Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Én hazám, te hazád, mi hazánk?

2017. január 26. - A Polgi

 ke_pzeld_el.jpg

A hetvenhét éves édesapám, az újpesti aluljáróban aláírta a Momentum mozgalom gyűjtőívét. Szabad akaratából. Úgy gondolta, hogy nem adja meg a sanszot senkinek erre a rohadt nagy lopásra. Mert ez egy ilyen ország. Ami nincs lebetonozva, azt ellopják. Minél magasabb szinten megy, annál nagyobb értékű a lopás. Apám akkor még nem tudta, hogy ezzel hazaárulást követ el. Persze ha utána nézünk annak, hogy ez mit is jelent, akkor kérdem én, mi a francról beszél egy ilyen Bencsik András féle nimand? Szerencsére Apám józan értékrendű ember, és Apám ismeri ezt a fajtát. Azt szokta mondani, hogy ezeknek az embereknek 1989-től kezdődik az önéletrajza.

Manapság olyan könnyen odavágjuk bárkire, hogy hazaáruló. Ki ezért ki azért. Tavaly még azért volt az ember hazaáruló mert nem akarta az alkotmánymódosítást, ma másért. De mit is jelent ez valójában, tudjuk-e, hogy mit jelent?

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:

A hazaárulás az adott nemzet biztonsága ellen saját állampolgára(i) által elkövetett bűncselekmény.

 

BTK:

Hazaárulás:
144.§. (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
c) háború idején
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A bűncselekmény jogi tárgya a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje, függetlensége, területi épsége. Alkotmányos rend alatt értjük az alkotmányt, az alkotmányban foglalt elveket és intézményeket, valamint az azok zavartalan működéséhez fűződő érdeket.

 

És akkor ott van a másik nagy kedvencem. Mráz Ágoston Sámuel, akinek tisztánlátásában soha nem kételkednék.

Zárójelben, hogy más is tudja, ki ez az okos fiatalember:

A Nézőpont Intézet 2006 nyarán alapított magyar tulajdonú kutató és elemző nonprofit vállalkozás, amelynek egyik alapítója Mráz Ágoston Sámuel. Feladata:

  • közvélemény-kutatások készítése, választáskutatás
  • politikai elemzések készítése
  • gazdaságkutatás, gazdaságpolitikai elemzés
  • médiakutatás, médiapolitikai elemzés
  • konferenciák szervezése

Mráz úr olyan ember, akit a tények ritkán zavarnak meg. Mráz úr hirtelen felindulásában azt találta mondani, hogy a Momentum mögött Párizs és Los Angeles állhatnak. Wow! Azért ez nem semmi! Párizs és Los Angeles előbb lekenyerezte a hamburgi embereket, hogy népszavazáson mondjanak nemet a 2024-es hamburgi olimpia rendezésre. Ezt követően nem hogy hátradőlve figyelték volna a dolgok további menetét, hanem közelebbről nem ismert eszközökkel rávették a római városvezetést, hogy vonja vissza a pályázatát?!

Majd megrészegülve a sikertől, közvetett módon rávették Apámat, hogy hazaáruló legyen! Ezt követően rávették a pesten élő testvéremet is, hogy egy tál lencséért árulja el a hont és írjon alá a Momentumnak. Úgy látom ez már olyan családi szokás nálunk.

Nos, én szintén hazaáruló lennék?? Mert én hányok ezektől a bencsikektől és mrázoktól, meg gajdicsoktól!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr7812157639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.26. 16:42:30

Ezt az ügyet csúnyán bukni fogják a ballibák...

midnight coder 2017.01.28. 14:09:45

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: És mi is, ha megnyerjük a pályázatot.

Roadster68 2017.01.28. 14:16:04

"Ezt az ügyet csúnyán bukni fogják a ballibák..."
Nem, ezt az ügyet a gazdáid fogják bukni. Olimpia már tutti nem lesz,még ha a népszavazást el is bukják a ballibák akkor sem. Nyilván nem lesz meg a százalék a népszavazáson (ha lesz) , de a kúrmánynak és az olimpiának akkor is rendesen alátesz és azt hiszem itt ez a lényeg ;).

user friendly 2017.01.28. 14:26:11

lehet, hogy demagógia, de attól még igaz: sokkal de sokkal égetőbb ügyekre (egészségügy, oktatás, közlekedés)) kellene a pénz, mintsem Orbán nagyzási hóbortjára, hogy mi olyan fasza gyerekek vagyunk, hogy olimpiát rendezünk. rendezzünk. majd akkor, ha különben minden jól működik. addig meg fordíttassék arra a közpénz, amire a köznek valóban szüksége van.

