A sport meghatározott célú mindennapos tevékenység, a mindennapoktól különböző környezetben; célja a testedzés, versenyzés, a szórakozás, eredmény elérése, a képességek fejlesztése. A sport kifejezés az angolba származott francia „desporter” (mulatságoknak élő) szóból származik.

 De vajon milyen mulatságnak élnek a torzult lelkű migránsozó propagandisták? Vajon a sportszerűség - mint fogalom - ismert lehet számukra? A sportszerűség a tiszta eszközökkel játszott mérkőzés és az ellenféllel szemben tanúsított sportszerű magatartás eszméje. A fair play egyszerre jelenti a szabályok, az ellenfél, a bíró döntéseinek, a közönség, valamint a játék szellemének tiszteletét, a csapatszellemet, a lojalitást, valamint az önérzetet a győzelemben éppúgy, mint vereség esetén.

 Vajon mit ér a legszebben megterített asztal, ha a sarokban ott van egy egész kicsi kis szardarab?

Oda jutottunk, hogy a fizetett agymosók, már a ki nem mondott elvárásnak is lihegve akarnak megfelelni. Szerintük a német válogatott azért esett ki, mert Angela Merkel a willkommennel  kilúgozta belőlük a küzdeni akarást. A franciák pedig éppen a migránsaiknak köszönhetően lettek világbajnokok.

Ha azt gondolod, hogy ezt az alantas faji megkülönböztetést nem lehet fokozni, akkor jön a Fidesz-szóvivő Hollik István aki a döntőről ezt merte mondani: „Egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal”

Erre tromfol Bencsik András - akinek 1989 -ben kezdődik az önéletrajza – egy sunyi árja szöveggel: „Ne búsúlj Horvátország! A franciákat megvertétek volna”

Annyira kíváncsi vagyok, hogy ezek az emberek, hogyan vélekednek mondjuk a nemzeti kincsünk, a Kubatov Gábor elnökölte FTC alábbi labdarugóiról: Abraham Frimpong (Ghána), Otigba Kenneth (Nigéria), Amodou Moutari (Nigéria), Miha Blazic (szlovén), Leonardo de Almeida (Brazil), Fernando Gorriarah (Uruguay), Julian Koch (Németország) Matias Rodrigez (Argentina), Ivan Petriak (Ukrajna), Rui Pedro (Portugália), Stefan Spirouski (Macedonia) Kjartan Finnbagason (Izland), Dejon Georgijevic (Szerbia), Davide Lanzafame (Olaszország).

Tudod mit? Nem érdekel! Én inkább Elek Gyulát idézem: A Ferencváros olyan, mint egy nagy család, itt mindenki mindenkit ismer és mindenki segíti a másikat. Számomra talán ez a fradizmus.

De nézzük a miniszterelnök alcsúti szomszédságában játszó „aranylábúak” közül néhányat.

Bacsana Arabuli (Grúzia), Danilovics Braniszlav (Szerbia), Diallo Ulysse (Mali), Gonzalo Vega (Uruguay), Heris Jonathan (Belgium), Klinar Denis (Szlovénia), Knezevic Josip (Horvátország), Latifi Liridon (Albánia), Mevoungou Patrick (Kamerun), Perosevic Antonio (Horvátország), Trajkovski Dejan (Szlovénia).

Én úgy látom, hogy Hollik felmenői egyikükkel sem puhította a nyereg alatt a húst, miközben poroszkált a lovon Levédiából a Kárpátok irányába. Miért kell ezt a ócska migránsdumát belekeverni a sportba? Van még lejjebb? Attól tartok, hogy igen!

A mai napon kiderül, hogy Magyarország a foci vébén elhozza az aranyérmet, vagy megelégszik az ezüsttel. A biztos bronzérem már meg van. Ennél csak jobb lehet! Hogy miért is?

Belgium 2:0-ra legyőzte Angliát és így biztos dobogós helyet szerzett. A bronzérem szépen csillog, nincs abban hiba. Bevallom, hogy én bizony a belgáknak drukkoltam, hiszen ugyanahhoz az Európai Unióhoz tartozunk mindketten, amihez az angolok már nem annyira. Az EU himnusza, Beethoven Örömódája is arról szól, hogy …testvér lesz minden ember… Ezért a lényegét tekintve a belga válogatott, és mi testvérek vagyunk. Mint testvérek, természetesen ugyanahhoz a futballkultúrához tartozunk, még ha most meg sem tudjuk közelíteni Belgium focijának színvonalát.

De akárhogy is nézzük, egy alomból van a belga foci és a magyar foci! Ezért bátran kijelenthetjük – és legyünk rá nagyon büszkék – Magyarország tegnap ismét jól teljesített!

Ééés....! Van még esélyünk világbajnoknak lenni is! Hiszen a legmagasabb helyről tudjuk, hogy 'a horvátok sikere persze a horvátoké, de egy picit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is, még hogy ha most a horvát zászlót is kell most a magasba emelni" A horvát foci is a "mi kutyánk kölyke"!

Mi csak nyerhetünk! Mint mindig!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Minap levelet kapott a zöldségesem. A feladó az agrárkamara volt (bocsánat, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azaz NAK). Arról tájékoztatta Jánost, hogy tartozik 60.000Ft tagsági díjjal. János, amikor kiváltotta a vállalkozást, mindent tevékenységi kört - ami csak eszébe jutott – beleírt a cégalapítási papírokba. Az ügyvéd is azt mondta Jánosnak, hogy csak nyugodtan. Kenyeret nem kér, aztán meg lehet, hogy jó lesz az még valamire. Ugyan ki gondolta volna, hogy előkerül a NAK és megsarcol minden olyan vállalkozást, amelynek a tevékenységi körébe szerepel a mezőgazdaság még akkor is, ha ez nem a főtevékenység, hanem a századik helyen szereplő adminisztratív adat. A KSH szerint 220.000 ember él mezőgazdaságból. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának – saját bevallásuk szerint – 400.000 tagja van. Egy egyszerű kivonással megállapítható, hogy 160.000 vállalkozást húzott be a NAK. Tette ezt annak ellenére, hogy egy másik kamara, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tavalyi állásfoglalása szerint: „a tagságkeletkezést megállapító tömeges eljárás törvénysértő, mert az agrárgazdaság nem főtevékenységként folytatása pusztán a közhiteles adatbázisokból származó információk alapján nem állapítható meg”. Hogy is van ez?

Már oda jutottunk, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az adóhatóság segítségével hajtja be a sarcot a vállalkozásoktól.

Vajon hova kerül az 1.600.000.000.- forint, amit lenyúltak a kisvállalkozásoktól?

Zöldségesem persze nem harcol, mert fél. Fél minden olyantól, aminek a neve úgy kezdődik, hogy nemzeti. Inkább kifizeti a dézsmát. De neki is meg kell élni, neki is van családja, ezért a sarcként megfizetett összeget beépíti a paradicsom árába. Hiába az optimális időjárás, a kellő mennyiségű eső és a ragyogó napsütés. Idén is drága lesz a lecsó. Miközben kenyérrel tunkolod a tányér széléről még véletlenül se gondolj a kamarára, mert megkeseredik a szádban a falat.

Időről-időre felmerül a közbeszédben a miniszterelnök öltözködési stílusa. Az internet népe savazza Orbán gatyáját. Van olyan tévécsatorna, ahol úri szabót ültetnek le egy beszélgetésre, aki felajánlja azt, hogy ingyen és bérmentve testreszabja a miniszterelnök gatyáját. Oda jutottunk, hogy egy ellenzéki képviselő a parlamenti felszólalásának drága idejét szentelte Orbán buggyos szárú gatyájának.

Most ti mindannyian, komolyan azt gondoljátok, hogy Orbán Viktornak nincs olyan embere, aki az öltözködéséért felel? Akkor rohadt nagyot tévedtek! Bizony mondom nektek van olyan, aki gatya száráért felel, van olyan, aki haj hosszáért, a nyakkendő színéért, a szemöldök igazításáért, van beszédírója, nyelvtanára, fürdőgatya tanácsadója és még sokan mások.

Ti, akik azt gondoljátok, hogy milyen jó a buggyos gatyán élcelődni, valójában mind Orbán kottájából játszotok!

A politikában - pláne miniszterelnöki szinten – minden mozzanat meg van tervezve. A permanens kampányban a miniszterelnöknek állandóan gesztusokat kell tennie a szavazóinak, akik többsége – mint a felmérésekből tudni lehet – vidéki, alulképzett, nagyon egyszerű ember.

Akkor vajon mily fejez ki a buggyos gatya, a béna ing, vagy kopottá hordott a hátizsák?

• Egy vagyok közületek! Ugyanúgy élek, mint ti. Ugyanúgy öltözöm, mint ti. Ha kell felveszem a szandált zoknival, vagy az alacsony emberek számára nem túlságosan előnyös oldalzsebes térdig érő rövidnadrágot. Hát tudnék én ártani nektek?
• Csóró vagyok! Egyre gyakrabban szerepel a hírekben, hogy az EU megvizsgálta a magyarországi közbeszerzések jelentős részét, különösen a miniszterelnök veje és a csodálatos módon gazdagodó földijének nyertes közbeszerzéseit és jelentős túlárazásokat tárt föl, aminek következményei lesznek. De még a legsötétebb vidéken lévő vidéki kocsmában is a pultot támasztó emberekben felmerül a kérdés: Hol a lé? Na kérem. Erre a kérdésre így válaszol a buggyos gatya! Nálam nincs! Én szegény vagyok. Még egy jól szabott, vasalt öltönyre sincs pénzem!
• Csak értetek élek! Engem nem érdekelnek azok a földi hiúságok, mint a többi hülye miniszterelnököt! Én nem vagyok olyan. Nézd meg öregem! Itt állok a sorban a többiekkel. Ezek mind olyanok, mintha skatulyából húzták volna elő őket. Vajon mennyi időt töltenek el azzal, hogy így nézzenek ki? Miért nem a te problémáid megoldására fordítják inkább az úri szabónál eltöltött időt, ahogy én teszem?

És működik! A Statisztikai Hivatal felmérése szerint a mai Magyarországon a lakosság harmada rendelkezik érettségivel, vagy annál magasabb iskolai végzettséggel. Az oktatás lebutítása (egyentankönyv, gimnáziumok kivéreztetése, 16 éves tanköteles korhatár, MTA, CEU, stb.) miatt ez az arány a jövőben sem fog változni. Egy folyamatosan butuló országban pedig így kell politizálni. Egy folyamatosan eltűnő, hülyülő ellenzék, pedig így lesz szócsöve a miniszterelnöki akaratnak.

Tirana és Budapest között légvonalban 690 kilométer van. Harmad akkora, mint Magyarország és harmad annyi lakosa van, akiknek a havi nettó átlagfizetésük: 87 ezer forint. Fővárosa: Tirana. Albán a nyelvük, 70 százalékban muzulmánok.

Egyébként érti valaki, hogy az iszlám ellen hadakozó kormányunk miért írt ki pályázatot új desztinációk létesítésére, olyan országokba, ahol muszlim az államvallás? De egyszer végre te is járhatsz jól! Gombokért eljuthatsz repülővel Koszovóba, Boszniába, Macedóniába és Albániába. A propagandán nevelkedett honfitársam biztosan csodálkozni fog azon, hogy nagyítóval kell keresni egy csadoros nőt. Egy mecsetben a közös imán sincsenek többen, mint bármelyik átlag magyar templomban. Az embereknek a vallás nem opció. Nem a túlvilágon akarnak jól élni, hanem itt akarnak megélni. Kedvesek, segítőkészek. Ne parázz! Ha már századszor is megvolt édeserdély és a Balatont nem tudod megfizetni, akkor irány Albánia.

A mai Albániában az egyik legeladhatóbb árucikk, az albán származású Teréz Anya. Így nem csoda, hogy a tiranai reptér neve Nene Teréz. Ez a reptér mindössze 17 km-re van a fővárostól. A reptér modern és kihalt. Látszik, hogy nem egy felfedezett helyre érkeztünk. A Rinas Expres buszai a kijárattal szemben lévő parkolóból óránként indulnak és egy fél óra alatt beér a központi térre, amelyet a nemzeti hősükről, Szkender bégről neveztek el. Egy jegy 250 Leke. Fontos tudni, hogy a buszjegyet, legyen szó városi buszról, vagy turista buszról, mindig a buszon lehet megvenni. Egy járaton ketten teljesítenek szolgálatot. A buszsofőr és a kísérő. A kísérő - aki rendszerint egy jól láthatósági mellényben van – figyeli a fel és leszálló utasokat. Folyamatosan mozgásban van, megy a busz elejétől a végéig, majd vissza és közben árulja a jegyet. Egy jegy 40 lekébe kerül. A kísérő biztosítja a rendet a buszon. Szükség esetén jelzi az ülő utasnak, hogy adja át a helyet az idős embernek, vagy leszállítja az ittas, dülöngélő utastársat.

A városnézéshez nem kell messzire menni, mert egy két kilométer sugarú körben minden megtalálható. A főbb látványosságok: Skanderbeg tér. A tér talán legrégibb épülete az Ethem bég Mecset, mely 1821-ben készült el. A mecset igazi különlegessége, hogy belsejét freskók borítják, melyeken fák, vízesések, folyók, épületek és hidak szerepelnek. Az ilyen csendéletek igazi ritkaságnak számítanak az iszlám művészetben. E miatt a mecset meglátogatását annak is ajánlom, aki egyébként a Balkánon vagy Törökországban már kicsit telítődött az egyszerűbb oszmán-kori mecsetekkel. A mecset mellett áll az 1822-ben elkészült óratorony. A 38 méter magas épület a legmagasabb tiranai épület volt elkészültekor. A muszlim többségű városokban gyakori nevezetesség az óratorony. A nyugatibb, keresztény városokban jellemzően az órák a templomtornyokon voltak, ám erre a karcsú, kerek alakú minaretek nem voltak alkalmasak, így ezekben az országokban jellemzően külön óratornyokat emeltek. Az óratoronytól nem messze, egy talapzaton réz emléktábla örökíti meg – magyarul is - Skenderbeg és a mi Hunyadi Jánosunk legendás szövetségét. A mecsetbe ingyenes a belépő, de ne felejtsd el a bejáratnál levenni a cipőd és elhelyezni a cipőtároló rekeszben. Rövid séta a Bloku negyedben - Enver Hodzsa idejében a hatalmon lévő elit lakhelye volt- hangulatos kávézók, éttermek színhelye. Ez már nem is egy különálló negyed, hanem a város szerves része. Itt található Enver Hodzsa háza. Kicsit úgy vannak vele az albánok, hogy sem megenni, sem kiköpni nem tudják. A ház üresen áll, a kertkapukon egy-egy lakat, de sehol egy jelzés, egy tábla arról, hogy itt élt a nemzet atyja. Ha éhes vagy, akkor térj be egy pékségbe. Nagyon tudnak sütni az albánok! Nem hiába terjednek el nálunk is az albán pékségek. Átszámítva száz forint a byrek (ejtsd bürek), ami egy rétestészta jellegű pékáru. Ebbe a kis tésztás-táskába húsokat, spentótot, vagy sajtot töltenek és melegen tartják! Félnapig simán kihúzod vele.

Utazás Krujába, Észak-Albánia egyik legnagyobb városába, mely tele van a történelem nyomaival és egyben az albán nemzeti hős, Gjergj Kastrioti, azaz Skanderbeg szülővárosa. Az utazást a szökőkutas (felújítás alatt) körforgalomnál található buszpályaudvar megkeresésével kezdem. Végigsétálva az I Zogu Zi.királyról elnevezett sugárúton (vagy felszállsz a helyi járatú buszra, ami a Skanderbeg térről indul és Kamez feliratú) és a Karl Topia térre, vagy máshogy mondva a RING Centerhez érsz Itt fordulj el jobbra, a városból kivezető úton (erről jöttél tegnap a reptérről) és alig ötven méter múlva egy az útról nyíló udvarhoz érsz, ahol 15-20 személyes mikrobuszok állnak. Itt is vannak kocsikisérők! Az utcán állva hangosan kiáltják a célállomás nevét. Kruje valahogy így hangzik: „KRUZS, KRUZS, KRUZS" :) Mivel sokan, sokfélét kiabálnak, nem árt kérdezni. Szívesen veszik, ha kérdezel és alig várják, hogy segíthessenek! Krujéba közvetlenül csak három óránként megy a busz, de Fruse Krujéba félóránként indul a járat. Jó lesz az, hiszen onnan egy másik kisbusszal eljuthatunk a várig. Amikor megtelik a busz, akkor van indulás. A menetjegyet a kocsikísérőtől kell megvenned és 200 lekébe kerül. A busz lassan vánszorog. Megáll nem csak a buszmegállóban, de akkor is, ha egy járókelő kézzel int neki. A leszállás is hasonló módon megy. Szólnak a kocsikísérőnek, hogy az autópálya melyik szakaszánál akarnak leszállna. A kocsikísérő továbbítja a buszsofőrnek az infót, az pedig ott áll meg, ahol kérik. Mindent az utasért! A busz ablakából azt figyelem, hogy lépten-nyomon autómosók vannak. Na nem a beállok a pörgő kefék közé típusú, hanem a slagos, szivacsos kézi mosók. Nem is látni koszos autót sehol. A tájról ez nem mondható el. A szél viszi a nejlonszatyrokat, a patakmedrek tele vannak lerakott szeméttel. Utána olvasva azt találtam, hogy ez a népi ellenállás jele. Enver hodzsa idején ugyanis a kommunista szombatokon kötelező volt az embereknek kivonulni szemétszedésre. Enver halála után a szemeteléssel mutatták ki a szabadságvágyukat az albánok, ami azután meg úgy maradt. Folyamatosan emelkedik az út. A szédülősebb utasok mereven néztek maguk elé, ugyanis nem jellemző a szalagkorlát, így szabadon lelátni az ötven méteres szakadékokba. A busz végállomása a várhegy alján van, ahonnan egy kellemes sétával érhetünk fel a várba. Séta közben bőven van néznivaló, hiszen egy kirakodóvásáron visz keresztül az út. Van itt minden! Hógömb, népviselet, skanderbeg konyak. A vár jó állapotban megmaradt részében alakították ki Skanderbeg múzeumát (belépő 200 lek). A több emeletes, tágas épületben minden Szkander bégről szól: a törökök elleni honvédő harcáról. Érdekes, hogy eredeti nevét (Kasztriota György) nem használják. A második és harmadik emelet között nyílik egy nagy terasz, ahonnan a tengerig ellátunk. A harmadik emeleten a bég levelezését, diplomáciai kapcsolatait mutatják be. Itt található Hunyadi arcképe is. A várudvar másik felén az Etnográfiai Múzeum van. Ez már kicsit turista lehúzós, de ha már ott vagy, ennyit (300 lek) megér. Egy régi albán család lakóháza volt eredetileg, annak berendezését láthatjuk. A földszinten különböző mesterségek, paraszti tevékenységek eszközeit mutatják be, az emeleten a lakószobákat: a fogadószobát, a férfiak és a nők szobáját, a konyhát, fürdőt.

Egynapos program a tengerparti város, Durres megtekintése. Az egykor Durrazzo néven ismert város Albánia egyik legősibb települése. A már említett buszudvarból indult a buszom. Az utazás ára 200 leke. Időtartama nem több, mint fél óra. Durresben a busz a városközpontban, a kikötő előtt tesz le. A tenger vonalát követve juthatunk el a beach-ig. Mielőtt lazulnánk a parton, érdemes megnézni a helyi látványosságokat. Útban a part felé találjuk a velencei bástyát. Legegyszerűbb, ha a bástya mögött húzódó városfal vonalát követjük, egészen egy alacsony kapuig. Ha azon bemegyünk az adriai térség legnagyobb amfiteátrumához érünk, amit egy hatalmas földrengés pusztított el. Már csak egy félkör az, ami felfedezhető. A másik részét elhordták építőanyagnak, illetve házak épültek rá. Nem hiszem, hogy valaha is feltárják. A belépő 200 leke. Ezért kapsz egy római kori fél amfiteátrumot, ülőhelyekkel, és olyan folyosórendszerrel, ahol a gladiátorok felkészültek a harcra. Ebben az alagsori részben láttak fantáziát az őskeresztények is, hiszen a második században templomot építettek ide! Igen, egy amfiteátrum alagsorába. Az oltárkép mozaikja még ma is megcsodálható. Ha a dzsámi irányba lesétálsz a főtér felé, korintoszi oszlopsor maradványai emlékeztetnek egy római fórumra. Ha ez is meg volt, akkor irány a plázs! A homokos részt a part távolabbi részén találod. 500 leke egy napernyő két napozóággyal. Van ott egy étterem, amit a mólóra építettek. A terasza a víz felett van és príma a kilátás a tengerre. Azt gondolnád, hogy egy ilyen hely megfizethetetlen. Cannes-ban lehetséges, de itt egy hallevesért és egy sajtmártásban szervírozott halspecialitásért, lekísérve üdítővel, nem fizettem többet ezer lekénél. Ez 2500 Ft-nak felel meg. Most komolyan! Ugye, hogy nem drága! A parton sétálva látható, hogy a bunkermaradványokból készítenek hullámtörőt. Albániában minden családnak kellett építeni egy bunkert. Lett is, vagy háromszázezer belőle! Ne valami nagyot képzelj el, bár biztosan van olyan is. Két-három ember fér bele kucorogva. Az elején pedig két lőrés található. Érdekes, ezek a diktátorok milyen paranoiásak. Enver hodzsa is meg volt győződve arról, hogy a kapitalisták lerohanják Albániát. Persze az is lehet, hogy az állandó mozgósítással és ellenségkereséssel elterelte a figyelmet a mindennapok nyomorúságáról.

A következő napra hagytam a BunkArt megtekintését. A név alapján azt gondoltam, hogy egy nagyobb bunkerben művészeti kiállítás látható ott. Este, mikor rákerestem az élet Enver hodzsa rendszerében keresőszóra, akkor dobta fel a google azt infót, miszerint 2014-ben nyitották meg ezt a kiállítást. Néhány kép és láttam, ha ezt kihagyom, semmit nem fogok megérteni Albániából. Indulás a Skanderbeg térre. Ott megkerestem a Porcelani-ba tartó buszt, majd megfizettem a 40 lekét a jegyre. Érdemes a végállomásig menni, majd tovább egy megállót (körforgalmi járat) és közvetlenül a BunkArt előtt tesz le a busz!  Mikor átballagsz a nyolcvan méteres alagúton, ami a bejárathoz visz, már érzed a hely szellemét. Ezeknek a Tirana melletti hegyeknek a gyomrát, jellemzően rabokkal vésette ki a kommunista rezsim. Ez nem volt nehéz, hiszen nem volt olyan albán család, ahonnan legalább egy családtag ne lett volna politikai fogoly. Ha nem látja az ember, el sem hiszi, hogy ilyen van! A bejáratnál 500 lekét kérnek el belépőjegyre, de ne sajnáld kifizetni! Felejthetetlen élmény lesz! Amikor áthaladsz két egymást követő, közel 12 cm vastag betonajtón, majd még három vasajtón, akkor már érzed, hogy ez egy különleges hely lesz. Albánia Hruscsov „megalkuvó” és Sztálint nem kellőképpen "tisztelő" politikája miatt szakított a Szovjetunióval, majd tizenöt évnyi szerelem következett Kínával, ám ennek is vége lett, az ország a hetvenes évek közepére már teljesen el- és bezárkózott. A lelakatolt ország vezetője felkészült az imperialista invázióra, és olyan földalatti négyszintes, atombiztos főhadiszállást épített, ahova nem csak Enver kormánya, de az Albán országgyűlés is befért Hogy ne unatkozzanak, egy háromszáz fős mozi terem is a rendelkezésükre áll. Az egymás után sorakozó cellákban megtekinthető Enver irodája, a kormány tanácskozó terme, de látható egy szocializmusbeli lakás berendezése is ugyanúgy, mint a kínzó kamrák, vagy az elektromos határzár bemutatója. A híradástechnikai részlegen szívemet melengette a korabeli hi-fi toronyba épített videoton márkájú rádió!  

Ha már itt vagy próbáld ki a helyi libegőt. A BunkArt kijárattól jobbra, mintegy 300 méterre található az alsó állomás. A Dajti nevű 1600 méteres hegy 1100 méteren található balkonjára visz fel, ahonnan csodálatos kilátás nyílik innen a városra. A levegő hőmérséklete akár tíz fokkal is frissebb, mint odalent. 800 leke egy oda-vissza jegy. A felső állomáson minden van, ami szem-száj ingere. Kávézó 360 fokos kilátással, étterem, szabadidőpark felnőtt és gyerek játszótérrel.

És ha még mindig van kedved utazni, akkor vár Berát, az ezerablakos város. Nagyon korán kell indulni ahhoz, hogy egy kis szeletét lásd annak a csodának, ami egyébként a világörökség része. A busz a sasos (azaz a városból kifelé a második) körforgalomtól indul óra harminckor. Ide is a Kamez – Quender (azaz centrum) feliratú helyi járatú busszal érdemes kijönni, mert gyalog nagyon messze van és 40 leke nem pénz érte.  Az utolsó busz Berátból vissza Tiranában 15.00 órakor! 400 lekét kérnek ezért 2,5 órás útért. Ha megérkezik a busz a beráti terminálba, át kell szállni a helyi járatra, ami 30 lekéért visz be a történelmi városrészbe. Egyes elbeszélések szerint a várhegy megmászása közel háromórás program, ezért ezt idő hiányában kihagytam. Leírások szerint közel harminc görögkeleti templom volt itt Berát fénykorában. Ebből 10 még ma is eredeti állapotában látható. A várnegyed – belső terét tekintve – leglátványosabb temploma az 1797-ben épült, háromhajós Mária mennybemenetele székesegyház. Gyülekezeti terében megőrizték a magas művészi értéket képviselő faragott szentélyrekesztőt (1811) és annak ikonosztázát, valamint a hasonlóan mívesen faragott stallumokat, szószéket és püspöki trónt. A padlón színezett kőlapokból kirakott szimbolikus napábrázolás látható. Ebben a templomban találták meg 1968-ban a páratlan értékű, 6. századi Berati Bíborkódexet és a 9. századi Anthimi Aranykódexet. Ha megéheztél, ajánlom neked a buszterminálon található helyi gyorsbüfét. 300 leke/fő áron megebédelhetsz.

Amit Albánia az elmúlt húsz évben elért, arra nagyon büszkék lehetnek. Ne feledjük, ez az ország a második világháború után lényegében a feudalizmusból ugrott át a kommunizmusba. Mert itt valóban kommunizmus volt, a keményvonalasból, az Európa-szerte rettegettből. Ha csak Albániát nézzük, a lakosság száma körülbelül 3,2 millió. A környező országokban rengeteg albán él, ennek történelmi oka, hogy 1912-ben az Osztrák-Magyar Monarchia elismerte Nagy-Albániát, de a balkáni háborúkat követően a bolgárok, a görögök és a szerbek albánok lakta területeket csatoltak magukhoz, így a szkipetárok a függetlenség érdekében kénytelenek voltak beérni a feleannyi területtel.

A fent említett 3,2 millióból sok százezer külföldön (elsősorban Olaszországban) dolgozik vendégmunkásként és a hazautalásaik jelentősen hozzájárulnak az albán gazdaság teljesítményéhez. A hazautalt keresetek kapcsán a következő a stratégia: amint összegyűlik a kellő pénz, az otthoniak földet, telket vesznek. Ha ez már megvan, ismét gyűjtenek és elkezdik építeni a moteleket, szerencsésebb esetben szállodákat. Ezért, elsősorban a tengerparti részen, úton-útfélen félkész, épülő szállodák, panziók láthatóak és mindenki céljai között szerepel az idegenforgalom, a turizmus, bízva a 360 kilométernyi tengerpart és az egyéb páratlan természeti szépségek nyújtotta lehetőségekben. Csak remélni tudom, hogy beszámolómmal sikerült elhelyezni Európa térképén ezt a sokat szenvedett, de nagyon élni tudó és élni akaró országot. Nem csodálkoznék, ha a heti kétszeri repülőjáratot kihasználva magyar családok akár már az idén az Albán tengerpartot részesítenék előnybe, mondjuk Horvátország helyett. Megéri! Fele annyiból ki lehet hozni dupla akkora élményekkel!

Albánia hivatalos fizetőeszköze: a lek ( 1 lek (ALL) = 2,52 forint (HUF)

Nagyon hálásak, ha néhány szót tudsz a nyelvükön. Íme a leggyakoribb kifejezések.

Köszönöm! – Falemderit!

Igen – Po

Nem – Jo

Számla – Faktura

Kérem – Julutem

Jó napot! – Mirdita!

Ez mennyibe kerül? – Szakuston?

Hús – Mis

Tenger gyümölcsei – Fruta e detit

Hal – Pesk

Rák – Karkalec

Malac – Gici

Bárány – Tyengyi

Sör – Birrö

Pálinka – Raki

Víz – Ujö

Buborékos víz – Ujö me gaz

Tele voltam előítélettel. A tévében néztem, hogyan vonulnak, mit vonulnak, vonaglanak apácának öltözve a buzik. Újra és újra bevágták a képsorokat. Meg voltam győződve arról, hogy valami hatalmas tömeg vonul végig az Andrássyn és (jobb)szélről meg adják a tanácsot a szkinhedek arról, hogy mit és hova tegyenek. Apám is azt mondta, hogy ne menjek oda, mert valami bajom lesz!

A tavalyi évben egy barátom elhívott. Gyere haver, vonuljunk mi is! Elmentem és nem értettem azt, hogy hova kerültem. Jellemzően olyan Magyarországon letelepedett külföldi multik dolgozói voltak ott családosan. Volt, aki babakocsival, volt aki nagyobb gyerekkel bicajjal. Volt öt teherautó, aminek a platójára valamilyen installáció volt téve és szólt a zene. Az egyiken szeletelős techno a másikon a „nézését meg a járását” ment. Szűrreális volt a zenék keveredése. Úgy rémlik, hogy egy olyan meleg férfit láttam, akin valamilyen csipkés kombiné volt. Elindult a menet. Kevesebb ember volt ott, mint egy békebeli Omega koncerten.  A Nagymező utcánál kordonnal elzárva kiabált vagy húsz lilafejű nyugdíjas. Lobogtatták az árpádsávos zászlókat. A maroknyi ember hangja elveszett a zenében. Arra gondoltam, hogy mekkora meló a médiamunkásoknak úgy vágni a Pride-ról készült felvételeket, hogy abból az jöjjön ki, hogy itt tömeg van.  Még nagyobb meló lehet találni egy jelmezbe öltözött felvonulót, vagy smároló pasikat azért, hogy azzal riogatni lehessen a báránylelkű polgárokat. Az ellentüntetőkről készült felvételekkel is meg kell küzdeni. A legtöbbnek több füle van, mint foga. Biztosan kiáztatta a pia. Ugyan ki ijed meg egy ilyen alaktól?

