, sugallva: „Örüljenek, hogy lyuk van a fenekükön, ne ugráljanak, mert megjárják!” Nem csodálom, hogy szinte nulla hatása és eredménye volt a közelmúlt próbálkozásának, a kétórás figyelmeztető sztrájknak. Hiszen a sarokba szorított bérből és fizetésből élő kisemberek a föléjük odavezényelt komisszároktól segítséget nem, diktatúrát viszont naponta várhatnak.

Vajon ilyen közegben dolgozva, látva, hogy amit rajtuk megspórolnak, az egyenesen megy a kedvenc területekre, van-e egyáltalán sansz arra, hogy a 9 éve változatlan 38 650 forintos illetményalap valamikor is elérje a kért 60 000 forintot???

Talán majd lesz történész, aki valamikor feldolgozza azt a nem éppen nüansznyi gondolkodásbeli változást, ami az egykori fiatal demokraták parlamenti „Térdre, imához” bekiabálásától elvezetett az egyházak állami szféra kárára általuk történő aránytalan dotálásához.