Barátommal összefutottam tegnap. Legyen a neve Bálint. Péntek délután 5 óra, Váci úti Tescótól a Váci útra rákanyarodó autó és Bálint autója, aki a Váci úton haladt összeütközött. Nos, igen. Mindketten rózsaszínnek látták a lámpát. Vagyis az egyik gyorsabban indult, a másik meg talán átzúzott a sárgán. A lényeg, hogy volt egy csattanás. Egy harmadik autó is érintett lett, kicsit neki csúsztak. Légzsákok pufff, hűtővíz kifolyt. De a kocsiból kiszállva nem volt vita, nem volt baseball ütő, semmi sem. Papírok elő, leírták a balesetit, szóval nagyfiúk módjára rendeztek mindent. Bálint és a másik autó már saját lábon onnan sehova, úgyhogy hívtak trélert, és gondolták naivan, hogy akkor ennyi és a biztosító majd rendezi a többit. Arra járó mentőautó, megállt és megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Mondták, hogy igen épp távoznának. De hát ez nem ilyen eccerű a mi kis hazánkban. Hivatalból és hivatástudatból azért megvizsgálták a három autó sofőrjét, megállapították, hogy minden rendben van, majd ezt a központnak jelezték. Ohh, hát ezt nem kellett volna. Mert a mi lelkes rendőri karhatalmunk innen talán, vagy csak megérezték, hogy nagy szükség van rájuk, megérkeztek pár perc múlva. A tréleresek, ekkor azt mondták - na, mi mentünk: MÁSFÉL ÓRA MÚLVA VISSZAJÖVÜNK! Szóval ők tudták, amit Bálint és a többiek nem. Innen átadom a szót, meséljen az, aki ott volt.
„Körülbelül 30 perc volt a baleset és a rendőrök érkezése közötti idő. Mi már mentünk volna. Kocsiból kipakoltunk, én a csomagtartóban található szőnyegbe tettem az autó tartalmát. A vicces az volt, hogy mindhármunk telefonja lemerült. Úgyhogy beszaladtunk a Budapest Bankba és megkértük, hogy tölthessük, hogy lehessen telefonálni a családnak. Mindent faszán megbeszéltük, mikor megérkezett 3 intézkedő. Ők a kész papírt elkérték, és az egész procedúra elindult. Hármunkat „elkülönítettek” és úgy hallgattak ki! Először is: ivott? Mondom nem. Na, meglátjuk! Elővette a szondát, és belefújtam. 0,03 ezrelék jött ki, már vigyorgott is, maga ivott. Mondom, nem. Még egyszer szeretnék fújni mondom, mert szar a kütyü. Jó, kaptam engedélyt, és újra megfújom. 0,0 ezrelék. Na, a rendőr vakarózik, rázza a szondát. Felírja mindkettő eredményt, majd odaadja a másik rendőrnek ugyanazt a szondát, mert csak egy volt náluk. Tőlem kérdezi, mikor ivott utoljára? Mondom neki, múlthét vasárnap. Erre kérdezi, és mit? Elröhögtem magam.., ez komoly? Apósommal ittam egy pálinkát és az ebédhez két pohár fehér bort. De gondolom, ezt 5 nappal később már nem mutatja ki…, de a rendőr nem találta viccesnek. A másik két rendőr is sorba megfújatta a másik két emberrel a szondát. Láss csodát! Első fújás 0,03 ezrelék. Khm.., mondom oda a srácnak, te is? Erre mondja a rendőr neki is – maga ivott! Mondja nem! Jó, új fújás, 0,0… Ezt is felírja. Harmadik szereplő ugyanez. Erre mint hallok a rádióba? Mit jelent ez a kedves intézkedő?! Mindhárom balesetet okozó, ittas!! Azt hittem elájulok! Aztán azért megjegyzi, hogy második fújás mindhárom esetben 0. Erre, gondolom az őrsön már vannak olyanok, akik gondolkoznak, megkérdezte milyen szondátok van. Emberem mondja a márkát. Erre jön a válasz, lehet hogy az eszköz szar. Szokott ilyet máskor is csinálni. Jó, mondja az én emberem, de nincs másik nálunk. Vigyük be mindhármat, mondja kedves kollégájának, és vérvétellel állapítsuk meg! Kedves kolléga elmondja, halkan, de én úgy füleltem, hogy le ne maradjak: ha bevisszük őket, és kiderül, hogy mi tévedtünk beperelhetnek. Hallottad, mondták bentről, hogy szar a műszer. Ez a beszélgetés még kétszer biztos elhangzott. Már igen ideges voltam. Másfél órája álltunk a Váci úton, feltartva a péntek délután hazamenőket. Jeleztük, hogy fázunk, a telefonunkért elmennénk, és pisilni kell. Nem engedtek el minket, csak kísérettel! Mintha bűnözők lennénk. Rohadtul ki voltam már akadva. A helyszínelőket is meg kellett várnunk, náluk egyáltalán nem volt szonda. Úgyhogy maradt az eredmény. Ők viszonylag gyorsan végeztek, alig fél óra. Ekkor már több mint két órája állítottuk meg a Váci utat.
Ezek után már nem is mesélem túl részletesen, de a papírjaimat odaadva, észrevette – mert nagyon szemfüles volt, hogy a jogsim külföldi. Kérdezte miért, mondom neki, mert egy külföldi cégnek dolgozom, ahol jobb kormányos a közlekedés, és úgy éreztem, hogy megcsinálom a jogsit ott, mert sokat tartózkodom abban az országban. Erre aszongya: - de hát, ez nem magyarul van írva. És én mondom valóban. Mert nem magyar. Kérdezi, hogy milyen cég, mit csinálok ott, a cég mivel foglalkozik.. Kérdeztem erre már, hogy ugyan miért. Válasz: - jaa, csak érdekelt. Azt mondja erre, akkor magának most nincs jogosítványa? Mondom, de van, ez az. De ez nem magyar, mondja. Már elég ideges voltam, mondtam neki, hogy ez egy európai unióban kiadott jogosítvány, úgyhogy itt nálunk, akik az európai unió tagjaiként vagyunk egyelőre beregisztrálva, akkor érvényes. De ez a jóember, beszólt rádión, ellenőrzött. Láss csodát, érvényes jogosítvánnyal rendelkezem, és még kőrözve sem vagyok, tehát lehet, hogy ártatlan? Basszus, csak ütköztünk, nem raboltunk ki bankot, vagy öltünk meg senkit. Akkor mi lett volna az intézkedés? Nos, a trélerek visszajöttek, autókat elszállították. A harmadik autós saját lábon elhajtott. A mi drága intézkedőink, beültek a kocsiba és elmentek. Mi meg a két újdonsült bűnöző jelölt, kezünkben a kocsicuccokkal elsétáltunk onnan. Annyit nem kérdeztek a lelkes rendőreink, hogy el tudunk menni, valameddig esetleg segítsenek?”
Van tanulság?
