Minden, amiről beszélni kell...

Minden, amiről beszélni kell...

A türelmes macsók!

2019. február 08. - A Polgi

autokeredskedok.jpg

Vannak műsorok, amik odaszögeznek a képernyő elé. Ilyen a Discovery Channel által készített, 2003-óta futó, kocsikkal foglalkozó ismeretterjesztő műsor, az Autókereskedők (Wheeler Dealers). Ebben a sorozatban régi, legendás autókat kutatnak fel, vesznek meg, újítanak fel azért, hogy azt később jó haszonnal eladják.

A műsornak két főszereplője van, Mike Brewer, az autókereskedő, aki felkutatja és megvásárolja a szétrohadt kocsicsodákat, illetve Edd China, az autószerelő, aki mindent helyrehoz. Mióta okostévém van, rákaptam arra, hogy a YouTube-on nézzem a korábbi részeket. Most a „cserebere a világ körül” epizódjainál tartok. Mike-nak a műsor kezdetekor 3000 dollárja (kb. 800.000 Ft) van. A cél az, hogy sok vétel, eladás, csere segítségével elérje, hogy egy Ferrarival térjen haza Angliába. Az első helyszín, ahol bizniszel: India. Itt egy indiai kereskedő tanácsára, hazai autókkal kereskedik. Előbb vesz egy Marutit, majd annak eladása után egy Tatát, amit szintén haszonnal értékesít. Végül a két üzlet profitjával megnövelt pénzét egy kék Hindustan Ambassadorba fekteti.  Ez a gép az 1956 – 1959 között gyártott Morris Oxford indiai megfelelője. Mike úgy okoskodik, hogy hazaviszi Angliába, mert ott jó piaca van az oldtimereknek. Meghirdeti az interneten az autót és nem sokkal később jelentkeznek az érdeklődők. Két 40-45 körüli nő jött el megnézni az Ambassadort. Egy angol és egy indiai asszony. Az angol nő elmondja, hogy régóta élettársak és mivel a kedvese indiai származású, szeretné meglepni őt, egy indiai gyártmányú autóval.

Abban mindannyian egyetértünk, hogy ennek a sorozatnak a célközönsége nagy valószínűséggel a 40+, középosztálybéli férfiak, akik megengedhetik maguknak azt, hogy vesznek az új Ford Mondeo mellé mondjuk egy 73-as évjáratú Ford Caprit. És mégis. Le merik adni a szerkesztők egy macsó magazinban azt, hogy két középkorú, vállaltan meleg nő együtt él, sőt az egyik ajándékkal kedveskedik a párjának.

Most képzeljük el ezt a szituációt teszem azt a Sportverda című műsorban! Másnap már Gajdics-Bayer-Szentesi Zöldi trió felszólítana minden jobboldalikeresztényhazafit, hogy bojkottálja a műsort, miközben habzó szájjal buziznának és remegve féltenék a kihalástól a nemzetet.

Vajon mikor jut oda, ez a hiperűr + vésztartalékkal hasító ország, hogy neme, életkora, bőrszíne vagy nemzetisége, vagyoni helyzete, egészségi állapota, szexuális irányultsága, nemi identitása, faji hovatartozása, vallási, vagy világnézeti meggyőződése, politikai véleménye, anyanyelve, fogyatékossága, vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés ne érjen senkit?

A bejegyzés trackback címe:

https://apolgi.blog.hu/api/trackback/id/tr3614614454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

darlacko 2019.02.09. 01:42:52

Ez egy valóságshow jellegű műsor, ahol csavar, fordulat, megdöbbentőnek szánt esemény, probléma és könnycsepp foegatókönyvírók agyából pattant ki. Patikamérlegen mért izgalom és feszültség. Vajon sikerül-e a biznisz... Jaj jaj.
Magyarországon is ajándékozhat két homoszexuális ember egymásnak autókat. Csak nincs piac az erre épülő valóságshowkra.

Magyarországon készülhet szociológiai igényességű dokumentumfilm mélyszegény gyerekekről, akik gyalog járnak iskolába a tanyavilágban, az nyerhet díjakat, ugyanez a film Angliában senkit se érdekelne, mert ott a kelet-európaiakat gyűlölik, lenézik (ez a Brexit egyik oka is). Teljesen más kultúra. Angliában a fogyasztói társadalom olyan dolgokat tett népszerűvé, mint a sokadik autó vásárlása a világ másik feléről hobbiból, mintegy szerelmi ajándékként. Magyarországon ez se éppen gyakori. Mindegy hogy homoszexuális vagy hetero a pár.
Én annak nagyon nem tasikolnék, hogy egy autót a világ másik feléről szállítsanak, minden környezetvédelmi megfontolásra szarva. De hát az angolok ilyen agymosott, fogyasztói szemléletűek.

