Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

A mosoly országa...

2017. november 10. - A Polgi

soldier-on-donkey-funny-transportation-photo-for-facebook.jpg

A katonaidőmet Baján töltöttem. Másfél év az életemből. Jobb lenne elfelejteni. És most mégis eszembe jutott. Első lépcsős lövész ezred volt. Ez annyit jelentett, hogy neadjisten háború esetén én és társaim védtük (vagy támadtuk volna meg) az olasz határvadászokat. A lövészek terepen gyalog és PSZH-val  (páncélozott harci jármű) mozogtak. A PSZH elvileg egy kétéltű jármű. Vízen pl. a Dunán, úszva tudna átkelni. Nem véletlen a feltételes mód. A laktanyában tárolt közel 80 PSZH-ból 5, azaz öt darab volt, amit egy Duna átkelési hadgyakorlaton át mertek küldeni a vízen. A többi úgy süllyedt el, mint a kő.

Szerencsére hatalmasat fejlődött az ország haditechnikája, Észak-Korea fodrászmodell diktátora atomtechnikával és kiberháborúval fenyeget. De mi nem szarunk be!

Lovas hadsereget szervez a kormányzat. 

És nem is tétlenkednek. A múlt hónapban tették le az esküt, a héten pedig háromnapos intenzív alapkiképzésen is átesett a Magyar Honvédség első lovas katona csoportja. Decsi Katalin lovas katona így nyilatkozott motivációjáról:  "elsősorban a magyar öntudatom miatt vállaltam a feladatot, valamint a plusz lovaglási lehetőség vonzott." A kiképzést vezető Nevelős László alezredes szerint a "mai, modern hadviselésben is helye van a lovaknak, mert olyan terepen is jól, illetve gyorsan lehet mozogni velük, ahová járművekkel nem lehet eljutni. A hadkiegészítő parancsnokságon kell jelentkeznie, aki katona szeretne lenni, ám azt megszűrik, kiből lehet lovas." A honvédség célja megyénként egy-egy tartalékos lovas szakasz kiállítása, hozzá egy 500 lóra tervezett ménes felállítása. 

Lehár Ferenc szerint ez a mosoly országa. Én azt mondom, ami itt van az kész röhej!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr1113229337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2017.11.10. 19:04:19

Terepen tényleg praktikusabb a ló mint gyalog vagy motoron, különösen esőben. Nyilván nem lovasrohamra kell gondolni, hanem Pl. határvédelemre. Amúgy az atombombához képest a repülőgép anyahajó sem ellenfél, mégsem hallottam arról, hogy az USA leszerelte volna őket.

morph on deer 2017.11.10. 19:09:25

Hogy lehetsz már ilyen!

Te talán még a várban épített/építendő huszárlaktanya meg a lóistálló létjogosultságát is képes lennél megkérdőjelezni?!

Hát micsoda dolog ez..!

Szerintem nem ismered a rádioaktív lófing hadászati jelentőségét, sem nem bízol termonukleáris lószar által kifejtett hihetetlen pusztító hatásban..!

Ez tuti nemzetellenes álláspont, ne is tagadd! (Én például már bevallottam...)

2017.11.10. 19:25:36

@midnightcoder2: A határvédelmet nem a honvédség látja el, hanem a rendőrség, amelybe beolvasztották a határőrséget. Nekik vannak is lovas alakulataik.
De a honvédségnek csak játékra kell, mert valamelyik idióta fasz kitalálta, hogy legyen ló és a többi kis pöcs nem mert neki ellentmondani. Meg persze valakinek anyagilag is nagyon meg fogja érni.

fidesz maszop dk egykutya 2017.11.10. 20:33:17

A katonák nemnagyon motoroznak, hanem terepjáró autókkal mennek, esetleg terepjáró sokkerekes, vagy lánctalpas könnyű csapatszállítókkal...

teéjesenmindegy 2017.11.10. 22:24:42

Némileg szenilis lehetsz polgi. Baján milyen olaszokra vártatok, mesélj? Azokra akik átúszták az adriát, és begyalulták Jugoszláviát?

Hogy a világ túlfelén valakinek van atombombája mit számít? Az atombomba a a tankot is odaveri, meg a PSZH-t is, akkor egyikre sincs szükség

Stenonis 2017.11.10. 23:22:57

@teéjesenmindegy:
A szerzőnek igaza van.
A szovjet elképzelések alapján a Magyar Néphadsereg az itt állomásozó szovjet csapatokkal együtt Ausztrián áttörve Észak-Olaszországot támadták volna.
A NATO alapvetően védekezésre rendezkedett be, de alapvetően ott is a déli szárny mért volna csapást, Ausztriával szövetségben Magyarországra.

Stenonis 2017.11.10. 23:25:47

A hegyivadász alakulatok szoktak állatokat használni. Bár a szamarak és öszvérek sokkal alkalmasabbak a magashegyi viszonyokhoz, mint a lovak.
Mivel Magyarországon nincsenek nagy hegyek, ezért teljesen értelmetlen a lovasság alkalmazása.
Jelenleg csak egy értelmes célja lehet, díszelgő alakulatként jól mutatnak korhű, huszár egyenruhában.

András Horkay 2017.11.11. 01:20:28

Sok mindent lehet, ha át van gondolva. De ez nincs. Lovon lehet gyalogosokat is szállítani, akik a lóról leszállva végeznek harcfeladatokat, pld mesterlövészek, akiknek a kiszolgáló katonái viszik utána a felszerelést, élelmet, sátrat akármit. A gond a lovak ellátásával vam. A lónak is vinni kell a zabot, vizet, és amíg a katona harcol addig el kell helyezni - rejtve - valahogy. A magyar területek erre kevésbé alkalmasak, nincsenek hatalmas erdőségek mint pld Ukrajnában. A mai hadseregek felderítése már sokkal jobb mint a II. VH idején, vannak drónok stb. így hamar kiszúrják hol vannak a huszáraink. A kis lovas alakulat ellátása igen anyagigényes, és ha nem pár órás az alkalmazásuk, akkor bajba kerülnek. Ha a területvédelem céljaira használják mint felderítő stb. akkor elképzelhető hogy képesek mozogni, de az időjárás is nagy ellenfél lehet. nehézfegyvereket nem tudnak vinni, az ellenség meg általában nehezen pusztítható kézifegyverekkel, és ha felfedik magukat akkor nem tudnak elszakadni az ellenség gyorsan mozgó lövészpáncélosaitól. Békében tudnak járőrözni a határon, de arra meg a határőrséget szoktál kitalálni.

postumus mumus 2017.11.11. 06:43:51

A hátrafele nyilazás is szerepel a kiképzési tervükben? Csak hogy maradjunk a hagyományoknál. Vagy azt modernizálták, és most már a hátrafele géppisztolyozást gyakorolják úgy, hogy fordítva ülnek a lovon?

postumus mumus 2017.11.11. 06:47:18

@Stenonis: Nem kell állatokat használni. Van belőlük elég. A parlamentben rengeteg a barom és a majom, akik meg megválasztják, őket egyszerűen birkák.

postumus mumus 2017.11.11. 06:50:52

@Stenonis: Ez jó. Elképzelem, ahogy hátrafele nyilazó lovas csapataink, kozák haverjaikkal karöltve átkaroló hadművelettel áttörik az Alpok 3000 méteres hegyvonulatait.