Voyager10 2017.01.28. 14:30:31

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Ezt az ügyet csúnyán bukni fogják a ballibák..." A jobber oligarchák meg gennyesre keresik magukat miközben újabb kamaszok fagynak halálra a saját ágyukban. BAZMEG OLYAN HÜLYE VAGY, HOGY AZ MÁR FÁJ! Pedig háromezer kilométerre vagyok Magyarországtól. Egyszer azt találtad bégetni, hogy jó az irány. Ez lenne az? Te szolgalelkú, hasznos idióta!

zsocek 2017.01.28. 14:45:29

MaxVal BircaMan mi mást bégetne, mint amiért legelhet a felcsúti pályán.

kis864 2017.01.28. 14:59:39

Mit tudna kezdeni a kormány még egy fél Magyarországnyi emberrel az olimpia idején?
Terror veszélyes állapotban.
Vagy, és esetleg addigra összeáll a NAGY magyarország?
A pénzt már elutalták azoknak akik nem az országhatáron belül élnek, szavazhatnak is: talán kapnak érte stadiont 3 milliárdért.
Csak nézzük meg: elsőre közlekedés,-szálláshely,-orvosi ellátás,-a többit már nem is sorolom.
Majd megmondja a kan-cellária miniszter.
Sokkal több mentálhigiénés orvost kellene biztosítania parlamenti képviselők orvosi ellátását biztosító intézménybe.
Akár az adóinkból!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.28. 15:05:58

@Sexual Harassment Panda:

Nem lesz meg ennyi érvényes aláírás.

Egyébként az egész egy hata,mas kamu, mert úgyse Bp. fogja nyerni a rendezési jogot.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.28. 15:07:17

@Voyager10:

Mo-on nincsenek oligarcák.

A szegénység oka pedig a nyugat.

Sexual Harassment Panda 2017.01.28. 15:12:03

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: szerintem ha egy közel kètmilliós vàrosban nem sikerül 180k aláíràst összeszedni, az hatalmas blama .

user friendly 2017.01.28. 15:20:21

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: mellébeszélsz, ahogy szoktál. mondd már el, miért lenne jó Budapestnek egy olimpia.

BiG74 Bodri 2017.01.28. 15:32:31

Speciel, aki aláírja a népszavazás kiírását támogató ívet, az nem feltétlenül olimpia ellenes, csak egy egyszerű demokrata. Aki tudja, hogy egy népszavazáson is vállalni fogja az olimpia megrendezését, de tudja azt is, hogy ilyen volumenű dolgot, csak a többség támogatásával lehet végigvinni. Akit érdekel, hogy milyen a két oldal támogatottsága.

Voyager10 2017.01.28. 15:34:15

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Mo-on nincsenek oligarcák."
Mondok néhányat: Garancsi, Nyerges, Tiborc...

"A szegénység oka pedig a nyugat." A szegénység oka pedig az, hogy a FIDESZ-es oligarchák szétlopták az országot!

Te és a hozzád hasonlók, meg csak hasznos idióták vagytok ebben a diktatúrában. És nem vagytok olyan sokan mint hiszed. Egyszer úgyis vége lesz ennek az ország pusztitó szarfűrészelésnek. Akkor majd haza megyek és lepisálom a megszállási okádékot ami most a Kossuth teret rondítja el és leszarom a kancsó arénát imádott vezéred hátsó kertjében,

Nem akarlak meggyőzni semmiről, mert úgysem lehet. Még az sem zavar, hogy mennyire hülye vagy. De ha ellenzéki blogokon írod ki a hülyeségeidet ne csodálkozz, ha elküldenek a fenébe!

Voyager10 2017.01.28. 15:48:34

@user friendly: "mellébeszélsz, ahogy szoktál. mondd már el, miért lenne jó Budapestnek egy olimpia." - Persze, hogy mellébe deszél! Ő is csak egyidióta fidesz fun saját gondolatok nélkül. Tököm sem érti, hogy miért jó neki - nyilvánvalóan ellenzéki blogokon - nyomni fullba a kretént, de mindig ezt csinálja. Szerintem egyébként nem százas. (Melyik orbán-hívő az?) (orbán kisbetűvel! Nem elírás! :-) )
Az olimpia meg nem jó. senkinek! KIvéve a korrupcióban érdekelteket. De ezt mindenki jól tudja,
kivéve az orbán-hívőket. De ők meg semmit nem tudnak, hanem betű szerint igaznak veszik amit a felcsúti törpe Mussolini mond. Ha holnap azt mondja, hogy az olimpia rossz akkor az rossz , ha holnapután megint jó akkor az jó. Nem érzek irántuk mást csak szánalommal vegyes megvetést... Beleértve ezt példányt is.

midnight coder 2017.01.28. 15:55:20

@Voyager10: "A szegénység oka pedig az, hogy a FIDESZ-es oligarchák szétlopták az országot! "

Okoska, itt már akkor szegénység volt, amikor Orbán még meg sem született, csak akkor az átlagpolgár nemigen szembesült ezzel, csak azok akik jártak a Bécsi út túloldalán. Az akkori állapotokhoz képest ma sem szarabb a helyzet, csak ma mindenki látja a különbséget. Ja, és közben a volt állampárt csődbe vitte a szocializmust, majd a maradék közvagyont szétlopták egy picit.

midnight coder 2017.01.28. 15:57:30

@Voyager10: "Az olimpia meg nem jó. senkinek! KIvéve a korrupcióban érdekelteket."
Pontosan. Ezért nem nagyon kapálózik a baloldal sem ellene, kivéve ezt a pár wannabe politikust.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.28. 16:02:07

@Voyager10:

Egyikük se oligarcha.