FLAZZ 2019.02.09. 05:24:55

@darlacko: jól beszélsz! A cikk írója pedig keressen fel egy orvost és kérjen a súlyos pc kórjára valami bogyót.

különvélemény 2019.02.09. 07:08:40

"Most képzeljük el ezt a szituációt teszem azt a Sportverda..."

Lefordítom:
Most képzeljük el azt a szituációt, hogy Magyarországon is propagandát kellene tolnia minden nem politikai, közéleti, vagy beszélgetős műsornak is, mint nyugaton.

Kösz, nem képzelem el, elég propaganda megy így is.

theman 2019.02.09. 07:37:17

A műsor valóban jó, messze a legjobb a hasonló barkácsolós műsorok között.Viszont a cikk teljes tévedés, ez nem macsó (jaj) hanem inkább barkács témájú ismeretterjesztő műsor. Egy teljesen téves feltevés, és egy hihetetlenül lényegtelen apró részlet.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.09. 07:48:05

Jesszus, de irigylem, micsoda alomvilag lehet, ahol ilyet le mernek adni a szerkesztok...

Polgi, megint bebasztal?

Che21 2019.02.09. 07:49:02

Ezt a hülyét.

Papa, nem sokkal az írásod alatt találsz egy másik blogírást, ami arról számol be, hogy a vv-ben hogy fogadta a buzigyerek a kevesét. Tv műsorban, Magyarországon.

Úgyhogy, kellemes gyógyulást, és köszönd meg a fletónak, hogy bezárta a Lipótot.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2019.02.09. 08:04:15

hát igen...
ennek a posztnak index címlapon volt a helye, a menekültek megint megduplázzák a GDP-t, és az Orbán ma is gyáván lemond "hír"ek mellett...
A szomszédom ma meleg szendvicseket evett reggelire.... itt kérem fasizmus van!

szepipiktor 2019.02.09. 08:29:32

Érdekes gondolatok...
Sajnos ez nem az a dolog, amit a szerző - jellemzően ideológiai propaganda céljából - megfogalmaz, hanem társadalmak és intelligenciakülönbség csupán.
Szerintem egyszerűen nem tartozik egy főzős, egy informatikai, egy művészeti, egy autós, egy politikai, azaz egyetlen tematikus műsorba, cikkbe a benne szereplők szexuális szokása, vallása vagy más magánattribútuma.
Ez a magyar alap, a mások folyamatos szondázása és eltérés esetén a kirekesztése.
Ez nem csak a hatalom csinálja, amire a szerző utalni akart, hanem ez az oldal is, hiszen az itteni gondolkodásúak pontosan ugyanúgy rekesztik ki, bélyegzik meg a másokat, mint azok, akiket köpködnek.
Ja és nálunk a szereplők is hivalkodnak a saját jellemzőikkel, hiszen ez ma nálunk a propaganda része!
Ha bemegyek egy boltba, akkor az érdekel, hogy tiszta hely legyen, udvarias kiszolgálásba részesüljek, friss és jó árút vásárolhassak megfelelő áron. És nem érdekel a tulaj politikia oldala, a vallása vagy hogy meleg-e!
De ma a hazai média összes szereplője ezeket veszi első helyre és ezzel zaklatja a társadalmat.
Nem az a beteg, aki elfogult valami ellen, hanem az, aki a saját hobbiját folyamatos kikiabálja! Az embereknek szarnia kellene, hogy egy polgármester milyen vallású, mert a munkája minősíti csupán. Ugyanúgy ostoba beteg az, aki a vallására hivatkozik (holokauszt marketing...) vagy a szexuális, nemi identitását ordítja elsőnek az arcunkba! Mert azok a jutyát nem érdeklik, de provokás a cél, hogy lehessen árkot ásni, gyülőletet kelteni.
Magyar alapjellemző!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 08:30:17

A homoklobbi minden ponton nyomul. Évek óta fertőzik a légkört nyugaton, ma már sok agymosott nyugati ember normálisnak tekinti a homoklobbi által terjesztett kóros, káros, fojtó légkört.

Kelet-Európába is próbálkoznak betörni a 90-es évek eleje óta, de minden próbálkozásuk eddig sikertelen volt. Még a legnyugatiasabb kelet-európai országban, Szlovéniában is csúfos kudarcot éltek meg: 3 éve a szlovén nép népszavazáson utasította el a homoklobbit. Kb. ugyanakkor, amikor a mélyen ateista ír nép örömmel szavazta meg saját megrontását.