Wildhunt 2017.11.11. 07:52:58

@András Horkay: igaz. Ha a határőrség kapna lovasságot rendészeti feladatokra, az szinte még logikus is lenne. (járőrözés, mostanában már tömegoszlatásra, üldözés)

Pilotax 2017.11.11. 08:32:22

Ilyen az amikor valaki volt már beteg, ezért orvosnak képzeli magát. A katonai ismeretek ugyanúgy szakismeretek mint bármelyik mérnöké, orvosé vagy gázszerelőé. Ezért nem illik hozzá nem értőknek a nyilvánosság előtt fikázni a szakértelem látszatát keltve. Mindenképpen el tudok képzelni egy jó humoreszket, szatírát az ügyben -annyit meg is érdemel, pedig volt ejtőernyősként, felderítőként igenis látok benne katonai szakmai rációt - de az ne legyen a szakértelem burnuszába csomagolva.

Brix 2017.11.11. 09:22:01

Ez egy jó ötlet, hiszen mindig is nagy hagyomànya volt nàlunk a hadilovak tartàsànak. A mezőhegyesi nóniuszt is erre a célra tenyésztették ki....A magyar katona , " huszàr" paràdézzon lovon, ês rémisztgesse a migrànsokat a déli hatàrnàl...

hidroponi 2017.11.11. 09:50:05

be kar hogy pharaon allitolag meghalt..most tiborczek vehettek volna tole arabs telivereket, hogy a honvedseg pedig tiborczektol vegye meg (tularazva)....
bar biztos meg fogjak oldani maskepp a lopast.. :D

A-tominator 2017.11.11. 09:53:00

99%-ban szánalmas, és 1%-ban érthető ez a "hadilovacskázás", hiszen bizonyos terepeken még az USA hadserege is használja az öszvéreket. Nade azon felül még korszerű fegyverek tonnáival rendelkeznek, míg mi hol tartunk etéren? Ki ellen tudna minket megvédeni ez a teljesen szétesett magyar Honvédség? Csak mert most sem egészen baráti országok vesznek minket körül, hiába vagyunk egy táborban Romániával, Szlovákiával, stb. ilyenek mellett én mindig szárazon tartanám a puskaport. Meg egyáltalán: mi a fő célja a magyar Honvédségnek ma? A nemzetközi szerepvállalás? Esetleg megvédeni hazánkat egy támadástól vagy netán támadólag fellépni az elrabolt területeink visszaszerzéséért? Akármi is ezek közül, a lovaknál sokkal több és korszerűbb fegyverzetet igényelne. Mondom: FEGYVERZETET! De úgy látszik, Orbanisztánban az ilyesmire se pénz se akarat.

András Horkay 2017.11.11. 09:58:22

@Pilotax: Megoszthatnád velünk az ötleteidet. Én némileg sajátos helyzetben vagyok, mert van három arab lovam, és rendszeresen lovagolok terepen (nem is messze Kaposvártól) , néha ha eszünkbe jut, akkor sűrű erdőben is mozgunk, megfigyelve a szarvasokat, mert az itt sok van. Ez speciális képzést igényel a lovaknak is, kb. hasonló a felderítők feladataihoz. Nagyjából 20-30 km /alkalom amit szoktunk lovagolni. Erdős hegyes a terep, de sok a mezőgazdasági terület is a környéken. A másik dolog hogy két diplomám van katonai ismeretekből, az egyik az ellátással kapcsolatos, a másik egyetemi szintű, és így nyilván hadműveleti ismereteim is vannak. Nekem is lenne ötletem milyen célokkal lehetne ezt a kedeményezést kiegészíteni, de komolyabb értékelést még nem ismerünk. Könnyen lehet hogy csak komolytalan dolog lesz az egészből, ha a kritkus pontokat nem gondolják át. A lovak speciális képzése is fontos, és a célfeladatra felkészített katonák felszerelése is speciális lehetne. Ha csak átgondolatlan az egész, akkor telejsen értelmetlen katonának nevezni őket, legyenek a határőrséggel kapcsolatos feladatokhoz kapcsolva, de akkor meg az ország határtól távollévő megyékben sok értelme nincs a fenntartásuknak. A lovon szállított (viszonylag, és helyileg gyors, nehéz terepen is mozgó) egységnek lehet jogosultsága, kérdés mi a feladatuk, ezen dől el minden.

Pilotax 2017.11.11. 10:16:11

@András Horkay: Nekem is annyi ismeretem van a dologról ami a médiában megjelent. Nem vagyok lovas szakember így a lovas katonai szakmai részhez pofátlanság lenne ha hozzászólnék hozzáértés hiányában - annyi ismeretem van róla, hogy a gyerekeim vagy tíz éve lovagolnak egy régi katonabarátom lovastanyáján. De a saját volt felderítő tapasztalataimból - volt olyan helyzet amikor sokat adtunk volna azért ha lovunk lett volna - és az anno pl. az osztrák, svájci területvédelmi egységekről tanult (mindez kb. 45 évvel ezelőttről) ismeretekből kiindulva a felderítés mint lehetőség mindenképpen szóba jöhet. A területvédelemben szóba jöhetnek pl. utánpótlás szállítói minőségben, helyi felderítésben, gyalogsági harcban gyors átcsoportosításoknál, gerilla hadviselésben stb.. Tudtommal ezeket az alegységeket a tervezett területvédelmi alegységekhez szervezve tervezik használni.

Belzebubo 2017.11.11. 10:17:00

@Pilotax: Tudod a probléma nem ott van, hogy mint laikus értek-e a lovasság lehetséges alkalmazásához - nyilván nem. Arról viszont vannak ismereteim, hogy akik elôjöttek az ötlettel, miféle emberek

A Polgi 2017.11.11. 10:29:00

És felkészül a kerékpáros hadosztály!

András Horkay 2017.11.11. 10:31:51

@Pilotax: Az osztrák katonai doktrinából vizsgáztam, és érdekelt is, némi rokoni szálak miatt. A katona fökldrajzi helyzetük sokkal kedvezőbb a területvédelemre mint a miénk. Ami a régi ismereteket érinti y jelentősen fejlődött a felderítés minősége, a drónokon és a hagyományos felderítő repülőgépeken és helikoptereken kívül, ma már folyamatos megfigyelést biztosítő éjjel látó infra kamerák, hőkamerák, napelemes eszközök akár élő videón is közvetíthetik egy adott terepszakaszon történ dolgokat messze a vonalak mögött is (van amelyik 360 fokos szögben is megfigyel, zoomolható, van rajta mikorofon hangszóró, és két hét teljes filmfelvételét képes tárolni (megvehető bárkinek). Az ellenség felderítői ezeket az eszközöket észrevétlenül elhelyezhetik a területen, energiát a napelem is adhat. Van rajtuk mozgás érzékelő is (vadászoknál - vad megfigyelés) Használják ezeket ma már az erdőtüzek kialakulásának korai felderítésére is, magas fákra elhelyezve. A pontosan célbajuttatott tüzérségi lövedékek, (aknák, rakéták, stb.) miatt nem lehet arra gondolni hogy ha valaki azt hiszi hogy őt nem látják akkor az úgy is van. A Youtube tartalmaz ilyen eszközökkel készített éjszakai filmeket is, ahol a vadak mozgása látható. Felkészületlen ellenfél, vagy fegyvertelen határátlépők esetében ez persze nincs, ott lehet csinálni valamit. Ezt csak azért írom, mert ha azt képzeli valaki hogy a lovas katona majd lóval mozog az erdőben és akkor az milyen szuper lesz, az picit naív. A kamerákat távolról is lehet kezelni, és aktivizálhatnak aknákat, rakétákat helyben, vagy a célra vezethetnek lövedékeket is. Hasonló ez mint amikor a drónokat vezérlik, csak nem repül okvetlenül. Tehát a lovas felderítőnek ezeket az eszközöket is fel kell derítenie, különben kap egy piros pontot, vagy sárga cédulát, és kiállítják :) .

