Eltérnék a jóó magyar szokástól. Nem panaszkodom! Örülök. Örülök például a "szokatlan" hidegnek és a hónak. Évek óta nem volt ennyi hó, bár hideg volt.

Most értem le Velencére. Na, nem az olaszországi Velencére gondolok, hanem Velence községre a Velencei tó partján. A tó befagyott. A lékhorgászok által kivágott jégtömböket méregetve, több, mint harminc centiméteres jégvastagság. A nádvágók szerint ez már a nádvágó traktort is elbírja. A szaki azt is elmondta, hogy utoljára tíz éve volt nádaratás a tavon, ugyanis tíz éve nem volt olyan hideg tél, hogy befagyott volna a tó.

A legközelebbi hely Budapesthez, ahol felveheted a korit és hajrá, az a velencei plázs. Séta a tópartig, cölöpre ülve cipő le, korcsolya fel. Irány a huszonkét kilométeres tókerülés. A jég a legtöbb helyen tükör sima, de van ahol a szél hatására olyan lett, mint a himlőhely a férfi arcán. Ezeken a részeken csattogva megy a kori. Néhol légbuborékok fagytak a vízbe. Ezeket jobb elkerülni, mert megfogják a korit és már szállsz, mint a győzelmi zászló. Sokan vannak a jégen. Fiatalok, idősebbek, kutyások kutyával. Babakocsis kismamák siklanak előttem.  A nádaratás után van, hogy felgyújtják a tarlót. A pernye a tó jegén landol. Nem kell félni tőle, simán átmész rajta. A tó mindig a parttól kezd befagyni, majd a tó közepe felé halad a vastagodó jég. Ahol találkozik a déli part jege az északi part jegével egymásra csúsznak a jégtáblák. Vajon ilyen lehet a föld tektonikus mozgása? Izgalmas dolog átmászni északról-délre! Visszaértem. Érzem a combomban a megtett kilométereket. És még a cipőm is ott van, ahol hagytam. Néha ilyen is lehet Magyarországon. Kellemes, baráti, őszinte és fárasztó.