Nyugaton meg mindenhová bedugdossák a homokpropagandát. Ma már nem lehet filmet nézni homokos vörösfarok nélkül. Megrontják a gyerekeket, az időseket, mindenkit. Lám, immár az autószerelőket is.

Szerencsére Kelet-Európát védi a láthatatlan vasfüggöny, melyet jóságból, szeretetből, Krisztus szegecselt acélkardjából ácsoltak.

Nálunk a nép nem tűrné el, hogy autósműsor címszó alatt zakatoljon gyerekeink, unokáink megrontása. Mi tudjuk mi a jó és mi a rossz, s ebből egy tapodtat se engedünk. Hiába üvölt arcunkba torz homokdalt Soros, Brüsszel, Washington, s a Vatikán hamis négyeskórusa, mi elnéző mosollyal, de határozott ököllel elutastjuk a perverzek haláltáncát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 08:36:53

"Most képzeljük el ezt a szituációt teszem azt a Sportverda című műsorban! Másnap már Gajdics-Bayer-Szentesi Zöldi trió felszólítana minden jobboldalikeresztényhazafit, hogy bojkottálja a műsort, miközben habzó szájjal buziznának és remegve féltenék a kihalástól a nemzetet."

A magyar újságírók között még a liberálisok zpme is homofób, csak ők legfeljebb titkolják, politikai okokból.

A nemzeti oldal pedig bátran felveszi a harcot. www.facebook.com/szilard.szonyi/posts/2296931543671836

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 08:38:48

"Vajon mikor jut oda, ez a hiperűr + vésztartalékkal hasító ország, hogy neme, életkora, bőrszíne vagy nemzetisége, vagyoni helyzete, egészségi állapota, szexuális irányultsága, nemi identitása, faji hovatartozása, vallási, vagy világnézeti meggyőződése, politikai véleménye, anyanyelve, fogyatékossága, vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés ne érjen senkit?"

Azt mondod, legyen ez egy következmények nélküli ország? Mondjuk pl. ne legyenek viták?

murray 2019.02.09. 08:42:12

A 40 feletti középosztálybeli fehér keresztény családos heteró férfi ma a világ négere.

jajdehülyevagyok 2019.02.09. 08:48:40

Erőltetett és izzadságstagú kötözködés. Inkább a kertet ásta volna fel írás helyett, hasznosabb és komfortzónán belüli lett volna.

vergyula 2019.02.09. 09:07:54

Ha mondjuk egy filmben megjelenik egy meleg szereplő, akkor az alkotók szándéka szerint egyrészt lehet az ő melegsége a karakter elsődleges tulajdonsága, mely a történet alakulásában is nélkülözhetetlen, másrész lehet mellékes körülmény, melynek csekélyebb jelentősége van, maximum a karakter felépítésének egyik téglája. Ez utóbbinak létezik egy olyan formája, melyben ugyan kiderül, hogy az illető meleg, de ennek semmi jelentősége a film szempontjából, akár lehetne hetero is. Valahol olvastam, hogy ez a melegjogi szervezetek (vagy homoklobbi, ha úgy tetszik) nem titkolt szándéka, mely szerint szépen lassan szokják meg az emberek, hogy ez jelenség létezik, a társadalom része, nem kell rajta fennakadni, koncentrálj a történetre. Ahogy mondjuk a filmben galambok vannak a téren, még ha a történethez nincs is közük, mert bizony galambok szoktak lenni a téren az életben is. Szerintem ez nem rossz gondolat, de sajnos - bár nem tartom magam homofóbnak - egy ilyen filmben nem tudok nem törődni a szereplő "melegségével". Nem ebben nőttem fel, már nehezen változom. Ahogy még mindig fura négert látni az utcán, bár már láttam sokat, akkor sem egy megszokott jelenség. (rasszista pláne nem vagyok)
Ugyanakkor persze képmutató is ez "a háttérben a társadalom valós összetételét ábrázolandó" megoldás, gondoljunk csak arra, hogy Hollywoodban tilos dohányozni a filmeken, kivéve a sorozatgyilkosokat. Pedig átlagemberek is dohányoznak, ott is.

vergyula 2019.02.09. 09:09:34

@MAXVAL bircaman közíró: "mélyen ateista ír nép" - ez valami irónia? Alapvetően ateisták, vagy csak azért, mert megszavazták? Engem mondjuk tényleg meglepett a szavazás eredménye.