2010 előtt az ország gazdag volt?

Diktatúra van jelenleg?

Voyager10 2017.01.28. 16:11:28

@midnight coder: "Okoska, itt már akkor szegénység volt, amikor Orbán még meg sem született, csak akkor az átlagpolgár nemigen szembesült ezzel, csak azok akik jártak a Bécsi út túloldalán. Az akkori állapotokhoz képest ma sem szarabb a helyzet, csak ma mindenki látja a különbséget. Ja, és közben a volt állampárt csődbe vitte a szocializmust, majd a maradék közvagyont szétlopták egy picit."

Ekkora szegénység nagyon régen volt. Az őtvenes évek volt ilyen nyomoruságos. És akkor is szembesült vele az átlagpolgár, lett is cirkusz belőle... Kádár alatt nem volt ilyen tömeges a nyomor. Az életszinvonal akkor is egy vicc volt, de nem volt ilyen kilátástalanság. A mostani lecsúszás fő oka orbán és bandája. Efelől ne legyen kétséged. Az más kérdés, hogy ha holnap lógnának a problámhalma amit okoznak megmaradna.

Voyager10 2017.01.28. 16:18:08

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"Egyikük se oligarcha." - De!

"2010 előtt az ország gazdag volt?" - Nem. De most sokkal rosszabb a helyzet. És ez a orbán, a fidessz és a fideaz hívek hibája!!

"Diktatúra van jelenleg?" - Mi az, hogy! Virtigli kis fasiszta diktatúra van! És Te és a hozzád hasonlók ezt éltetik! Hányok tőletek!

A történelem szemétdomján van a helyetek!

$pi$ 2017.01.28. 16:49:39

@Voyager10: "A mostani lecsúszás fő oka orbán és bandája."

Ez már mekkora marhaság, ilyeneket mondani, amikor már az index is hetente ír cikket arról, hogy csökken a szegénység meg nö a reálbér. Mintha b+ nem is ebben a világban élnél, mintha nem emlékeznél az elmúlt évekre, mintha megszállot idióta volnál, aki már rég elvesztette a valósággal a kapcsolatát. Mintha...

Milyen lecsúszás b+?!

user friendly 2017.01.28. 16:54:57

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: akkor nyilván nem fáj, ha népszavazás dönti el, hogy legyen-e vagy nem. miért gondolod ezt ballib ügynek?

khell 2017.01.28. 16:58:47

@Voyager10: "Virtigli kis fasiszta diktatúra van! "

Olyan hülye vagy, hogy még a diktatúra szót sem érted. Ha diktatúra volna, akkor nem okádhatná a sok hozzád hasonló ballibbant a hülyeségeit a nap 24 órájában.
Az ilyen barmoknak tényleg észak koreában volna a helye, ott megtanulnád mi a diktatúra.

"Ő is csak egyidióta fidesz fun"

Vicces amikor idegen szavakkal akar valaki felvágni, de még leirni sem tudja.
Nem tudom tudsz-e még magadból nagyobb idiótát csinálni, de próbáld meg, irjál még.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.28. 17:02:00

@Voyager10:

Nézd meg az "oligarcha" szó jelentését, meg fogsz leoődni...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.28. 17:02:41

@Voyager10:

A helyzet kb. ugyanaz, mint 2010 előtt, ne hazudj tehát.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.28. 17:04:41

@Voyager10:

Nézd meg a "fasizmus" és a "diktatúra" szavak jelentését, ismét meg fox leoődni alaposan. Annyit segítek: NEM azt jelenti, hogy a liberális pártok választást vesztettek.

Tényleg ekkora barmok vagytok mind? Vagy csak bérkommentelőként kötelességetek ezeket leírni?

Voyager10 2017.01.28. 17:13:27

@$pi$: Több mint 100 ember fagyott halálra idén és még hol van a tél vége. Oszló hulla a kórházi mosdóban, korrupció, elszegényedés. Ne oktass ki engem Te agymosott idióta! Manj és éltesd a vezért b+! Hogy nem sül le képetekről a bőr. Nem tudtok mást mint hazudni, hazudni és megintcsak hazudni! Imádottjaitok pofátlanul lopják a közpénzt és vagyonokat harácsolnak miközben emberek halnak bele a nyomorba és a kórházi fertőzésekbe! Ti meg tapsoltok hozzá idóta birkák! Akkor mos ki él alternatív alóságban Te szerencsétlen idomított majom!? Legalább ne lennétek ilyen pofátlanul beképzelt és arrogáns bunkók de képtelenek vagytok tisztelni a másikat. Már főiskolás koromban volt szerencsém az orbánhívők mentalítását közelről tanulmányozni. Elviselhetetlen, gyűlölködő, alattomos, hazug és gyáva banda vagytok.

