Hogyan legyek jó polgára az országnak?
Naponta kapom a körleveleket, vagy olvasom a face-n, hogy leégett az anyaotthon és gyűjtést rendeznek az intézmény javára. Ide és ide kell vinni, befizetni. Vagy fizessek be erre és erre a bankszámlára, mert gyűjtenek egy nehéz körülmények között élő 4 gyermekes családnak. Gyűjtünk Biankának, gyűjtünk Tibornak. Téli cipőt veszünk a hajléktalan férfinak. Gyűjtünk a pákozdi templomtorony megmentésére. És adok, és befizetek, és átutalok. De vajon ez valóban az én dolgom? Nem azért fizetem az adómat, hogy az állam létrehozzon egy szociális hálót? Egy szociális hálót azért, hogy segítsen azokon, akik bajba jutottak. Miért nekem kell az többszörösen megadóztatott fizetésemből finanszírozni a gyermekkórház várójának a felújítását? Már összeszoruló gyomorral olvasom, hogy a Jahn Ferenc kórház a lepedőn és az injekciós tűn spóról. Szinte a zsigeremben érzem, hogy hamarosan jönni fog az adománykérő levél. Látom a face-n, hogy Ábris hálás anyukája kereken guruló kórházi ágyra indított közösségi gyűjtést a Bethesda kórház javára. Már-már automatikusan nyúlik a pénztárcába, amikor ismét felébred bennem a kétség: Valóban ezt kell tennem?
Az átkosban az “átlagos” magyar állampolgár nemigen tudta, mi fán terem a karitatív tevékenység, a caritas (jótékony, emberbaráti tevékenység) görög eredetű fogalma. A régi államszocialista rendszer gyakran büszkélkedett azzal, hogy a társadalom szociális biztonsága történelmileg megvalósult, hogy felszámolták az éhínséget, a tömegnyomort és az általános szegénységet. Nyugaton meg jött az un. jóléti állam, ezért a hagyományos jótékonykodás szintén lekerült a társadalmi tevékenységek palettájáról. A mai évekre mintha visszatért volna a múlt század végi szókincs (“szociális érzékenység”, “ellátatlan nyomorékok”, “hajléktalanok”, “nyomorban sínylődők”, “emberbaráti szeretet”, “ingyenkonyha”, „szociális tüzifa”, “jótékonysági bálok” stb.).
De ez hogyan lehetséges, mikor naponta van újabbnál újabb győzelmi jelentés arról, hogy mikor éppen mit győztünk le, kezdve az államadósságon át, az IMF-nek való kiszolgáltatottságot és saját lábra álltunk. 5%-os a bruttó hazai termék növekedése. Bővül a gazdaság, jobban megy a szekér! Hol a pénz? Nekem, mint hazafinak, könnyebb lett az életem? Olcsóbb lett a tej a kenyér? Csökkent az ÁFA mértéke? A fészkes fenét!
Akkor most miért? Miért nekem kell elvégezni az állami feladatot?