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.11. 10:46:36

@midnightcoder2: Most képzeld el, hogy mit írtál volna ugyanerre a hírre, ha Gyurcsány lenne a miniszterelnök. :-) Köszi.

És ez vonatkozik a többi fideszgetvára is (mint ez a Brix és hasonlók), hogy egyem a kettősmércés, narancsbűzös pofátokat.

teéjesenmindegy 2017.11.11. 11:22:40

@hidroponi: A falra mászok az ilyen hülyéktől, mint te.
Kitalálnak valamit - bármit. Mondjuk ezt a lovas ötletet. Ami akár jó is lehet, akár rossz. Ezen el lehet gondolkodni, vitatkozni. Én nem tartom akkora marhaságnak mint a szerző, de legalább egyikünk sem ért hozzá.
Erre jössz te, valami elkúrt nyakatekert ötlettel, hogy azért van, hogy lophassanak.
Mert másból nem lehet lopni, ugye? A katonai beszállításokból már ezer éve minden országban meggazdagodtak. Ismétlem mindenhol. "csendes májusi esőt és elhúzódó háborút" ismerős?
Szóval hidd el, hogy ha ruhát, fegyvert vagy rézfaszú baglyot szereznek be éppen, a megfelelő ember abból hasznot tud húzni.
Az agyam eldobom az ilyen hülyéktől, komolyan.

Netuddki. 2017.11.11. 11:24:55

@András Horkay: Ez pontosan így van. Ezért teljesen értelmetlen az ötlet.

Ettől függetlenül, ha a kitalálónak hatalom is van a kezében, tűzön-vízen át meg fogják valósítani a legnagyobb baromságot is, miközben a józanul gondolkodókat leugatják.
Az meg csak bónusz, ha valamelyik haver közben megtömheti rajta a zsebét.

Miközben ha minden költséget, ami közben felmerül, korszerű technikára és annak oktatására költöttek volna, sokkal előrébb lenne az ország. De mit várunk ott, ahol egy Tállai a NAV elnök? A Mészaroslőrinc meg az ország 8. leggazdagabb embere lett pár év alatt. Eh!

Netuddki. 2017.11.11. 11:28:13

@teéjesenmindegy: Nekem meg az ostoba narancstrolloktól van herótom...

Pilotax 2017.11.11. 12:25:03

@András Horkay:
A magyar és az osztrák vagy svájci katonaföldrajzi érveiddel tökéletesen egyetértek. A technika mindenhatóságában sem hiszek, mindig is lesznek olyan helyzetek amikor a technika becsődöl és csak ez ember tud valamit tenni, ebben a ló lehet jó segítőtárs. Én sem gondoltam, hogy huszáros lovas attakokat szeretne bárki is, de pl. miért ne lehetne ezeket a csúcstechnológiás eszközöket is akár pl. lovas embereknek telepíteni - merthogy ezeket is csak kell telepíteni, ellenőrizni, felügyelni, szervizelni, elemet cserélni benne stb.. De ha az Afganisztáni, vagy Iraki vagy egyéb nem globális, helyi háborúk esetén lehet szerepe a lovas katonának lásd. pl. a tálibok gerillaháborúja.
Nem tartom feltétlenül elvetendő ötletnek a dolgot, csak alaposan végig kell gondolni, hogy hogyan illeszthető be a mai körülményekbe. Szóval lehet értelme szerintem.

Pilotax 2017.11.11. 12:27:41

@Belzebubo:
Én az alapötletről beszéltem a többiről fogalmam sincs.

A Polgi 2017.11.11. 13:33:32

10 félelmetes szuperfegyver, amivel rettegésben tartja Putyin a világot. A lovasságot nem látom közöttük. Jaj ezek az ostoba ruszkik! Mi persze ismét megmutattuk a világnak a kreatív valónkat:)

www.portfolio.hu/gazdasag/10-felelmetes-szuperfegyver-amivel-rettegesben-tartja-putyin-a-vilagot.1.267675.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

András Horkay 2017.11.11. 15:06:57

@Pilotax: Afganisztán egy speciális eset, ott évszázadok óta állatokkal szállítják az árút a karavánok, keresztül a magas hegyeken, oda vissza, és ezek mindig fel is voltak fegyverezve. Ott olyan magas hegységek vannak, hogy a harcos magasabban volt mint a helikopter melyik felment utána, csak nem volt elég a repülési csúcsmagassága sem. Ott mással nem is lehet közlekedni csak öszvérekkel, stb. A logisztikai problémák mindig megvoltak, mert csak gondold végig, Szulejmán lovassága annak idején hány kiló abrakot fogyasztott naponta ha csak 50000 lóra számoljuk. A lovasságnál 7 kiló zab volt a norma / nap, és egy tonnás volt maximum a szekér kapacitása, de sokszor csak a fele, negyede, mert felázottak voltak az utak. Ez 350 tonna/nap elvileg, amihez 2 ló kellett, ez 700 szekér, és megint 1400 + ló, amihez megint kell zab. Legelgetésre nem volt idő nyilván. Akkor a mi lovasságunk is kénytelen cipelni magával a zabot is, ami + x ló. Ez nem úgy van hogy reggeli ebéd vacsora és jön a hamburgeres időben csilingelve. A háborúkban szézezrével pusztultak a lovak egészségügyi és ellátási problémák miatt. Tehát kb kétszer annyi ló kell mint amennyi lovas katona, +kovács, állatorvos, stb. A ló akkor is eszik ha ácsorog. Az összes hadjárat régen logisztikai gondok miatt volt korlátozott hatótávolságú. A területvédelem meg szintén nem azt jelenti hogy napközben lovagolunk, este meg nézzük a tévét otthon. Már a II. VH. ban is 1 fő harcoló katonára 4-7 kiszolgáló jutott most még több. A helyes lánykákat megnézném télen a sárban vagy hóban alukálva a hálózsákban, a hó alatt. Kipórbáltam, nem olyan vicces.

teéjesenmindegy 2017.11.11. 16:59:43

@A Polgi: Mert mi a világot akarjuk rettegésben tartani? Mesélj ezt hol olvastad?

teéjesenmindegy 2017.11.11. 17:12:16

@András Horkay: Kb. ez volt a CIA hozzáállása a világhoz a 70es években.
"Van technológiánk, az űrből látjuk a rendszámtáblákat, le tudunk hallgatni bárkit, nem kell az élő erős felderítés, kémkedés" Azt az élet a szájukba szart, ha egy fa úgy hajolt, akkor már nem láttak semmit, ha fedett helyen volt az ellenfél, akkor szintén. Vagy 10 év kellett nekik, amíg rájöttek, hogy mekkora hátrányba vannak mindenki mással szemben, akik nem rúgták fel a hagyományos módszereket.

Állítólag te valami hadászati géniusz vagy a 2 diplomáddal. És tényleg ennyire feltennél mindent a napelemes kameráidra, meg a drónokra? Csak kérdezem. Mert elmondom neked, hadászati diploma nélkül, hogy az ellenség azzal fog mindent kezdeni, hogy lelövi a villanyt, meg a rádiós kommunikációt zavarni fogja. Aztán nézhetsz a parancsnoki központból, hogy se kép, se hang. Borús idő esetén meg megkérjük az ellenséget, hogy ne támodjon, mert a napelemek nem működniek.

András Horkay 2017.11.11. 18:35:21

@teéjesenmindegy: Most it nyilván nincs arr alehetőség hoyg még ismeretterjesztő szinten is végignézzük hová jutott el technikailag a légi felderyítés és más egyéb technika. Az egész egy komplex valami, amit úgy kell elképzelned hoyg több oldalú megereősítésen alapszik valamilyen ténynek az elfogadása. Vannak műholdak feldeítő repülőgépek, rádioelektronikai felderítés, és egy halom más is, a végén van kovács őrmester aki lóháton nézeget ki az erdőből. Zavarni mindent lehet valahogy, de mindent egyszerre nem igazán. A légifényképek kiértékelése régen küklön szakma volt, ma meg számítógépek elemzik a képeket pixel szinten. Ha egy harckocsit betemetszh hóval, akkor látják hőkamerákkal, mert pár fokot el fog térni a felszini hő, az 5 méterrel odébb lévőtől. ma már az élcaháló mintáját is észreveszi a gép, hiába klorofil tartalmú festékkel van csinálva a sok ikis terepszínű levélke rajta. A felkészületlen kőbaltás ellenféllel persze nincs ilyen sok gond. A napelemek nem működnek jól éppen az nem érdekes, van ott akkumulátor is, stb. A modern mesterlövész puskát uis képernyőről irányítják, ki sem kel dugnod a fejedet. fent van a neten hogyan működik, futtávban is eltalál bármit, mert van rajta radar, infra, és számítógép számítja ki a szélerősség hatásait is. De abban igazad van, ha nincs energia, akkor nem működik semmi. Marad a szurony? Az egész cirkusz a technikáról szól 1870 óta amikor bevetették a huzagolt csövű puskákat a francia porosz háborúban, azóta nem érdemes lovon rohangálni a mezőn karddal, mert eltalálnak jó messziről is. A tüzérség is macerás, mert ha elsütöd az ágyút azonnal bemérik hol vagy és már kapsz is egy ajándékot, tehát tüzelsz és rohansz.

András Horkay 2017.11.11. 19:02:58

@teéjesenmindegy: Csak egy érdekeség. Ha ilyennel vadásznak rád, akkor nincs sok esélyed az AK-val. www.youtube.com/watch?v=pBb6abnDLDI

teéjesenmindegy 2017.11.11. 19:05:59

@András Horkay: Valószínűleg senki nem karddal akart rohangálni lóháton a harcmezőn.

Hát igen, a hiperszuper technika. Ezért is kapta el Amerika Bin Ládent pikk-pakk. Végül is, csak 10-12 évig bújkált az öreg. Valahogy nem működtek a hőkamerák, meg a pixeles elemzések. Faszikámnak végül is vesedialízisre kellett mennie havonta, ennek ellenére nem találták egy olyan tájon ahol se áram, se semmi nincs, csak kövek.
Meg úgy érdemes amerika háborúit megnézni. 45 óta megnyertek valamit? Nem nagyon. Pedig volt vagy 10 háborújuk, aztán valahogy nem működött a hiperszuper technikájuk.

András Horkay 2017.11.11. 19:19:48

@teéjesenmindegy: Ki tudja mi volt a valóság. Rózsa Sándort is el tudták volna kapni bármikor anno, de akkor nem kaptak volna pénzt a költségvetésből új dolgokra, létszám növelésre, és stb. Ha nem lett volna, ki kellett volna találni egy másikat, akinek rosszabb lett volna a marketingje, és nem kapnak egy vasat sem. Bonyolult játék ez, mint ahogy Szaddam Husszein bácsi is hogy megszívta, de nem rögtön, hanem ráérősen, mert előbb Irakot is el kellett foglalni. Ha lepuffantották volna kapásból, és jön valami okoska, akkor nincs ok semmire.

teéjesenmindegy 2017.11.11. 19:39:06

@András Horkay: Persze, ha beszarik a technika, akkor rögtön lehet összeesküvéselméleteket gyártani, meg kitalálni, hogy annyira azért nem is akarták elkapni. Ilyenkor rögtön bonyolult lesz a játék :)
Sokkal jobban megérte a világ legnagyobb államának hülyét csinálnia magából, és nem elkapni egy vénembert afganisztánban. És naponta magyarázni a bizonyítványt, hogy ugyan miért is képtelen erre, amikor az isten pénze és technológiája is ott van a kezükben. Valahogy nem tudok hinni ebben.

Nyilván a lopakodót is direkt hagyták lelőni a szerbeknek valami világháborús csetresszel.

András Horkay 2017.11.11. 19:50:06

@teéjesenmindegy: A szerbek azért megszívták rendesen, majdnem visszabombázták őket a középkorba. A politika vezényli a játékot nem a katonák. Más a képesség és más a lehetőség. Túl sok a járulékos veszteség adott esetben. Ezért nem csapnak oda teljes erővel. A Falklandi háború is jó példa. Nem volt az cél hogy halomra lőjék az argentínokat. Azért ment egy kis gyakorlatozás, pár hajót és repülőgépet lepuffantottak, de kaptak az angolok is egy kis francia rakétát mert nem figyeltek. A végén meg lehetett hazamenni hősként. Az nagyon csúnyán nézett volna ki ha lett volna többezer argentin halott pluszban. Oszamát is már régen figyelték, csak ki tudja miért vártak az elfogásával, lehet hogy a kapcsolatait akarták felderíteni. Na mind1, a mi kis lovashadseregünk csinos lányokkal tuti lemos mindenkit, ha még sem, akkor elmennek a strandra, vagy hadifogolynak ha jó a napidíj.

András Horkay 2017.11.11. 19:52:35

@teéjesenmindegy: Ha már tudják hol van, és figyelik a kommunikációját, akkor nem érdemes elkapni csak ha nagyon muszály valamiért. Lett helyette más rögtön, akit megint fel kell deríteni és az macerás.

András Horkay 2017.11.11. 21:17:10

1200 méterről is hatékony fegyver www.tracking-point.com/ 600, 800, 1400 yard távolságokra képes célba találni.

