Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Mit érdekel engem? Nem érint!

2017. október 16. - A Polgi

img_0047.jpgimg_0046.jpg

 

Miközben a sikerpropaganda úton-útfélen harsogja az oktató-nevelő munka sikerét, a pedagógusok és a diákok nap, mint nap azzal szembesülnek, hogy egyre rosszabb körülmények között kénytelenek életük nagy részét leélni. De ez alig érdekel néhányunkat. „Nincs iskolás gyerekem!” Ez egy tipikus válasz. „Úgyis túl vannak fizetve a tanárok, meg különben is, nyáron három hónapig csak lógatják a lábukat.” „Mit kell őket sajnálni?” Ez egy lehetséges másik válasz, vagy éppen az „engem nem érint, magánsuliba jár a gyerek”!

Hát nem ez a legjobb? Így Állam bácsi pedig úgy rohasztja le a sulikat, ahogy neki tetszik. Úgysem érdekel senkit! Nézzünk egy-egy példát!

A KLIK büszkén értesítette egy szekszárdi iskola tanulóinak szüleit, hogy nagylelkűen lehetőséget ad a tanintézmény kifestésére. Királyi kegyet gyakorolva ugyanis arra hajlandó volt, hogy az ehhez szükséges festéket megvásárolja. Igaz, ezek felhasználásához már nem volt embere – megfizetni a szakikat meg nem tudta/nem akarta -, ezért levélben fordult a szülőkhöz. Persze, alaposan becsomagolva szövegileg a tragikomikus tényt, aminek lényege a következő: „Nesztek a festék, ha nem tetszik ami van, mázoljátok ki a sulit a gyerekeiteknek!”

 

school-renovation.jpg

Épp egy fokkal szebb (?) az, ami a Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziumában folyik. Ott már annyira leromlott a tornaterem állaga, hogy a falakról már szorgalmasan folyt le a penész.

img_0114.jpg

Vác szerencsés helyzetben van, hiszen a városban, egy másik iskolában még képeznek építőipari szakmunkásokat. Nekik pedig kiváló nyári gyakorlatnak tűnt, hogy egy településen belüli, szintén a Szakképzési Centrum kebelén belül regnáló intézményben munkálkodhassanak. Tanulók lévén, ők lassabban, és bizonytalanabbul végezték a szükséges tevékenységet, nem meglepő hát, hogy a szeptemberi iskolakezdésre nem készült el a felújítás. Ennek következményeként az iskola udvarára kihordott tornatermi felszereléseket hónapok óta falja fel az enyészet. Vajon ezek hogyan és meddig viselik a körülményeket? Vajon mennyibe fog kerülni – ha egyáltalán lesz-e rá fedezet – javításuk, pótlásuk? És már hallom is a kórus hangját: „Kit érdekel? Nincs középiskolás gyerekem! Jó az úgy! Én is felnőttem, pedig két osztály tanult egy teremben!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr3312993172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.17. 14:18:00

A haladás lassú, de biztos, a ballibek toporzékolása ellenére.

Az Ellenálló 2017.10.17. 15:11:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: nem érdekelne, hogy lassú, ha a kormánypárt nem verné folyton a mellét, hogy most éppen milyen csodát vitt véghez (ami nem igaz). A kórházak esetében pedig még a minimumot is nehezükre esik teljesíteni, így az egészségügy helyzete folyton romlik.

Brother Love (törölt) 2017.10.17. 15:20:32

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Én ugyan nem vagyok ballib és nem is toporzékolok, de a gyerek szarul fűtött konténer-osztályteremben tanul (az elektromos fűtés drága és nem bírja el a hálózet sem), kötelező napi testnevelés címén darts foglalkozás van (gyakorlatban semmittevés, de azért bent kell maradniuk du. 4-ig) és igen, mi is festhetünk, javíthatunk osztálytermet, csak nekünk még az anyagot is meg kellett venni. Nem, nem egy szabolcsi zsákfaluban, Budapesten.

Ennél még a szocializmusban is jobb volt a helyzet, úgyhogy én nem igazán látom a haladást.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.17. 15:27:49

@Az Ellenálló:

A helyzet a valóságban stabil, a ballibek legnagyobb bánatára.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.17. 15:51:32

Senki nem zárt be soha annyi iskolát, mint a kedvenc elkúród.

A maradék iskoláktól az MSZP-SZDSZ kormány teljesen elvonta a forrásokat, ezért adósodott el minden önkormányzat.

Mostanra konszolilálódott a helyzet, megszünt az eladósodottság, és lassan de biztosan adnak pénzt fejlesztésekre.
Szöges ellentétben az elkúrókkal akik kivéreztették az összes iskolát kivétel nélkül anyagilag is.

Cycmen 2017.10.17. 15:57:53

@Egéridomár: Most nem a fogyatékosok sulijáról van szó ahova te is jártál!
süti beállítások módosítása