Most ne bonyolódjunk bele, hogy a temetés hogyan zajlik. Ezer és egyféle koporsó létezik. Négyszög, hatszög, nyolcszög, amerikai típusú koporsó, nyárfa vagy tölgyfa… Satöbbi. Az ára, pedig csak a pénztárca függvénye. 40.000 forinttól a több száz ezer forintosig lehet választani. Most már ezen túl vagyunk.
A kálvária viszont sajnos talán most kezdődik igazán.
A halotti bizonyítvány, az bizony akár 3 hét is lehet mire elkészül. Tudta-e bárki, hogy a haláleset után minden ügyintézéshez kell leadni, bemutatni, faxolni, emailozni, galambpostán küldeni egy-egy halotti bizonyítványt? Hogy ez milyen munka a rendszerből valakit kivenni? Pedig egyszerű paraszti gondolkodással szerintem, ha valaki meghal, akkor annak nyoma kell legyen. Amit számítógépes-internetes rendszerben rögzít az anyakönyvi hivatal. Onnan miért nem jut el sehova? Miért én állok sorba és mutogatom mindenhol a papírt? Hogy hónapok múlva még lejárt csekket is kaphatunk, felszólítással? És ismét egy nap valamelyik irodánál, hogy vajon miért nem sikerült feldolgozni a saját bázisukban egy ember halálát?
A rendszer szintén faszán kitér az örökösök jussára. Három-négy hónap átfutással máris megtartják a hagyatéki tárgyalást. Addig, ha nem gondoskodtunk korábban a bankban lévő megtakarításról, hát addig bizony a számlán lévő örökséghez senki sem nyúlhat. Persze hallottam én már olyat, hogy az örökösök összevesztek a bankszámlán lévő összegen, bááár fogalmuk sem volt róla, hogy mennyi lehet ott, és a hagyatéki tárgyalásáig nem is tudták meg. Hát 25.000 ft volt… Életre szólóan veszett össze a család.
A legaranyosabb pedig a kötelező hagyatéki tárgyaláson az örökség utáni illeték. Esküszöm megpróbáltam…, megnéztem, osztottam, szoroztam. Nem értem. Annyi jogszabály, paragrafus, százalékok ide-oda. A lényeg. Fizetni azt kell. Hogy mennyit azt a közjegyző fogja megmondani. Erről le lehet mondani ám, de akkor az örökség az államot illeti. Tééényleg?
Ebben a labirintusban úgy érzem magamat, mint aki egy baleset tanúja lesz, és onnantól a hatóság, akkor és úgy rángatja elő, ahogyan neki kényelmes. Beidézhető tanúnak még évekkel később is, és ha már nincs kedvem elmenni, akkor még fenyegetnek, hogy előállítanak. Szóval inkább nem kérnék belőle, ha választhatok.
Persze egy örökségnél én már nem választhatok. A magam nevében viszont, körültekintően kell eljárnom. Minél kevesebb galibát okozni a családnak. Még ha morbidnak , viccesnek is tűnnék, de tényleg. Amíg nem tapasztaltam ezt meg, én nem hittem, hogy ennyire bonyolult, ennyire nehézkes az ügyintézés. Ebben is. Biztosan nem árt, ha egy kicsit jobban odafigyelünk. Egy fontos tanácsot tudok erre az egész témakörre javasolni. Amiről lehet, írjunk végrendeletet, beszéljük meg a családdal, hogy mit szeretnénk halálunk után. Az egyéb ügyintézést, meg sajnos végig kell majd járni. Talán egyszer erre is lesz valami egyszerűbb, logikusabb megoldás.