Pilotax 2017.11.12. 09:17:27

@András Horkay:
Természetesen a technika fejlettség számít, de legalább annyi problémát vet fel mint amennyit megold. A lovasság logisztikai, utánpótlási, működtetési problémái létezők, de a technikánál mindez ugyanúgy megvan csak másképpen. A lónak zab kell, a harckocsinak meg üzemanyag, kenőanyag, szerviz stb., a probléma ugyanaz csak másképpen. "A ló akkor is eszik ha ácsorog". Igaz, de a technika esetében is vannak ilyenek pl. akkor is kell szervizháttér ha éppen nem csinál semmit, mert nem lesz aki feltöltse ellenőrizze, úgyhogy ugyanazok a problémák itt is megvannak csak mások, no és sokkal de sokkal költségesebbek.

A mai helyi háborúkban nagyon is jól működnek a hagyományos eszközök, technikák ( ezalatt nem feltétlenül technikai eszközöket értek, hanem pl. harceljárásokat). Egy globális jellegű háború esetén sokkal nagyobb szerepe lehetne a technikai fejlettségnek. A mai kis háborúkban erősen korlátozott a legmodernebb technikák alkalmazása, különböző okokból, de korlátozott a felhasználásuk, katonai, politikai megfontolásokból nem biztos, hogy egy kis helyi háborúban van értelme az olyan hiper-szuper technika alkalmazásának amivel felfedjük a fejlettségünket, elrontva ezzel a jövőbeni nagyobb háborúban az esélyeinket.

Régi katonai törvényszerűség ha lesz egy új eszközünk, rövidesen lesz ellene eszköz. Ez egy önmagát gerjesztő folyamat. A harcot továbbra sem lehet teljesen automatizálni, a győzelemhez emberekre van szükség. Én nem nevezném győzelemnek az ellenség területének nukleáris fegyverrel történő megsemmisítését, hiszen a háború lényegét venné el az, hogy én sem tudnám azt a területet a továbbiakban hasznosítani a javamra. Márpedig a háborúk mindig arról szóltak, hogy elvegyem a másikét.

András Horkay 2017.11.12. 10:56:14

@Pilotax: Igazad is van. De Magyarország már a török időkben sem volt alkalmas hatékony területvédelemre. Nem véletlenül alakult ki a végvári rendszer vonala a Balaton felvidéken ahol legalább kis hegyek vannak. A síkságon nem lehet sem elbújni, sem váratlan rajtaütéseket végrehajtani. Ausztria pld olyan jó feltételekkel rendelkezik (Afganisztán is) hogy ott ma sem lehet a páncélos csapatokkal lendületesen támadni, mert felrobbantanak egy két szándékosan erre előkészített műtárgyat (Hidak, viaduktok, alagutak, szakadék szélén haladó utak, gátak, vasutak, stb.) és vannak erődök is amelyek az utakat védik. Felejtős. Végigjártam párszor Svájcig az utat, katonai szempontokat figyelembe véve ott 5 év alat sem lehet végigmenni - ha védekeznek. A mohácsi csata is értelmetlen volt, nem lett volna szabad oda lemenni, mert órákon belül bekeríthették az egész magyar hadsereget. Meg is tették egyébként. Ha Szulejmán vicces fiú lett volna, megkerüli őket és elfoglalja Budát, azok meg ott ácsorognak lent a nehézlovassággal. Ezen a területen nálunk csak korszerűen feszerelt nagyon gyorsan mozgón csapatokkal lehet bármit kezdeni, olyanunk meg nincs. A honfoglalók is tudták hogy a Kárpátokat lehet védeni, a síkságot nem (lásd I VH, ott védekeztünk, ha lejönnek az Alföldre nekünk meszeltek). Az tök mindegy hogy biciglivel menekülsz vagy lóval. A II. VH. orosz - német összecsapásai is megadják azokat a helyszineket ahol lehet harcolni. Ma még rosszabb a helyzet, mert nincs hozzá létszám hogy mélységi védelem alakuljon ki a mai követelményeket figyelembe véve. Igaz hogy szerencsére nem is akar most megtámadni minket senki. A korszerű technika viszont jól elhelyezve lassíthatja a támadókat, de csak megfelelő terepen. Ezért ha valaki leírna egy oldalt arról hogy mi a fenét akar a lovasokkal az szerencsés lenne. Én alovasoknak drukkolok mert magam is lovas vagyok, de ninc sakora fantáziám hogy ki tudjam találni a mostani viszonyok mellett hoyg képzeli ezt el valaki, amikor egy kézifegyver is 1200 méterről tuti találatot tud elérni ha megnézed a filmeket. Én sok sok évig voltam sportlövő, még az AK-val is eltalálok valakit 250-300 méterről simán. Egy lovast meg 400 ról is.

teéjesenmindegy 2017.11.12. 12:36:49

@András Horkay: Hallod, szerintem neked nemhogy kettő, de egy diplomád sincs, főleg nem katonai ismeretekből. Vagy, ami még rosszabb, tényleg ennyi hozzáértést lehet összeszedni az akadémián.

"Az nagyon csúnyán nézett volna ki ha lett volna többezer argentin halott pluszban."
Ja, így szépen nézett ki, hogy csak 649 argentin és 255 brit katona halt meg azért a kopár szarért. Nyilván úgy indultak meg Theatcher tábornokai, hogy inkább patkoljon meg 255 brit mint sok argentin, akik végül is ellenségek és agresszorok...
"Oszamát is már régen figyelték, csak ki tudja miért vártak az elfogásával, lehet hogy a kapcsolatait akarták felderíteni. " Hát persze. Az a faszi odabaszott az USÁnak, úgy mint még soha senki előtte. A fél világ hősnek tartotta, terroristák ezreinek volt példakép. Erre nyilvánvaló, hogy az USA tizenévig direkt nem kapja el, mert nem muszáj. Végül is csak szellemi és stratégiai vezetője és a pénzelője volt a saját terrorszervezetének, miért is lett volna muszáj elkapni? Végül is 2001-2008ig csak 5-600 áldozatot szedett az alkaida. Miért is kellett volna bántani a vezetőjét.

András Horkay 2017.11.12. 12:45:26

@teéjesenmindegy: Neked meg logikád nincs, csak beszélsz csacskaságokat. Ezek nem katonai kérdések hanem politikai, nem zavar? Millió összefüggés lehet amit nem ismerünk. Ez a feladattól függ hogy mit csinálnak. Argentina haderejét megsemmisíthették volna, de nem tették, hanem csak mattot kaptak. A kopár szar az brit terület jelenleg is, mert csak. Az hogy kopár vagy nem politikai, gazdasági kérdés, lehet hogy van a tenger alatt olaj stb. Sosem tudhaton mi alapján dönt a politikai vezetés, nem is tartozik a katonákra, csak akkor ha képtelenséget kérnek. A katonai realitás nem mindig találkozik a politikai akarattal. Mi is hadat üzentünk az USA-nak anno, igaz?

