Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Kínos ha tartom, bunkó ha nem?!

2017. március 07. - A Polgi

flw.jpg

Mit gondol a polgi a Nőnapról? Mit gondolnak vajon a nők a Nőnapról? Kinek kell ez az egész cirkusz? Majd a polgi megmondja!

Mikor hivatalba kerültem és először eljött a nőnapi köszöntés ideje, nem tudtam azt, hogy mitévő legyek. Nem volt kialakult protokoll az ünnepségre, mert a korábbi polgármester nő volt. Plusz azt sem tudtam, hogy ezzel az ünneppel kell-e foglalkoznom vagy sem. Végig kell nyalnom( puszilnom ) az összes női kollégát, vagy elég egy szál virág, vagy mindkettő együtt vagy csak pár szót kellene szólnom. Mondanom sem kell, hogy a hetvenöt dolgozóból hetven nő! Úgy döntöttem csinálom azt, amit gondolok, hogy mások is csinálnak, tehát virág puszi és szép szavak. Csak úgy gyorsan, pörgősen, hogy azért ne tartson sokáig. És amúgy is csak feltartom őket a munkában, és persze nekem is lenne dolgom. Meg amúgy sem vagyok az a típus, aki kvázi ismeretlen nőket szeretne puszilgatni. Megcsináltam. Tök kínos volt.

Aztán a következő évben arra gondoltam, hogy úgy véletlenül elfelejtem. Mert nem lehet jól kijönni belőle. Kiderült, hogy ha nem köszöntöm a nőnapot, akkor bunkó vagyok. Mert kell ez a nap, hogy egy kicsit a nőkről szóljon minden. Meg csörögjenek a virágboltosok kasszái...- bocs.

Az egyik kolléganő látványosan nem volt oda az egészért. Az egész nem szól semmiről, így mondta. Dehogynem, javítottam, megköszönöm a hölgyeknek … Elakadtam. Mit is? Fogalmam sincs. Azt, hogy ők nők? De ez pusztán genetika, erről ők nem tehetnek, ezt miért kellene megköszönnöm?

Vagy azt kell, megköszönöm, hogy a házimunka nagy részét ők végzik, a gyereket ők nevelik, az idősekről ők gondoskodnak és alacsonyabb a fizetésük? Hogy nincsenek elismerve általában sem anyagilag, sem erkölcsileg, sem a családban?

Ezt nem megköszönni kell, hanem ellene tenni!

A házimunkában nem, nem segíteni kell, hanem elvégezni. Neveltetésem folytán a házimunkát utáltam, mint a legtöbb férfi. Azt gondoltam, hogy a nők ezt szeretik. Hogy jó nekik, mert gondoskodhatnak a szeretteikről. Mert ez olyan női dolog. Szeretet, meg gondoskodás, meg a tűzhely melege.

Aztán a válásom után, az utált házimunkát végezve egyszer csak leesett. Hát ezt mindenki utálja! Ez nemtől független. Mert soha nincs vége, rengeteg időt rabol el, és hogy biztosan van olyan, aki ebben teljesedik ki, de ezeket a munkákat a nők sem bírják.

De ezt megköszönni nekik ha igazából ők sem szeretik – nagyon gáz.

Akkor most mit kezdjek ezzel a nőnappal?!

wmnday.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr1212320353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.08. 12:03:23

Nőnapi töprengés

Annak szokott lenni napja,
Ki évközben ritkán kapja
Meg mindazt, mi neki kijár.
Többi csupán süket piár.

Nézzük meg, mi járna őnek-
-i, azaz a főhősnőnek:
Egyenlő munkáért egyen-
-lő bér, hogy eleget egyen.

Sose legyen zaklatásnak
Kitéve, s ha mélyre ásnak
Lelkében lélekvájárok,
Béke lássék, ne várárok!

Mata részeg ura eszét
Vesztve otthon ne verje szét,
Hadd ámuljon el az ódon
Lovagias bánásmódon!

Legyen több a szabadidő,
Mert különben hamar kidő’,
S férj a házimunka felét
Végezze el! Így szép e lét!

Folyvást kapva szeretetet,
Igazit s nem tettetettet,
Kivirágzik minden nőnem,
S nőnapigény tovább nem nő.

