Van egy jó fagyizó a Pozsonyi utcában. Nem éppen olcsó, hiszen 330 forint egy gombóc. Ahogy ott mondják,egy íz kerül ennyibe pénzbe. Isteni a sós mandula, vagy a sós karamell. A tábla szerint olasz kézifagyi. Ez biztosan nem kamu, mert egy olasz srác a pultos. Választékosan beszél magyarul, alig-alig van egy kis akcentusa. Péntek délután, az alig két négyzetméternyi helyen állok a sorban. Előttem egy kínai hölgy kér három egygombócos fagyit. Szép hazám nyelvén mondja el a kínai vevő az olasz boltosnak, hogy mit szeretne. Az olasz boltos magyarul kéri el a pénzt és magyarul számolja le a visszajárót. Én meg ott állok meghatódva. Na ugye? És elérzékenyülök. A fülembe cseng Ebony & Ivory Stevie Wondertől és Paul McCartneytól:
Éjsötét és hófehér,
tudjuk: egymás nélkül mit sem ér.
Mint a zongorahangok összefognak
a dallamért.
Bárhol is jársz,
az emberek közt mindig embert találsz.
A rossz és jó mind bennünk van.
Míg létezünk, egymástól tanuljuk,
hogy ha valaki él,
vajon mi is a cél.
Másnap elmentem a helyben megrendezésre került nemzeti összetartozás napja ünnepségre. A felkért szónok 10 mondatban 16 alkalommal mondta el azt a szót, hogy harc és 18 alkalommal azt, hogy hadvezér. Harcoljunk a megmaradásért a külső és belső ellenségekkel, a szövetséges EU-s országokkal, a nemzetközi nagytőkével. Az ország szavazói bölcsen döntöttek, hogy ilyen vészterhes korban egy erős felhatalmazást adtak egy olyan hadvezérnek, aki méltán tarthatunk a hun hadvezér Attila örökösének.
A dallam elszállt, a fagyi ízének az emléke keserűvé vált a számban.
