Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Hogyan nem lettem milliomos...

2017. március 22. - A Polgi

m7.jpg

 

 

 

Még rendszerváltoztatás előtt voltunk – mert az ember gatyát vált, és rendszert változtat by Antal József – volt egy világi cimborám, Sügér, aki megtalált az év ötletével, hogy menjünk el Szlovákiába, vegyünk pacalt és csempésszük be az országba. Eléggé szkeptikus voltam, de Ő elkezdte magyarázni, hogy a szlovákok a pacalt kutyakajának árulják a húsboltokban fillérekért. Nálunk meg mindkettőnk apja azt enne éjjel-nappal. Úgy gondolta, akkor biztosan mások is.

 

 

 

Úgy vélte, hogy elég elkötni az apja verdáját és húzzunk pénztcsinálni! Az apja kocsija akkor is már egy harminc éves Opel Rekord 1700-es volt. Tudjátok, az a két kis hátsó körlámpás. Beültünk, irány az M1. Tatabánya környékén elkezdett pislákolni az olajnyomás lámpa. A haverom nem foglalkozott ezzel, azt mondta, ezt gyakran csinálja, nem kell törődni azzal. Majd néhány kilométer múlva egy kisebb robbanás, füst és az autó megállt. Felnyitottuk a motorháztetőt, a törött hajtókar kiverte a blokk oldalát. Sügér a Bánkiba járt és megállapította, hogy menthetetlen. Kocsit otthagytuk és átballagtunk a pálya túloldalára és stoppal vissza Budapestre. A budai Skálánál kitettek minket és a „nagybizniszre” szánt pénzt rántott húsra költöttük. Megkajáltunk és BMV-vel hazamentünk, azaz: Busz, Metró, Villamos.

havercar.jpg

A történet folytatását már csak Sügér elmondásából tudom. Elég komoly balhé volt, majd az apja végre lenyugodott és elindultak a kocsi menteni. Beültek a család tulajdonát képező másik Opelbe. Volt a faternak egy veterán fecskefarkú Opel  Olympiája, 1958-ból. Imádta az öreg! Gond nélkül eljutottak Tatabányáig, és vontatókötél végére kötötték a lerohadt autót és elindultak haza. Elől az apa, a vontatott autóban a fiú. Akit vontatattak már az tudja - akit még nem, annak elmesélem – hogy a kötélnek mindig feszesnek kell lenni, ezért a hátsó autóban nagyon kell figyelni. Ha mégis belazul a kötél, akkor a hátsó autó kerekei alá kerül és szinte biztosan akkor ránt rajta a felvezető gépkocsi. Ilyenkor a kötél szakad és lehet újrakötni. A kötél hossza általában behatárolja ezeknek a próbálkozásoknak a számát. Nem szerencsés az, ha nincs legalább egy autónyi távolság a vontató és a vontatmány között. Summa – summarum figyelni kell. Nem is volt ezzel semmi gond egészen a Vörös Meteor pályáig. Ott csinál egy ”S” kanyart a Csömöri út, ahogy átmegy a villamos síneken. A villamos jöttét pedig az mutatja, mikor a sárgán villogó lámpa átvált pirosra. Sügér faterja óvatos sofőr volt. Észlelte azt, hogy elindult a megállóból a hosszú sárga. Úgy gondolta, nem kockáztatja az autószerelvény épségét és apró mozdulatokkal, szinte rálehelt a fékpedálra azért, hogy a felvillanó féklámpa fényével jelezze fiának a megállási szándékot. Haverom viszont pont máshogy gondolta. Fejben már az esti diszkóban volt, csajok, pia, stb. A fater viszont befékezett. A kötél végén lévő autóval Sügér pedig úgy ahogy illik, bele a családi autóval a családi autóba.

A történet végét nem tudtam meg azóta sem, a haverom mindig csak eddig mesélte, és az apja, ha Ő is ott volt, kiment rágyújtani…

Így véget ért hamar az el sem kezdődött csempész karrierem, és a nagykaszálás.

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr412361601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása