És megkezdődött. Idén már ez a harmadik. Már papír nélkül mondom a szövegemet.

A mai napon, esküvőjük napján, nemcsak két ember élete kötődik majd össze, hanem két családé is. Megjelent vendégeikkel együtt valamennyien átérezzük az Önök örömét és boldogságát. Felnőtté válásuk első nagy döntését hozták meg akkor, amikor szerelemmel a szívükben megjelentek előttem azzal a szándékkal, hogy egymással házasságot kössenek. A megelőző eljárásban kinyilatkoztatott szándékuk, illetve a bemutatott okirataik alapján megállapítottam, hogy ennek törvényes akadálya nincs.

Papír nélkül mondom és közben máshol jár az eszem. Emlékszem az elsőre. Mekkora várokozás volt bennem! Na jó, ez kamu. Azt sem tudtam mi ez. Valahogy úgy alakult, hogy akkor én álltam a másik oldalon. Tudtam, hogy másnap irány az albérlet. Csórók voltunk.

Felteszem tehát Önöknek a kérdést, melyre kérem határozott igennel válaszoljanak! Kijelenti-e Ön XY hogy az itt jelenlévő ZW-vel házasságot köt? Kijelenti-e Ön ZW hogy az itt jelenlévő XY-vel házasságot köt? Kijelentésük alapján megállapítom, hogy XY és ZW a Magyarország családjogi törvénye értelmében, házastársak.

Összeköltöztünk és hajtottuk a pénzt, mert saját lakás kell. Mi magyarok, valahogy ragaszkodunk a tulajdonhoz. A házasságban is. Én a tiéd, te az enyém.

És most köszöntsék egymást az első hitvesi csókkal Kedves Házaspár! E két gyertyaláng, életük útját, szerelmük lángját jelképezi. Életük e percekben találkozott. Ennek szimbólumaként én most kérem, hogy gyújtsák meg a középső gyertyát közösen.

A nagy pénzhajszában észre sem vettük azt, hogyan kerültünk egyre távolabb egymástól. Mire meglett a lakás. (Tanácsi lakás lelépéssel. Van olyan, aki még emlékszik erre a trükkre?) mi már külön voltunk. Egy év telt el az anyakönyvezető óta. Idegenvezetőként engedett a csábításnak. Megértem. Persze, hogy jobb volt az egy hétig tartó álomvilágban élni. Utána hazajött hozzám a szomorú bútorokkal berendezett albérletbe.

Az ember nem magányra született, ezért családban keresi boldogságát. Önök is keresték és meg is találták azt az embert, aki mellett nem érzik magányosnak magukat. Higgyék el, sokszor oly kevés kell a boldogsághoz. Egy kis kedvesség, egy kis figyelmesség, a hallgatás és a meghallgatás. Ha ezt fogják szem előtt tartani a hétköznapokban, biztos vagyok abban, hogy a házasságuk, kapcsolatuk egy életre szól majd.

Mire a válást kimondták már mindketten mással éltünk. Egyszer még találkoztunk. Ikerterhes volt és hullámvölgyben a házassága. Azt mondta, ha felvállalom a gyerekeit, akkor visszajönne. Nem akartam. Egy hónap sem telt, amikor a barátnőm benyögte, hogy terhes. Elcibált a nőgyógyászhoz. Alig volt zsarolás. Az orvos egyik kezébe a fecskendő és úgy kérdezte: Beadjam? Mint egy régi Dustin Hoffmann filmben: Biztonságos?

A házasság nem csak szerepet jelent, ettől sokkal többet. Együtt élést, egymásról való gondoskodást, felelősséget, törődést. Segítsenek egymásnak a munkában, ha kell a tanulásban és később majd a gyereknevelésben, mert hiszen egy házasság igazi értelme, a család, a gyermekek nevelése. Nagyon fontos, hogy évek múlásával is vegyék észre társuk emberi értékeit és azt hozzák is párja tudtára, mennyire fontos is ő.

És akkor rosszul döntöttem. Majd ismét. Férfibecsületnek gondoltam, de szimpla baromság volt az adjunk nevet a gyereknek projekt. Szerelem? Arra már nem emlékszem. És már újra ott álltam az anyakönyvvezető előtt.

Kedves férj, vigyázzon feleségére, hogy mindig ilyen boldog legyen, mindig ilyen szép legyen. Ezt úgy éri majd el, hogyha fáradtan hazaér a munkából, akkor is vegye észre, hogy szép, hogy csinos, hogy szorgalmas, egy jó szó, egy ölelés, egy csók, egy szál virág csak úgy, jól fog esni a lelkének évek múlásával is.

Kedves feleség. Teremtsen olyan otthont, olyan légkört, melybe a férj mindig szívesen tér haza. Ez az Ön feladata lesz és ez az emberiség legszebb hivatása, a feleség, az anya hivatása vár Önre és a család összetartó ereje.

És kívánom Önöknek, hogy sikerüljön életükbe mindaz, amit elgondoltak, amit elterveztek és ilyen boldogok legyenek életük végéig.

A gyerek megszületett, de a helyzet meg egyre romlott. A feleségemről kiderült, hogy kibírhatatlanul féltékeny. A munkahelyemre, a szüleimre, mindenre. Mit rontottam el? Miért nem vettem ezt észre korábban? Egy féltékenységi jelenet csúcspontján kést rántott és elkezdte vagdosni az ereit. Kicsavartam a kezéből a kést és letettem a konyhaasztalra. Egy óvatlan pillanatban felkapta és elindult felém. A szemében teljes volt a zavarodottság. Ekkor jöttem rá, hogy ez így nem megy tovább. Ha maradok, rossz vége lesz. Vagy ő, vagy én nem fogjuk túlélni ezt a kapcsolatot. Másnap összepakoltam egy táskába és otthagytam a lelépéssel megszerzett tanácsi lakást.

És most koccintsunk az ünnepi pezsgővel az ifjú pár boldogságára!