Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

Földbe döngölés

2017. augusztus 01. - A Polgi

plumbing2.jpg

Ahogyan az már kicsiny hazánkban lenni szokott…

Az egyik kézzel ad, a másikkal elvesz tipikus esete...

Ismét egy fantasztikus kormányzati döntés született, a kétkezi munkásnak most aztán nagyon jó lesz!

  • Ingyenes közműcsatlakozás a magánszemélyek és kisvállalkozóknak.
  • Gyorsabb ügyintézés.

 

De a pofánkba röhögés innen kezdődik! Mielőtt boldogan kezdünk bele a víz, villany, gáz beköttetéséhez előtte olvassunk utána a már kevésbé kampányolt -DE- dolgokra.

A víz és villanybekötési tevékenység a következő szigorításokat kapta:

  • a megfelelő hatóságnál kell (be)jelentkezniük,
  • majd egy sor kritériumnak való megfelelésen túl
  • egy rakat előírást is teljesíteniük kell
  • nyilatkozniuk szükséges arról is, hogy „az alkalmazott technológiához jogszabályban előírt feltételeknek megfelelnek” – bármit is jelentsen ez,
  • Ja, és előírás lesz az is, hogy a villany- vagy vízszerelő lobogtassa meg a legalább egymillió (1 000 000) forintos felelősségbiztosítási igazolását is!

Ha valami hibádzik/hiányzik, a szerelőt egy évre eltiltják a tevékenység végzésétől.

Magyarországon, aki építkezik, felújít, javíttat, az pontosan tudja, hogy ma már jó szakit találni egy lottó ötössel ér fel. Aki, jó szakember, az már rég valahol Európában kamatoztatja akármennyi euróért a szaktudását, nyugodtan alszik, és ÉL. Ami, már magában is Magyarországhoz képest előrelépés.  Viszont itthon, ha valaki ma talál végre, 20 ismerős megkérdezésével, nagy nehezen egy jó szerelőt - aki tényleg ért a vízhez, áramhoz-, na most Őt csinálja ki a kormány.

 

Az egész mögött viszont egy kérdés ott villog, hatalmas nagy piros betűkkel!!!

A GÁZSZERELŐKRE MIÉRT IS NEM VONATKOZIK AZ ÚJ SZABÁLYOZÁS?

 

 

 

 

 

 

image_ashx.png

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr5812707716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vén motoros 2017.08.02. 17:14:52

Van egy olyan érzésem, hogy a gázszerelőkre - mert a gáz veszélyes üzem - valószínűleg eddig is volt elég sok hasonló megszorítás. Bevallom, rendeletekkel nem tudom kapásból alátámsztani, de lehúztam 40 évet a villamos tervezői szakmában, ezért van némi rálátásom. Amúgy ezek az előírások, amiket az önálló villanyszerelőkre vonatkozólag most felsoroltál, egyáltalán nem tűnnek túlzottnak, aki ezt nem tudja teljesíteni az Mekk-mester. Az előírások egyébként a MEGRENDELŐK érdekét szolgálják, ha te nem vagy villanyszerelő, inkább örülnöd kéne neki. Az egymillió Ft-os biztosítási garancia se sok (szerintem ennek a biztosítási összege sem lehet megfizethetetlen), márcsak azért sem, mert 1 millió Ft értékű beépített villamos installáció családiház-kategória, ha azt elbaltázza a villanyszerelő, legalább nem buksz nagyot rajta. Nem kell mindenben politikát és rosszindulatot keresni. Teljesen érthető, ha az egyik oldalon teljesen liberalizálják a villanyszerelési ipart, akkor a GARANCIÁK terén meg szükséges a szigorítás. Ez így van egyensúlyban. (Tervezői felelősségbiztosítás hiányábanl pl. el sem indulhattam volna egy pályázaton, sok pályázatnál az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszert is megkövetelték, valamint a Mérnökkamarai "vezető tervezői" bárcát. Ha anno egy qrva sem működhetett bárca nélkül, miért meglepő, hogy egy vállalkozónak is "bárcára" van szüksége?

GöTi 2017.08.02. 17:46:14

Aztán volt-e annyi esze a fidesznyik jogalkotóknak, hogy egy villamosmérnök a saját háza villanyszerelését, egy gépészmérnök a vízszerelését jogoult legyen elvégezni?

hümhüm 2017.08.02. 18:08:24

"a villany- vagy vízszerelő lobogtassa meg a legalább egymillió (1 000 000) forintos felelősségbiztosítási igazolását is! "
Ej-ej Polgikám...
Tudod-e, hogy mennyi egy 1millió Ft-os felelősségbiztosítás havi díja? Nézz utána kérlek, és szégyelld el magad. Ha egy szakiparos nem tud havi néhány üveg sör árának megfelelő biztosítást kifizetni, azzal nem szabad csináltatni semmit, mert akkor hogy venne megfelelő szerszámokat?
Amúgy a többi követelmény is teljesen jogos: hozzáértő SZAKmunka kell, nem mekkmester buherálás...

A teremőr 2017.08.02. 18:41:49

Amit olvastam a rendeletről annak lényege az, hogy a közmű bekötéseket (víz, villany, csatorna, gáz), csak megfelelően képzett szakik kövessék el. Nincs ezzel semmi baj, hiszen Mek Elek több kárt tud csinálni mint hasznot.