vergyula 2019.02.09. 09:13:45

@MAXVAL bircaman közíró: Szerintem azt mondja, hogy ha pl. egy énekes meleg, attól még énekelhet nagyon jól. Számunkra ő elsősorban énekes. Pl. Freddy Mercury így poszthumusz is az egyik kedvencem, ne hallgassam, mert meleg volt? Szerintem még a homofóbok között is vannak Queen-rajongók.

kolomparlole1114 2019.02.09. 09:18:49

Kicsit már sok lesz ez a buzireklám. Már lassan heterónak lenni lesz deviancia.

kolomparlole1114 2019.02.09. 09:20:19

@vergyula: Persze, buzuljon otthon a 4 fal között, de hadd ne kelljen már nekünk ezt végignézni! Mostanában az arcunkba tolják a devianciát, követendő példaképnek állítják elénk. Lehetne egy "legyél buzi, fiafal!" kampányt is szervezni erre...

Kelly és a szexi dög 2019.02.09. 09:22:10

Miért kell mindent felhasználni arra, hogy gyűlöletet szíts?
Nem kellene provokálni és hazug propagandát folytatni egy régi műsor miatt, az abban szereplő vásárlók (egyébként senki által nem kifogásolt) nemi identitására hivatkozva - ez nem volt szép. Van enélkül is balhé elég...

kolomparlole1114 2019.02.09. 09:22:56

@vergyula: A probléma az hogy már minden cikk úgy kezdődik hogy "dik mán, buzik, jajdejó...". De nekünk ebben mi a jó? Miért kell ezt reklámozni? Buzuljanak a buzik egymás között, mi erre nem vagyunk kíváncsiak. Már rég nem füstölik el őket Auschwitzban, nem verik szét a homárklubjaikat, mit akarnak még, hogy mi is ujjongva buzuljunk? Nem fogunk!

kolomparlole1114 2019.02.09. 09:25:55

@MAXVAL bircaman közíró: A führered is buzi, max az análharcot veszi fel veled!

kolomparlole1114 2019.02.09. 09:29:34

@MAXVAL bircaman közíró: "Azt mondod, legyen ez egy következmények nélküli ország?"

Erre szavaztál baszod! Semmi következmánye a tartótisztjeid által elkövetett kommunista bűncselekménysorozatnak, a hazaárulásnak, ipari mértékű lopásnak, pazarlásnak, offshore számlagyáraknak.

vergyula 2019.02.09. 09:34:00

@kolomparlole1114: "mi erre nem vagyunk kíváncsiak" - legyen betiltva a homoszexualitás bemutatása, megemlítése mondjuk a filmekben? És ha inkább csak nem néznéd meg azt, ami nem tetszik? Ki is akarja itt rákényszeríteni a világra az értékrendjét? Én pl. nem szeretem a halat, de láttam már embereket filmekben - sőt élőben - is halat enni. Kibírtam. És eszembe sem jutott hőzöngeni miatta.

Minden ballib bérretteg 2019.02.09. 09:49:54

A TV a társadalmi ignyeket hivatott kiszolgálni.

Ahol már a pride arról szól hogy melegek az utcán egymást basszák seggbe, mint San Francisco-ban, ahol a főműsoridőben a devianciát hírdetik normálisként, ott a társadalmonak, mint olyannak már befellegzett.

És ennek semmi köze a toleranciához.

sterimar 2019.02.09. 09:54:17

Annak inkább örülni kellene, hogy nem ömlik mindenhonnan a deviancia-propaganda. Nyugaton már nagyon régóta mossák az emberek agyát, itthon is próbálják, de nehezebben megy. Ennek én inkább örülök.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.09. 09:59:44

@vergyula: Ez egyaltalan nem igy mukodik.

Nem tudod magad kivonni a buzipropaganda hatasa alol, hiszen ott van mindenhol. Mig a valo eletben a legtobb ember egyetlen buzit sem ismer, azaz az egesz tema egy mediatalalmany, propaganda.

Cinikus hazugsag, hogy ne nezd ha nem tetszik, mikozben kifejezetten a csaladi filmeket, sorozatokat, es a polgari teret celozza be a homoklobbi. Ez olyan, mintha a gyerekednek mondanad, hogy ne nezd a buzulast ha nem tetszik, es kidobod az asszonyt, hogy lecserelhesd egy buzira.

