Miközben a sikerpropaganda úton-útfélen harsogja az oktató-nevelő munka sikerét, a pedagógusok és a diákok nap, mint nap azzal szembesülnek, hogy egyre rosszabb körülmények között kénytelenek életük nagy részét leélni. De ez alig érdekel néhányunkat. „Nincs iskolás gyerekem!” Ez egy tipikus válasz. „Úgyis túl vannak fizetve a tanárok, meg különben is, nyáron három hónapig csak lógatják a lábukat.” „Mit kell őket sajnálni?” Ez egy lehetséges másik válasz, vagy éppen az „engem nem érint, magánsuliba jár a gyerek”!
Hát nem ez a legjobb? Így Állam bácsi pedig úgy rohasztja le a sulikat, ahogy neki tetszik. Úgysem érdekel senkit! Nézzünk egy-egy példát!
A KLIK büszkén értesítette egy szekszárdi iskola tanulóinak szüleit, hogy nagylelkűen lehetőséget ad a tanintézmény kifestésére. Királyi kegyet gyakorolva ugyanis arra hajlandó volt, hogy az ehhez szükséges festéket megvásárolja. Igaz, ezek felhasználásához már nem volt embere – megfizetni a szakikat meg nem tudta/nem akarta -, ezért levélben fordult a szülőkhöz. Persze, alaposan becsomagolva szövegileg a tragikomikus tényt, aminek lényege a következő: „Nesztek a festék, ha nem tetszik ami van, mázoljátok ki a sulit a gyerekeiteknek!”
Épp egy fokkal szebb (?) az, ami a Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziumában folyik. Ott már annyira leromlott a tornaterem állaga, hogy a falakról már szorgalmasan folyt le a penész.
Vác szerencsés helyzetben van, hiszen a városban, egy másik iskolában még képeznek építőipari szakmunkásokat. Nekik pedig kiváló nyári gyakorlatnak tűnt, hogy egy településen belüli, szintén a Szakképzési Centrum kebelén belül regnáló intézményben munkálkodhassanak. Tanulók lévén, ők lassabban, és bizonytalanabbul végezték a szükséges tevékenységet, nem meglepő hát, hogy a szeptemberi iskolakezdésre nem készült el a felújítás. Ennek következményeként az iskola udvarára kihordott tornatermi felszereléseket hónapok óta falja fel az enyészet. Vajon ezek hogyan és meddig viselik a körülményeket? Vajon mennyibe fog kerülni – ha egyáltalán lesz-e rá fedezet – javításuk, pótlásuk? És már hallom is a kórus hangját: „Kit érdekel? Nincs középiskolás gyerekem! Jó az úgy! Én is felnőttem, pedig két osztály tanult egy teremben! „
