Egyelőre csak izotóp(ot)temető

Tetszenek tudni, mi a különbség az avitt, életveszélyes és mindenki által elutasított solymári és a modern, biztonságos püspökszilágyi izotóptemető között? Az egyiknél kör alakú volt a tároló, míg az utóbbi már négyszög alapú medencés.

Az országon belül keletkezett radioaktív hulladék kezelése soha nem volt egy széles körben publikált rendszer. Annyira nem, hogy az érintett lakosságot (mondjuk, a közeli Kisnémedi és Püspökszilágy polgárait) meg sem kérdezték az atomtemető kialakításának helyszínéről. Felépítették az orruk alá szép csendben. Ez lett a dallamos elnevezésű a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló Telephely. Itt már négyszög alakú a kútgyűrűkkel lebetonozott tárolóplacc. És polgárbarát megfontolásból, innovációilag már az új helyen egy nejlonzsákba is becsomagolták a veszélyes cuccot.

Nem verték nagydobra azt sem, hogy nagy aktivitású, hosszú élettartamú nukleáris anyagokat is tárolnak. Nem véletlenül mérnek a paksinál is nagyobb háttérsugárzást, bár ezt hivatalos módon soha, sehol nem rögzítik. Hogy miért nem? Az indok egyszerű és mostanában egyre inkább terjed: mert nincs rá jogszabályi kötelezés, meg egyébként is: a polgárok (Pista bácsik és/vagy Mari nénik) soha nem kérték…

Hogy miért is érzem az egyébként sokakat megdöbbentő, most nyilvánosságra hozott veszélyt magamra nézve is idegesítőnek? Mert egy település felelős vezetőjeként „ismerős” a dolog. Annak keletkezése, (nem)kezelése és a mögötte megbúvó sunnyogás az illetékesek részéről. Sződliget is megszenvedte alaposan, amikor a vízkészletét hosszú évtizedekre tönkrevágta egy közeli vegyi üzem által előállított veszélyes anyag ehhez hasonló körülmények közötti eldugása. Az is a földbe ment, papíron ott is „maximális technológiai biztonsággal” őrködtek felette. Aztán mégis az ivóvíz kutak használhatatlansága lett a következménye.

De van egy friss „élményem” is az elméletileg környezetvédelem címszóval az embereknek eladott, igazából tudatosan (spórolásból? nemtörődömségből?) károsító tevékenységekről. Nem messze az említett vegyi katasztrófát okozó volt gyártól, mostanság egy bányatavat akarnak úgy rekultiválni, hogy építési törmelékkel lenne feltöltve előbb a hely. Reményt az ad – akár a kisnémedi- püspökszilágyi, akár a bányatavas eset kapcsán -, hogy talán már nem lehet mindent, mindenáron elhallgatni. Nem lehet a radioaktív hulladékot agymosással szaloncukorkának beállítani.

Persze, miért éppen az atombiznisz nélkülözné hazánkban a mutyiszagot? Ugyanis az említett dallamos nevű cég – szigorúan az emberek biztonsága érdekében, természetesen… - többezer köbméternyi, minimum bizonytalan veszélyességi fokú hulladékot csomagol át. Ehhez kell majd épület, eszközpark, miegyébmás. Naná, hogy szigorúan szabály szerint, közbeszerzési pályázat útján meghatározva a végrehajtással megbízott vállalkozást. És, mi az manapság hazánkban, amihez nincs affinitása a nemzet mészárosainak? Ha van ilyen, akkor sem tartozik közéjük az atombiznisz. A bruttó egymilliárdos üzletet egy olyan konzorcium nyerte, melynek egyik tagja az Orbán-vő Tiborcz István egykori üzlettársa. De a konzorciumtárs sem egy mezei cég: a Felcsútra bejegyzett Fejér-B.Á.L. tulajdonosai Mészáros Lőrinc gyermekei. Nevezetesen: Beatrix, Ágnes és Lőrinc.

Állítja valaki, hogy ez éppen a B.Á.L.-i szezonban meglepő???