Ez nem uj dolog, a Bibliaban is volt egy ilyen varos amire aztan az Ur haragja lesujtott. A kozallapotok lezulleszteserol szol az autogyaros Henry Ford A nemzetkozi zsido c. konyve is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 10:05:16

@vergyula:

Nyilvánvalóan egy csomó beteg ember van, aki képes sok mindenben jól teljesíteni. De mondta is bárki ennek az ellntétjét?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 10:08:34

@kolomparlole1114:

Ami neked lopásnak, bűncselekménynek tűnik, az csak gazdáid számára az,. a kisemberek sázmára nem az.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 10:10:25

@vergyula:

De mi lenne, ha mindenhol azt hallanád, halat enni a világ legvidámabb dolga, minden gyerekkkönyv tele lene halreceptekkel, s ki lenne mondva, hogy aki nem szereti a halat, az biztpsan látens halevő és gyűlölködő.

teéjesenmindegy 2019.02.09. 10:47:10

És ez az ember polgármester :D:D Minden egyes alkalommal megdöbbent.

1. Fingod fogalmad nincs arról, hogy a helyi Bayer Zsolt ( valami marginális adó műsorvezetője) mit ír és mond az ilyen műsorokról.
2. Röhejes az olyan hozzáállás, hogy "hű ha ezt megpróbálná itthon valaki mi történne"
3. A vv9-ben épp a héten volt valami családlátogatás, ahol a bent lakók (5-6 intoleráns vérturbómagyar) azt szavazták meg, hogy a buzzancshoz menjen be a ratyi barátja. Aztán ott ölelkeztek, meg féltékenykedtek a műsorban. Mégse indult el fáklyás vasvillás tömeg a Campona irányába.

teéjesenmindegy 2019.02.09. 10:54:02

@vergyula:
"Szerintem azt mondja, hogy ha pl. egy énekes meleg, attól még énekelhet nagyon jól. Számunkra ő elsősorban énekes. Pl. Freddy Mercury így poszthumusz is az egyik kedvencem, ne hallgassam, mert meleg volt?'
Na, szóval Mercury elsősorban énekes volt.Letett az asztalra ilyeneket, hogy Bohemian Rhapsody, meg Live Aid koncert egymilliárd néző előtt, meg megénekeltetett stadionnyi embert. Aztán hazament buzulni. Senki egy rossz szót ne szólt rá.
Most meg az a produkció, hogy valaki buzi. És ennyi. Ha ettől okádik az ember akkor rinyálsz, hogy homofób.

yourmomtits 2019.02.09. 10:55:56

sóhajtottam, és örülök neki

morph on deer 2019.02.09. 11:21:53

@MAXVAL bircaman közíró:
“Megrontják a gyerekeket, az időseket, mindenkit. Lám, immár az autószerelőket is.”

Ezek szerint te tudsz olyan esetről, amikor pl egy ilyen történeten felbuzdúlva Bözsi néni kirúgja Lajos bácsit akivel már vagy ötven éve házasok, és inkább összeköltözik Mancival, aki szintén látta az autószerelős epizódot, tehát ugyancsak meg van rontva, és eztől kezdve vígan élik a nyugdíjas leszbók idilli életét..?

Míg el nem felejtem: Lajos bácsi meg rábukik az autószerelőre, mert őt ugye a technika is érdekli.

B+ Birca, te valóban ennyire hülye lettél, vagy csak hülyéskedsz, de tényleg?

“Szerencsére Kelet-Európát védi a láthatatlan vasfüggöny, melyet jóságból, szeretetből, Krisztus szegecselt acélkardjából ácsoltak.”

Ácsoltak.
Vasfüggönyt ácsoltak, ami amúgy láthatatlan. Hát az ácsnak se lehetett könnyű dolga, és ez még nem is minden!

Mindezt “Krisztus szegecselt acélkardjából” ácsolták, mégpedig az egyébként famunkára szakosodott ácsok!
Hogy milyen lehet egy “szegecselt acélkard” én még elképzelni sem tudom, ahogy azt sem, hogy miért és hogyan szegecselnek egy kardot. Sőt, acélkardot!
Lehet, hogy a kágébé egy újabb titkos fegyveréről van szó? (Mint az esernyő, amivel ricint juttattak a dezertőr ügynök lábába a bolgár ügynökök Londonban?)

És természetesen ez a különös darab ki másé, mint Krisztusé volt!
Igaz, hogy egy qrva szóval nem említi az Új testamentum, bár, ha jobban meggondolom ez nem is olyan nagy csoda, ha láthatatlan volt mondjuk...
Jééézus..!

Bárányka, bárányka, aggódom az egészségedért! Komolyan.

morph on deer 2019.02.09. 11:40:58

@MAXVAL bircaman közíró:

“Azt mondod, legyen ez egy következmények nélküli ország? Mondjuk pl. ne legyenek viták?”