„Ez az, költő úr! Ami a szívemen, az a maga száján! Ne nőnap legyen, hanem női egyenjogúság! Ne anyák napja legyen, hanem elég bölcsőde, óvoda és anyák számára is betölthető munkahelyek! Ne pedagógusnap legyen, hanem a nőgyűlölő parlamenti képviselő urak javadalmazásával megegyező tanári fizetés! Mindettől függetlenül azért jólesik a virág is. Ja, és legközelebb ne enjambement halmaz legyen, hanem rendes vers!” /Ordassy Farkasné Bárány Piroska, középiskolai magyar-történelem szakos tanár/

„Ne hepciáskodj már szívem, mert sose lesz kész a vacsorám! Ja, és keress már egy vázát, hogy letehessem végre ezt a neked hozott nőnapi csokrot! Gyerekekkel, remélem, megcsináltátok a leckét, ugye? Miért nézel úgy rám, mint egy túlhajszolt csataló? Hogy lesz így egy romantikus nőnapi esténk?!” /Ordassy Farkas, vasúthatósági főtanácsos/

„Párttársaim nevében kikérem magamnak a nőgyűlölő titulust! A szentírás is nyilvánvalóvá teszi, hogy amíg a családfő a munka frontján harcol, addig az asszonyállatnak a munkahelyén, a földeken, a kiskertben, a kamrában, a konyhában, a gyerekszobában, a fonóban, az istállóban, a templomi kórusban, a hitvesi ágyban és a szülőszobában a helye! No, nem egyszerre persze… bár… Még hogy nőgyűlölő?! Piha!” /Vadkan Vid, parlamenti képviselő és az Ájtatos Manók Egybegyűlt Népe (ÁMEN) felekezet Vak Komondor díjas főpénztárnoka/

„Csak az a versvégi rémrím bukfenc, meg az összes többi, csak azt tudnám feledni! Ha a vers témája az üde virág, akkor a vers technikai megvalósítása a bunkósbot, amellyel a költő ezt a virágot a szétvert vázával egyetemben döngöli bele a kiscelli agyagba. Ha Frady Endrével csak annyira lenne az Erő, mint amennyire a Múzsa, akkor a StarWars 7-ben legfeljebb az elrontott jelenetekben játszhatná Fekete Luk néven Luke Skywalker méltán elfeledett retardált unokáját. Anyám szerint egyébként addig nem lesz női egyenjogúság, amíg én és a Jedi lovagok nem tudunk gyereket szülni. Hát, a feministák kedvéért biztosan nem fogom átoperáltatni magam!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nőnap alkalmából hadd szólaljak meg én is! Robikám, ha szülsz nekem egy unokát, olyan egyenlőnek fogom magam érezni, mint az e és az emcénégyzet! Hej, ez a drága Albert, hogy ez hogy tudott fénysebességgel cselezni!” /Puzsér mama/

„Én nem csak nemzetközi nőnapon rúgom le a nőket zaklató és molesztáló manusok fejét, hanem egész évben! Hja, kérem, itt Texasban is élnek még az ódon lovagi erények!” /Chuck Norris/

„Kísértet járja be Európát, a Feminizmus kísértete! Legyen minden nap nemzetközi nő! Világ proletárjai, nőnapozzatok!” /részlet a Feminista Kiáltványból/

„Éljenek a nemzetközi nők az év mind a 365 napján! Szökőévenként 366-on!” /Frady Endre, költőgigász/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2015/03/nonapi-toprenges.html

babbaba 2017.03.08. 12:28:53

Én akár vállaom is, hogy bunkó vagyok, de akkro se tartom. A párom elég jól veszi immár negyven éve. Sőt, nem csak ő.

FlybyWire 2017.03.08. 12:33:06

Bunkó, aki nem tartja, tévemancipált fapuna, aki hisztizik miatta.
A normális kapcsolatban élő normális nők örülnek ennek a figyelmességnek is.

FlybyWire 2017.03.08. 12:35:47

Ja és az is tapló, akinek nem természetes, hogy a házimunka közös dolog.

De most komolyan, kinek merült fel ez a baromság, hogy bármit is meg kellene a mai napon köszönni?
Persze lehet, a kedvességet, a szeretet, az odaadást, a fészek építését, a gyereknevelés rá eső részét.... mit kell ezen a baromságon is pörögni?
Sok unatkozó pótcselekvő idióta van.
süti beállítások módosítása