Már harmadik éve utazunk el apámmal karácsonykor. Anyám 17 éve, december 23-án ment el. Azóta nem akkora ünnep ez a nap. A csokonyavisontai termálfürdőbe mentünk. Apám szerint a gyógyvíz maga az élet. Anyám hidrofóbiás volt. Nem jártunk víz mellé, Balatonnál is csak egyszer voltunk. Anyám csak derékig ment be a vízbe és látszott rajta, hogy pánikban van. Mindegy. Mi ketten most itt ültünk a 38 fokos gyógyvízben. Gázolaj szaga van. Csütörtök van és mégis csak öt vendég van a fedett, fűtött részben és három ember a szabadtéri medencében. Emlékszem, tavaly sem voltak többen. Apám – aki hozzáértőnek tartja magát – azt mondja, hogy nagyon jó ez a víz. Fürdés után még napokig érzem a kezemen a gázolaj szagot. Mintha egy rossz dízelben cseréltem volna üzemanyagszűrőt. Apám el van ragadtatva. Lehúzza a lábáról az ödémát. Beszélgetünk a gépésszel.

• Mindig csak ennyien vannak?
• A falusiak nem tudják megfizetni az 1800Ft-os belépőt. Nincs munka. Visontán a fürdő a legnagyobb munkáltató. Valamivel több, mint tízen dolgoznak itt. Utána az önkormányzat. Az is közmunkából. A közeli városban, Barcson sem jobb a helyzet. Nyáron többen vannak. Jönnek a német turisták. Volt olyan nap, hogy 300 belépőt is eladtunk.

Szegény része ez az országnak. Ahogy Kaposvár után elhagyjuk a főutakat, az egyutcás falvak jönnek. Látszik, hogy egykor jobb időket éltek meg, de ma egyre több az elhagyott ház. Az utcán a gumicsizmás ember felül a parasztbiciklire. Az ülésről hiányzik a műbőr. Csak az elhasznált, hiányos szivacs látszik, meg a ráhúzott nejlonzacskó. Magyarország erősödik.