Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Agymosó gengszterek!

2017. szeptember 30. - A Polgi

agymosas.jpg

 

Településünk két nagyforgalmú út között fekszik. Hetekig néztem a vigyort Soros arcán, majd néhány napig a Keresztapa magyar verzióját. Agymosás. Mindkettőtől felfordult a gyomrom. Ám most megoldódni látszik a helyzet. Beindult a törvénygyár. Konkrétan: képesek szeptember 19-én elfogadni egy törvényt szeptember 29-i hatályba léptetéssel, amely kimondja, hogy az ezzel összefüggő helyi szabályozásukat október 1-ig (!!!) módosítaniuk szükséges.

Hogy mi is az a halaszthatatlan, életbevágó része az életünknek, amiben hamarjában változtatások kellenek? Egészségügyi, oktatási, adózási, közlekedési, szociális problémát kell így megoldani? Egy frászt: MINDENÁRON MEG KELL AKADÁLYOZNI A REZSIMNEK NEM TETSZŐ PLAKÁTOZÁST! Mert ez a Simicska nevű ördög még előbb-utóbb túltesz a Soros nevű ördögön is és segít a narancsosokat lejárató reklámok terjesztésében. Mert ugye, Simicska-ördög régebben a „mi kutyánk kölyke” volt – sőt, inkább a fideszes fiúk voltak az ő kölykei… - de a G-nap óta ellenség.

A törvény szerint tehát a döntő többségben kormánypárti csatlósként regnáló települési polgármesterek kapják meg a jogot, hogy vizsgálják meg, döntsék el: a hirdetések, reklámok megfelelnek-e a „településképnek”. Azaz: a Sorost támadó, közpénz milliárdokból finanszírozott gigaplakátok mehetnek, az Orbános-Lázáros-Mészárosos-Habonyos pofákat mutató plakátok betilthatók.

Látszólag tehát semmi köze nem lesz a megrendszabályozó gyakorlatnak az állami-kormányzati diktatúrához, ám a megfélemlített, vagy éppen végtelenül szervilis településvezetők tudják majd a dolgukat. Szerintem meg pontosan ez a polgármestereket falhoz állító felső parancs az önkormányzatiság megcsúfolása. Kézi vezérléssel kényszerítenek arra, hogy ne engedjem kitenni az éppen aktuális fideszellenség plakátjait. Én viszont a szólásszabadsággal szimpatizálok. A sokszínűséggel szimpatizálok. A demokráciával szimpatizálok.

A jogszerűséget továbbra is döntse el a bíróság!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr8012913355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bolshevik 2017.10.01. 12:44:07

Kész holnap kitör a diktatúra! 7 éve minden hónapban ezt jósolom szóval legközelebb tutira igazam lesz! A nép meg megint megválasztja ezeket 2018-ban, ebből is látszik a diktatúra! :D

Jakab.gipsz 2017.10.01. 12:46:45

Agymosó gengszterek!

Hogy Te milyen okos vagy, csak nem észre vetted. Ezt a leleményt, méltányolni kell.

És vajon azt is észere vetted a kimosott agyacskáddal, ki akar megváltoztatni kit.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.01. 13:15:45

Csak megjegyezném halkan: a diktatúra szó nem azt jelenti, hogy a kedvenc pártod nem nyert a választásokon.l..

Jobb ma egy Orbán mint holnap egy kalifa 2017.10.01. 13:39:20

"Én viszont a szólásszabadsággal szimpatizálok. A sokszínűséggel szimpatizálok. A demokráciával szimpatizálok."

Ja persze, azert szeretnetek Europat mindenaron iszlamizalni, meg bevezetni a sariat,, mert az araboknal a szolasszabadsag, meg a sokszinuseg mindennel fontosabb.

Dan da Man 2017.10.01. 13:58:29

Poszt megjelenése után 1 órán belül az első 4 hozzászólás 4 kormánypárti hívőtől.

Mennyire lehet szomorú az életetek, hogy ha vasárnap kora délután nincs más dolgotok, mint itt baszni az anyátokat, osztani az észt és leoltani a posztolót. (Még mielőtt: az enyém is szomorú, mert betegen fekszem itthon.)

Nem tudom, hogy azt higgyem-e, hogy fizetnek nektek ezért, vagy tényleg ilyen szánalmas, meggyőződéses fattyak vagytok. De kívánom, hogy maradjon ilyen szar az életetek egészen a végéig, és soha ne legyen nagyobb örömötök annál, mint hogy beszólhattok a "lipsiknek", a "bibsiknek", meg a "migráns-simogatóknak"!

HABONYKOMMANDÓ. 2017.10.01. 14:23:52

"Hogy mi is az a halaszthatatlan, életbevágó része az életünknek, amiben hamarjában változtatások kellenek? "

Peldaul hogy 2018-ba, egyetlen libsi part se jusson be a parlamentbe.

Kapitány_1 2017.10.02. 15:18:06

@HABONYKOMMANDÓ.: Nagyobb a nyelved mint az agyad.
süti beállítások módosítása