Talán mert eddig ma még nem találkoztam sem egy elkötelezett mamóka, sem egy honfiúi lelkesedéssel megáldott ifjú e jeles nap alkalmából szerzett odaadó költeményével, csak a vak véletlen hozta úgy, hogy rátekintettem a naptáramra. És bizony, látom: ma igen jeles nap van, hiszen együtt ünnepelheti hazánk két – talán legjelentősebb – nagyja neve napját.

Ugyanakkor elmerengtem azon: vajon az is véletlen, hogy egyazon napon van a Viktor és a Lőrinc névnap? Vagy valami megfoghatatlan sorsszerűség alakította így hazánk életét, hogy a keményen dolgozó kisemberek egy napon gondolhatnak vezéreikre? Mert a mi Orbánunk és Mészárosunk élete immár nem csupán a – minden bizonnyal teljesen korrupciómentes és tisztességes – magyar gazdasági életben, hanem a keresztségben kapott névünnepi nap által is bizonyítottan egybeforrt.

Igaz, ugyan, hogy a miniszterelnök tán cseppet kényelmetlenül érezhette magát nemrég jóbarátja és névnaptársa településének stadionjában, amikor az atyai ház szomszédságában csillogó létesítmény a vihar miatti áramszünet miatt sötétségbe borult. (Naná, hogy csak a pórnép által használt lelátó és a pálya maga, mert a VIP-páholy továbbra is a maga pompájában szolgálta ki fociszerető nemzetünk elitjét.)

Az meg igazán felháborító, hogy a hálátlan szurkoló rigmusokban számon kérve a műszaki problémát és – igen undok módon – azt danolászva, hogy „Ezt is elloptad!”.

Pedig tudjuk jól, hogy ez nem igaz. Névnapos Lőrinc mondását idézem: - Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye.