- Szevasz! Most, hogy bevetted a tudatmódosítót beszélgessünk!

- Mi a foglalkozásod? Hol dolgozol?

- Fizetett kommentelő vagyok. A Szeretet minisztériumban dolgozom.

- Ez bejelentett munkahely? Mi a munkád és mennyit keresel?

- Persze. Havi nettó 190.000 forintot kapok, mint kommunikációs munkatárs. Különböző neveken kell létrehoznom profilokat és facebookon, vagy blogger oldalakon képviselnem a kormányzati álláspontot.

- Honnan tudod egy-egy kérdésben, hogy mi a kormányzati álláspont?

- Hetente többször is kapunk un. message-boxot, ami a kormánypárt álláspontját mutatja egy-egy aktuális kérdésben. Havonta egyszer kell mennünk továbbképzésre. Ezeken a meetingeken azt is elmondják, ha nincs még kormánypárti álláspont valamilyen kérdésben, akkor a blogger által felvetett témát relativizálni kell. Esetleg elterelni a hozzászólók figyelmét úgy, hogy egy-egy szóba, vagy kifejezésbe kell belekötni.

- Szereted ezt csinálni? Kielégít ez a munka?

- Nem, nem szeretem, de még mindig jobb, mint gályázni egy munkahelyen nyolctól fél ötig. Tudok utazgatni, hiszen már a legtöbb helyen van wi-fi, így akár Balatonról, vagy a tengerpartról is tudom tenni a dolgomat.

- Tudomásod szerint mi ezzel a cél?

- Ma már minden fronton megy a politikai harc. Így pl. a kibertérben is. Az én és társaim megbízása arról szól, hogy egy átlag internet felhasználó, ha odatéved egy olyan oldalra, amelyik nem kormánybarát és esetleg bloggolni is lehet rajta, neadjisten szörfözik a face-n, akkor azt lássa, hogy a lakosság többsége támogatja a kormányt. Hiszen egy-egy kormánykritikus megjegyzésre rögtön egy tucat beírás jelenik meg, amelyik rávilágít a blogger ostobaságára. Másodlagos cél a bloggerek elbizonytalanítása. A legtöbb blogger hiú majom. Elolvassa a kommenteket. Ha szembesül azzal, hogy a hozzászólók nagy többsége elküldi őt melegebb éghajlatra, hamar feladja az írást. Persze hamarosan jön egy másik próbálkozó, de a mi munkánk az, hogy ezeket is amortizáljuk.

- Szívesen csinálod?

- Ez egy hülye kérdés. Egy kukás, vagy egy csatornamosó szívesen csinálja a melóját? Valószínűleg nem, de azt is el kell végeznie valakinek. Ha én undorodva, orromat befogva felállnék a klaviatúra mellől, azt hiszed nem teremne rögtön ott tíz másik? Ez is csak egy meló. Eleinte élveztem. Olyan volt, mint az Avatár film, csak nekem több avatárom volt. Lehettem nyugdíjas öregasszony, egyetemi tanár, „eccerű” melós. Izgalmas volt eljátszani a szerepet. Bővíteni, vagy éppen a minimumra csökkenteni a szókincset. Szándékos helyesírási hibákat ejteni. Azt mondta a főnök, hogy kreatív vagyok. Olyan jól dolgozom, mint Winston Smith az Igazságügyi Minisztériumban, mikor megteremtette Ogilvy elvtárs fiktív karakterét. Olvastam a könyvet, értettem a célzást. Jól esett a dicséret.

- Hát köszi. Jót dumáltunk.

- Nincs mit. Megyek és ránézek az oldalakra, amik nekem vannak kijelölve. Ma még nincs meg az elvárt leütés szám. Beülök egy kávézóba és megvédem a munkám.