Összefoglalva. Ami máshol családi esemény, az nálunk néhány multi dolgozóinak találkozása egymás családjaival. Az ünneptől, a manipulált tévéfelvételekkel módszeresen elidegenítették az átlagmagyart. Kevesen vannak a felvonulók és maroknyian az ellentüntetők. De egyben biztos vagyok. Most, hogy illiberális helyett kereszténykonzervatív országot épít a párt, még több és még jobb felvételek lesznek a migránstévén (M1). Ha máshogy nem, hát jelmezbe öltöztetnek fidelitászos feltörekvőket. Talán ezért kap most 600 milliót jelmezre az Operaház�

Végre itt az év vége! A gyerekek alig várják, hogy az iskolatáskát kipakolják, a nem kellő dolgokat (szendvics maradék, használt szalvéta, papír zsebkendő, radír maradványok, stb) kidobják. Ilyenkor mindig át kell nézni a füzeteket és könyveket. Mi kell, mi nem kell majd jövőre. Ekkor kell visszaadni az iskolától „kölcsön” kapott könyveket. Milyen szuper is volt év elején, amikor ingyenesen megkaptuk a szép, új illatú könyveket! Persze év végére, azért már nem így néznek ki… Jegyzetelnek, aláhúznak, neadjisten rajzoltak is bele! Innentől jön iskolánként a szokásos magyarmódra!

Itt van éppen az a bizonyos kutya elásva!!

Van olyan iskola, ahol az összefirkált, használt tankönyvet átveszik és leselejtezik. Bevallom nekem ez szimpatikus… De az élet nem mindig adja, amit szeretnénk. Van olyan iskola, ahol igazgatói rendeletben kiadják, hogy a használt tankönyveket, ha nem megfelelő állapotban vannak (ezt a könyvtáros ellenőrzi, tehát mondhatjuk, hogy szubjektív és könyvtárostól függ), akkor bizony a szülőnek pótolnia kell. Szóval megvennie! Irány az internet, tankönyv keresés. Szerencsés esetben megússzuk 1-2 tankönyvvel, és a szállítási díjjal, ami akár egy tankönyv ára is lehet. Rosszabb esetben 7-8 ezer forint is lehet ez az összeg. Persze okos szülőként összeállunk többen, és akkor már megéri nagyobb tételben venni az új könyvet.

Ezek eddig a tények. Mi van, ha nem adja le a gyerek a könyvét? Üzenet érkezik a suliból, hogy ebben az esetben a gyerek nem kap bizonyítványt!! Ez hogy jön össze? Gyorsan az internet elé ültem, és kerestem erre a kérdésre választ, és persze sok-sok mondat között ott is volt elbújtatva a lényeg:

Szóval az iskola szervezeti és működési szabályzata határozza meg, hogy a szülővel megveteti-e a tankönyvet vagy sem!

Tehát ingyenes-e a tankönyv? Igen, ingyenes, addig amíg nem tanul belőle a gyerek…

Apa, folytatódik!

A témáról már korábban is írtam a blogomban („Apa, kezdődik!” – 2018. május 16.). Annak magyarázata, hogy ismét felhozom az egyre inkább rohadó szemétügyet az, hogy a véleményemet alátámasztó adatok kerültek nyilvánosságra.

Mint minden polgárt - sződligeti lakosként - ugyanúgy érint a jelenlegi és a várható balhé. Pluszban, a településért felelős polgármesterként valahogyan kezelnem kell(ene) a helyzetet. Mert itt lenn, települési szinten is egyre inkább szembesülünk a szolgáltatói gondokkal. Nézzük tehát a nagy büdös szemétvalóságot objektív számokkal alátámasztva!

- az állami központosítás révén 2010 óta az amortizációs források 78%-a elvonásra került, emiatt a Sződligeten szolgáltató cég gépparkja elöregedett, a rendszer elavult az eddigi hulladéklerakó hely megtelt;

- a központosított vízfej általi forrásbiztosítás havi szinten közel 135 millió forinttal marad el a szükségestől;

- a cég mintegy 400 gyűjtési helyen dolgozó, átlagosan 11 évnél régebbi 43 gyűjtőautója erősen leromlott műszaki állapotban napi két műszakban van igénybe véve;

- a létszámhiány miatt több gyűjtőhelyen csupán egyetlen rakodómunkás tud dolgozni;

- a biztosított pályázati forrásokból a cég csupán 9 autót tud beszerezni – ám csupán az esztendő végére;

- az egységes díjszabás helyett van ahol 70 (!), és van, ahol 460 forintot „ér” egy tároló kiürítése.

A 2017 áprilisától működő cég a tavalyi év végéig 57 millió forintos veszteséget termelt. A felsorolt okok miatt a településünkön szolgáltatónak a mostani számítások szerint legalább 1 milliárd forint azonnal visszakapott – a központosítás miatt korábban elvont – tőkeinjekcióra lenne szüksége!

Ezek alapján aligha lehet kétséges: az említett korábbi írásomban megállapított folyamat közül most ott tart a dolog, hogy megtörtént a központosítás, létrehoztak egy vízfejet (NHKV Zrt.), majd az odahelyezett – másra sem alkalmas – szerencsétlenek „áldásos” tevékenységükkel, idővel pontosan elérik a célt: gyorsan, de biztosan rohad az egész! Minél jobban és minél gyorsabban rohad, annál jobb! A népek felsóhajtanak majd, amikor – egy „mi kutyánk kölykének” vezérletével - MEGMENTIK az egészet. Mert akkor már majd annak is örülni kell, hogy a szemetet elviszik a házuk elől.