Nem azt mondta Birca, és ezt te is tudod.
Azt mondta: “hátrányos megkülönböztetés ne érjen senkit"

Ez milyen “következmény”, aminek elmaradása káros lenne valamiért?

Milyen “vita” az, amely bőrszín, vallás, gondolkodásmód vagy nemi identitás alapján eleve kimondja a verdiktet a másik félről, aki amúgy embertársad?

Azt mondta, hogy az egyenlő bánásmód mindenkit megillet!
Azt mondta, hogy senkit, aki bármilyen szempontból is, de eltér az aktuális mainstream gondolkodástól, kinézéstől, viselkedéstől, stb., nem érhet - ne érhessen - hátrány emiatt.

Téged se, annak ellenére sem, hogy nem vagy egy szabványos darab, na mit szólsz?

2019.02.09. 12:07:16

Elég noname műsornak tűnik. Gondolom kellett bele a kötelező PC elem mert ha nem az ottani pártállam kólintja fejbe őket a kvóta nem teljesítéséért. Ez elég mellényúlás, kis bolg írdogál amiről akar de indextől főleg, ilyenekkel feltölteni a blog részleget...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 12:08:37

@morph on deer:

Az a kisebb megrontás, ha pár ember divatbuzi lesz.

A nagyobb baj, ha a társadalomban meglévő természetes elutasítottság a homokosság ellen megszűnik.

Az előbbi kis karcolás az ujjaodn, az utóbbi rákos daganat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 12:09:45

@morph on deer:

A társadalom azon alaoszik, hogy a negatív jelenségeket megkülönböztetjük hátrányosan.

morph on deer 2019.02.09. 12:55:56

@MAXVAL bircaman közíró:
A negatív jelenségeket?

Olyasmire gondolsz például, mint mondjuk a kannibálok kivetik maguk közül azt, aki nem hajlandó emberhúst enni, ami ugye “negatív” jelenség a társadalmukban. Rá se merek gondolni, hogy egy vegetáriánusra mi várhatott! :D

Vagy hogy is van ez?
Ki dönti el, hogy mi a negatív?
Ha nem vttél részt a boszorkányok elleni hecckampányban, az negatív viselkedés volt, ugye. Ha nem működtél közre a zsidók deportálásában, akkor a társadalom ellensége voltál.
Ha most nem köpdösöd a melegeket, akkor nem vagy igaz magyar?

Szerinted ezen alapszik a társadalom?
Eszerint a társadalom nem valamiért, hanem valami ellen jött létre?
Mint ahogy orbanisztánban is minden- és mindenki-, de főleg a józan ész ellen kell “küzdeni”, mert ez indokolja társadalmának létezését, - erre gondolsz?
Hát, hacsak az nem....

Lesi_the_Globetrotter 2019.02.09. 13:00:47

A kommenteket elnézve az utolsó kérdésre a válasz: soha.

Ennyi kiizadt érettségit, komplexust egy kupacban mint ebben az elcseszett országban, szekunderszégyen.

morph on deer 2019.02.09. 13:16:30

@MAXVAL bircaman közíró:
“A nagyobb baj, ha a társadalomban meglévő természetes elutasítottság a homokosság ellen megszűnik.”

És akkor mi lesz? Hirtelen nem lesz miért utálkozni, és itt állunk csalódottan, mert még egy lehetőséggel kevesebb ok van a gyűlölködésre?

Az neked megvan, hogy a homoszexualitás NEM elhatározás kérdése, hanem genetikai okai vannak?
Ezért nem segít a ráolvasás, sem az ima, sem a verés, meg úgy semmi, tudod?

Tehát ha - ó, borzalom - megszűnne az elutasítottság a népesség egy bizonyos részét illetően, akkor az rossz lenne, MIÉRT is?
Ráadásul - tapasztalatom szerint - amint valami megszűnik tilos, érdekes vagy megbotránkozást kiváltó lenni, az érdeklődés elég gyorsan el szokott halni körülötte.
Bizony!
Képzeld el, ő meleg, te meg nem, - vagy fordítva, - és mégsem történik semmi, az élet megy tovább! Hihetetlen, mi?
És felháborító!
Már megint nincs ok gyűlölködni, rettenetes ez az élet..!

Tudod, mint a Sándor Gyögy szkecsben:
“Mi ez a csönd?! Már megint NEM csengettek! És megyek ajtót nyítni..”

yourmomtits 2019.02.09. 13:33:23

@Lesi_the_Globetrotter: figyi, ne a 2% frusztrált libsi között tájékozódj. az ország 98%-a boldog.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 14:01:01

@morph on deer:

Minden társadlomnak megvan amaga értékrendje. A liberálisnak is, azaz a liberális társadalom se nyitott és korlátlan.