szepipiktor 2017.01.28. 17:16:12

Jó fej lehet apukád! Én ott nem írtam alá, mert az lmp reklámozta magát, nekik meg soha semmit!
De te is lehettél volna jó fej!
Ha nem hazudsz neki és elmondod, hogy az aláírásával nem az olimpia ellen "szavazott".
Láthatóan apukád is elhitte a "ballibák" hazugságkampányá, hogy az olimpia ELLEN lehet aláírni.
Sajnos nem... És te ezt elhallgattad, hazug sunyi és számító módon becsaptad apukádat!
De hát ezért is vagy blogger.
Vajon mit fogsz neki mondani, ha meglesz a szükésges aláírás és kiírják a népszavazást? És elmennek az emberek, érvényes lesz és 1 darabbal a olimpiát akarók győznek?
Mit modasz akkor a szomorú apukádnak? Hogy bocs apa, átbasztalak?
Hogy önös érdekből megvezettelek, hogy nem szóltam, mindez nem a lopások ellen van? Hogy csak azért hazudtam ezt, mert így elmentél aláírni? Ha megmondom, nem mész el! Ezért hazudtam.
És hogy egy 1001. noname gyülekezet ismert lehessen, fokozódjon a megosztottság? Hogy így elvtársaim is odajutnak a kasszához? És onnantól ők is ingyen pénzt kaphatnak? Így a te segítségeddel újabb tolbajok jutottak közpénzhez?
Szóval beszélgess el apukáddal!
Talán megbocsájtja, hogy becsaptad!

user friendly 2017.01.28. 17:17:11

@csentecsa: neked fáj, ha népszavazás dönt az olimpiáról vagy most miről beszélsz? én még emlékszem 2002-re, amikor a fidesz megnyerte a választásokat. utólag. szerintük. akkor onnantól nem kellett volna több választás, mert úgyis kétségbe vonják, ha nem ők nyernek?

Voyager10 2017.01.28. 17:19:01

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"Az oligarchia ókori görög szerzők szerint kevesek zsarnoki uralmát jelenti. Az oligarcha (vagy tartományúr) ógörög eredetű szó, amelynek jelentése egy nagyobb országrészen önhatalmúlag uralkodó főnemes, hatalmaskodó főúr, kiskirály. " (Wikipédia)

"A fasizmus a radikális, tekintélyuralmi nacionalizmusnak a 20. század első felében Európa egy sor országában megjelent formája.[1][2] Nevét az olasz változatáról, a legkorábban kialakult olasz fasizmusról kapta. A fasiszták az adott nemzet totalitárius állammá történő egységesítésére törekedtek a nemzeti közösség tömegeinek mozgósítása révén, az élcsapat szerepét betöltő pártra támaszkodva. A fasizmus ellenséges a liberális demokráciával, a szocializmussal, a kommunizmussal szemben. A fasiszta mozgalmak közös vonásai az állam fontosságának messzemenő hangsúlyozása, az erős vezető iránti rajongás, a nacionalizmus legszélsőségesebb formái, a saját etnikum felsőbbrendűségébe vetett hit, valamint a militarizmus. " (Wikipédia)

"A diktatúra vagy parancsuralom olyan kormányzási forma, ahol az állami főhatalom (a kormányzati hatalom) forrása nem a népakarat.[1]
A diktatúra autokrácia, vagyis valamely személynek vagy csoportnak az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, erőszakszervezetekre támaszkodó, kivételes törvényekkel szentesített korlátlan hatalma. A diktatúra vezetője leggyakrabban a diktátor." (Wikipédia)

Van még kérdés?

BiG74 Bodri 2017.01.28. 17:33:24

@csentecsa:
Ezt a vityának is küld el.

$pi$ 2017.01.28. 17:51:19

@Voyager10: "Több mint 100 ember fagyott halálra idén és még hol van a tél vége."
Nem idén, nyilván hülyeséget beszélsz, esetleg "ezen a télen".

2003-ban meg 316-an haltak meg a nagy hidegtől. Sőt:

kep.cdn.index.hu/1/0/787/7873/78738/7873803_eb86fddbefb2415049d5da4b25790330_wm.jpg

ahogyan láthatod gyakorlatilag minden évben meghalt 2-300 ember a hideg miatt és évek nem is nagyon volt ilyen hideg ezekben az években. Tehát mondjuk igencsak fals az acsarkodásod, egyáltalán nem úgy tűnik, mintha romlott volna a helyzet.

"Oszló hulla a kórházi mosdóban, korrupció, elszegényedés."

A korházban meghalnak néha az emberek. Mostanában lehet ebből nagy kamopányokat csinálni, ennyi az egész. Az elszegényedés meg marhaság: mondom, a baloldali index is elismeri már, hogy 2012 óta megfordult a trend és csökken a szegénység. Világos? Elszegényedés 2006-tól volt, körülbelül 2012-ig. Néhány statisztika átcsúszott 2013-ra, de a kép világos: az mszp alatt elszegényedés volt, ezt sikerült megállítani és megfordítani.

A korrupcióról meg annyit, hogy minden baloldali folyamatosan azt mondja, hogy most sokkal nagyobb a korrupció mint amilyen az mszp alatt volt. Csakhogy erre semmi bizonyíték nincs, egyszerűen csak ezt sulykoljátok. Az mszp embere volt a Simon, aki százmilliókat tartott bácsi számlán, az mszp miniszterelnöke számlázott 600 milliót szakértésért, az mszp miatt van 120 milliárdos difi a metróépítéssel. Egyáltalán nem megalapozott azt állítani, hogy most magasabb a korrupció mint amilyen volt az előző kormány alatt.