teéjesenmindegy 2017.11.12. 13:58:39

@András Horkay: ", de ninc sakora fantáziám hogy ki tudjam találni a mostani viszonyok mellett hoyg képzeli ezt el valaki, amikor egy kézifegyver is 1200 méterről tuti találatot tud elérni ha megnézed a filmeket. Én sok sok évig voltam sportlövő, még az AK-val is eltalálok valakit 250-300 méterről simán. Egy lovast meg 400 ról is."
Ó, hát még mesterlövész is vagy. A filmekben egyébként pisztollyal is lelőnek bárkit, gondolom innen a nagy szakértelem.
Próbáld meg minimálisan használni azt a kevés agyadat. Le van írva, megyénként egy szakaszt akarnak. Országosan 500 ló - 25/ megye.
Lóval tökön paszulyon keresztül el lehet jutni csendben akárhova. Ha ki kell küldeni 3 embert, akkor vagy mennek gyalog, ami lassú, vagy mennek dzsippel, amihez út kell. Mert egy komolyabb árkon- amivel tele van az alföld mondjuk nem mész át a terepjáróddal. Persze ki lehet küldeni mindenkit tankokkal, hogy a magadfajta spílerek ne lőjék le őket 400 méterről. Ja, egyébként, ha a lovas leszáll a lóról, akkor pont gyalogossá válik, éppen úgy mint az aki kiszáll a terepjáróból, vagy kiugrik a gépből.

Az is le van írva, hogy "Katasztrófa esetén szervezett erőt képviselnek, kapcsolatot tartanak a polgári lakosság és a hivatásos állomány között, és területvédelem is lesz az ellátandó feladatok között."

Azért meg külön elnézést kérünk, hogy területvédelmileg ilyen alkalmatlan helyre születtünk. Az a hülye Árpád volt mindennek az oka, nem konzultált veled, és ment volna Afganisztán fele. Ennek ellenére azért 1100 évig megoldották valahogy a terület védelmét, biztos nem kérdezték meg a kétdiplomás katonai lángelméket.

teéjesenmindegy 2017.11.12. 14:20:39

@András Horkay: Baszod, a falkland háború addig tartott, amíg az argentinok le nem tették a fegyvert. Amíg ez meg nem történt, addig igen keményen irtották egymást a felek. Megsemmísíthették volna? Te nem vagy normális. A világtörténelemben nem volt olyan eset, hogy a megadás után megsemmisítik a hadsereget.

Hú, hallod, minél többe írsz, annál több baromságot hordasz össze.
"Ha Szulejmán vicces fiú lett volna, megkerüli őket és elfoglalja Budát, azok meg ott ácsorognak lent a nehézlovassággal. "
Ja. Szulejmánnak sem volt 2 diplomája, és nem lőtt le senkit 400 méterről. Viszont volt ahhoz esze, hogy ne hagyjon a háta mögött sereget. Akik addig basztatták volna az utánpótlásait, amíg a török sereg éhendöglik még mielőtt Budát eléri.
Az a hülye török az inkább megállt, meg visszafordult egy csomó végvárnál és komoly hadjáratokat akasztott meg Eger, meg Szigetvár, meg Nándorfehérvár, mert úgy érezték, hogy nem jó nekik, ha kikerülik a várakat, és soha többé nem kapnak otthonról semmilyen ellátmányt. Nem volt humorérzékük, na.

Pilotax 2017.11.12. 14:32:47

@András Horkay: Egyetértünk a magyar terület védelemmel kapcsolatos véleményedben. Mo. nem alkalmas erre. Viszont az eredeti hír erről szólt, ezért is beszéltem erről. A lovasokat nyilvánvalóan csak valamilyen katonai szempontból alárendelt területen lehet és kell használni, mint pl. támpontok közötti futár (mivel nem lehallgatható) és hírvivő szolgálat, esetleg kisebb hadianyag átcsoportosítások rövid távolságon.
Én is drukkolok a lovasoknak csak jó lenne ha valami értelmes embert bíznának meg a létrehozásával, megszervezésével mg a harcászati szabályzatának a megalkotásával. Nem pedig a "Majd jó lesz arra a Jóska!") kategóriájút.

András Horkay 2017.11.12. 14:37:54

@teéjesenmindegy: Tudod mit, erre az emelkedett szellemiségű vitára nincs se időm se kedvem. Nincs logikád. Részemről befejeztem.
Én nem sértegettelek, te sem tedd ezt, a vélemény az más kérdés, higgy amit akarsz.

Ki mondta hogy a megadás után semmisítik meg az argentínokat. Azt előtte szokták, mint Hirosima Nagaszaki esetében.
Megadás majd utána és akor ha fogadják, mert azt sem kötelező.
A Falklandi háború történéseit meg olvasd el.
Azért adták meg magukat mert megszünt az esélye annak hogy bármilyen utánpótlást is kapjanak az argentínok, tehát ha egy puskalövést sem tettek volna a britek, akkor is szépen éhenhaltak volna a szigeten. Nem volt már hajó vagy repülő amit odatudtak volna vinni anélkül hogy ne lőjjék le.

A töröknél nem arról van szó hogy minden török elszáguld Buda felé, hanem csak a lovasság, amelyik 2 nap alatt Budán lett volna minimum 50000 fővel. A többi meg elbeszélget a szétvert magyar sereggel.
5000 zsoldos gyalogost szépen el is fogtak és kivégeztek a csata után,mert nem is tudtak volna elmenekülni.

De ha csata sincs, a törökök csak áldogálnak és sütnek főznek, akkor sem tudtak volna mit kezdeni a magyarok a történettel mert lassúak is voltak a lovagi felszerelések stb. miatt. A csata még el sem kezdődött de a magyar tábort már megsemmisítették a törökök, tehát az ennivaló megszünt. Szerinted hány napig tudtak volna ácsorogni a mezőn étlen szomjan?
A 150 év összes történését ne kavard össze.

András Horkay 2017.11.12. 14:54:05

@teéjesenmindegy: Ha így folytatod, akkor te leszel a lovasság vezénylő tábornoka.

Mivel naponta lovagolok, talán el tudom képzelni mit lehet egy lóval megtenni a terepen. De egy mesterlövésznek ez nem nagy ügy, hogy akár éjjel is lepuffantson pár lovast ha abba a zónába keveredik ahol a lövész telepítve van. Csak a ló az nem tud kúszni a földön, így elég nagy célpont, ahogy a vadászoknak is a szarvas.
Ahol meg nincs ellenség ott mehetsz Trabanttal is, az is szuper, minek a ló? A benzin meg nem kérdés, mert ha nincs benzin akkor vége a háborúnak is. Ma a lovas nem sok mindenre jó a hadseregnél, maradjunk ebben, csak gondot okozna, (határőrség, rendőrség, mezőőrség, stb az más ott jó). Játszani viszont lehet vele, ha tetszik akor jelentkezz és tanulj meg lovagolni. Hanyagoljuk egymást ha lehet, írd meg könyvben a téziseidet és jelentesd meg a hadtudányos folyóiratban: "Könnyűlovasság alkalmazása sík terepen a modern háborúkban" címmel, és még doktorálhatsz is belőle. :)

teéjesenmindegy 2017.11.12. 14:55:01

@András Horkay:
Igen, jobb, ha abbahagyjuk. Sötét vagy mint az éjszaka.
Hirosima és Nagaszakinál megsemmisítették a teljes japán haderőt, te agyas? VOLT A TÖRTÉNELEMBEN OLYAN, HOGY A TELJES HADERŐT MEGSEMMISÍTI VALAKI? Normális vagy? Nem fogadja el a fegyverletételt? Hát ilyenre se nagyon emlékszem, de lehet hogy Anglia rábaszott volna, ha nekiindul és megpróbálja elfoglalni Argentínát. Vagy szerinted a teljes argentin hadsereg ott pocolt Stanley-ben?