És a lerohasztott, de már a stróman által birtokolt szolgáltatásba – „Hát, mit tegyünk? Meg kell oldani, mert a nép panaszkodik.” – majd ismét beleöntik a közpénzt, ami azután jut majd mindenhova. Leginkább zsebbe.

Emlékszem amikor a gimnáziumban tanultam József Attila versét. Mennyire megrökönyödtem azon, hogyan lehet magyar költőnek azt, aki így ír magáról.

Anyám kún volt, az apám félig székely,

félig román, vagy tán egészen az.

Anyám szájából édes volt az étel,

apám szájából szép volt az igaz.

Ne akadjatok már ki. Legyen felhozva mentségemre, hogy még kiskorú voltam és tudatlan. Ó, mennyire büszke voltam saját magyarságomra. Sötét haj, barna szem, kreol bőr. Igazi ősmagyar. Néha még attól is féltem, hogy lecigányoznak. De ismét mondom, tudatlan voltam és kiskorú. Most, hogy elért a legszebb férfikor – jaj milyen szép kifejezés az idősödő krapekokra – kíváncsi lettem. Vajon mennyire vagyok ősmagyar. Van egy lehetőség, ahonnan ezt megtudhattam. Egy DNS vizsgálat a MyHeritage.com oldalon. Befizetsz 90 dollárt és már küldik is az egységcsomagot. A száj nyálkahártyájáról kell ledörzsölni egy fültisztító pálcikával az anyagot és utána postázni Houstonba. E-mailen kaptam meg a választ, ami így szólt. Béla etnikuma: 72,8% kelet-európai, 12% ír, skót, vagy walesi, 12% balkáni, 2% angol és 1,2% finn.

Mi van? Megdöbbentem, mint annak idején Szegedi Csanád!:)

Hogyan lehetséges az, hogy a hajdúsági tollfelvásárló családból származó anyám vagy a gönci parasztcsaládból származó apám valamelyikében 14 százaléknyi brit szigetországi vér van? Edda húgom, nagy a gond! Ilyen vérvonallal hogyan tudnék jó szívvel közreműködni még egy magyar világra hozásában? Hiszen ezek szerint én sem vagyok az!

Egy jó barátom Kazahsztánban él. Egyszer megkérdezett egy kazahot, hogyan lehetséges az, hogy az egyik helyinek lefelé görbül a mandulavágású szeme, a másiknak pedig felfelé?

Az öreg kazah azt mondta. Rajtunk mindig keresztülmentek a népek. Amikor jöttek a mongolok az asszonyok megijedtek és futottak fel a hegyekbe. Amelyik nem volt elég gyors, azt utolérték. És lett egy felfelé görbülő mandulaszemű gyereke. Később jöttek a kíniak. A nők féltek és menekültek fel a hegyekbe. Amelyiket utolérték, annak lett egy lefelé görbülő mandulaszemű gyereke. Hát ilyen egyszerű ez.

Ez lehet vajon a magyarázat az én etnikumomnak is? Vasbordájú Edmund neve Magyarországon kevésbé ismert, ahogy fiai, Edmund és Eduárd alakja is csak kevesek érdeklődését kelti fel. Ha viszont azt mondjuk, a két herceg éveken át élt Szent István udvarában, egyből izgalmasabb lesz a történetük. Lehet, hogy ők kergették meg ősanyámat?

És veletek mi van? Van közöttetek olyan, aki igazi etelközi etnikum?

Van egy jó fagyizó a Pozsonyi utcában. Nem éppen olcsó, hiszen 330 forint egy gombóc. Ahogy ott mondják,egy íz kerül ennyibe pénzbe. Isteni a sós mandula, vagy a sós karamell. A tábla szerint olasz kézifagyi. Ez biztosan nem kamu, mert egy olasz srác a pultos. Választékosan beszél magyarul, alig-alig van egy kis akcentusa. Péntek délután, az alig két négyzetméternyi helyen állok a sorban. Előttem egy kínai hölgy kér három egygombócos fagyit. Szép hazám nyelvén mondja el a kínai vevő az olasz boltosnak, hogy mit szeretne. Az olasz boltos magyarul kéri el a pénzt és magyarul számolja le a visszajárót. Én meg ott állok meghatódva. Na ugye? És elérzékenyülök. A fülembe cseng Ebony & Ivory Stevie Wondertől és Paul McCartneytól:

Másnap elmentem a helyben megrendezésre került nemzeti összetartozás napja ünnepségre. A felkért szónok 10 mondatban 16 alkalommal mondta el azt a szót, hogy harc és 18 alkalommal azt, hogy hadvezér. Harcoljunk a megmaradásért a külső és belső ellenségekkel, a szövetséges EU-s országokkal, a nemzetközi nagytőkével.  Az ország szavazói bölcsen döntöttek, hogy ilyen vészterhes korban egy erős felhatalmazást adtak egy olyan hadvezérnek, aki méltán tarthatunk a hun hadvezér Attila örökösének.

A dallam elszállt, a fagyi ízének az emléke keserűvé vált a számban.