"Ne oktass ki engem Te agymosott idióta!"
Nyilvánvalóan butaságokat állítasz és amikor megpróbálok bizonyítékokat mutatni, akkor a személyemet kezded gyalázni. Ezzel csak magad minősíted.

clemens 2017.01.28. 17:59:09

Szerintem a kérdésre kell válaszolni, és nem kombinálni.
Akarod-é az olimpiát, vagy sem?
Ha e helyett a "takarodjon-é orbán" fel nem tett kérdést válaszolod meg akkor hagytad magad átverni a kérdés feltevő által.

user friendly 2017.01.28. 18:02:14

@csentecsa: tőlem olvastál ilyet? segítek: nem olvashattál. mi a tökömért mosol össze mindenkit, aki valamit nem vagy másképp akar, mint a kormány?

ami szabad 2017.01.28. 18:04:27

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Nem birka Ön hanem maga marha! A magyar oligarchákról most nem ejtenék szót, megérne önmagában is egy kisebb esszét, de hogy a nyugat felelne a magyarok szegénységéért, ez maga a szánalmas vergődés! Ha történelmi összefüggésben vizsgáljuk, akkor azért, ha rövidebb, 25 éves távon, akkor meg azért. Hogy csak közelmúltig lépjünk vissza elvtárs, jelezném Önnek, hogy a szokott demagógia kifelé mutogatni, mikor itthon annyi tehetséges tolvaj lopja szét szisztematikusan az országot pártsemlegesen, amennyi csak közel került a tűzhöz. Igaz, ezeknél tehetségesebben egyik sem tette, a 10-20%-os lopási ráta mára elérte a negyvenet, oszt még sem javul a helyzet, hiába írják le naponta ötvenszer, hogy egyre jobban élünk. Ontja ránk a teljes média (mind csicska lassan) hogy egyre jobban teljesítünk, és néhány kiragadott mutató még alátámasztani is látszik, de ha lenne csak egy olyan szemüveged, amivel tovább látsz az orrodnál- esetleg némi makro- tanulmányt is folytattál, tudhatod, hogy a 2018.-ban kimerülő EU-s források után még ennél is nagyobb szar jön. Az, hogy mi a GDP 5%-át kitevő EU-s kifizetések ellenére mindössze 2%-ot tudunk nőni, miközben a növekedési potenciál legfontosabb elemét adó oktatás- képzett munkaerő zuhanó repülésben van, ötven évre hazavágja ezt a szegény hazát. Mindezt népnemzeti lózunggal letolhatják a torkodon, de gondolom, öt év múlva majd kintről tapsikolsz ezeknek a legényeknek, akik kizárólag családi vállalkozásnak tekintik az országot. Közben a gyűlölködés lassan az égig ér, és szisztematikusan gerjesztik is, mert ez egy klasszikus hatalomtechnikai eszköz, ezer éve működik az oszd meg és uralkodj, és az emberek iq- ja ( vagy inkább annak hiánya) nem teszi a zömét alkalmassá arra, hogy mateknyelven ezt a kétismeretlenes egyenletet megoldja. Szóval csak az ostoba tulok az, aki mindig kifelé mutogat, az értelmesebbje, ha nem működik valami jól, magában (is ) megkeresi az okokat. Az itthoni állapotokért 20% -ban a külső politikai ,de még inkább a gazdasági okok felelnek ( kivéve 2008-2012) 80%-ban pedig a saját elbaxott " politikai elitünk". Az egymással is marakodó balosok, meg az úthenger eleganciájú, kompromisszumképtelen fideszünk. Azért így név szerint, mert a többi jobbos pártotr bezabálták, mint mindent eme kisgömböc.

BiG74 Bodri 2017.01.28. 18:12:15

@csentecsa:
Ne bégess már annyit, basszzus összeégett valamelyik érintkeződ?
Ne kérd számon azt a népszavazás kérelmezőin amit ők még meg sem tehettek, de fényesre nyalt valagú gazdád megtett. Már előre vonyítasz, szűkölsz, mint valami halálra ijesztett korcs.
Amúgy inkább vagyok intelligens balliba, mint ilyen bértollnok fityiszsegg turkász.
A migrincs népszavazás egy tétnélküli politikai szarkeverés volt pártod részéről, nem baj, aki akart szavazott. Most mi fáj egy olyan szavazáson, melyen komoly a tét, de még a kiíráshoz gyűjtik az aláírásokat?

BiG74 Bodri 2017.01.28. 18:20:48

@ami szabad:
Te se tudod mit csinálsz!
Ha csak nem önmagaddal vitázol.

midnight coder 2017.01.28. 18:41:04

@Voyager10: "Ekkora szegénység nagyon régen volt. Az őtvenes évek volt ilyen nyomoruságos."
Az alternatív valóságodban. Az 50-es években az átlagpolgár szó szerint éhezett. Ma az átlagpolgár meglehetősen jól él - nem annyira jól mint mondjuk a németek, kb. a negyede a fizuja mint nekik, de fényévekkel jobban mint Pl. a 80-as évek szocializmusában. Én éltem abban is - és az 50-es éveket is ismerem a szüleim, nagyszüleim elbeszéléseiből. Az a 80-as évekhez képest is nagyon-nagyon más volt. Gyanítom, el sem tudod képzelni hogy milyen.