"A töröknél nem arról van szó hogy minden török elszáguld Buda felé, hanem csak a lovasság, amelyik 2 nap alatt Budán lett volna minimum 50000 fővel."
Igen, mi sem alkalmasabb egy vár elfoglalására, mint egy 2 napja éhező, fáradt lovassereg. Bravó.
Arról nem is beszélve, hogy ugyan ki védte volna a Szultán valagát a 25ezres magyar seregtől, ha a 60-ból 50et elküld..
Kicsit olvasgassál utána Mohácsnak, lehetőleg az új kutatásokat. Meg fogsz lepődni, nem volt az akkora zakó.
"De ha csata sincs, a törökök csak áldogálnak és sütnek főznek, akkor sem tudtak volna mit kezdeni a magyarok a történettel mert lassúak is voltak a lovagi felszerelések stb. miatt." :D:D:D:D
Jajj, te hülye. "Azt egyébként török források is említik, hogy a tízezer fős magyar lovasság oldalba kapta a török sereget, és olyan erővel rohamoztak, hogy az első lovasok Szulejmán sátrához is eljutottak, és a szultán őrsége gyűrte le őket."
Ja, álldigáltak főzőcskéztek, csak éppen métereken múlt, hogy a szultánt le nem szúrták.

Na, figyelj. Szerintem aki olvas téged, az meggyőződhetett, hogy fingod nincs semmiről, távolról ugatod mind a történelmet, mind a hadászatot. Sokkal nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy más országok kétdiplomás tábornokai pont veled egy szinten vannak.

teéjesenmindegy 2017.11.12. 14:58:45

@András Horkay: "Ahol meg nincs ellenség ott mehetsz Trabanttal is, az is szuper, minek a ló?"
Helyes. Indulj el egy szántóföldön a trabantoddal, új élményeket fogsz szerezni.
Az mondjuk nekem új infó, hogy a mesterlövész eltalálja a lovast, de a trabantot nem. AZ pedig még újabb, hogy a trabantot nem hallja meg a mesterlövész, de a lovat igen.
Na, csináld meg a további diplomáidat, mert nagyon karcsú a tudásod.

András Horkay 2017.11.12. 15:12:48

@Pilotax: Igen. De ez egy kis ország. A távolságok is gyorsan áthidalhatóak, és a stratégiai pontokat meg lehet szállni. A területvédelem ilyen helyen nem sokat hoz a konyhára, mert ott hiába funkcionál ahová nem is megy senki, pld a badacsonyi hegy tetejét megszállják a területvédelmisek, de nincs tüzérségük mondjuk, akkor ott táborozhatnak a háború végéig, mert úgysem meg oda fel senki (legfeljebb a borpincékig). A fontos irányokban meg képtelen ellenállni mert nincs hozzá fegyvere. Akkor mit is véd és kitől? Egy viaduktot meg tud védeni egy területvédelmi alakulat Ausztriában, mert ha szorul a hurok, felrobbantja. De nálunk mit véd meg? Egy komolyabb völgyhidunk van az is simán megkerülhető. Ha az ellenfél rendelkezik lánctalpas, stb lövészpáncélosokkal, akkor megkerül bármit, akkora erő meg nincs ami komolyabb védelmi vonalakat tudna megvédeni, ez az elképzelés még az erődvonalaknál (Maginot) is megbukott mindig. Majd kitalálja valaki megint a körkörös védelmet, mint már korábban ez előfordult. mit kezd ezzel pár lovas? A lehalgatás szép dolog, de a mai mobil telefonos világban a titkosított átvitelt azért a környező országok nemigazán fejtik meg gyorsan. A háborús támadási ütemre jó példa még ma is a németek kezdeti támadásainak megfigyelése, Belgiumtól a tengerpartig . Ennyi idő van kb. 2 nap.

András Horkay 2017.11.12. 15:21:50

@teéjesenmindegy: Te tényleg nem tudsz olvasni? Ahol nincs ellenség ott mehetsz bármivel, ahol meg van ott nem célszerű lovagolni,mert lepuffantanak mint egy szarvast. Világos? Kérdezz meg egy vadászt ő hányméterről képes eltalálni egy szarvas bikát. Persze ha van hozzá rendes puskája. Amint olvasgatod fentebb 1200 méter nem akadály, de van úgy hogy 2,5 - 3 km is megy nekik (most volt ilyen rekord). Most nézd meg a térképet és láthatod hogy ilyen távolságokkal lezárható az egész terület ha elszórnak pár különleges alakulatot a megfelelő pontokra. pont úgy mint a vadászokat, - a vadász ül méla lesben te meg közlekedsz a lóval, ő meg szépen lepuffant és azt sem tudod honnan. Ma is ha éjszaka jövünk hazafelé kivilágítjuk magunkat , meg sárga mellény piros villogó stb, nehogy a vadász véletlenül ránk lőjön. Én nem látom hogy ő hol van, de ő lát engem, pláne ha van éjjel látó eszköze. Ahol nincs ellenség biztosan ott meg mehetsz taxival is, az kényelmesebb és gyorsabb :)

Pilotax 2017.11.12. 16:53:01

@András Horkay:
Mint már jeleztem egyetértek veled abban, hogy Mo. nem alkalmas a területvédelmi doktrína alkalmazására, elsősorban a földrajzi adottságai miatt, az erre nem igazán megfelelő terepi feltételek miatt. Szerintem szimplán arról van szó, hogy rossz, megtévesztő (katona szakmai szempontból értve) nevet adtak egy tartalékos képzési megoldásnak, amire viszont szükség van.

András Horkay 2017.11.12. 19:03:57

@Pilotax: Arról még nem is volt szó,hogy mi van akkor ha a tartalékos lovasok kilovagoltak valamiért és elkezd esni az eső. Nincs ám hazarohanás és capuccino, meg tévénézés, hanem lehet táborozni az erdőben, eső, sár, és enni is kellene valamit közben, tehát tüzet kell rakni valahogy. Ha valaki táborozott már télen akkor tapasztalhatta milyen az amikor a hálózsában alszol a fák között és reggelre úgy ellep a hó hogy nem találnak meg. Nálunk tavasztól őszig nagyjából elviselhető az idő és áthidalható az időjárás okozta szivatás, de mi van ha nem. Akkor nincs háború és kész? Egy háborús helyzetben pár százalék a harc és 98% a túlélési gyakorlat. Ezek a lovak amit ma használnak a félridegtartásúakon kívül gyakorlatilag alkalmatlanok a háborúzásra. Nekem kint vannak télen nyáron mert nagy a területem, de éjszaka boxban vannak azért. Nem érdekli őket ha egész nap zuhog rájuk az eső, attól még legelnek (kifejezetten katona lovak, az egyik származása lengyel lovasságot ellátó ménesből van, és a tenyésztése is ridegtartásban történt.) A lovak kiképzése megoldható, hogy ne rémüljenek meg a robbanásoktól (én a szőlőkben szokásos hangrobbantó, seregély riasztó eszközökkel szoktam őket edzeni, így már nem félnek -ott lovagolok a robbanások között direkt). Azok a lovak amelyek állandóan boxban vannak tartva nem bírnák jól a mondjuk két hetes téli gyakorlatokat a terepen. Tehát ez nem olyan egyszerű hogy fogunk egy lovat és ráfogjuk hogy holnaptól katonaló lesz, a lovasa meg életében nem aludt még sátorban sem, pláne nem éjszaka decemberben az erdőben,és máris kész a huszárezred. A hagyományőrzőknek is szép a ruhája, de nem biztos hogy bírnának két hetet terepen. Az általános tapasztalatom az a tereplovaglással kapcsolatban hogy több éve lovaglók, akik lovardában teszik ezt, nem bírják a 4-5 órás igénybevételeket sem.

