Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Mészáros for President...

2017. augusztus 14. - A Polgi

orba_n-e_s-me_sza_ros1.jpg

Miért gondolom azt, hogy Mészáros Lőrinc a legjobb jelölt a miniszterelnöki posztra?

- Kétkezi munkásként, saját erejéből lett az ország egyik legnagyobb vállalkozója. Szemben a jelenlegi politikai garnitúrával, akik azt sem tudják mi a munka. Az egyetemi padból rögtön az országgyűlési székbe botlottak. Soha, egyetlen percig nem végeztek semmilyen fizikai munkát. A melósok világát, csak hangulatjelentésekből ismerik.

- Saját bevallása szerint is lehetséges az, hogy okosabb, mint a facebook feltalálója Mark Zuckenberg! És mennyire igaza van! Hiszen neki sikerült tíz év alatt ezerszeresére megnövelni cégének árbevételét, miközben ezalatt a Facebook mindössze hatszázszoros növekedést produkált.

- Egyébként Zuckenberg és Mészárosnak van még egy közös jellemzője. Mindketten felnőtt fejjel kapták meg a diplomát. Zuckenberg egy ismeretlen amerikai egyetemen, amit talán Harvardnak hívnak, Mészárost pedig a méltán világhírű Juhépusztán, a szekszárdi dombság szívében lévő mezőgazdasági telepen avatták aranykalászos gazdává!

- Szerénysége is alkalmassá teszi Magyarország miniszterelnökévé. Ameddig a korábbi miniszterelnökök elhívatottságról meg hasonló blamázsról beszéltek, Mészáros Lőrinc szerényen csak ennyit mondott: "A Jóisten, Orbán Viktor és a szerencse jóvoltából tart ott, ahol tart."

- Amennyiben Mészárost választanánk miniszterelnöknek meg lenne a folyamatosság Orbán Viktor után. Már nem csak gazdasági értelemben, de politikai értelemben is!

- Mészáros Lőrinc egy valódi reneszánsz ember. Egyformán ért a mezőgazdasághoz, az újságkiadáshoz, a bankvezetéshez, erőmű irányításhoz, keményítőgyártáshoz, kempingüzemeltetéshez és a politikához. Nem úgy, mint Orbán Viktor, aki csak a politikához ért és mindössze nyavalyás 742 ezer forint van a számláján.

- Mészáros Lőrinc nevére íratta a „fél országot”. Azt mindannyian tudjuk, hogy jó (aranykalászos) gazda szem hizlalja a jószágot. Válasszuk meg azért, hogy ővé legyen a másik fele is! Mindannyian jól járunk, mert csak végignéz a birodalmán és már attól tejjel és mézzel folyó Kánaán lesz ez a huzatos ország.

- Mészáros Lőrinc polgármester, ahogy én is. Azt meg mindenkinek illik tudni, hogy a polgármesterek jó emberek.

- Haver: Most, hogy kiröhögted magad válaszolj egy kérdésemre!

Ha ez így megy tovább, tudod hogy mikor lesz a gyereked lábán új cipő?

Majd ha a mészárosféléknek a gyereke rálép a te gyereked lábára!

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr1412742614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2017.08.14. 10:34:31

Végre valaki tudja a titkot - legjobb választás lenne!

morph on deer 2017.08.14. 11:08:57

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Orbánnak is szólhattál volna, mielőtt egyedüliként kiállt Trump mellett!
Lám, mi lett az eredménye! :))

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.14. 11:32:21

@morph on deer:

Amerikában mindkét fő jelölt szupergazdag, s Trump volt messze a kisebbik rossz.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2017.08.14. 11:45:46

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ja, csak véletlenül szajkózod napi több órában mindig pontosan azt, amit a pártközpont küld :D

ulpius66 2017.08.14. 12:05:48

"Az egyetemi padból rögtön az országgyűlési székbe botlottak. Soha, egyetlen percig nem végeztek semmilyen munkát. A melósok világát csak hangulatjelentésekből ismerik."

Kedves A. Polgi!

Milliméter pontosan leírtad Botka Rolex Laci életútját!

KÖSZÖNJÜK!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.14. 12:22:12

@bm613:

Ballib szemmel mindenki lefizetett ember, aki nem szajkózza a ballib agytröszt, Soros és Brüsszel agymosását.

nemecsekerno_007 2017.08.14. 12:35:47

"Az egyetemi padból rögtön az országgyűlési székbe botlottak...
Ez szinte mindegIk politikusra igaz :)
Egyébként meg etetitek itt a népet a gumicsonttal.

morph on deer 2017.08.14. 13:07:48

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Trump volt messze a kisebbik rossz."