"Kádár alatt nem volt ilyen tömeges a nyomor."
Attól függ mit értesz nyomor alatt. Ha azt, hogy egy élet munkájával egy panellakást és egy Trabantot tudott összehozni az átlagpolgár - miközben az előbbi jó eséllyel állam bácsi tulajdonában maradt - akkor az volt. De az átlagpolgár akkor sem éhezett, ahogy ma sem - amikor a panelja saját tulajdonú, és a ház előtt nem Trabant hanem Suzuki áll.

sZulamith 2017.01.28. 18:41:52

Jó a poszt inditása:) Micsoda műsort adna napjaink politikájáról Hofi, a kommenteket már beleszőné Kiváncsi vagyok mikor veszi észre a sok válaszadó, hogy MaxValBirca szórakozásból szórja az okosat.

Ahhoz képest, hogy bármit veszek több mint egynegyede adóként megy az államkasszába, jó hogy nő a reálbér, de a pazarlás nagyobb mértékben. Olimpia rendezés.

mindenlébenkanál 2017.01.28. 18:46:16

@csentecsa:
Kedves csentacsa a következő tényekre hívnám fel a figyelmét:

1. a népszavazási kezdeményezés Budapestre vonatkozik
2. Budapest lakossága a KSH szerint 2016. január 1-én 1 705 673 fő volt (csecsemőkkel, gyerekekkel együtt)

Kérdés: Ha minden szavazásra jogosult elmenne szavazni (valószínűtlen), hány nolimpia szavazat kellene? Mire gondolt, amikor 3,3 millió szavazatról írt?

Zsuzsanna Heltai 2017.01.28. 18:48:15

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: ...mindig tanul az ember.... anyám borogass!

Zsuzsanna Heltai 2017.01.28. 18:52:29

@ami szabad: Kár beléjük ennyi tényanyag... úgysem értik. Nem akarják.

Zsuzsanna Heltai 2017.01.28. 18:55:43

@csentecsa: tájékozódni nem szégyen! Budapesti népszavazás lesz....

2017.01.28. 19:10:03

Fel kellene már fogni: Budapest soha nem fog rendezési jogot kapni. Lapozzunk, mert ezek tovább lopnak.

2017.01.28. 19:13:52

@szepipiktor: Agymosott hülye: a népszavazástól függetlenül Budapest soha nem fog rendezési jogot kapni. Mit nem értesz, Orbán-csicska?

miva? 2017.01.28. 20:26:57

Ejj dehát a táguló univerzum által magával rántott pasaparki ingatlan sem mutathatja meg igazabbul félelmeink okát, mint a ner által havi fixért ráhordott trollsereg gondolati magva, a semmi. Állampolgár! Ha benned a kétség magva lehullva termékeny talajba nőni talál, ne csüggedj! Nagyurunk kerékbe tör kacagva, s a honfi eközbe csak jót igazul. Sose hagyd hát, ha népek urad sátánnak nevezik hanem dühhel tépd nyakuk foggal ugyanott!

LaliAA 2017.01.28. 20:55:03

Hogyan nézd a LEGÚJABB filmeket az interneten INGYEN? NEM FOGOD ELHINNI MENNYIRE EGYSZERŰEN
KATT IDE: onlinefilmek2017.blog.hu/2017/01/21/hogyan_nezd_a_legujabb_filmeket_az_interneten_ingyen_nem_fogod_elhinni

Hajdú Peter 2017.01.28. 20:55:08

"A hetvenhét éves édesapám aláírta a Momentum gyűjtőívét“"

Hat igen ebben a korban sokan mar felugyeletre szorulnak, a szellemi leepulesuk miatt. Bizony nem kene engedni,hogy egyedul maszkaljanak, mert az ilyen troger libsik barmit alairatnak veluk, akaratuk ellenere.

Hajdú Peter 2017.01.28. 20:55:42

"A hetvenhét éves édesapám aláírta a Momentum gyűjtőívét“"

Hat igen ebben a korban sokan mar felugyeletre szorulnak, a szellemi leepulesuk miatt. Bizony nem kene engedni,hogy egyedul maszkaljanak, mert az ilyen troger libsik barmit alairatnak veluk, akaratuk ellenere.

170 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.01.28. 21:03:30

"hogy nem adja meg a sanszot senkinek erre a rohadt nagy lopásra. Mert ez egy ilyen ország. Ami nincs lebetonozva, azt ellopják. Minél magasabb szinten megy, annál nagyobb értékű a lopás. "

Ti mar csak tudjatok, csak a 4-es metrobol lenyultatok 170 milliardot, es meg 80 milliardos buntetest is kell fizetnunk.

bkkzol 2017.01.28. 21:48:10

@user friendly: Ez is demagógia. Nincs a világon olyan hely ahol Olimpiát rendezhetnének ,mert mindenütt van " valami fontosabb" Gondolod, hogy Brazíliában nem lett volna ? Vagy Los Angelesben? Ha a korrupciótól tartanak akkor nem az a megoldás, hogy nem csinálunk semmit! Akkor ne fejlesszünk egészségügyet se ,mert a korrupt orvosaink elteszik a pénzt!?