10-20 évvel ezelőtt az Elmű is kért egy megfelelőségi nyilatkozatot és a szerelésről számla másolatot mielőtt bekötötte volna az órát. Illetve minden olyan estben amikor a vételezni kívánt teljesítmény növekedés miatt megszakítót és/vagy mérőt kellett cserélni, a méretlen vezetéket érintő bármi nemű változás esetén. Sőt a mérő utáni felújítás esetén is, de mivel ez nem ellenőrizhető ez gyakorlatilag csak papíron létezett.

Mi ezt akkor úgy oldottuk meg, hogy én felújítottam (gyakorlatilag újat építettem) a lakásunk elektromos hálózatát a mérőig, majd jött a haver hozta a papírokat aláírta és adott egy számlát a szerelésről. Megkapta az ÁFÁ -t + 10%-ot az egyéb adókra és költségekre.
Gondolom mostanában is így fog működni

JT_Biopower 2017.08.02. 19:03:33

a gázszerelők azon egyszerű okból maradtak ki, hogy például a mészáros lőrinc barátnak a százmilliárdos vagyona mellett ne kelljen még emiatt is fájjon a feje ;)

KissGecihuszár 2017.08.02. 19:29:51

Ebben az a legszebb, hogy ugye van az ú.n "regisztrált villanyász", azaz akinek joga van tipizált (hensel, Csatári PVT, stb) mérőhelyet kialakítani az illetékes áramszolgáltató illetékes kiskirálysága által elvárt protokollok szerint (mert ez sem egységes ám még a hazai legnagyobb szolgáltató, az e.on területein sem!) ,aztán egy külön kaszt a regisztráltak közt az, akinek van ú.n. plombabontási jogosultsága, na ők ám az igazi villanyászok, legábbis elvileg. Mert a valóság sajnos ezzel szemben az, hogy a pár évvel ezelőtti Lepsényben bekövetkezett halálos áramütés, melyet egy 2 gyerekes családapa a fürdőkádba lépve szenvedett el ,nos az is egy regisztrált villanyász által "véletlen" össze és bekötni elfelejtett PE-PEN, EPH rendszer miatt következett be! Én 1 percig nem szeretném azt sugallni, hogy menjünk el a féktelen liberalizáció irányába, ugyanis az áram nem játék, főként ha egy -és ezek ingatlanok száma egyre gyarapszik- lakóházban 3 fázis 400V is van, ugyanez még vezéreltben is, tehát ott ugye ú.n. 2 oldali betáplálású lesz a mért hálózat, melyet épp ezért nagyon pontosan, körültekintően kell kiépíteni, hasonlóan a hál istennek nálunk is terjedő több lépcsős túlfesz/villámvédelemhez, ahol amennyiben a villanyász -nem rossz szándékból, csupán "némi" figyelmetlenségből- hosszabb vezetékszakaszokat készít a pl. "B"-s, azaz a mérők előtt lévő túlfeszvédelmi egység és a késes főbiztosítók, illetve az egység és a fő földelő, potenciál kiegyenlítő sín közé, nos azzal adott esetben súlyosabb kárt okozhat, mintha nem lenne túlfeszvédelem és most a többi "furfangról" már nem is beszéltem, ami pl. egy házi fotovoltaikus cucc beépítése és a hálózatba implementálása okán ohne zsanér bekövetkezhet...

Hórukk 2017.08.02. 22:01:25

@Vén motoros: " Teljesen érthető, ha az egyik oldalon teljesen liberalizálják a villanyszerelési ipart,..." Ezexerint a jövőben bárki szerelhet villanyt? Vagy mit értesz a teljes liberalizáció alatt?

Vén motoros 2017.08.02. 22:16:38

@Hórukk: Az ingyenes közműcsatlakozás és az ügyintézés felgyorsítása azt jelenti, hogy a.) megnövekszik a közműcsatlakozási igények száma, mert akinek eddig nem tellett rá, most telleni fog b.) megszűnik az áramszolgáltatói hitbizományok egy része, aki benne volt a szakmában, az tudhatta, hogy csak az áramszolgáltató "komálós" villanyszerelő csapatával volt bárkinek esélye gond nélkül kiépíteni egy új villamos csatlakozást vagy a meglévő bővítését, mert minden áramszolgáltató kakas volt a saját szemétdombján, és fölöttük lényegében csak az Isten állt, fogást találni rajtuk alig lehetett. Az ügyintézés felgyorsítása elvileg azt jelenti, az áramszolgáltató nem tud keresztbe feküdni akkor, ha nem a borospince-pajtija kezébe került a villanyszerelési munka. Ez tök ugyanaz, mint az építési engedélyek eltörlése 300m2 alatti építményeknél, ezzel ugyanis kegyetlenül megb@szták az önkormányzatok építési hatóságainak eddigi "első éjszaka jogát". VISZONT: rendkívül megnövekedett az építész tervező felelőssége, mert a törvényesség betartásáért most már nem az önkormányzat (jegyzője) felel, hanem 300m2-ig maga az építész tervező. Anyagilag is...
süti beállítások módosítása