Csak gondolom azóta közbejött valami!
Viccelsz, mi?
Ekkora sötét és egyúttal öntelt balfasz emberemlékezet óta nem lakott abban az épületben... "Tömegpusztító" George W.Bush sem volt egy észlény, de ez a faxkalap konkrétan közveszélyes!
Például:
"az atomháborús para jót tesz Guam turizmusának"
Azaz:
"Trump to Guam Governor: North Korea Threats Will Boost Tourism ‘Tenfold’..."

mobile.nytimes.com/2017/08/12/world/asia/trump-guam-governor-phone-call.html?referer=

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.14. 13:18:54

@morph on deer:

Nem jött közbe semmi. Clinton győzelme tragédia lett volna.

morph on deer 2017.08.14. 13:47:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Úgy értsem, hogy az atomháború még rendben van - mert ez a 'kissebbik rossz' - a Clinton féle 'tragédiához' képest??

Fura ízlésed van, annyi szent!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.14. 14:25:17

@morph on deer:

Clinton sokkal nagyobb háborúkat indiított volna, Oroszország ellen is számos provokatív lépést tett volna.

Álom Polgár 2017.08.14. 14:35:18

Sz.tem ennek a kis országnak túl jó opció M.L.
Nem az ő útja nem ez, aki így ugrál felfelé azt ez a kis satnya országunk csak visszahúzza.
Először is beveszi az EU-t amúgy magyar virtussal kacagánnyal a vállán, ahogy azt a személyi edzője O.V.
okította. Aztán rámozdul a nemzetközi pénz piacra, kicsit zavarja majd a Soros kétségbeesett zokogása, de az IMF küldöttségnek fehér zászlót lengető tagjait mint megtévedt alatvalókat fogadja akik örömükben tag felvételüket kérik a pártba. Abból választék ekkora már nem lesz, hiszen tudjuk a végén csak1 maradhat. Gazdaságilag a Föld majd minden állama rogyadozik, nem bírják a tempót!
Ezt már a címszereplő nem is érzékeli, figyelmét a galaxis köti le, a reális ár többszörösébe kerülő távcsőjén a bolygókat kémleli.........

blah 2017.08.14. 15:04:58

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: te minek vagy ott minden posztnál faszfejkedni?

Macropus Rufus 2017.08.14. 15:14:50

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: ezzel a hozzászólással indirekt módon igazoltat bm613 állítását. :p

"Soros és Brüsszel agymosását." tisztára mint Móricka.

Macropus Rufus 2017.08.14. 15:16:12

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: ez a mi lett volna ha. A tény meg egy teljesen másik dolog. Amúgy Trump tényleg alkalmatlan egy ilyen ország vezetőjének. Bár a sötétsége már Orbáni, tehát valahol megértem, hogy komálod a csókát :p

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.14. 15:24:11

Szegény szerencsétlen az a putri, ahol ez a nyomorult a polgi.

hatodikx 2017.08.14. 15:47:01

Polgi, szellemes az írásod, mint egy skót kastély. (Egy Rejtő regényben).

VaradiJanos 2017.08.14. 16:26:45

Kiröhögtük magunkat? Gyenge humorod van neked ahhoz.

VaradiJanos 2017.08.14. 16:28:55

Ja, bezzeg sajáterőből ferikétek milyen jó volt nektek.

A Polgi 2017.08.14. 17:31:12

Végre megjöttek azok, akik menteni akarják a menthetetlent. De most őszintén. Az hogy Feri lopott, felmenti Orbánt a lopás vádja alól? Nem sitten kellene mindkettőnek lennie? Na persze a strómanokkal együtt.

VaradiJanos 2017.08.14. 17:52:53

@A Polgi: azért menthetetlen, mert te azt írod?

Thunder_th 2017.08.14. 20:17:39

Nem értek egyet a cikkel. Szerintem nem jó a Mészáros for president jelmondat. Maga a fidesz mutatta meg, hogy ki az alkalmas jelölt. Nem más, mint Soros György. Egy olyan ember, aki már amúgy is multimilliárdos dollárban, ő fizet minden civil szervezetet, kezében tartja az európai parlamentet, az emberei ott ülnek a velencei bizottságban, az európai bíróságon, az ellenzék padsoraiban, nem csak Európát, de Amerikát is uralja, az unió vezetői a tenyeréből esznek, mindenféle médiumot pénzel és vezet emellett még egyetemeket tart fenn. Állítólag képes befolyásolni kormányra kerülést, kormánybuktatást, néhány extrém "gondolkodó" szerint"még az időjárást is chemtrail segítségével. Ellenfelei annyira tisztelik, hogy teleplakátolják vele az országot. Ráadásul magyar származású is. Akinek ekkora hatalma és ennyi pénze van, az legyen az ország első embere. Egyből megszűnne a korrupció, és mi lehetnénk a világ vezető állama. Végre igazi tényleg hatalommal bíró ember lehetne az ország vezére. Nem egy csüngő hasú paprikajancsi bohóc.
süti beállítások módosítása