Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Fegyverkeznek a pirézek!

2017. december 31. - A Polgi

 

 

 

pirez.jpg

Brit tudósok publikációit tanulmányozva, sok évi kutatómunkával sikerült megfejtenem azt, hogy ki az igazi felelős azért, hogy Magyarországon hiánycikk a szeretet. Az LMP! És hogy miért gondolom ezt? Íme a kutatásom hiteles dokumentációja:

2012.novemberében történt, hogy Novák Előd ex jobbikos képviselő kíváncsi lett arra, hogy parlamenti képviselőtársai milyen állampolgársággal bírnak. Ertsey Katalin ex lmp-és képviselő válaszolt. Leírta, hogy ő bizony izraeli – piréz állampolgár,és a magyar állampolgárságot pedig vásárolta.

Ertseynek szövegét hallgatva az emeleti páholy félhomályában egy Gucci táskás ex koronaőr csettintett egyet a nyelvével. De kurva jó ötlet!

Másnap kiadta az utasítást a kreatívoknak: Nézzetek utána, hogy mi ez a piréz marhaság.

És a kreatívok gyorsan szállították a főnöknek az információt.

A pirézek a Tárki közvélemény-kutató cég munkatársainak fejéből pattantak ki. Idegenellenességet vizsgáló felméréseikben először 2006-ban jelentek meg a pirézek. „2006 júniusában a felsorolásba betettünk egy fiktív etnikumot is, azt vizsgálva, hogy velük szemben is megjelenik-e az elutasító attitűd vagy sem” – mondja a Tárki. A közvéleménykutató azt találta, hogy a válaszadók 61%-a szerint mérlegelni kell, kiket fogadjon be az ország és kiket nem, és közülük 59 százalék állította, hogy a pirézeket nem kellene befogadni. 2007 februárjában megismételték a felmérést és azt tapasztalták, hogy a pirézellenesség növekedett az országban: 68%-ra nőtt azok aránya, akik nem kértek a pirézekből.

Köszi haver! Ez, egy atombomba! Jobb, mint a rezsicsökkentés! Szóljatok majd, hogy ezt a kis Ertsey-t alkalom adtán jutalmazzuk meg! Kaphatna valamilyen diplomáciai megbízást valahol a közelben.

És a jól öltözött, divatosra nyírt hajú - hivatalosan soha el nem ismert - tanácsadó ekkor szippantott egy nagyot az asztalon lévő fehér porból, majd hátra dőlt. Ez is meg van. Már csak ügyesen kell keverni a kártyát.

És hogy jól keverik az nem kérdés. 2012-ben még a lakosság 11% volt barátságos az idegenekkel szemben. Ez az arány 2015-re 9%-ra csökkent. Tavaly már csak az emberek 1%-a vélte magáról azt, hogy barátságosnak kellene mutatkozni az idegenekkel szemben. De miért is van ez? Hiszen 2015 október után lényegében megszűnt a menedéket keresők átáramlása Magyarországon. Ennek ellenére a kormány azóta is nyomogatja a morális pánikgombot – lásd a migránsok és az EU bevándorlási politikájával szembeni szabadságharc újabb állomásait: a népszavazás és az ahhoz megálmodott alkotmánymódosítás (némi győzelmi hazudozással fűszerezett) buktája, illetve a civil szervezetek ellen irányuló harc felelevenítése, mint a Soros személyében megnyilvánuló világméretű összeesküvés elleni szabadságharc. Ugye ezt hívják permanens kampánynak?

Hálás téma a gyűlölködés. Más is felszállt erre a vonatra: "akik nem itt élnek életvitelszerűen (vagy nem itt éltek az elmúlt években), szavazhassanak, ne dönthessenek rólunk, mert nem viselik a döntésük következményeit" Nem kell hozzá sok idő és a pirézek ellepik Erdélyt, Kárpátalját és a Felvidéket. Még most kell megállítani a pirézek támadását! Brit tudósok véleménye az, hogy aki kiengedte a szellemet a palackból, az zárja vissza! LMP, te vagy a soros!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr8313536281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jobb ma egy Orbán mint holnap egy kalifa 2018.01.01. 07:18:38

" Hiszen 2015 október után lényegében megszűnt a menedéket keresők átáramlása Magyarországon. "

Megszunt ? Nem lehet, hogy ennek esetleg koze lehet a keriteshez, amit a libbantak minden aron le akarnak bontani ? Ezek szerint a szuksegtelen kerites valahogy megis csak megallitotta a betolakodokat.

2018.01.01. 07:54:45

@Jobb ma egy Orbán mint holnap egy kalifa: azért kérdezd meg a disszidens apádat és anyádat, mit óbégattak volna, ha a Magyarországról nyugatra menekülő (?) csürhével úgy bántak volna a nyugatiak, ahogy a tetves utódaik a mai menekültekkel!

midnightcoder2 2018.01.01. 08:40:55

@hullajelölt88: Tudod, 56-ban európai kultúrából érkező emberek menekültek más európai vagy azonos kultúrájú nyugati országba, és nem Szaud-Arábiában próbálkoztak. Az 56-os menekültek nem borították fel a fogadó országok kulturális, vallási, etnikai arányait. Az akkori magyarok simán megtanulták a nyelvet, integrálódtak, és többnyire hasznos tagjai lettek a kinti társadalomnak. Külső erő elől menekültek - igaz, ennek a beavatkozását az akkori baloldali ellenzék kérte, de ez csak formalitás volt, és nem arról volt szó hogy Hasszán és Ali miután szarrá lőtték egymás házát, eljönnek Európába menedéket kérni, mert odahaza nagyon üldözik egymást. A többi stimmel.