Alapból minden társadalom a természetes jó alapján van, de nyilván az értelmezések eltérűek,

Ami biztos nincs: olyan társadalom, mleyben minden szabad.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 14:02:49

@morph on deer:

Számtaland dolog van, ami NEM elhatározás kérdése, mert genetika, veleszületett alapja van, s mégis bünteti a társadalom. Pl. pedofília, szadizmus, kleptománia, stb.

teéjesenmindegy 2019.02.09. 14:30:18

@morph on deer:
"Milyen “vita” az, amely bőrszín, vallás, gondolkodásmód vagy nemi identitás alapján eleve kimondja a verdiktet a másik félről, aki amúgy embertársad?"
Tehát te nem szoktál fidessfasszopózni, meg ilyenek ugye?

teéjesenmindegy 2019.02.09. 14:32:32

@morph on deer:
"Képzeld el, ő meleg, te meg nem, - vagy fordítva, - és mégsem történik semmi, az élet megy tovább! Hihetetlen, mi?"

Nem teljesen hihetetlen. Mondom, a héten volt a valóvilágban a nagy buziösszeborulás.
Viszont mi a francnak kell folyamatosan nyomtani a buzzancsokat. Mindenhol? Hát ki a rosseb kiváncsi rájuk? Menjen tovább az élet, otthon.

Szalay Miklós 2019.02.09. 14:44:29

A női homoszexualitás lényegesen elfogadottabb, mint a férfi, mondhatni a legtöbb férfi számára inkább izgató, mint taszító. (A heteróknak is.)

egyvilag.hu/temakep/051.shtml

Alick 2019.02.09. 17:08:49

Az éjszaka havazott. Reggel 8 óra: építettem egy hóembert.
8:10 Egy feminista arra járt és kérdőre vont, miért nem egy hónőt építettem?
8:15 Építettem egy hónőt.
8:17 Feminista szomszédom szememre hányta, hogy a hónőnek nagy mellei vannak és ez másutt is tárgyiasítja a hónőket.
8:20 A szomszédban élő meleg pár kiborult és rágta a fülemet, építsek ehelyett két hóembert.
8:22 A transznemű férfi...nő...személy kérdőre vont, miért nem építek egyetlen hóembert, levehető részekkel.
8:26 Az utca végén lakó vegánok panaszkodtak, hogy a répaorrt nem lehet hóemberek dekorálására használni.
8:28 Rasszistának neveztek, mert a hóemberek fehérek voltak.
8:30 A szemben lakó muszlim úr követelte, hogy a hónő viseljem burkát
8:40 Kiérkezett a rendőrség, amiatt, hogy valakit megsértettek
8:42 A feminista szomszéd ezúttal a hónő kezében lévő partvis eltávolítását követelte, mert ez a nők háziasszonyi szerepét jelképezte.
8:43 Megjelent az önkormányzat emberi méltóságért felelős tisztviselője és megfenyegetett, hogy kilakoltatnak.
8:45 Előkerült az ABC tévé stábja és megkérdezte, tudom-e a különbséget hóférfi és hónő között? Azt feleltem, hogy a hógolyók, és most már szexista is vagyok.
9:00 Szerepeltem a hírekben, mint terroristagyanús, rasszista, homofób, érzékenységeket sértő személy, aki a zavarosban halászik kedvezőtlen időjárás esetén.
9:10 Faggattak, van-e tettestársam. Gyerekeimet állami
gondozásba vették.
9:29 Szélsőbaloldali tüntetők, akik az égvilágon minden miatt sértettnek érezték magukat, felvonultak az utcánkban és lefejezésemet követelték.

vergyula 2019.02.09. 17:56:01

@MAXVAL bircaman közíró:
Szerintem a propaganda úgy általában arról szól, hogy ők így boldogok, vagy legalábbis szeretnének azok lennni, ők is emberek, ne bántsd őket. Vannak persze vadhajtások, pl. a pride-on történnek szexuális identitástól függetlenül is viszolygást kiváltó dolgok, de szélsőségek mindenhol vannak. Itt van rögtön a Soros elleni, vagy a migráció veszélyeiről szóló kampánypornó, csak hogy számodra kedves témákat hozzak fel párhuzamként. Ezek a dolgok is túl lettek tolva kissé drága kormányunk által. A "gyerekkkönyv"-ek meg szerintem maximum az elfogadást tanítják, semmi mást. Észrevettem ám a rejtett klános utalást! ;)