Jakab.gipsz 2017.01.29. 00:28:15

Á ne csináljunk semmit bízzunk mindent a fejlett nyugati demokráciákra és persze Soros Gyuri féle politológus csőcselékre mert ők tudják mi a jó a magyar népnek.

Helyszíni zsemle 2017.01.29. 00:46:06

@Jakab.gipsz: Pontossan, folleg a nepesedes politikara felesleges a penzt szorni, amikor rezt az arabok ingyen es bermenetve megoldanak.

videki gyerek 2017.01.29. 00:54:52

Nem ertem a libbantak miert nem tamogatjak az olimpiat, hiszen pont nekik allna erdekukben a legjobban. Az Olimpia ugyis csodbe viszi, a mar most romokban levo orszagot, es akkor vegre megbukik az orbanrezsim, es akkor johetnenek a libsik.
Hulyek ezek, ezt a lehetoseget is elszalasztjak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.29. 07:18:29

@user friendly:

Nem gond anépszavazás, csak felesleges.

Balllib ügy, mert ez csak a ballib választási kampány része, semmi más.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.29. 07:19:32

@Voyager10:

Ugye? Most már érted miért nem igaz, hogy Mo-on vannak oligarchák, s hogy Mo. fasiszta diktatúra.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.29. 07:21:43

@ami szabad:

Az ország által megtermelt profit hatalmas része a nyugatot gazdagítja. S mégsem ez az ok? Akkor mi az ok, a felhősödés?

Szöveged kb. olyan, mint amikor valakit kirabolnak, s utána valaki azt állítja, ő a hibás, mert nem viselt biztonsági övet a kocsijában.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.29. 07:22:45

@Zsuzsanna Heltai:

Így igaz. A nép tanul, ezért is ér lassan véget mindenhol a liberális elnyomás.

miva? 2017.01.29. 08:12:17

Nagyot ment a pénzért hazafi társaság az este

BiG74 Bodri 2017.01.29. 08:31:10

@miva?:
Jah, tolták ezerrel, csak már dögunalmas.

midnight coder 2017.01.29. 08:55:58

@bkkzol: Az olimpiával nem az a legfőbb baj, hogy korrupciót gerjeszt - kis hazánkban így is, úgy is ellopja az aktuális kormánypárt a magáét oldaltól függetlenül - hanem az, hogy nettó pénzkidobás. Belekerül egy rakás pénzbe, amiből olyan épületeket húzunk fel, amit utána nem tudunk használni semmire. Nincs szükség N+1 sportlétesítményre - a már meglévők kihasználtsága is a béka segge alatt van. Nincs szükség N+1 szállodára - a meglévő turizmust a mostani kapacitás is kiszolgálja - sőt - és nincs igazán okunk azt hinni, hogy a turizmus különösebben meg fog nőni a következő pár évtizedben. Akkor meg minek ? Azért, hogy legyen egy rakás üresen tátongó, kihasználatlan bagolyvár Budapesten ? Vagy azért, hogy pár félhülye izomagyú doppingteszter itt ugráljon pár hétig ? Ugráljanak máshol, más pénzéből.

ednet2023 2017.01.29. 09:10:58

@csentecsa: "Na de ha nem lesz meg az 50 %-os részvétel, akkor ugyazat ugassátok, mint tavaly októberben a kvóta ellenes népszavazás után: ÉRVÉNYTELEN.. "
Légy szíves magyarázd már el - a megszokott arrogáns stílusodban - hogy milyen hátrány érte Magyarországot azért, hogy nem lett érvényes a kvótanépszavazás? Napirenden sincs, hogy ide tízezrével kényszerbetelepítenének migránsokat az EU-ból. Vagy hallasz valamit? Mit mondanak belül a hangok?
Kicsit komolyabb probléma, hogy az EU ne szüntesse meg a finanszírozásunkat. (lásd. 170 Mrd Ft) Na arra kellene egy népszavazást indítanotok, hogy "magyar embertől az EU ne vonhassa meg a támogatást!". Valószínűleg azon is meg lenne a 98%, amit az EU orra alá lehetne dörgölni. Egyből küldenék a pénzt. :)

ednet2023 2017.01.29. 09:24:22

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "A nép tanul, ezért is ér lassan véget mindenhol a liberális elnyomás. "
Gyöngyszem!!!! :)
Engedelmeddel ezt is beteszem a Tőled származó idézetgyűjteménybe.
Természetesen csak forrásmegjelöléssel használom. :)

citrix 2017.01.29. 10:15:25

A postaládába kéretlenül bedobott fidesz(kormány) propagandából tudom meg hogy jobban élek. Nagyszerű, de miért innen kell megtudnom? A szocializmusban a híradóból tudtam hogy jobban élek és most ismét a Párt közli hogy jobban élek. A fizetésen nem látszik, a városomon nem látszik de a miniszterelnök úr részére épülnek a stadionok, olimpiát is rendez magának és a várba is felköltözik. Legközelebb legyen szíves és a saját felcsúti postaládájába kérje a jobban élünk c. brossúrákat!

látjátok feleim szümtükkel 2017.01.29. 10:55:05

Olvasom, hogy a Finkelstein beteg. No akkor, ki adja majd a fidessnek a tanácsokat ahhoz, hogy mi mgyarok, saját hazánkban miként éljünk, ha esetleg már nem tud tanácsot adni?
Tuggya valaki?