teéjesenmindegy 2017.11.13. 00:45:38

@András Horkay: Értem végre! A két diplomád arra elég, hogy megállapítsd, hogy ha van ellenség, akkor ne menj arra, mert lelő. Mert lelövi a gyalogost is, meg a lovast is, meg gondolom a trabant sofőrjét is. Tehát, az a katonai doktrinád az, hogy ha megtámadnak, akkor fuss a másik irányba, mert ha arra mész amerre ellen van, akkor ott lelőnek.
Bravó. Igazi bátor katona vagy :D:D
Ja, az meg amolyan pluszpont, hogy elmagyarázod, hogy Ausztria mennyivel jobban védhető... Köszönjük. Csakhogy mi itt élünk. És annál egy kicsivel többet várunk el a hadseregtől, mint hogy közölje, hogy "területvédelre nem alkalmas".

A legutolsó hülyeséged pedig komolyan hajmeresztő. Elkezd esni az eső akkor... akkor mi? Bazmeg, ha a gyalogos felderítőnek el kezd esni az eső akkor mit csinál? Meghal?
Figyelj már te idióta! Senki nem mondott olyat, hogy holnaptól az egész hadsereg visszaugrik 150 évet, és lovak meg kardok lesznek. Baszod, felállítanak megyénként 25 lovasból álló tartalékos szakaszokat. Nem ezek fogják megnyerni a háborút, és megállítani a vörös hadsereget, meg a mesterlövész drónokat, meg az összes agymenésedet. De adott esetben, ha a laktanyától 6 km-re ki kell mennie valamiért 5 fegyveresnek a Mecsek valamelyik erdejébe, akkor az 5 hamarabb kiér a lóval mint gyalog, és tudja őrizni a fasz tudja mit. Vagy a határban beásott felderítőnek ki tud vinni ellátmányt. Esetleg az őrségváltás gyorsabban lezajlik.
Próbáld már meg felfogni, hogy mégis mire találták ki, ne azt bizonygasd, hogy a USS Reagan komolyabb csapásmérő erő, mint 20 tartalékos lovaskatona.

András Horkay 2017.11.13. 08:31:47

@teéjesenmindegy: Szórakoztató marhaságokat írsz. Gondolom még sosem voltál terepen, maximum iskolai kiránduláson nyáron. De nem kerül semmibe, amikor -5 fok alá megy a hőmérséklet, öltözz fel ahogy akarsz és sétálj kint éjszaka 10 órát, után mesélj. Nem árt ha olvasol még mielőtt hülyeségeket beszélsz össze vissza. Nyilván semmit sem értesz a lovakhoz, ezért képzelődsz itt össze vissza, és ez jellemző az ilyen alkotókra is akik kitalálták ezt az egészet. Fejlesztem a tudásodat ok? A ló az olyan állat hogy ha nem tartod kint ősztől télig akkor kevésbé növeszti meg a téli szőrét és akkor már takarót is kell ráadnod, különben szépen megfázik - takaróban nem lehet lovagolni, és ha kint megállsz órákra akkor a lovadnak annyi is volt - tehát cipelheted a vizálló és meleg takarót is ami nemkönnyű teher. (gondolom még nem is láttál ilyet. Ha meg kint akarsz vele időt tölteni - sok órát -akkor komolyabb baja is lehet, kb úgy mintha te mászkálnál kint télen egy ingben. Nem lesz rajta télikabát világos? Ez a "hamarabb kiér" egy marhaság, semmi jelentősége nincs. A háború az nem egy hétvégi fesztivál, tanulmányozd a történelmet. Ha azon az időkülönbségen bármi múlna hogy 5 ember mit vacakol a terepen a lóval, akkor fel kellene ébredned. Ha nincs ellenség a környéken (mindenhol az sincs ) akkor csinálhatsz akármit, ha meg van akkor ne lovagol mert úgy kilőnek mint a pinty. :) A földrajz meg olyan amilyen, azt nem mi alakítjuk. Az időjárás meg szintén egy tőlünk független dolog, talán nézd meg azokat a képeket is amikor a határon kirendeltek tábortűznél szárítják a ruháikat és neylon fóliából tákolt hajléktalanoktól látott sátorszerű akármiben próbálják kivédeni az esőt. A lónak is építesz mezőgazdasági fóliából tákolmányt? Esetlen ázzon agyon, a téliszőr nélküli lovardához szokott ló? Nem vagy te valami főötletember? De ha tudsz egy kicsit lovagolni szivesen kiviszlek egy 6 órás terepre télen, aztán zokogva rohanhatsz haza fagyottan -hogy legyen tapasztalatod, de ez az ajánlat áll bármelyik huszárnak, pláne ha csinos :) . A lovardás lóhasználat nem ugyanaz mint a katonai lovaglás. A rendőrség lovasjárőrei sem tartózkodnak kint szolgálati időn kívül, és addig is állandóan mozognak, de télen nem igazán láttam még éjszaka is lovagolni őket minusz 5 fokban. Nem azt mondom hogy nem lehet ennek a feltételeit megteremteni, csak nem hiszek benne hogy megtörténik. A sértegetést mellőzd, nem nagyon érdekel ugyan, de felesleges, ha nem tudsz kulturáltan vitatkozni akkor menj a kocsmába és ott csevegj.

András Horkay 2017.11.13. 08:41:38

@teéjesenmindegy: "Próbáld már meg felfogni, hogy mégis mire találták ki" Elárulhatnád ezt a titkot, mert nekem nem sikerült kitalálni és valószínüleg a képzeletbeli ellenség teljes vezérkara most tiszta ideg, és napok óta kialvatlan, mert nem tudott rájönni ő sem mire jó ez a csodafegyver 2017-ben. A játékon kívül. A dolog elérte a célját, kimerültek idegileg máris. Na most 25 fő kb. nem jó semmire - 24 órára az már csak 8 /8 óra, égtájanként 2 fő. Mi a francot fog az a 2 fő kint a terepen csinálni? Nézelődik? Felmegy a domtetőre és szétnéz mint Winnetou?

butyko 2017.12.23. 17:34:39

Folytassátok,jobb,mint a kabaré! Légyszi,légyszi!!!
süti beállítások módosítása