vergyula 2019.02.09. 18:16:03

@teéjesenmindegy: Ne általánosítsunk. Mikor "az a produkció, hogy valaki buzi", az jellemzően a bulvármédiában fordul elő. Lásd VV, aminek a célközönsége szerintem 2 csoportra osztható ebből a szempontból: 1. "Jaj, de édi/trendi, hogy ők melegek!" 2. "Odanézz, mocskos buzik! Nézzük má', hogy buzulnak!" Nyilván egyik csoport sem azért választja ezt a műsort, mert a könyvtár már bezárt. Itt a nemi orientációnál sokkal súlyosabb kérdésről van szó, úgy hívják sötétség. Azért egy kicsit megvédeném a bulvárt: ők csak az igényeket szolgálják ki piaci alapon.
Végül engedtessék meg nekem két idézet, forrást nem adok meg:
"Azért szar ez az egész világ, mert ti emberek szarok vagytok.......és én, én, én is egy kicsit."
"Carol a pincérnő, Simon a buzi."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.09. 18:20:17

@vergyula:

Ha a 4 fal közt boldogok, hát legyen, bár ez álboldgság. De amikor meg akarja változtatni értékeinket, országunkat homoklobbista alapra helyezve, az ellen nem maradhatunk szótlanok.

vergyula 2019.02.09. 18:21:32

@Alick: :D
Szerencsédre egyre kevesebb a hó. Sajnos a paródia nem alaptalan. Annyit azért megjegyeznék, hogy egy vegánt nem zavar a répa. ;)

vergyula 2019.02.09. 18:41:28

@MAXVAL bircaman közíró: "álboldogság" - a boldogság, mint szó, egy olyan érzelmi állapotot fejez ki, melynek meglétét kizárólag az alany tudja eldönteni. Esetleg mondhatjuk, hogy ami számára boldogság, az számodra nem az. Ez valószínűleg őt nem érdekli, téged sem kéne, hogy érdekeljen. És nem akarja megváltoztatni az értékeidet, csak igényt tart a sajátjaira. Ugye te sem hiszed, hogy "ha a homoklobbi korlátlanul terjesztheti káros propagandáját", akkor itt mindenki menthetetlenül buzi lesz? Legalább saját magadban bízz annyira, hogy ellen tudsz állni.

vergyula 2019.02.09. 19:59:06

@balfaszokkal sáncoló: ez most kicsit off lesz, de szerinted hányan értik azt, hogy "Ácsi, gitár"? Én most mindenesetre meghallgatom. :)

morph on deer 2019.02.09. 21:04:15

@balfaszokkal sáncoló:
“Ácsi gitár !! Nem le merik, le kell..!”

Mert te tudod, ugye ezt akartad mondani?

Na most képzeld el, normális helyen ezt nem “kell”!
Ez ugyanis egy pozitív többlet-információ, ami megteremti a megfelelő érzelmi környezetet ahhoz, hogy értékelhesd az élményt!
Ugyanis arról van szó, hogy egy ember örömet akar szerezni a társának, akit szeret, egy személyre szabott ajándékkal.
(Egy barátom egyszer a feleségét - akinek már mindene megvolt - lepte meg a születésnapján úgy, hogy a gyerekkori barátnőjét kereste elő és reptette át a fél világon, hogy dobozba bújtatva átadhassa! Van ilyen.)

Nem tudod felfogni, ugye, hogy ehhez nem kell kényszer..! Ez olyan gesztus, ami bizony a nézőknek is imponál, - Európában persze...

Ami ebben érdekes az az, hogy egy szokatlan autó megtalálta a helyét, ráadásul azért, mert két EMBER szereti egymást.

Szóval normális helyeken ez így normális, nem kell erre kényszeríteni senkit, ha hiszed, ha nem.

vergyula 2019.02.10. 08:53:52

@MAXVAL bircaman közíró: Nyilván te soha nem vagy olyanban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.10. 08:58:11

@vergyula:

Nyilván mindenkivel megesik ez, de ez csak akkor állandó állapot, ha maga az ok is az.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.10. 09:00:52

@morph on deer:

A szeretetnek van valódi és kóros verzja is.

Ha szeretem a rokonpmat, a kutyámat, a haveromat, a feleségemet, gyerekemet, sb. az normális dolog.

Ha viszont ki akarom verni a farkamat a hűtőszekrényre, az betegség, hiába állítom, hogy szeretem őt. Ahpgy az is, ha 2 felnőtt férfi egymást akarja dugni.

Ez álszeretet.
süti beállítások módosítása