Fotó:városi gorillák.
Helyi munka helyett emeletes vonat?
A városban többen csak „krumplis bencének” hívják azt a politikust, aki belengetett ismét egy ígéretet. Miért ne tenné? Soha, senkit nem kértek még számon a be nem tartott ígéretek miatt. Az új ígéret, hogy emeletes vonatok járnak majd egy év múlva a Budapest – Szob vonalon. Ez naggyon frankó! Eddig 400 ember utazott egy szerelvényen, most majd (ha igaz lesz) 650 utast visz a szerelvény. De mondja már meg valaki nekem azt, hogy miért ez a fontos? Miért nem azzal foglalkoznak a helytartók, ami a dolguk lenne? Vác sötét évei között kell emlegetni az elmúlt évtizedet! Ekkor vonult ki a városból három olyan nagy multi cég, amelyik több, mint 1000 embernek adott munkát.
Ezeket a munkahelyeket a kormánypárti városvezetésnek és a kormánypárti országgyűlési képviselőnek a mai napig nem sikerült pótolni. A helyi ipari parkban lézengenek a vállalkozások. Leginkább legelőnek használják. Birkák, kecskék legelnek ott. A Forte, a General Electric, vagy a Henkel volt üzemei lerohadtak, a nyitott ajtón ki-be jár a szél. Pedig a telephelyek a város frekventált helyein helyezkednek el.
Ugye mindannyian egyetértünk abban, hogy egy politikusnak az a dolga, hogy az emberek mindennapjait megkönnyítse? Munkahelyeket kell teremteni helyben! Mert, ha munka van, akkor minden van! Miért nem lehet ide csábítani cégeket? Van képzett munkaerő, van autópálya, vasútvonal, tehát jól kiépített infrastuktúra, akkor mi a baj? Szerintem a hozzáértés és az akarat hiányzik! Na persze bejelenteni azt, hogy majd egy év múlva emeletes vonat viszi Pestre dolgozni az embereket sokkal egyszerűbb!
Úgy gondolom, hogy valódi családbarát politikára van szükség! Nem megoldás az, hogy napi két 2-3 órát elvesz az emberek életéből az ingázás! Az kell, hogy több időt töltsön a gyerekeivel egy dolgozó édesanya, vagy egy dolgozó édesapa? Ezért raktárbázisokat, szolgáltató cégeket, üzemeket kell Vácra hozni!
Valami itt nagyon el van szabva! Nyolc év teljhatalmú kormányzás után a kampányban alapélelmiszereket osztogatni az embereknek az felér egy beismerő vallomással! Sikeres ország az, ahol minden családnak van pénze, hogy ezeket a boltban vegye meg, és fel sem merül, hogy a szavazatuk kiló krumplit, liter tejet vagy tucat tojást ér. Megérett az ország a változtatásra!