Mert a Soros az legalább magyar születésű magyar állampolgár, de ez a fickó?

Tiszteletem a papának. Meg a bátor fiataloknak.

Hazát meg az árul, aki pénzért idetelepít egy csapat idegent úgy, hogy nem lehet tudni kik.

látjátok feleim szümtükkel 2017.01.29. 10:59:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Igazad van, tanul lopni, szép lassan, meg kicsiben, mert nagy nem jut nekik. Olyan programokban, amit ez a kormány ad nekik, lehetővé téve a lenyúlást azáltal, hogy a pályázatok elkészülését, a létesítménnek működését senki nem ellenörzi. Gondolom, ha elég nagy az alkotmányossági kőccség, akkor nincs is mit ellenőrizni, mert a létesítményre már nem is fussa.

bkkzol 2017.01.29. 11:19:30

@midnight coder: Nagyon meggyőző! Ak
kor nem lesz Olimpia sehol mostanában. Ahol van turista oda minek.. ahol nincs ott nincs pénz.
Felhívom a figyelmed, hogy az állami és EU-s pénzek lenyúlása nem magyar vagy Kelet-európai szokás. Ezt művelik a németek, franciák, olaszok... dánok. Igaz ott nagyobb a tét . Nálunk 1-2-3 milló euro ott 20-30. A Siemens és Grippen csapat is szépen tejel...

Nagyorrú Barbi 2017.01.29. 12:48:57

@Voyager10: Te bunkó,mosdatlan szájú fröcsögő büdös bolsi! Mitől vagy te különb másoknál, hogy így osztod az észt? Jó is, hogy 3000km-re vagy hazánktól. Az ilyen tahókra nincs szükség itthon. Nyugodj idegen földben békétlenségben!

Nagyorrú Barbi 2017.01.29. 12:49:55

Blogger! Apád azt is aláírta volna, hogy legyen olimpia, ha Orbán nem akarna.

Willkommenskultur 2017.01.29. 13:17:06

Mindenki aláír, ami tetszik. Én pl. az arabmentesítést írtam alá.

czjanos 2017.01.29. 13:19:01

Gyerünk, "hazaárulók", aláírni! Én már megtettem és még két "hazaáruló" aláírását viszem! Ha már lúd (árulás), akkor legyen kövér!

mindenlébenkanál 2017.01.29. 17:44:58

@csentecsa:
Bár nem szeretek az "én apukámnak meg CSÉB-je van" - a fiatalabbak kedvéért: "apu nekünk hány TV csatornánk van?" típusú vitákba bonyolódni, de most mégis...

Tehát:
1. Te leírsz egy téves adatot (3,3 millió), ami arra utal, hogy nem ismered a tényeket (a népszavazási kezdeményezés Bp-re vonatkozik)
2. Felhívom erre figyelmedet.
3. A Te válaszod szerint én nem ismerem az arányosítás misztikus fogalmát (bocs, de ismerem), illetve számunkra a 138 000 aláírás összegyűjtése sem sikerül (nem vagyok tagja a MoMo-nak, és nem gyűjtök aláírásokat)
4. És nincs elektromos medvecsapdám sem...

Roadster68 2017.01.29. 18:43:56

@csentecsa: Nem kéne kombinálnod, mert nem értesz hozzá ;)

mindenlébenkanál 2017.01.29. 23:43:38

@csentecsa:
Ember, te magaddal vitatkozol? Vagy egy általad elképzelt ellenséggel?
Nem tartozom a MoMo-hoz, nem fogok senkit cipelni a népszavazásra (nem választásnak hívják, de mindegy), szökőévente megyek fel a facebook-ra, nem vagyok belpesti, sem sportgyűlölő, sem hipszter.

Eddigi hozzászólásaimban egyetlen egyszer sem írtam le az álláspontomat (hogy boldogan feküdj le aludni, valóban a aláírtam, és valóban nem szeretném, ha Budapest kandidálna). Viszont nem gondolom, hogy, ha valakinek más a véleménye, az hülye, ellenség, legázolandó stb.

Megjegyzem, az olimpia (és az élsport) nem a sportról, hanem az üzletről szól. Azt látom azonban, hogy sokan (Te is) hitbéli kérdésként kezelik a jelentkezést, és ennek megfelelően keresztes hadjáratot folytatnak.

Ha meg vagy róla győződve, hogy a nolimpia egy eleve vesztes kezdeményezés, miért feccölsz bele ennyi energiát az ellene folytatott harcba? Alacsony a vérnyomásod, és ezzel szeretnéd normalizálni?
süti beállítások módosítása