2018.01.01. 08:45:30

@midnightcoder2: ezt beszéld meg az akkor ott élő, "nemnáci" elvtársaiddal, akiknek a szemében csak egy kommunista csürhe voltak anyuciék!

midnightcoder2 2018.01.01. 08:59:42

@hullajelölt88: Nyilván volt olyan is, de objektíven szemlélve a dolgot az volt illetve van, amit én írtam.
Mi simán beilleszkedtünk, a migriknek viszont már most vannak érdekes hatásaik Európában:
danubeinstitute.blog.hu/2017/12/21/uj_antiszemitizmus_terjed_svedorszagban

guvat 2018.01.01. 09:00:17

Egy aranysakál a Hortobágyon aranyos, az emberek nagy része azt sem tudja, mi az. Tíz aranysakál megjelenésekor a vadászok morgolódnak, veszélyről beszélnek, de a libbantak leugatják őket. Ezer aranysakál már felborítja a természetes egyensúlyt, visszafordíthatatlan kárt okoznak, pedig gyakorlatilag a selyempincsik és az uszkárok közeli rokonai. Már mindenki tiltakozik, csak a libbantak dolgoznak az import növeléséért....

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.01. 09:05:11

Az idegellenesség valóban létező magyar probléma. Azonban a válasz erre nem az, hogy mindenki adja fel identitását, legyen beengedve a fél világ, s még útlevelet kérni a határon is nácizmus.

Azaz éppen a ballib kampány erősíti az idegenellenességet. Hiszen ha az embert megtámadják, az védekezik, ez természetes emberi reakció.

rnz 2018.01.01. 09:28:24

Miért nem inkább a magyarellenességről írsz? Abban sokkal nagyobb tapasztalatotok van.

Európai téridő 2018.01.01. 09:57:57

Hát, Kolosi Tomikának hülye húzásai is akadtak, nem a piréz volt az egyetlen.

Éhesló 2018.01.01. 12:01:29

Az ellenszenvet, viszolygást, undort, negatív tapasztalatokon alapuló negatív véleményt divat "gyűlöletnek" hazudni.
Holott ezek természetes emberi érzések, vélemények, melyekhez mindenkinek Isten adta joga van.
A szart, hányást nem gyűlöli senki. Undorodik, viszolyog tőle és eltakartja, ha a sajátja, elkerüli, ha másé.

A "pirézeket" se gyűlöli senki.
Ha betartják a törvényt, túristaként, sportolókként, művészekként, befektetőkként szívesen látjuk őket.
Csupán nem szeretné őket itt látni nagy tömegben, migránsokként élősködve rajtunk, "Pirézia" helyett, ami az ő otthonuk.
Ez meg a miénk.

Egyszerű, nem?

HABONYKOMMANDO 2018.01.01. 12:33:40

"Hálás téma a gyűlölködés.""

Szanalmas es undorito, hogy azok vadasakodnak gyulolettel, akik honapokon at eszelos gyulolet hadjaratot inditottak a hatarontuli magyarok ellen. A Gyurcsanyotok meg mindig ott tart.

teéjesenmindegy 2018.01.01. 12:35:51

Szerintem pont öngólt lőnek a ballibák amikor ezeket a kitalált pirézeket emlegetik.
Az érvelésük az, hogy lám, mennyire rasszista xenofób a magyar, még egy kitalált népet is gyűlöl.

Gyakorlatilag meg az van, hogy van vagy húszezer népcsoport a világon, ember nincs, aki fel tudja sorolni mindet. A közeli népeket nyilván mindenki ismeri, a távoli nagyobbakról is (afgán, pakisztáni, arab, kínai) hallott mindenki. Erre jön egy olyan kérdés, hogy pirézekről mi a vélemény. Még soha nem hallott emberekről miért legyen jó véleménye valakinek? Miért akarna olyanokkal élni, lakni, akiknek se a színéről, se a szokásairól, se a nyelvéről, se semmiről nem hallott? Teljesen normális emberi reakció, hogy amit nem ismer azzal nem akar foglalkozni.
Mit ennél szívesebben ha éhes vagy? Rántott húst, vagy inokorni-phong-dót?

2018.01.01. 15:08:43

@Éhesló: pont egy tetves náci pofázik... :DDD NYÍÍÍÍHA... :DDD
Szeretem, mikor egy békésen éldegélő csoportba betéved egy ilyen rühes, elkezd uszítani mások ellen, majd amikor kamatostul visszakapja a magából kiokádott szarmennyiséget, nekiáll óbégatni, hogy mert itt gyűlölködnek... :DDDD
Kíváncsi lennék, komolyan olyan ostobák vagytok ti gerinctelen "nemnácik", hogy el is hiszitek mindezt, vagy csak szimplán a gerinctelenségetek és aljasságotok megnyilvánulását láthatjuk és ti magatok is tisztában vagytok vele, hogy tképp hazudtok, mint a vízfolyás.

2018.01.01. 15:09:56

@Éhesló: egyébként neked is ajánlom figyelmedbe, hogy anno a nyugati fajtád ugyanígy elzavarta volna a halál faszára az élősködő rokonaidat, akik úgymond politikai menekültek voltak a "demokratikus" nyugaton. :DDD

teéjesenmindegy 2018.01.01. 16:12:53

@hullajelölt88: Jó nagy sötétségre utal, hogy 56ot összemosod a jelenlegi migránshullámmal.
Mondjuk alapból megnézhetnéd, hogy milyen messze voltak a menekülttáborok az osztrák-magyar határtól...

Éhesló 2018.01.02. 15:37:23

@hullajelölt88: nem szóltam hozzád ávósfattyú.
Te itt a kurva anyádnak nácizz, aki a világra fosott a szadista apád szégyenére.

No húzz a vérbe te mocskos tetű!
süti beállítások módosítása